Októberi megjelenések és premierek

Lista még nem végleges.

Őszi con sajnos elmarad, így nem tudom ez mennyiben fogja befolyásolni a megjelenéseket.

Frissítés  okt 10: Árnybíró 13, Chrno Crusade 2, Hellsing 5 történet

Animax premier

okt 17 Táncolj ha tudsz

Az American Idol producerei által készített műsorban Amerika nagyvárosaiban keresik a legtehetségesebb táncosokat, akik közül húsznak adatik meg a lehetőség, hogy az elő adások alkalmával a nézők szavazataiért küzdjenek.

okt 19 Soul Eater

Egykoron a Kishin (Démonisten) káoszba és szenvedésbe hajtotta a világot. Legyőzése után a Shinigami (Halálisten) annak érdekében, hogy ez a borzalom soha ne ismétlődhessen meg, megalapított egy szervezetet, pontosabban egy iskolát, Shibusent, amely Meistereket/Fegyvertechnikusokat és Fegyvereket képez ki. Az ő feladatuk, hogy az elkorcsosult emberi lelkeket, melyek Kishin embriókká váltak, megtisztítsák és begyűjtsék. Ha egy meister-fegyver páros összegyűjt 99 embrió és 1 boszorkány lelket, lehetővé válik, hogy a fegyverből Death Scyhte (Halálkasza) váljék, a legerősebb fegyver Shinigami-sama számára. Történetünk főszereplői is ilyen tanulók Shibusenben, akik azonban nem mindennapi események forgatagába kerülnek. ( Forrás AA)

okt 23 Romeo x Juliet

Az anime Neo Verona-ban játszódik, fantasy környezetben, szárnyas lovakkal. A város urai a kegyetlen Montague-k, akik leszámoltak a Capuletekkel, és magukhoz ragadták a hatalmat. A régi uralkodói család életben maradt tagja, Júlia, akit Odin néven fiúként neveltek. Ennek köszönhetően kiválóan ért a kardforgatáshoz és ifjú segédjével karöltve Vörös Vihar néven küzd a Montague emberei által sanyargatott városi szegénységen. Egy ilyen alkalommal ismerkedik meg Romeó-val, a Montague-k örökösével, és ha az első talákozás nem is lett volna mindent eldöntő, akkor a második az volt, így egy bálon végleg egymásba szeretnek. Júliának 16 évesen kell megtudnia, hogy ő egy Capulet és régi hívek ill. családtagok segítségével visszaszerezni a hatalmat a város felett, megbosszúlva szülei megöletését. ( Forrás AA)

okt 31 Bleach mozifilm

Karakura városában ismeretlen lelkek jelennek meg tömegesen, amiket “Blanks“-oknak, vagyis Üres Lelkeknek neveznek. Amíg megpróbálnak elbánni ezekkel a különös lelkekkel, Kurosaki Ichigo és Kuchiki Rukia találkoznak Sennával, egy rejtélyes Shinigamival, aki a legtöbb ilyen lelket pillanatok alatt elintézte. Mikor Rukia megkérdezi Sennát, hogy melyik osztagba tartozik, a lány egyszerűen azt feleli, hogy nem emlékszik rá. Így Ichigo arra kényszerül, hogy kövesse a lányt, amíg Rukia megpróbálja kideríteni, hogy mi is zajlik körülöttük. ( Forrás AA)

Megjelenések

Mondo

mondo_0910

feature

Mátyás és a bidoofok • Red Garden • Sakura temetése • SD fiesta • Shinigamik • Soul Eater • Vampire Hunter D

look

CLAMP • DearS • Detroit Metal City • Fist of the North Star • Live action saláta • Őszi szezon • Studio DEEN • Uniszex trendek

otaku

AMV • Anime és agresszió 2 • Cosplay • Hogyan készül egy mangaoldal? • Otaku-szótár

jkult

Kaja • Könyv + dvd • Nyelviskola • Régi idők game-ei

kreatív

Rajz: SAI

offtopic

Legyél te is Mr. Gato

community

Genshiken.ro: Anivár • Japan Expo és MAConvention

AnimeStars Magazin 17. szám

as

DVD-mellékletes változathoz csatolt DVD: Full Metal Panic? Fumoffu 1. DVD

– Animeelemzések:
Fullmetal Alchemist
Karas
– Animebemutatók:
Great Teacher Onizuka
Hosszúlábú apu
Hónap témája: Yuri – Lányok egymás közt
Hónap sztárjai: Yuri szereplők
– Japánból jelentjük
– Mangamelléklet:
AS Manga: Mysteria one-shot
– Mangabemutató:
Annyira király vagy
Chrno Crusade
Sámánharcos
– Mangaajánlók
– Japán kulturális cikkek:
Japán korrep! 2. rész
Bogárviadalok
Egészséges étkezés és fogyókúra Japánban
Földrengések Japánban
Lolik – Hétköznapi hercegnok
Gastroyaki 4. – Planet Sushi
Hírességek csarnoka 6.
Animecon visszapillantó
– Japán zene:
Rock-Pop-side: AKB48, DIO
Idol-sarok: ManaKana
Japán hangja: Paku Romi
– Játékbemutató és nyereményjáték:
Lost Odyssey, Danmaku játékok
– Kitekintő: Párizsi Japan Expo
– Poszter: Ösztön, Annyira király vagy
– Hírek, megjelenések itthonról és Japánból
– Könyvbemutató: Idegenek
– Filmajánló: Cyborg vagyok, amúgy minden oké
– Mangaka galéria: Nihei Tsutomu

Mangafan

ujcuccok

Nana 5

Komatsu Nana hazalátogat – méghozzá egy Trapnest koncertre! Persze magával rángatja Oosaki Nanát is, abban bízva, hogy Ren majd valahogy kiszúrja a tömegben. Azzal viszont nem számol, hogy O. Nana talán nem is akar újra összejönni Rennel – hiszen egyszer már szakított vele, és úgy tűnik, most végleg le akarja zárni kettejük ügyét…

Árnybíró 13

Munszu álmában újraéli a háború utáni időket – a Legendává avatott tábornok váratlanul lemond és Nyugatra ndul. Látszólag azért, hogy a tekintélye ne álljon a reformok útjába, valójában azonban abban bízik, hogy Kjevolhjang a császár oldalán megtalálja majd rövid hátralevő élete boldogságát. Az önfejű lány azonban vele tart, és Munszu olyan vallomásra kényszerül, amelyet örökké bánni fog… Eközben Adzsite gépezete lassan mozgásba lendül, és fenyegető árnyak gyülekeznek úgy Nyugaton mint a birodalomban.

Chrno Crusade 2

A 2. kötetben kiderül, hogyan találkozott Rosette Chrnoval, és hogyan csatlakozott a Magdaléna-rendhez. Aion tovább szövi a terveit, melynek valami köze van az Apostolokhoz, akiknek – úgy tűnik -Azmaria és Johua is tagja. Rosette-nek ez az első nyoma rég eltűnt testvéréről, és San Franciscoba indul, hogy többet tudjon meg. Váratlan döntéssel Azmaria is vele tart.

Hellsing 5

A sokasodó vámpír-incidensek mögött álló szervezet, a Millennium lassan mozgásba lendül. A náci Németország utolsó aktív csoportja sokáig rejtőzőtt és dolgozott a háttérben, míg végül összeállt a tökéletes terv a bosszúra. A kérdés persze, hogy mennyire tudták jól modellezni Alucard veszett természetét és felfoghatatélan erejét…


Kukucska DVD
1- 2

Fullmetal Alchemist DVD 3

Delta Vision

Angyalok menedéke 5

Berserk 6 ( ? ? )

Mangattack

gravi4

Gravitation 4

Vadvirágok

Usagi Yojimbo 7: Gen története

A sorozat hetedik kötetében a véletlen találkozásoké a főszerep. Gen múltjáról és gyermekkoráról egy idős koldusasszony segítségével lebben fel a fátyol. Gen és Usagi pedig banditák elől menekülve bukkan a régi ismerősre, Zato Inora, aki mint már annyiszor, most is a segítségükre szorul. Az utcai mutatványoslány, Kicune több történeten keresztül bűvöli a szereplőket, az elmaradhatatlan természetfeletti lények pedig éppúgy kísértenek sűrű erdőkben, mint Usagi múltjában. A kötetben Bayer Antal bevezetője olvasható a sorozat és az amerikai képregényes-filmes hagyomány kapcsolatáról.

kiraly3-214x300

Annyira király vagy 3

Mikor Szung-Ha féltékenysége már az egész osztály életét megkeseríti, Nanunak elege lesz a fiú rémes viselkedéséből. A mosolyszünet végül még az iskolai sportnapra is kihat… Ráadásul a lehető legrosszabb módon! Majd amikor Szung-Ha megismerkedik Nanu egy igen kötekedő családtagjával, számos próbát kell kiállnia, hogy bebizonyítsa, méltó rá, hogy Nanu barátja legyen. Lehet, hogy ezúttal a tökéletes sem lesz elég jó?

Fumax

Dn6_borito.indd


Démonnapló 6

Csak olyan démont bánthatsz igazán, akit szeretsz.

Amikor Chris még kicsi volt, a faluját megtámadta egy őrült démonhorda. Rased istenség megkímélte a fiú életét az ostrom során, és kitörölte elméjéből a pusztítás emlékét. De Chris gyűlölete a démonok iránt egyre csak nőtt, mígnem úgy alakult, hogy ”éles helyzetben” nyílt alkalma megtámadni egy dé­monnagyurat. Varázserők és indulatok szabadulnak el, midőn Chris harcra kel V. Raeneffel, a lé­tező legtündéribb és legimádnivalóbb démonnagyúrral. Lehet, hogy a győztes ezúttal ténylegesen halálra neveti magát!


css_vedoborito.indd

Hoshi no Sabaku( Csillagsivatag: A Talshas éjjele)

Kizaki Manami csendes, magának való gimnazista lány. Nem felhőtlen a kapcsolata édesanyjával, és ikeröccse, Kenji is szüntelenül aggódik érte. Egy napon a két testvér életébe a Talshas nevű drágakő ereje váratlan fordulatot hoz. Ez a rejtélyes kristály képes isteni hatalommal felruházni tulajdonosát, ezért két rivális, idegen civilizáció is magának akarja tudni. Egy sorsszerű találkozás története ez, időn és csillagokon túl.

Ulpius

Gena Showalter: Éjsötét vágyak – Az Alvilág Urai 1.

„Ámulatba ejtő”
Kresley Cole

Emberfeletti hatalom…
Halhatatlan szenvedély…

Hat férfi él a világtól elvonultan egy magas hegy tetején álló komor erődben. Halhatatlan harcosok egytől egyig, mind különös képességekkel felruházva, de testükben az erőszak, harag és halál démonai lakoznak. Az istenek rég magukra hagyták, egykori társaik elárulták őket, ám egy nap minden megváltozik, amikor egy gyönyörű fiatal nő segítséget kér tőlük. A legveszélyesebb közülük nem bír feltörő szenvedélyével, és bár mindketten tudják, hogy az örök kárhozatba tartanak, a nő és a démon szerelme megállíthatatlan háborút szít a harcosok között…

GENA SHOWALTER a paranormális-romantikus irodalom új csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal rendelkező férfiak és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel.

Gena Showalter: Atlantisz

Grace csinos és sikeres fiatal nő, aki nem igazán találja helyét az életben. Bátyja, Alex egy elveszett birodalom titkát kutatja, de amint közelébe ér a megfejtésnek, ismeretlen erők elragadják. Grace eltűnt bátyja keresésére indul, és a nyomokat követve megtalálja az átjárót, amit egy kegyetlen lény őriz. A titokzatos Darius azonban vonzalmat érez a lány iránt, és társául szegődik Atlantisz és Alex megmentésében. Ketten hatalmas sereg toborzásába kezdenek, ugyanis Atlantisz létét egy ismeretlen földi gonosz és a vérszomjas vámpírfejedelem serege egyszereti, miközben valahol az elérhetetlen vágyak birodalmában Alex szerelemre talál, amivel talán megválthatja a világot…

GENA SHOWALTER a paranormális-romantikus irodalom új csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal rendelkező férfiak és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel.

Kresley COLE : Vámpírszerető

Évszázadokkal ezelőtt egy lidérces éjszakán Sebastian Wroth vámpírrá változott. Telve gyűlölettel és örök magányra kárhoztatva nem sok értelmét látja az életnek, amíg egy gyönyörű és veszedelmes teremtés el nem jön hozzá, hogy megölje. A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését. Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot. Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.

Kresley Cole világhírű sorozata megérkezett. A számos országban bestseller regényeket fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A Vámpírok alkonyat után sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút.

„Lélegzetelállító”
– Julia Quinn

„Szexi és eredeti”
– Heather Graham

Jeaniene FROST : Félúton a sírhoz

Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

Sherrylin KENYON : Álomszerető

Egy férfi, akit arra kárhoztattak, hogy örök élete során több ezer asszony szeretője legyen. Julian mindent tud a nőkről; miként szóljon hozzájuk, mi a lelkük kulcsa és legfőképpen, hogyan tüzelje fel a testüket. Ám Julian átkozza azt a napot, amikor büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlennek tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony – oly sok nő közül először – felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti…
A paranormális romantikus regények királynője, J.R. Ward, és Charleine Harris mellett a legnagyobb név a műfajban. Az Álomszeretővel induló Sötét Vágyak Vadászai sorozata a műfaj legnagyobb sikersorozata, regényei pedig világszerte több, mint tízmillió példányban fogytak eddig, és uralják a sikerlistákat. Kinley MacGergor néven Magyarországon is népszerű kosztümös romantikus regényeket ír.

Harlequin

Debbie Macomber: Próbaidős szerelem

A csalódott Summer Jamesbe botlik, aki azt javasolja a lánynak: egy éven át gyógyítgassa szívét, s aztán találkozzanak. A próbaidő alatt csodálatos levelezést folytatnak, melynek leteltével rájönnek: őket egymásnak szánta a sors. Csakhogy Summer színésznő, James pedig magas körökhöz szokott bíró, akit a kampányfőnöke arra igyekszik rávenni, hogy tartsa titokban a házasságot, a feleség pedig be ne tegye lábát a nagyvárosba. Bár a várandós Summer mégiscsak férjéhez költözik, jobbnak látja, ha eltűnik, nehogy hányatott múltjával rontsa férjének érvényesülési esélyeit. A szerelmes férj sikeresen kutat menekülő hitvese után, aki akkor hozza világra ikreit, amikor az apjuk megnyeri a választást…

Partvonal

Bertrice Small

Móra

Barbara Wood: Kutyák és sakálok ( ? ? )

Lydia Harris műtősnő, nyugodt, békés, rendezett életet él. Többek szerint túlságosan is nyugodt, békés és rendezett ez az élet. Aztán egy nehéz műtét kellős közepén telefonhoz hívják, rég nem látott húga közli vele, hogy azonnal oda kell utaznia hozzá Rómába. Később csomagot kap, amelyben egy rejtélyes, elefántcsontból faragott, sakálfejű tárgy van, s amíg elugrik főnökéhez, hogy tanácsot kérjen, átkutatják a lakását. Évek óta nem történt vele ennyi furcsaság, mint ezen az egy napon. Másnap már a Rómába tartó repülőgépen ül, ám a megadott szállodában állítják, hogy nem is hallottak a húgáról. Lydia elhatározza, hogy kideríti, mi folyik itt, mibe keveredett a húga. Ehhez persze meg kell találnia testvérét, rá kell jönnie, mi az a furcsa tárgy, és miért akarja valaki minden áron megszerezni. Ráadásul azt sem árt tisztáznia, hogy újonnan keletkezett ismerősei közül valójában ki a barát, és ki az ellenség…

Athenaeum

Jude Deveraux: Madame Zoya látogatói

Mit tennél, ha újraírhatnád a múltad?

Három tehetséges fiatal lányt egymás mellé sodor a sors New York Cityben: mindegyikük szerencsét próbálni jött, hírnévre, elismerésre vágynak az ismeretlen és mégis lehetőségekkel teli nagyvárosban. Útjaik szétválnak, és 19 évvel később találkoznak csak újra, hogy együtt ünnepeljék 40. születésnapjukat egy Maine állambeli nyaralóban. Sok minden megváltozott – anyák, feleségek, szeretők lettek, és számot kell vetniük azzal, hogy nem teljesítették az egykor maguknak kitűzött célt… Azonban feltűnik a színen a titokzatos Madame Zoya, akinek a segítségével visszautazhatnak a múltjukba és változtathatnak régi döntéseiken.

Könyvmolyképző

Stephenie Meyer: Eclipse – Napfogyatkozás

“Mondják, a föld veszte a tűz lesz, vagy a jég.
Én mint ember, kit vágya űz, amondó vagyok, hogy a tűz.
De ha kell a kétféle vég, itt gyűlölet is annyi van,
hogy pusztítószerül a jég is éppolyan jó és elég.”
(Robert Frost: Tűz és jég)

Miközben Seattle-t rejtélyes gyilkosságsorozat tartja rettegésben, és egy gonosz vámpír még mindig nem adta föl, hogy bosszút álljon rajta, Bellát továbbra is minden oldalról veszély környékezi. És mintha ez nem lenne elég, kénytelen választani Edward iránt érzett szerelme és Jacobbal való barátsága között – és közben tudja, ennek a döntésnek az lehet a következménye, hogy újra lángra lobban az ősi ellenségeskedés a vámpírok és a vérfarkasok között. Miközben vészesen közeledik az érettségi időpontja, Bellára még egy további döntés is vár: választania kell élet és halál között. De vajon melyik melyik?

Azok az olvasók, akiket rabul ejtett az Alkonyat és az Újhold, ugyanilyen mohón falják majd Stephenie Meyer magával ragadó vámpír-történetének rég várt harmadik kötetét, a Napfogyatkozást is.

Victoria Kiadó

Susan Elizabeth Phillips: Se veled, se nélküled

Gracie harmincéves és még szűz. A szülei annak idején egy aggok otthonát vezettek, s a lányt éjjel-nappal idős emberek vették körül. Édesanyja pedig gyakorta mondogatta neki, hogy női ágon hozzájuk hasonlóan valamennyi felmenőjük jelentéktelen külsejű volt. Apja halála után az édesanyja túlad az öregotthonon, és lányával Floridába költözik, ahol Gracie-nek életében először a saját lábára kell állnia. Úgy véli, egy filmstúdiónál szerzett produkciós asszisztensi állásával unalmas hétköznapjaiból jegyet váltott a kalandok csillogó világába. Ám azonnal minden a feje tetejére áll, amikor első megbízatásaként a stúdió legújabb filmjének leendő sztárját, a futballikon Bobby Tomot kell rávennie arra, hogy időben jelenjen meg a forgatáson és teljesítse a szerződését.

Catrin Collier: Magda lánya

A második világháború lengyelországi borzalmait követően Magda Janek elhagyja szülőhazáját, s egy dél-walesi kisvárosban telepedik le, hogy ott kezdjen új életet kislányával, Helenával. Választott hazájában hasznos tagja lesz a helyi közösségnek, megszeretik őt az emberek, s Magda mindent elkövet annak érdekében, hogy Helena egyszer majd valóra válthassa az ő gyermekkori álmait.Helena immár gyönyörű, okos ifjú hölgy, aki miután megszerezte tanári diplomáját, lázas izgalommal készülődik az esküvőjére. Ekkor azonban váratlanul tudomást szerez anyja titkáról, amely miatt az ő boldogsága is veszélybe kerül.Magda lánya kalandos útra indul, s meg sem áll egy isten háta mögötti lengyel falucskáig. Egyetlen célja, hogy kiderítse a teljes igazságot, bármilyen szörnyűségek is leselkedjenek rá a múltban…

Agave

Laurell K. Hamilton:  Az éjfél simogatása

Meredith Gentry a faerie legsötétebb trónusának várományosa, magánnyomozóként dolgozik Los Angelesben, távol valódi otthona veszedelmeitől, intrikáitól. Az Unseelie Udvartartás neki adná hatalmát, ám ehhez Merrynek valami olyasmivé kellene változnia, amitől irtózik – a faerie gonosz oldalát kellene magához ölelnie. Ellenségei minden mozdulatát figyelik, unokabátyja, Cel herceg még börtönéből is igyekszik megöletni. De a merényleteket nem csak ő kezdeményezi. Az Unseelie nemesek évszázadokat vártak, hogy nagynénjének, a Levegő és Sötétség Királynőjének hatalma eléggé meggyengüljön, és trónjáról letaszíthassák. Ismeretlen ellenfelek ostromolják őket.
A fenyegetés arra kényszeríti Merryt és szövetségeseit, hogy – történelme során először – beengedjék a faerie-be az emberi rendőrséget.

31 hozzászólás to “Októberi megjelenések és premierek”

  1. shearer Says:

    Lesz új AnimeStars magazin is, asszem ma került ki a betekintője. Mondjuk ez hivatalosan szeptemberi szám, de mire a többség a kezébe veheti valószínűleg október lesz. Nehéz szülés volt… :/

  2. Andicilin Says:

    Micsoda véletlen egybeesés, hogy pont nem rég írtam a Hosszúlábú apuról és most cikk lesz róla! Remélem, hogy Candy is lesz egyszer. ^^

  3. Barbara-chan Says:

    Nana és Chrno borítója tök jól néz ki:D

  4. hirotaka1 Says:

    Végre jön az Árnybíró 13.
    Jupiii, de jó. :D:D:D
    Alig győztem kivárni.

  5. Dimenso Says:

    És még most sem jönn ki a Lángoló hold 2.kötette. Peddig csak 5.kötetes ha jól emlékszem 😦

  6. Catrin Says:

    Animaxos és Mangafanos cuccok most nagyon érdekelnek… Király Árnybíróra nem egy évet kellett várni. 😀

  7. butyok13 Says:

    A Nana 5 azt jelenti, hogy még egy kötettel le leszek maradva, de egyszerűen mostanában erre van a legkevésbé keretem. ^^”
    Remélem a Mangaattack-nál lesz Gravi majd, azt is be akarom szerezni…
    Meg ami érdekel még az a könyvek közül az Eclipse, mert terveim szerint addigra letudom a második kötetet is, csak még nem tudom kitől kérem majd kölcsön a harmadikat… LOL

  8. Elhaym Says:

    shearer : Köszi, hogy szóltál. ASt is beírtam a megjelenések közé.

    Andicilin : Candyről én is olvasnék. Meg még Múmin és Titokzatos Aranyváros cikknek örülnék.

    Barbara-chan:
    Szerintem is nagyon jók lettek. 🙂

    Dimenso:
    Sajnos a válság miatt sok mindenre várni kell. 😦 Fumax oldalán ma pl ezt olvastam.

    “A böjtje már hónapok óta megvan, mi a tavalyi 19 kötet helyett idén csak 7 adunk ki, a fogyások ennek ellenére sokkal gyengébbek mint tavaly. Ja és ez a 7 kötet is csak annak köszönhető, mert a szerződések már meg voltak kötve, előlegek kifizetve stb. Jövőre jön az igazi feketeleves hiszen a jelenlegi fogyások és terjesztési körülmények miatt egyszerűen nincs üzleti alapja a képregény kiadásnak és előbb-utóbb vélhetőleg mindenkinek elfogynak a tartalék forrásai.”

    butyok13 :
    Gravi szerintem lesz.

    Mangák közül a Nana 5, Chrno Crusade 2 és a Démonnapló 6 érdekel.

    Könyvek közül a Kresley COLEt, Sherrylin KENYONt, Lisa KLEYPASt, Mary BALOGHt, Heather Grahamt, Bertrice Smallt, Barbara Woodot és Jude Deverauxt várom.

  9. A mordályos nyul Says:

    Woaaa, nagyon ütősek az új Mangafan borítók! 😀 Árnybíró 13, éljen, nagyon örülök! 😀

    Az AS-ből megint DVD-menteset veszek, de türelmesen várom a Blood mellékletet. 🙂

    Szomorú, hogy miket művel a válság, és nálunk még csak durvább lesz, ahogy hallottam. 😦 Remélem minden rendben lesz a körülményekhez képest. 😦

  10. Barbara-chan Says:

    Dimenso: már nem emlékszem hol de mintha azt olvastam volna, hogy nem is jön folytatás a válság miatt

  11. Dimenso Says:

    Hát azt hiszem itt olvastad, a nyáricon megjelenései közt ott volt, de később Elhaym törölte mivel mégsem adta ki a Pesti könyv.
    Hát a Fumaxos híreket láttva szomorúság tölt el, peddig megvoltam győződve, hogy még az idén megjelenik az utolsó kötetet is a Démonnaplóból vagyis a 7.kötet. De ezekszerint tévedtem.

  12. Barbara-chan Says:

    Nem is lenne baj a képregény iparral ha nem lenne a manga is 2000ft/kötet. Tudom, hogy japánba sem olcsó és hogy nem az ő hibájuk, de ahhoz képest hogy alig 100 oldalas és rajzolt eléggé drága, egy írott könyvet kapok annyiért ami dupla vagy tripla olyan hosszú:D
    De azért mégis veszem a mangát már amikor van rá pénzem>.<

  13. Elhaym Says:

    Azért remélem a Démonnapló 7re nem kell sokat várni.

    Amilyen magas a jogdíj érthető az ár. Manapság a sima könyvek ára is 4000 körül van. Egy-két éve ennek a fele volt . 😦

  14. butyok13 Says:

    Oh, lesz Gravi. 😀 Ezt tuti megveszem, mégha minden más mangát egyelőre várólistára raktam is. 🙂

  15. Barbara-chan Says:

    Nálam most az is azon vanXD

  16. Elhaym Says:

    Nekem van pár hetem pénzt szerezni, mert sok minden érdekel és van aminél nem bírnék heteket várni, hogy kézbe vegyem. 🙂

  17. Dimenso Says:

    És ha mír októberi megjelenés akkor már tudatni szeretném minden erre járó animafannal hogy megnyitottam egy blogot közösen JhonnyMayrel. A blogon jelenleg 48 bejegyzés van és egy kiss Fantörténetel várunk minden arra látogatót minden nap. központi téma a Bleach. Minden nap új bejegyzésel. a blog címe http://uraharabolt.b13.hu
    Minden látogatót várunk imáron a kitűzöt 365 napból a 31-nél járunk.

  18. Elhaym Says:

    Jó oldal. Milyen néven tegyem ki a linkek közé?

  19. Dimenso Says:

    Urahara vegyesboltja, legyék a címe. És köszi. 🙂

  20. Wagner Says:

    Várom a Hellsing 5-öt, most lesz az a rész amikor alucard megszadizza Rip-et, utána meg egy jó darabig nem látjuk.

  21. Elhaym Says:

    Kitettem a blogok közé 🙂

    Hellsing 5re már nem kell sokat várni. 🙂

  22. Dimenso Says:

    Sajnos a Kenshinre kell 😦
    Peddig a kedvencem és mégis csórikát megelőzi lassan az öszes többi és a Narutóval együtt indult ami már a 8-dik kötetnél tart a kenshin meg csak 6. 😦

  23. andreya Says:

    Speciel most csak a megkezdett sorozataimra fogja futni, újba nem tudok kezdeni.

  24. Elhaym Says:

    Újba én sem kezdek bele.

    Kenshint én is sajnálom. Remélem azért az idén legalább egy megjelenik még.

  25. Narumi13 Says:

    Juhé, lesz Démonnapló 6!!!
    A Napfogyatkozást már olvastam, nagyon tetszett!! XD
    És sikerült beszereznem a Sötétségre ébredvét is a minap XD (köszi a segítséget Elly XD)
    Az éjfél simogatása felkeltette az érdeklődésem, tuti megveszem, ha látom valahol XD

  26. Dimenso Says:

    Én azért a Csillagsivatagot beujítom az úgy is csak 1.kötettes.
    No meg hátravannak az összes mangafanos címek. Mert mindegyiket gyűjtöm. Más kiadóktól csak néhakorba veszek valamit mint a D, a vámpírvadász, Nyári eső, Vörös kert és Nyári sraácok. De ezek szinte befejezettek kivéve a Vörös kertet abból még 3 kötett van hátra.

  27. Garunrine Says:

    Több manga/dvd is érdekelne, de míg az FMA fut és japánból rendelem, nem nézek manga után 🙂
    Viszont, FMA 3-at megveszem, tekintettel arra, hogy nem csak animaxos verzió van rajta. Szemezek Kukucska DVD-vel is 😀

  28. Bütyök Says:

    Dimensio: Én is veszem a Kenshin-t és igazából nem bánom annyira, hogy le vannak vele maradva, mert addig én is kevesebb kötettel maradok le. XD De tudom, akinek futná rá, annak meg rossz így… ^^

  29. Elhaym Says:

    Narumi13: Ez jó hír. 🙂 Szívesen.

    Dimenso : Majd írsz a Csillagsivatagról, hogy milyen?

    Garunrine: FMA3 engem is érdekel. 🙂

    Bütyök : Most nekem sincs pénz, majd csak nov végén lesz pici. Így talán nem is baj, hogy addig nem jelenik meg sok minden.

  30. Dimenso Says:

    Írhatok, de szerintem az túl késő lesz 🙂
    Mert hogy én Szlovákiában lakom, de hála a jó égnek az itteni könyvesboltba lehet rendelni könyveket, mert valamilyen Budapesti raktárba járnak. Szóval ha meg is jelenik, akkor is egy hónap.
    De a mangafanos cuccokval kezdem, mert azok jobban érdekelnek. Szóval gondolom valaki megfog előzni az tutti 🙂

  31. Elhaym Says:

    Nem baj az. Idén szerintem úgysem venném meg. Mangafan mangák előnyt élveznek.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .