A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva /Holdárnyék 2./

Amy világa szilánkokra tört.

Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat.

Amy Soleil – vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth – azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget. Tudja, hogy ennyi hazugság és árulás közt csak magára számíthat.

Miután beköltözik a Moonshadow kollégiumába, Leával veszélyes nyomozásba kezd: bármi áron meg akarja tudni, ki állhat a karácsonyi bálon bekövetkezett tragédia mögött, hogy bosszút állhasson rajta. Kutatása során azonban olyan ősi próféciák szövegére bukkan, amelyek szerint a Köd-démon születése mindössze egy apró előjele annak a mindent elsöprő pusztulásnak, amely az egész világot fenyegeti. És csak egyvalaki állhat a sötét áradat útjába. Az, akit a jóslatok így neveznek: Acorenu. Kiválasztott.

Azonban nem csak Amy és társai igyekeznek megtalálni a megjövendölt hőst. A nyomában járnak a fény és az éjszaka gyermekei, a Modeus Carva, és egy titokzatos szekta, a Fagy harcosai is.

És miközben Amy barátaival a Kiválasztottat keresi, óriási seregek sorakoznak fel egymással szemben, hogy megvívják öldöklő háborújukat, amely végleg eldönti: a fény vagy a sötétség népe örökli-e meg a végidők előtt álló világot.

Véleményem:

Csak akkor olvass tovább, ha ismered az első részt.

2000 év után újra dúl a háború az elfek és a sötételfek között. A köd öntudatra ébredt, embereket, állatokat száll meg és nem kelt feltűnést. A kőbe vésett világvége jóslatok sem ígérnek sok jót. Ezeknek köszönhetően a történet sokkal sötétebb és komorabb lett, mint az első köteté. Egy fájdalmas, lelket megérintő drámát kaptam, még úgy is, hogy a gyerekek egyelőre nem sokat észlelnek a háttérben zajló eseményekből.

“Nincs definíció arra, hogy mi is egy halhatatlan. Nem vagyunk emberek. Sokkal többre vagyunk képesek náluk. Az akaratunkkal mozgatunk tárgyakat, gondolatokat olvasunk, kellő edzéssel sokkal gyorsabbak, erősebbek, kitartóbbak vagyunk, és egy sor misztikus dolgot hajtunk végre. Nem öregszünk, megrekedünk a legszebb éveinkben, és örökké fiatalok, egészségesek és szépek maradunk. Emberek röpke kis életei suhannak el mellettünk, mint hullócsillagok.”

Amy lelkileg teljesen összetört, mély sebeket ejtettek rajta a történtek. A nővérét brutálisan meggyilkolták, a szülei évtizedeken át hazudtak neki, elvették a múltját, személyiségét. 80 év helyett csak 10-re emlékszik, ezért elfelejtette korábbi barátait és szerelmét is. Nem ember, hanem örök életű elf és a neve sem Amy Soleil, hanem Amaranth. Sok ez neki így egyszerre, nem is lehet egyik pillanatról a másikra feldolgozni. Szívet tépő volt olvasni, hogy szegény lány szenved és állandóan sír. De én meg tudtam érteni őt. Amikor gyászoltam én is ezt tettem. Szomorú voltam, bezárkóztam, sírtam. Szerintem ebben a helyzetben ez a természetes. Váratlanul elveszíteni valakit, akit nagyon szeretünk, borzalmas, fájdalmas, sokkoló. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy megállt az élet és képes magát hibáztatni, mert ha jobban odafigyel a jelekre lehet minden másképp történt volna. Idő kell mire a lelki sebek elkezdenek begyógyulni és képesek vagyunk újra talpra állni.

A legtöbb könyvben a főszereplő eszét ilyenkor elveszi a bosszúvágy, amit én már nagyon unok. A bosszúnak nincs semmi értelme. Nagyon örültem, hogy itt végre Amy nem így reagál, hanem életszerűen gyászol. Persze azért őt is foglalkoztatja ki áll minden mögött. Ki és miért akar ártani neki és a családjának, szeretne mindenre választ kapni. De ezekkel akkor kezd el foglalkozni, amikor egy picit már jobban van.

“-Ha valaki elmagyarázná az elejétől a végéig, az sokat segítene – vélte Amy.
-Az is segítene, ha valaki más tanulna helyetted, és még fizetne is neked érte, nem? Mégse történik ez.
-Igazgató úr! – állt fel Lizairi. Égkék szemét a sötételfre szegezte és nagyon, nagyon tiszteletteljes volt. Amy sajnálkozva látta, hogy az arcát még mindig gyakori sírásra utaló jelek borítják. – Nem akarok tiszteletlen lenni, de szerintem is érdemes lenne erről beszélni.
-Havat lapátolni is érdemes – vont vállat az igazgató. -Lizairi, Amaranth, ma ebéd után kikotorjátok a kollégium és a suli közti utat!”

Ebben a kötetben most csak a szobában iszogatós jelenetek nem jöttek be, meg hiányoltam Gary gondolatait. Jó lett volna tudni mit miért tett ebben a részben, mert így olyan érzésem volt mintha lemaradtam volna valamiről.
Egyszer Amyt szívesen lecsaptam volna. A tinilányos hisztijeit nem szerettem és azt sem tudtam megérteni, hogy miért éppen egy olyan fiúba bolondul bele, aki egy bájgúnár, akinek a mézesmázos szavai idegesítőek. Engem az ilyen pasiktól kiráz a hideg és nagy ívben kerülöm őket. Szerencsére ő is hamar rájött azért, hogy ki is valójában az ő lovagja.

Az osztálykirándulós részre is nehezen hangolódtam rá, de csak azért, mert én soha nem szerettem. Ezért a szereplők lelkesedését sem tudtam átérezni. Csak azért elmenni valahová és pénzt kiadni érte, hogy távol legyenek a családtól, bulizzanak egyet és igyanak. Ebben nincs semmi jó. Ha buli és alkoholmentes lenne és valóban a kirándulásról szólna, a táj szépségeiről, a látnivalókról, akkor szerettem volna, de nálunk régen nem erről szólt és a könyvben sem. Én ilyenkor inkább otthon maradtam a családdal és hasznosabb dolgokkal töltöttem az időt.

De ezek csak jelentéktelen apróságok és inkább személyes dolgok miatt zavaróak, nem a könyv miatt. Szívesebben emlékszem inkább a pozitív dolgokra, amikből nem volt kevés.

A drámai részek mellett szerettem még:

• Az elf kultúrával, történelemmel foglalkozó jeleneteket. Le sem tagadhatnám, hogy történelem mániás vagyok. 🙂
• A felnőttek beszélgetéseit, a kezdődő csatába való betekintést.
• A kelta mitológiát, kalandokat, rejtélyeket.
• Azt, hogy Amy vonzza a bajt.
• A kék köpenyes Modeus Carva tagokat, akik mindig váratlan pillanatban tűntek fel. Ciniod szintén egy fantasztikus szereplő.
• Ash napló részleteit, amik az összes fejezetet keretbe foglalták és mindegyik nagyon-nagyon szívszorító volt.
• A kvízjátékot, Aritha butácska kérdéseit, szerencsétlenkedéseit, az elf órákat. Sokat nevettem e jeleneteknél.
• A koncertet, ahol egy olyan személy is megjelent, akire nem számítottam.
• Az összes Arakhnis jelenetet. Egy szociopata, aki lépten-nyomon megalázza a diákokat, állandóan morog, mindenbe beleköt, de egy imádnivaló figura. Sőt ő is szeret mindent felírni egy papírra, mint én. 🙂
• A filmes órákat. Nekünk miért nem volt ilyen? Szívesen bevittem volna egy animét, vagy éppen egy Kalandos nyár epizódot.
• A sokkoló harcot, ahol több olyan megdöbbentő esemény is történt, amit alig akartam elhinni.
• A gyilkos függővéget. Hogy lehet így félbehagyni egy könyvet? Hogy lehet így kibírni a folytatásig? Mennyit kell még várnom rá?

Sokkal jobban szerettem ezt a részt, mint az elsőt és szívesen lennék újra diák, ha Arakhnis iskolájába járhatnék.

10/9

A 15 oldalas Citromhéj novella Arakhnis rajongóknak kihagyhatatlan. ❤

Könyv adatai

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Az író valódi neve: Holló-Vaskó Péter
Műfaj: fantasy, mindennapi élet
Oldalak száma: 442+33
Borító: puha fedeles
Teljes ára: 3480 Ft
Megjelent: 2015
Más vélemények: Moly , Goodreads
Honlap: http://holdarnyek.hu/

MEGRENDELHETŐ: ITT

A. M. Aranth könyvei

• Holdárnyék sorozat

1. Cleadur – Dobszó a ködben 10/8
2. Acorenu – Kiválasztva 10/9
3. Frostbitan – Fagymarás
4. Heofanfyr- Égi tűz
5. ???

• Kisregény

A Liliom Kora