Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont /Grisa trilógia 1./

arnyekcsontAlina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.

Kedvenc szereplőm: Éjúr, Mal

Nézőpont: Alina E/1

Véleményem:

Amikor megjelent a könyv, akkor még nem terveztem beszerezni, de aztán az Alina név és a sok pozitív vélemény meggyőzött.

Az Árnyzóna, mint helyszín és a Grisa hierarchia egyből megtetszett nekem.
Grisák az alaptudomány mesterei, a második hadsereg katonái. Korporálok az élet és halál rendje, Étherálok az idézők rendje, a Matyeriálok meg a fabrikátorok rendje.

Az Árnyzóna kettészeli Ravka területét, sötét és nyüzsögnek benne az iszonyatos lények, de a kikötőbe csak ezen át vezet az út.

Alina és a legjobb barátja Mal az első hadsereg tagjaként épp készülnek átmenni a félelmetes zónán. Mindketten árvák, együtt nőttek fel és el sem tudják képzelni, hogy milyen lehet egymás nélkül az élet. Alina térképkészítőként dolgozik, Mal meg a nyomkövetés mestere. A zónában megtörténik a borzalom, megtámadják őket a rémisztő szörnyetegek. Mal majdnem az életét veszti, de Alina egy fénysugárral megmenti őt. Alina élete ezután gyökeres fordulatot vesz. Megtudja, hogy ő az egyetlen napidéző az országban, vagyis ő is Grisa. Ő lehet a megmentő, aki elpusztíthatja az árnyzónát és egyesítheti az országot hosszú idő után. Elszakítják Maltól, még el sem búcsúzhat tőle. Alina nem érti mi történik vele, úgy érzi képtelen arra, amit elvárnának tőle.

“Elöntött a fájdalom. Gyászoltam közös álmainkat, a bennem élő szeretetet, és megsirattam azt a reménykedő lányt, aki már soha többé nem lehetek.”

Amint megérkezik a palotába a történet leül és a 200. oldalig szinte nem történik semmi lényeges. Alina nyafog a kiképzések közben, Alina vihog, Alina vinnyog. Szinte csak ezeket csinálta oldalakon keresztül. Beképzelt lányokkal barátkozik, olyanokkal, akiknél csak a szépség számít, vagy mások előtt teszik a szépet, majd az első adandó alkalommal kibeszélik a háta mögött.

Alina oldalakon keresztül sír Mal után, hogy szerelmes belé, hiányzik neki. Aztán amikor a birodalom 2. legnagyobb embere az Éjúr megcsókolja, Mal már el is van felejtve, csak az Éjúrra tud gondolni. Éjúrért minden lány oda van, de Alina annyira naiv, buta és befolyásolható, hogy az sem érdekli, hogy az Éjúr nem szerelmes belé, ő már ledobná előtte a ruháit és az ágyába szeretne bújni. Azt gondoltam ő is jó nagy ribanc, mint a többi Grisa.

“– Nagyon régóta várok rád, Alina. – jelentette ki. – Mi ketten megváltoztatjuk a világot.
Idegesen nevetni kezdtem.
– Nem igazán szoktam effélét csinálni.
– Várd ki a végét! – mondta halkan, és amikor rám nézett szürke, kvarcként csillogó szemével, a szívem dobbant egy nagyot.”

Aztán jött a kihagyhatatlan bál és Alina csak arra tudott gondolni, hogy milyen lesz a tánc az ő fekete hercegével. Én ekkor már úgy voltam vele, hogy dobom a fenébe ezt a könyvet, ez nekem nem jön be.

Ekkor jött egy hatalmas csavar és rájöttem engem eddig átvertek, én is bedőltem mindennek úgy, mint Alina. Akit nem bírtam, arról kiderült, hogy nem is olyan romlott. Akiről meg azt hittem, hogy jólelkű, arról kiderült, hogy ő a legaljasabb, legkönyörtelenebb gonosz, aki a földön létezhet. Alina az utolsó 100 oldalon is tudott ostobán viselkedni, de aztán olyat tett amit ki nem néztem volna belőle. Az utolsó 100 oldalon annyi váratlan dolog történt, annyi izgalom, hogy végül megszerettem a könyvet és most nagyon várom a folytatást. Kedvenc szereplőim is csak ekkor lettek. Mal a hatalmas áldozatával lopta be magát a szívembe, az Éjúrhoz hasonló szereplőket meg mindig bírni szoktam.

Megéri átszenvedni a könyv első harmadát, mert ami utána jön kárpótol mindenért.

10/7

Szeretem, amikor egy író meg tud lepni. 🙂

A könyv adatai

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Shadow and Bone
Műfaj: romantikus fantasy
Oldalak száma: 374
Borító: puha fedeles
Fordító: Varga Csaba Béla
Teljes ára: 2999 Ft
Megjelent: angolul 2012, magyarul 2014
Más vélemények: Moly, Goodreads

MEGRENDELHETŐ: ITT

Leigh Bardugo könyvei:

  • Grisa trilógia

1. Shadow and Bone – Árnyék és csont 10/7
2. Siege and Storm
3. Ruin and Rising

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: