Az alvilág urainak egyik tagja réges-régen kinyitotta pandora szelencéjét, ezzel démonok hadát szabadította a világra. Tettéért bűnhődnie kellett: arra ítéltetett, hogy ő és harcostársai a saját lelkükben hordozzák tovább a démonokat. A Halál démonát az a harcos kapta aki kinyitotta a szelencét. Ettől fogva az ő feladata volt összegyűjteni és végső nyughelyére kísérni az emberi lelkeket. Nem lelte ebben örömét, de nem szegülhetett ellen.
Szókimondó Anját a fejetlenség istennőjét vonzza a férfi. Vágyik a sebhelyes férfi társaságára, mindenhová követi. Lucien is hamar vonzódni kezd a lányhoz. Lucien előtt megjelenik a Titán nagyúr Kronosz. Kronosznak sikerült megszöknie a Tartaroszból, majd letaszította trónjáról az előző királyt Zeuszt. Kroni megparancsolja Luciennek, hogy ölje meg Anját, aki a Mindenek kulcsának őre, ha nem teszi meg szenvedés vár mindenkire akit szeret. Lucien és Anja macska egér játszadozásba kezd. Vágynak egymásra, de közben meg is akarják ölni egymást. Vajon Luciennek a lány vagy a barátai élete a fontosabb? Emellett az alvilág urainak a Vadászok előtt kell Pandora szelencéjére bukkanniuk. A szelencéhez 4 kincset kell megtalálniuk ( mindent látó szem, láthatatlanná tevő köpeny, kényszer ketrece, szétválasztó pálca), Zeusz a világ különböző pontjain szórta szét a kincseket nehogy Kronosz birtokába jussanak. Kincsek Dél Afrikában, Északi sarkon, Egyesült Államokban és Egyiptomban találhatóak. Mindegyiket egy kígyófejű szörny a Hidra őrzi.
Első kötet Budapesten játszódott. 2. kötetben viszont több helyre is eljutunk: Hawaii, Athén, Grönland, Amerika, Svájc, Róma. Történet kezd több szálon futni. Aaron megőrült , megszökik a cellájából és elindul megölni Danikát , vajon Reyes ( aki egyetlen órát sem bír ki önkínzás nélkül) időben megtalálja a lányt, hogy megmentse? Paris a Vadászok fogságába kerül és pont egy olyan lányba szeret bele aki miatt sokat fog még szenvedni. Ez a két szál félbe is marad a történet végén, így körömrágva várhatunk a folytatásra és izgulhatunk mi fog történni a kedvenc szereplőinkkel.
2. kötetet nagyon vártam és nem is csalódtam benne. Vicces volt, vége felé meg nagyon izgalmas és megható. Parist ebben a kötetben nagyon meglehet kedvelni. Williamat az új szereplőt is nagyon hamar a szívembe zártam.
4. kötetben Anjával lesz egy vicces beszélgetése. Javíthatatlan fordítása.
Anja! Muszáj mindenkinek elárulnod a titkaim?!? – A kezeivel a karosszékre csapott. – Rendben. Ha játszani akarsz, én is tudok. Anja miatt süllyedt el a Titanic….”
…..Anja a szájára tette a kezét – Williamnek van egy bronz szobra a “péniszéről ” a kandallópárkányon!
Ahelyett hogy zavarba hozta volna a pasit, a szavai még jobban “feltüzelték”
– Anja meglátogatta a (Virgin Islands)Szűz Szigeteket néhány éve és azóta az őslakosok szimplán csak szigeteknek nevezik azóta.
-Williamnek van egy tetkója a saját arcáról a hátán, azért mert az mondja: nem akar senkit megfosztani a látványától.
-Anja!!!!
Sok ehhez hasonló vicces párbeszédekkel fogunk még találkozni a sorozat olvasása közben.
Sajnos Torin ebben a kötetben nem szerepelt, még mindig a sérüléseiből lábadozik. Miatta is várom a köv részt, meg érdekel mi lesz Parissal, Reyessel, Aaronnal , Williammel és a többiekkel .
Köv kötet Júniusban jelenik meg. Borító gyönyörű, polcon a helye.
Itt egy interjú az írónővel, amikor elolvastam onnantól kezdve még nehezebb lett a várakozás a folytatásra. Remélem az extra kötet is megjelenik majd magyarul, sok hasznos infó lesz benne Showalter fanoknak.
Aki szereti a fantasy paranormális könyveket mitológiai háttérrel fűszerezve nem fog csalódni a sorozatban. Szereplők nagyon szimpatikusak, aki a szívébe zár egy vagy több szereplőt az onnantól kezdve a sorozat rabjává fog válni.
Értékelés: 10/10
3. kötet
2010-05-10 - 13:16 |
Ahhh, de jó a 3. kötet borítója… (L) Karó és sírhanté is kurva jó lett.
2010-05-10 - 16:51 |
Már nagyon várom a következő részt/részeket! 😀 Remélem az Ulpius nem gondolta komolyan, hogy ha nem fogy elég példány a könyvekből, akkor lekerül a listáról és egy időre szüneteltetik a kiadást. Nagyon sajnálnám…:(
2010-05-10 - 17:15 |
Azért, hogy egy értelmes hsz-t is kinyögjek nyálcsorgatáson kívül 😛
Te könyved gerincén sincs feltüntve az írónő neve és a könyv címe?
2010-05-10 - 17:16 |
hoppsz!…az az én fordításom!…szabad fordítás…szóval nem szóról szóra van…részeket kihagytam és csak a vicces részeket raktam bele…
xD
2010-05-11 - 16:06 |
Sippancs: Én is sajnálnám. De ha szüneteltetni akarják, akkor majd írunk nekik sok mailt. Karen Rosenál is hamar megváltoztatták a véleményüket.
Petra: Mindenkinél üres volt a könyv gerince. Fura, hogy a nyomdában nem tűnt fel senkinek.
Javithatatlan: Nem gond, vicces rész a lényeg. Szerintem jól fordítasz.
2010-05-12 - 13:18 |
Akkor nem én kaptam selejt példányt. Karó és sírhantot már olvasod? Azon gondolkodom, hogy lehet újra olvasom Félúton a sírhoz-t, aztán megismétlem ugyanezt a Karó és sírhanttal. 🙂
2010-05-13 - 16:51 |
Igen, héten biztos kiolvasom. 31. fejezet fog jönni.