Ez az az anime amit gépen biztos nem kezdtem volna el nézni. Egyrészt a hossza miatt ( több mint 500 rész), másrészt nem szeretem a neverending sztorikat és az olyan sorozatot ahol a legtöbb rész különálló, epizódikus. Régies grafika nem zavart, illik az animéhez.
Történet érdekesen indult. Kudou Shinichi 17 éves diák, éles eszével felnőtteket megszégyenítő módon old meg bonyolult ügyeket. Rendőrség ezért gyakran kérte a segítségét. Egy napon Shinichi és Ran a vidámparkba megy. Szellemvasúton egy gyilkossági ügybe keverednek. Shinichi hamar megoldja az ügyet, de felfigyel két gyanús , feketébe öltözött férfira. Shinichi követi őket, de a fekete ruhások észreveszik, megitatnak vele valamit amitől 7 évessé változik. Agase professzor szerint elkell titkolni Shinichi valódi kilétét nehogy a barátai veszélybe kerüljenek. Shinichi álneve Edogawa Conan lesz. Agase Ran gondjaira bízza Conant. Ran apja Mouri Kogoro egy detektív, így Shinichi abban bízik, hogy rajta keresztül a fekete ruhások nyomára tud majd bukkanni és megszerezheti a méreg ellenszerét, amivel visszaváltozhat 17 évessé.
Főszál 52 rész alatt nem nagyon haladt, de ennek ellenére mégis szórakoztató volt a sorozat, remek kikapcsolódás volt minden csütörtök este. Különféle gyilkosságoknak, bűntényeknek voltunk szemtanúi, ahol a jó krimikhez hasonlóan nem biztos, hogy hamar kilehetett találni ki lesz a tettes, vagy hogyan követte el.
Anime fordítása tetszett, jók voltak a szövegek, beszólások.
Kedvenc szereplőm nem volt, de a gyerek szereplőkön kívül mindenki szimpatikus volt. Kogoron pl sokat lehetett nevetni. Magyar szinkronra sem volt panasz. Forgács Péter ( Mouri Kogoro), Czető Ádám ( Conan) , Bartucz Attila ( Shinichi), Vadász Bea (Ran) kiváló munkát végzett. Egyedül a mellékszereplők hangját nem találták el mindig jól.
Jelenleg minden hétköznap ismétli az Animax a sorozatot. Aki teheti nézze, kellemes szórakozást fog nyújtani esténként és így talán a nézettség is nől és akkor lesz remény a folytatásra. Én örülnék neki.
Történet | 5 pont |
Hangulat | 8 pont |
Karakterek | 7 pont |
Grafika | 8 pont |
Szinkron | 9 pont |
Zene | 8 pont |
Pozitívumok: | Szórakoztató, remek kikapcsolódást nyújt . |
Negatívumok: | Történet főszála lassan halad. |
Öszpontszám | 7 pont |
2009-09-12 - 18:36 |
Szerintem nagyon jó . ^^ Kár hogy Animax nem adja tovább.
2010-02-20 - 15:56 |
Sziasztok ha szeretnétek hogy a detetctive conan anime sorozatott folytassák a movikkal eggyyütt gyorsan és rendesen feliratozva akkor regisztráljatok be a http://naruto-team.hu címre és közöld hogy a detective conan miatt jöttél hirdesd minél több embernek mert minél többen jönnek annál hamarabb kezdik ell léci segítsetek hirdetni http://naruto-team.hu előre is kössz HUKLIO léci hirdessétek az oldalt a conan miatt.
2009-09-12 - 18:45 |
Sajnos, pedig jó lenne. Kevés a jó krimi.
2009-09-12 - 19:33 |
Nagyon üdítő sorozat volt a sok shounen fight között. A főszál lassú haladása végülis érthető és szerintem egyáltalán nem zavaró. Ahogy írtad, a szinkronok és a karakterek rendben voltak, a történetek eléggé csavarosak.
Én még kiemelném a zenét, ami tipikus detektív filmekre hasonlító dallamokat vonultatott fel jazzes környezetben.
Remélem, hogy a minden nap megy egy epizódos ismétlést többen fogják nézni és mégis meg fogják venni a következő évadot is ebből.
2009-09-12 - 19:46 |
Nekem az egészben a szinkron tetszett a legjobban. Túl azon, hogy a főszereplők remek hangokat kaptak, a szöveg is többnyire mókásra sikerült. Egyedül akkor volt egy baromi nagy baki, amikor feltűnt az a másik tini nyomozózseni, és Shinichi/Conan a magyar verzióban elárulta, hogy Shinichi=Conan, de persze mivel eredetileg nem így történt, ezért senki se reagált arra, amit mondott. XD
Úgy elnézegettem, különösebben nem vártam tőle semmit, ezért nem is csalódtam benne.
2009-09-13 - 10:20 |
Csak 51 részt adtak le, mivel ha youtubén megnézed a részeket látod, hogy amit ők pl. 52-nek adtak az 51 a valóságban:D Passz hogy csúsztak el, nem mindig néztem, csak gépen töltöttem le, hogy betudjam pótolni, de az biztos hogy egy ideje elvannak számozásilag 1-el csúszva, na majd ismétlésnél kiderül
2009-09-13 - 11:03 |
Azért van csúszás, mivel az “Holdfény szonáta gyilkosságok” (11.rész) ügy japánban egy órás special volt, de a magyarok két részre választották.
Akkor lesz majd igazán csúszás amikor nem csak egy órás hanem 3 órás specialok lesznek XD
2009-09-13 - 11:51 |
Nálam nagyon favorit lett a sorozat. Az egészet imádom, szinkron szuper, reménykedem a folytatásban…
2009-09-13 - 12:34 |
A történet főszála csak eleinte lassú, később egyre jobban felgyorsul. Amit igazán zseniálisnak tartok benne, az az, ahogy néha egyes apró, elsőre jelentéktelennek tűnő eseményről sok-sok résszel később kiderül, hogy valójában még egy (esetenként több) rétege is van a dolognak.
2009-09-13 - 13:45 |
Belenéztem, és tényleg mintha két rész rémlene, bár már az endinget nem tudom, hogy oldották meg, de majd ki lesem most majd az ismétlésbeXD
2009-09-13 - 14:21 |
Ivi : zenék bennem annyira nem maradtak meg.
SaiyaGin : Így most még inkább sajnálom, hogy bizonytalan a folytatás.
Barbara-chan : Endinget hozzá tették mindkettőhöz, úgy ahogy a Kaleidoban a Leyla Ovanál.
2009-09-13 - 15:49 |
Nekem is nagy kedvenc lett a sorozat. 🙂
Csak nekem rémlik úgy, hogy Shinichinek pirulát adtak be? Vizet itattak meg vele, hogy lemenjen a tabletta.
2009-09-13 - 16:34 |
Igen egy kapszulát adtak be neki és vizet itattak vele,hogy lemenjen.
2009-09-13 - 17:31 |
Én meguntam az egészet. Túl hosszú nekem!:(
2009-09-13 - 17:43 |
De, csak nem vágom Shinichi miért nyelte le:D
2009-09-13 - 17:59 |
Bevert fejjel, félig öntudatlanul, fegyveres gengszterek lábánál fekve nem nagyon tudott mást tenni. Gyakorlatilag lenyelették vele.
2009-09-13 - 21:10 |
én fél részig bírtam, a szinkron meg a nagy fülü kisgyerek kikergettek a világból 🙂
2009-09-26 - 10:24 |
Pedig ennek a sorozatnak az egyik legjobb a szinkronja. (Szerintem meg az összes közül a legjobb, de ez már magánvélemény. 🙂 )
Karakterdizájn alapján megítélni egy sorozatot pedig elég szűklátókörű szerintem. 😕 Ez olyan, mintha csak azért nem enném meg a fagyit, mert csavarmenetben tették a tölcsérbe, nem pedig gombócformában. ^^”
2009-09-14 - 11:15 |
Én csak az elejéből láttam részeket, a jó szövegen kívül semmi extrát nem találtam benne, szimpi karaktert sem. De szerintem végignéztem volna ha látható távolságban lett volna a sorozat vége. Nem volt kedvem még egy neverending animébe belekezdeni és ugye emiatt a sztori is lassúvízpartotmostegyszermajdvége lesz típusú.
2009-09-14 - 12:56 |
Nem itt most az volt a baj,hogy nem egybevették meg a két évadot.Mivel a 2.eleje már egyből főszállas,aztán sorba jönnek a jobb részek.És ha a 3.évad is megvételre került volna,akkor “jobb lett volna”.Mivel az az évad vonza az egyik legjobban a rajongók táborát,mivel ott feltűnik egy állandő főszereplő.Aki legalábbis nekem szimpibb,mint pl.Ran.
2009-09-14 - 16:16 |
Wagner: Az első részben nem is volt még Shinichi kisgyerek, kire gondolsz?
Én is sajnálom, hogy vége, bár mostanában már nem nagyon néztem, helyette a főtörténetes epizódokat néztem előre. A szinkron tényleg jó volt, főként Kogoro hangja. Conané sem rossz, de később lesznek olyan komolyabb helyzetek, ahol túl vékony lesz a hangja. A japánban elég mély hangja van, csak Ranék és a gyerekek előtt vékonyítja/gyerekesíti el.
2009-09-14 - 18:11 |
Nekem nagyon tetszik és sajnálom, hogy több részt egyelőre nem vettünk meg, pedig a későbbiekben csak még jobb lesz.
2009-09-15 - 09:14 |
Nekem is nagyon tetszett, szívesen elnézegettem. Remélem még megveszik majd tovább is, mert magamtól nem ülnék neki, az biztos, pedig amúgy jól szórakoztam rajta. 🙂
2009-09-15 - 10:16 |
A mordályos nyul:
“Csak nekem rémlik úgy, hogy Shinichinek pirulát adtak be? Vizet itattak meg vele, hogy lemenjen a tabletta.”
Lehet, már nem emlékszem jól. De majd a héten újra megnézem az első részt.
Wagner : Szinkronnal mi volt a gond? Grafikán látszik, hogy 96os. Nekem nem volt vele bajom.
viral:
“Conané sem rossz, de később lesznek olyan komolyabb helyzetek, ahol túl vékony lesz a hangja.”
Szerintem ha megveszik a folytatást ezzel nem lesz gond, addigra már Czető Ádámnak sem lesz gyerek hangja.
DreN :
“ott feltűnik egy állandő főszereplő.Aki legalábbis nekem szimpibb,mint pl.Ran.”
Őt, hogy hívják?
2009-09-15 - 12:38 |
“Sherry”
2009-09-15 - 12:53 |
Van róla kép?
2009-09-15 - 13:15 |
Beírod a googleba.Ott találsz jó sokat róla:P
2009-09-15 - 13:17 |
2009-09-15 - 17:43 |
viral: ki mondta, hogy az első részbe néztem bele, valami nagy házban volt egy csomó detektív..meg valami gyilkost kerestek és asszem az öreglány volt gyanús, a bajszos csávónak meg rohadtul irritáló volt a hangja.
elhaym: a grafikán látszik, hogy 96-os?
én nem tudom megállapítani ránézésre, hogy egy anime mikor készült, a nagy fülü emberkéknek meg nincs köze az évjárathoz 😀
2009-09-16 - 16:31 |
Wagner: Hát, a “fél részt bírtam” számomra egyértelműen az első rész felét jelentette, de mindegy.
Amúgy a fülek helyzete kicsit javult már a későbbiekben, bár igazából nagyon könnyű megszokni. Mondjuk a grafika is elég sokat változott az első részhez képest.
Pl. itt van Conan a második részben, és a jelenlegi részekben:
DreN: Sherryt/Ait én is jobban bírom mint Rant, de sajnos kevés esélyt látok arra, hogy végül vele fog Shinichi összejönni. Legalábbis eddig eléggé úgy tűnik, hogy Conan “észre sem veszi” őt, pedig már egy pár-száz része ő is jelen van.
2009-09-19 - 06:52 |
Van valami abban, hogy Shinichi/Conan nem veszi észre Ait, de szerintem inkább az a fontos, hogy Ranon kívül senki sem érdekli, nem foglalkozik más lányokkal (és ez már így van egy ideje).
2009-09-17 - 12:27 |
Ja Ai sokkal szimpibb.Ran csak siránkozni tud,közbe Ainak sokkal több oka lenne siránkozásra…
2009-09-17 - 14:19 |
DreN: Köszi a képet.
Wagner: Grafikán látszik, hogy nem mai szintű. Egyébként ha szereted a krimit és megszereted a sztorit akkor a grafikát is hamar meglehet szokni.
2009-09-18 - 11:11 |
mostanában nincsen kedvem 500 részes állóképekből álló rajzfilmeket nézni amiben kisgyereknek nyomoznak, de kösz a bíztatást ^^
2009-09-18 - 16:29 |
Még jó, hogy tudod, hogy Conan valójában nem is kisgyerek. ^^ Amúgy milyen állóképekről beszélsz? Egy animéről beszélünk?
2009-09-18 - 20:54 |
Igen tudom, hogy Conen egy felnőtt ember aki úgy gondolta, hogy nagyfülü óvodássá változik… olyan állóképekről beszélek, hogy az animék 70 százalékában alig van mozgás (vagy nagyon darabos) olyan mintha egy képregényt néznék, sőt ha még magyar szinkront is tesznek alá akkor tényleg bealszok rajta.
2009-09-19 - 16:12 |
SaiyaGin:” Ranon kívül senki sem érdekli, nem foglalkozik más lányokkal”
Jobb is így. Csalódtam volna Shinichiben ha megcsalta volna Rant.
Wagner : Szerencsére csak lélekben gyerek, olyat én sem néznék ahol gyerekek lennének a főszereplők. Akkor ajánlom neked inkább a Monstert. 🙂
Nem szereted a magyar szinkront? Pedig mostanában nagyon jók. Van amikor jobban is tetszik egy anime magyarul mint japánul. Pl FMA és a Nana ilyen volt.
2009-09-19 - 16:22 |
“Igen tudom, hogy Conen egy felnőtt ember aki úgy gondolta, hogy nagyfülü óvodássá változik… ”
Azért ez így nem igaz, nem önszántából változott kisgyerekké, és nem is volt igazán felnőtt, csak 17-18 éves.
2009-09-20 - 07:11 |
Ha valakit esetleg érdekelne.A legújabb op:http://www.youtube.com/watch?v=-8Ykxco0Xa0
2009-09-20 - 11:12 |
Köszi. 🙂
2009-09-20 - 11:44 |
micsoda vitába keveredtem 🙂
2009-09-21 - 11:57 |
Szerintem ez még nem volt vita. Egyébként én már voltam úgy, hogy egy rész után negatív véleményt mondtam egy animéről, aztán 10 pontos lett. Így most már inkább mindent végignézek, aztán mondok véleményt. 🙂
2009-09-21 - 13:50 |
Én sem szoktam mások véleményére halgatni, mert ugye egy 2 pontos lehet a számomra 10 is. A műfajtól függ. Véleményt én sem szoktam mondani csak ha már láttam végig mert ugye az igazán húzós csavarok a végén szoktak lenni.
2009-09-21 - 17:51 |
Én is így vagyok ezekkel a pontokkal.Előbb végignézem az animét és csak utána döntök.Viszont egy kicsit nagyon furcsálom,hogy ennyire becsődölt náluk ez az anime,mármint a Conan.Hisz aki csak megnézi a statisztikákat így is a legnézetebb animék között van még mindig. http://www.animenewsnetwork.com/news/2009-09-19/japan-animation-tv-ranking-september-7-13
Eszerint csak lehet benne valami:) Vagy csak mi magyarok vagyunk oylanuk,hogy “régi?akkor meg se nézem”.
2009-09-21 - 18:06 |
Ha ezek az animék régóta is futnak, maguk a részek újak (jó, a DB-t kivéve), szóval a grafika minősége miatti problémázás nincs meg. A másik meg az, hogy ezek közül néhányat már a mostani gyerekek szülei is néztek, úgyhogy gondolom a nosztalgiafaktor is közbejátszhat.
2009-09-21 - 17:53 |
Ha az első gyerekszintűeket nem nézzük.
One Piece,Dragon Ball,Detective Conan.Ez a 3 szokott váltakozni.
2009-09-22 - 17:34 |
Dimenso : “húzós csavarok a végén szoktak lenni.”
Én már RPGknél is megszoktam, hogy az első pár óra nyugis, a szereplők megismerésével telik el, aztán indul csak be a történet. 🙂
DreN : “One Piece,Dragon Ball,Detective Conan.Ez a 3 szokott váltakozni.”
Jól jönne egy kis változatosság.
“Vagy csak mi magyarok vagyunk oylanuk,hogy “régi?akkor meg se nézem”.
Szerintem igen. Pl játékoknál is sokan azt veszik meg aminek jobb a grafikája. Aminek meg gyengébb azt nem, pedig sokszor jobb és kidolgozottabb a történetük.
2009-09-23 - 15:17 |
nem tom hol tom megnézni conan detective részeket segitsetek
2009-09-24 - 17:20 |
Sajnos nem tudom. De valaki biztos tud majd segíteni.
2009-09-29 - 12:57 |
videoplayeren vannak részek.de sokkal jobb a manga.én azt ajánlanám neked.itt van pl egy scan a legújabb fejezetekből,csak úgy a grafika miatt. http://dctp.ws/V68-Reader/V68-5Read/V68-5/File704_013.png
2009-10-28 - 07:55 |
Hello!
Tudnátok segíteni?
Hol nézhetem meg a conan 50 feletti részeket?
2009-10-29 - 18:24 |
videoplayer, torrent, megaupload.
2009-10-30 - 06:48 |
és magyar felírat mert úgy nem igen láttam
2009-10-30 - 17:59 |
Magyar felirat sajnos nincs hozzá.
2009-10-31 - 17:07 |
akkor bármilyen nyelvű felírat tudok valahonnan szedni?
2009-11-02 - 11:55 |
conanhunsub.weebly.com
vagy német szinkronosan van,angol feliratosan youtubeon.
2009-11-02 - 18:03 |
Köszi a linket.
2010-01-16 - 16:25 |
a moviekat elkezdték már fordítani?
2010-01-17 - 15:10 |
Sajnos erről még nincs hír.
2010-01-21 - 19:40 |
az Ai Haibara hányadik részben szerepel először?
2010-01-22 - 12:55 |
A 129. részben.
2010-01-22 - 23:50 |
bocsi hogy ennyit kérdezősködök de azt nem tudja e valaki hogy hattori heiji mejik részben tudja meg hogy conan valójában shinichi?
2010-01-23 - 16:02 |
57-58.
2010-02-21 - 00:33 |
HUKLIO : Remélem jövőre már láthatjuk az újabb részeket.
2010-03-07 - 14:02 |
Bocsika h zavarok de tudja valaki h hol lehet megtalálni az 52.részt?
2010-03-08 - 12:00 |
Magyarul?
2010-03-08 - 15:00 |
Hehh…Most néztem meg a legújabb openinget és most már nem orbitális fülük, hanem hosszú hegyes orruk van a szereplőknek! Haladunk lefelé…xD
2010-03-09 - 15:51 |
Hol lehetne megnézni az openinget?
2010-03-12 - 17:11 |
Itt ni:
2010-03-12 - 13:52 |
Magyar felirattal is jó csak legyen meg mert idegbajt kapok.Mondjuk az az előnye hogy eddig movikat néztem de most abból se találom a 3at.:(
2010-03-13 - 12:33 |
SaiyaGin: Köszi.
Kara: Animaxról nem tudod felvenni? Régebben a http://www.filestube.com oldalon láttam még az 52. részt.
2010-03-13 - 16:45 |
Köszi!
Sajna nem tudom felvenni mert nincs Animexem se Jetix. Úgy igazából tévét se nézek mióta szüleim elváltak.
2010-03-13 - 18:34 |
Szívesen.
😦 Remélem békében váltak el.
Én inkább csak este nézek tévét, nappal ha ráérek akkor olvasok.
2010-03-17 - 14:48 |
Igen békében.Mármint béke van mióta elváltak.
Olvasni én is szeretek!:) Meg írni is.
2010-03-18 - 11:55 |
Akkor jó.
Miket szeretsz olvasni? Miket írsz?
2010-03-30 - 18:30 |
Most épp Narniát olvasok és a Fekete Szívnek ami saját irományom, szóval annak a második részét írom. Tervezek még egyet aztán vége, de már tudom a következő könyvem címét. (meg még néhánynak jó előre:))
2010-03-31 - 11:16 |
Fekete Szív: Neten ellehet olvasni?
Látom szereted a fantasy könyveket.
2010-03-31 - 16:33 |
Nem, de ide berakhatom. Mondjuk igaz, hogy 11 oldi. Egyébként egy fantasyt nem olvastam csak sok mesét nézek.X)
2010-03-31 - 16:34 |
Könyvnek kicsit kevés, de pályázatra ment ezért lett rövid, de a folytatás hosszabb lesz.
2010-04-01 - 11:35 |
Ha nem gond ide elküldheted:
elhaym@freemail.hu
Mik a kedvenc animéid?
2010-04-02 - 18:46 |
Naruto, Elfen Lied, Chrono Crusade, Bleach, Soul Eater és persze a Conan a Detecive. (és még sorolhatnám, mert minden anime amit látok az a kedvencem lesz egy idő után:) tisztelet a kivételnek)
2010-04-03 - 17:25 |
Köszi. Death Noteot és a Nanát is szereted?
Holnap lesz a Conan 52. része, ha még nem láttad.
2010-04-10 - 07:08 |
Death Noteot igen a Nanát még nem láttam.
Holnap? Hol?
És bocsi h még nem küldtem át csak még nem jutottam el odáig, de majd nemsoká átküldöm.(mármint a “könyvet”)
2010-04-10 - 22:18 |
Animaxon volt.
Semmi gond. Köszi előre is.
2010-04-14 - 18:45 |
megpróbáltam elküldeni de nem sikerült, még majd próbákszok vele
2010-04-15 - 12:26 |
Óriásfileként küldöd?
2010-05-09 - 16:51 |
Nem tudok óriásfilet küldeni de elvileg most elküldtem.
2010-05-11 - 14:56 |
Köszi. Megkaptam, héten írok róla véleményt.
2010-05-17 - 18:43 |
Köszi.:)
2010-05-18 - 16:56 |
Szívesen. 🙂
2010-05-29 - 19:25 |
Ha gondolod a 2. részt is elküldhetem amint kész lesz.(Bár az akkora agymenés, hogy inkább senkinek nem ajánlanám.XD)
2010-05-30 - 17:22 |
Nem baj, attól még elolvasnám.
2010-12-28 - 18:25 |
Nekem is nagy kedvencem lett,és nagyon kár h itt magyarországon keveseeb részt adnak a sorozatból mint amennyi valójában!
Mert én rákeresek mindig a többi részre és még magyar felirattal sem tudom megnézni !
Ez azeggyiklegjob sorozat (szerintem).
2010-12-28 - 19:00 |
Remélem a filmet sokan nézték akkor talán van esély a folytatásra.
2011-01-04 - 16:23 |
Uhh…Sajna én nem láttam a filmet… 😥
2011-01-05 - 12:55 |
😦 Biztos fogják még ismételni.
2011-01-05 - 17:16 |
Majd megnézem a neten ^^
2011-01-07 - 13:39 |
Remélem minél hamarabb sikerül.
2011-01-08 - 18:15 |
Az indavideon fent can a film magyarul ha valaki meg szeretné nézni.
2011-01-08 - 18:16 |
Hehe javítom magam nem can-hanem van bocsi kicsit rossz a billentyűzetem.
2011-01-10 - 12:42 |
Köszi az infót.
2011-01-10 - 19:37 |
Köcce!!!!^^
2011-01-31 - 13:09 |
Sziasztok!
Ha valakit érdeke elkezdtük fordítani az uraharashopon a Detective Conan-t. Heti 3 rész várható belőle minden csütörtökön.
2011-01-31 - 16:44 |
Ez jó hír. Köszi. 🙂
2011-01-31 - 18:18 |
Nincs mit!
2011-05-10 - 11:42 |
hogy kell meg nézni ??
2011-05-10 - 14:28 |
Hogy érted? Az érdekel hol tudod megnézni?
2012-07-06 - 16:47 |
Ajj, olyan jó, de nem lehet megnézni őket magyarul csak az 51. részig! :((
2012-07-08 - 06:57 |
Sajnos nem is lesz tovább. 😦
2013-03-31 - 18:16 |
Egyik kedvenc sorozatom volt,és nagyon szeretném,ha folytatnák.
2013-04-01 - 17:12 |
Magyarul sajnos már nem fogják, mivel szinte már Animax sincsen. 😦