Archive for the ‘Julia Quinn’ Category

Kívánságlista – Julia Quinn: Mr. Cavendish, ha jól sejtem?

2016-07-12

cavendishKiadó: Gabo
Megjelenés: július 22.

Amelia Willoughby azóta Wyndham hercegének a jegyese, amióta az eszét tudja. Szó szerint. A szerződést ugyanis még akkor kötötték meg, amikor mindössze hat hónapos volt, és onnantól fogva az egész életét azzal töltötte, hogy várt. És várt. És várt… Thomas Cavendishre, a fennkölt hercegre, hogy végre valahára rászánja magát a házasságra. Ám ahogy messziről figyeli a férfit, az a nyugtalanító gyanú ébred benne, hogy a herceg soha egyetlen gondolatot sem pazarol rá…

Ez igaz is. Nem gondol rá. Thomasnak nagyon is ínyére van a jegyesség – ezzel is kordában lehet tartani a férjvadászokat –, és igenis el akarja venni a lányt feleségül… majd valamikor. Amikor azonban épp kezd rádöbbenni, hogy a menyasszonya több is lehet ennél, Thomas világát alapjaiban rengeti meg a rég elveszett unokafivére érkezése, aki talán Wyndham hercege, de az is lehet, hogy nem. És ha nem Thomas a herceg, akkor nem jegyesek Ameliával. Ami a világ legkegyetlenebb tréfája, mert ez a rátarti és előkelő herceg elkövette azt a hibát, hogy szerelmes lett… a saját menyasszonyába!

A sorozat részei:

  • Wyndham két hercege

1. The Lost Duke of Wyndham – Wyndham elveszett hercege
2.  Mr. Cavendish, I Presume – Mr. Cavendish, ha jól sejtem?

Kívánságlista – Julia Quinn: Wyndham elveszett hercege

2016-06-30

wyndhamelveszetthercegeJulia Quinn: Wyndham elveszett hercege
(Wyndham két hercege 1.)

Kiadó: Gabo
Megjelenés: június 30.

Volna szíves Wyndham igazi hercege előállni?

Jack Audley útonálló. Katona. Mindig öntörvényű. Egy valami azonban soha nem volt, és nem is akart lenni, mégpedig egy kiterjedt birtok ura, aki egy ősi örökségért és százak megélhetéséért felelős. De amikor felismerik benne a Wyndham-ház rég elveszettnek hitt sarját, gondtalan élete véget ér. Ha kiderül, hogy a származása törvényes, övé lesz a cím, amit soha nem kívánt magának: ő lesz Wyndham hercege.

Grace Eversleigh már öt éve dolgozik Wyndham hercegi özvegyének társalkodónőjeként. Hálátlan munka, a mindennapok egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy kisebb esemény… egészen addig, míg hetyke mosolyával és könnyed vonzerejével meg nem jelenik a színen Jack Audley. Nem az a férfi, aki a nemet elfogadja válaszul, és amikor Grace a karjaiban van, ő már nem az a nő, aki nemet akar mondani. Ám ha Jack Audley az igazi herceg, ő az egyetlen férfi, akit soha nem kaphat meg.

A sorozat további részei:

2. Mr. Cavendish, I Presume

Kívánságlista 9. – Julia Quinn: Sir Richard Kenworthy titkai

2015-08-24

sirrichardSmythe-Smith Kvartett 4.

Várható megjelenés:  szeptember eleje

Történet:

Sir Richard Kenworthynek kevesebb, mint egy hónapja van, hogy feleséget találjon magának. Tudja, hogy nem lehet túl válogatós, de amikor meglátja a csellója mögött elbújó Iris Smythe-Smitht a hírhedt családi zeneesten, úgy véli, kincsre bukkant. Iris pontosan az a fajta lány, akit első pillantásra észre sem vesz az ember… sőt másodikra sem, de mégis van benne valami… valami forr a felszín alatt, és Sir Richard tudja, hogy ő az igazi.

Iris Smythe-Smith megszokta, hogy alábecsülik. Szalmaszőke hajával és csendes, visszafogott intelligenciájával hajlamos beleolvadni a környezetébe, és számára ez így nagyon is megfelel. Így aztán, amikor Richard Kenworthy ragaszkodik hozzá, hogy bemutassák, Iris gyanakodva fogadja. A férfi udvarol neki, elbűvöli, és minden szempontból olyan benyomást kelt, mintha beleszeretett volna, de Iris nem igazán tudja elhinni, hogy ez így lenne. Amikor pedig a férfi házassági ajánlatát követően a lány kompromittáló helyzetben találja magát, amely után nem marad választása, kénytelen azt hinni, hogy a férfi titkol valamit… Bár a szíve azt súgja, mondjon igent.

Előrendelhető 35 % kedvezménnyel ITT

A sorozat korábbi részei:

1. Just Like Heaven – Mint a mennyben 10/9
2. A Night Like This – Micsoda éjszaka 10/10
3. The Sum of All Kisses – Egy csók…és minden más 10/7

Julia Quinn: És boldogan éltek

2014-10-03

A Bridgerton család 9.

boldoganeltekEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, aki megalkotott egy családot…

Illetve nem csak egy családot. Nyolc testvért, számos sógort, sógornőt, vőt, menyet, fiút, lányt, unokahúgokat, unokanővéreket, unokaöcsöket, unokabátyokat (nem is szólva egy túlsúlyos corgi kutyáról), plusz egy ellenállhatatlan matriarchát, aki mindannyiukkal felér… Ők a Bridgerton család: nem is család, inkább elemi erő. Az olvasók nyolc könyvön át nevettek, sírtak, szerették őket. De többet akartak.

Ezért az olvasók azt kérdezték a szerzőtől: Mi történt azután? Simon elolvassa apja leveleit? Francescának és Michaelnek végre lesz gyermeke? Ki nyeri a Pall Mall-visszavágót?

A “vége” tényleg a történet végét jelenti?

Ebben a kötetben Julia Quinn nyolc érdekes, mulatságos, szívmelengető „második epilógust” írt, és egy bónusz történetet nem másról, mint magáról a bölcs és szellemes matriarcháról, Violet Bridgertonról. Ismerjék meg újra a Bridgerton család tagjait… Mi történt velük?

Véleményem:

(more…)

Julia Quinn: Csudajó

2013-11-24

Blydon 1.

“Szentséges ég, hiszen a rokonai az elmúlt hónapban gondosan oktatták a londoni előkelő társaságban  való viselkedés legapróbb szabályaira is, de senki nem mondta neki, mi a teendő, ha egy úriembert – nem, egy gazembert – talál a hálószobájában.”

csudajoKét tényt mindenki tud Alexander Ridgelyről. Az egyik, hogy ő Ashbourne hercege. A másik, hogy a házasság nem szerepel a közeli tervei között…
Ez egészen addig igaz, míg egy vörös hajú amerikai lány a kocsija elé nem veti magát, hogy megmentse a herceg fiatal unokaöccsét. A lány olyan, amilyennek Alex sosem gondolt volna hölgyet… Okos és humoros, fegyelmezett és bátor. De szolgáló. Nem illik egy rangos arisztokratához… Kivéve, ha a hölgy nem az, aminek látszik…
Az amerikai örökösnő, Emma Dunster körül tolongnak az angol urak, de ez nem jelenti azt, hogy szándékában állna bármelyikükhöz hozzámenni feleségül; akkor sem, ha beleegyezett, hogy részt vesz a londoni társasági szezon eseményein.
Amikor titokban, konyhalányruhában kiosont unokanővére londoni házából, csak egy kicsit még élvezni szerette volna az ismeretlenséget a debütálása előtt. Nem gondolta volna, hogy egy veszélyesen jóképű herceg karjában találja magát… és hogy ez a herceg meglehetősen zaklatott lesz, amikor kiderül Emma valódi kiléte.
Ám úgy tűnik, az igaz szerelem akkor borul virágba, amikor az ember arra a legkevésbé számít, és a szenvedély a legmakacsabb szíveket is képes megolvasztani.

Véleményem:

(more…)

Kívánságlistára tettem – 2013 november 2.

2013-11-02

Mark Lawrence: A Tövisek császára

Sorozat: A széthullott birodalom trilógia 3.
Kiadó: Fumax
Műfaj: Fantasy, disztópia
Várható megjelenés:  november
Mennyire várom? Nagyon – nagyon.  Kíváncsi vagyok Jorg élete a nagy fordulat után, hogyan fog folytatódni és szeretnék mindent megtudni a múltbeli eseményekről is.

tovisekcsaszaraA KIRÁLY, AKI MINDENKIN URALKODNI AKAR, MÉG NAGYOBB BIRODALOMRA VÁGYIK. DE EZ A BIRODALOM A PUSZTULÁS SZÉLÉN TÁNCOL…

Jorg Ancrath király immár húszéves és hét ország ura. Apján ezidáig nem sikerült bosszút állnia, és az őt kínzó belső démonok egyre erősödnek. Ám legyen bármilyen gyötrelmes is az útja, ő kitartóan tör előre. Mert csakis egyfajta hatalmat érdemes birtokolni: a teljhatalmat. Jorg császár akar lenni. Ezt a méltóságot azonban karddal nem, csak szavazatokkal lehet megszerezni. És emberemlékezet óta nem jutott még többséghez senki a császárválasztó Kongresszuson, a Széthullott Birodalomnak emberemlékezet óta nincs vezetője. Jorgnak feltett szándéka, hogy változtat ezen, és szokás szerint nem válogat a módszerekben. Még több elfeledett technológiát tár fel a múltból, és nem habozik használni azokat. Csakhogy a megszerzendő birodalmat egy még nála is jobban rettegett és gyűlölt, misztikus alak fenyegeti: a Holt Király.

A szépirodalom és a fantasy határait egybemosó regényt a neves műfordító, Gy. Horváth László (Gépnarancs, A hobbit, Pi élete stb.) ültette át magyar nyelvre.

A Széthullott Birodalom-trilógia záró kötete.

Loretta Chase: Egy tökéletes lord

Sorozat: Carsington fivérek 3.
Kiadó: Gabo
Műfaj: történelmi romantikus
Várható megjelenés:  november
Mennyire várom? Nagyon. Szeretném megismerni a 3. Carsington testvért is, bár félek egy kicsit, mert  a tökéletes szereplőket nem szeretem. Remélem Benedikt is olyan imádni való lesz, mint Alistair és Rupert.

egytokeleteslordIDEÁLIS
Benedict Carsington, Rathbourne vikomtja, Hargate gróf örököse tökéletes arisztokrata. Magas, sötét hajú és jóképű. Kifogástalan modoráról és jólneveltségéről híres. Ismer minden szabályt, és betartásuk sem okoz neki gondot, egészen addig, míg a nő be nem lép az életébe…

ROSSZ HÍRŰ
Bathsheba Wingate a DeLucey család züllött, megrögzött hazudozókból, csalókból és szélhámosokból álló ágához tartozik. Nem csoda, hogy férjét előkelő családja kitagadta. Miután Bathsheba megözvegyült, szilárdan eltökélte, hogy lányának stabil életet és megfelelő neveltetést biztosít. Senki és semmi sem keresztezheti az asszony terveit, míg a férfi be nem lép az életébe…

BOTRÁNYOS
Aztán Bathsheba rakoncátlan leánya elcsábítja Benedict koraérett unokaöccsét, hogy segítsen megkeresni neki a legendás kincset. Hogy visszahozzák a reménybeli kóbor lovagokat, Benedict és Bathsheba kénytelenek közös mentőakcióba fogni, amely veszélyes, intim közelségbe sodorja őket egymáshoz. Olyan helyzetbe kerülnek, amelyben gyakorlatilag garantált, hogy kellemetlen, sőt botrányos véget ér. De Benedict tökéletesen kézben tartja az eseményeket. Tökéletesen uralja a helyzetet, annak ellenére, hogy őrülten szeretné felrúgni az összes szabályt. Tökéletesen uralja a helyzetet. Na persze…

Julia Quinn: Ma éjjel táncolnék

Sorozat: Blydon 2.
Kiadó: Gabo
Műfaj: történelmi romantikus
Várható megjelenés:  november
Mennyire várom? Nagyon. Bellet nagyon megszerettem az első részben, Sajnos a fülszöveg szerint nem az lesz  a párja, akit én szerettem volna, de biztos nem fog csalódást okozni ez a rész sem.

maejjeltancolnekLady Arabella Blydon szép és okos, és elege van az olyan férfiakból, akik csak az egyik tulajdonságát hajlandók értékelni, a másikat figyelmen kívül hagyják.
Amikor egy kérő kijelenti Arabellának, hogy szépsége és nagy hozománya miatt hajlandó elnézni neki botrányos kékharisnya hajlamait, úgy határoz, hogy egy ideig nem akar jelen lenni a házasulandók piacán.
Nem számít arra, hogy megismerkedik Lord John Blackwooddal, a sebesült háborús hőssel, aki annyira felkelti érdeklődését, ahogy addig egyetlen férfi sem.
Lord John megélte a háború borzalmait, de semmi sem volt olyan félelmetes érzés szívének, mint Lady Arabella közelsége. Mert Lady Arabella mámorító, bosszantó… és miatta Lord John úgy érzi, érdemes élni, hogy táncolhasson vele, amint éjfélt üt az óra. És bár tudja, hogy nem olyan férfi, akit a kisasszony megérdemel, mégis kívánja. Ám az éjfél varázsát megtöri az éles napfény. Vajon ez a meggyötört lélek képes lehet újra szeretni?

Johanna Lindsey: Ördögből angyal

Sorozat: Locke család 2
Kiadó: Gabo
Műfaj: történelmi romantikus
Várható megjelenés:  már kapható
Mennyire várom? Nagyon. Ophelia nagyon ellenszenves negatív szereplő volt az első részben, kíváncsi vagyok, hogy Lindseynek sikerülni fog-e szerethetővé tennie.

ordogbolangyalOphelia Reid lélegzetelállító szépsége mindenkit lenyűgöz. Kár, hogy természete nem áll összhangban angyali külsejével. A lány egy rosszindulatú pletykafészek, éles nyelvétől senki sincs biztonságban. Miután sikerül megszabadulnia az apja által rákényszerített vőlegénytől, Duncan MacTavish-től, Ophelia elhatározza, hogy elsőbálozóként keres magának egy gazdag férjet. A hazafelé vezető úton azonban váratlan esemény történik…
Raphael Locke, a hercegi cím várományosa és hatalmas vagyon örököse minden ifjú hölgy és lányos anya álma a londoni szezonban. A fiatalember azonban még nem szándékozik megnősülni. Amikor barátja, Duncan MacTavish kijelenti, hogy Ophelia sosem fog megváltozni, Raphael nem ért vele egyet, és a két barát fogadást köt. Raphael egy ügyes csellel vidéki birtokára viszi Opheliát, és bebizonyítja haragos vendégének, milyen helytelen a viselkedése. Közben jobban megismeri a lányt, és megtudja, miért lett ilyen elviselhetetlen a természete.
Miután Ophelia magába száll és megváltozik, elérkezik a napja, hogy visszatérjen Londonba, ahol férjet kell keresnie magának. Vajon az együtt töltött idő után Raphael képes lemondani róla, és végignézni, ahogy a férfiak házassági ajánlatokkal ostromolják? És Ophelia ugyanolyan lelkesedéssel járja a bálokat, hogy ragyoghasson, és elbűvöljön mindenkit?
Mi lesz a következménye nem mindennapi kapcsolatuknak, amely egy fogadás miatt kezdődött, és váratlan irányba terelte mindkettejük életét?

Rupáner-Gallé Margó: Szerelem Szegeden

Sorozat: Lányok  a kastélyból 6.
Kiadó: Aba
Műfaj: romantikus
Várható megjelenés: november
Mennyire várom? Egyre jobban megszeretem ezt a sorozatot, de egyelőre még  a 4. kötetet kell valamikor beszereznem, ezért  a 6. még várat magára egy ideig.

szerelemszegedenMi történik, ha egy elkényeztetett, szeszélyes és gazdag lány egy napon arra ébred, hogy nincs többé egy vasa se?
Keleti Blanka ettől kezdve egy kávézó pultjában ácsorog, a pult túloldalán pedig Nemes Ádám áll, az ex-szerelem, volt szomszéd és jelenlegi főnök egy személyben, pimasz mosollyal az arcán. Mindenhol ott van, ahol nem kéne és mindenről határozott véleményt mond, holott erre senki sem kérte. Ezekről a dolgokról Blankának lenne mit mesélnie, akárcsak arról, hogy milyen felrúgni egy életet, és elköltözni egy idegen városba, miután megszakítunk minden kapcsolatot az éppen széthullóban lévő, korábban tökéletesnek tűnő családunkkal.
Ez a történet életre szóló lecke Blanka számára, a tétje pedig nagyobb, mint gondolná. A kérdés persze egyértelmű: vajon sikerül-e neki elérni azt, amire vágyott? A válasz sajnos határozott nem…
A happy end mégsem marad el. Csak sokszor magunk sem tudjuk, hogy mi is az, amire vágyunk. Az élet ugyanis szeszélyesebb tud lenni még Blankánál is, így arra is képes, hogy egyetlen leheletével elfújjon mindent, amiben hiszünk és mindent, amiről azt gondoljuk, hogy fontos, vagy számít. Majd ahogyan a régi képek eltűnnek a szemünk elől, úgy válik láthatóvá minden, ami eddig takarásban volt.

Charlaine Harris: Véres végzet

Sorozat: True Blood 13
Kiadó: Ulpius
Műfaj: paranormális
Várható megjelenés:  már kapható
Mennyire várom? Majd akciósan valamikor beszerzem. Egyelőre nem sürgős, mivel még  a 11. kötetet sem vettem meg és olvasásnál is csak  a 6. fog jönni valamikor jövőre.  Nem vagyok a sorozat rajongója, de szeretném végigolvasni.

veresvegzetBon Temps városában olyan titkok lappanganak, amelyek a Sookie-hoz legközelebb állókat fenyegetik – és összetörhetik a lány szívét…

Az elmúlt hetek rettenetes eseményei után Sookie és Sam nemigen képesek a Merlotte’sra koncentrálni – és a bárnak ez nem tesz jót. Sookie-nak azonban nem esik nehezére nemet mondani Arlene-nek, amikor az egykori pincérnő szeretné visszakapni az állását. Végül is, Arlene megpróbálta megöletni Sookie-t.

Sookie és Eric Northman kapcsolata válságba került. Eric és a vámpírja tartják tőle a távolságot – és hallgatnak, mint a sír. Sookie pedig összeomlik, mikor megtudja ennek az okát.

Aztán holtan találják Arlene-t, és Sookie-t letartóztatják a gyilkosság miatt.

Ám gyenge az ellene szóló bizonyíték, így óvadék ellenében szabadlábra helyezik. A barátai – élők és holtak – segítségével ki kell derítenie az igazságot Arlene halálával kapcsolatban, ha tisztázni akarja magát a vádak alól. Ám mindössze annyit tud, hogy két titokzatos férfinak van valami köze a dologhoz. Kik lehetnek? – Sookie hamarosan megtudja, hogy több ellensége is bosszút forral a múltban elszenvedett sérelmekért.

Bon Temps-ban soha semmi nem egyszerű. Amit igaznak tartanak, az csupán kényelmes hazugság. Az igazságszolgáltatás még több kiontott vért jelent. És az, amit szerelemnek hisznek, soha nem elég…

 

 

Augusztusi könyvajánló 2. Gabo

2013-08-22

Julia Quinn: Csudajó

Sorozat: Csudajó 1.
Műfaj: történelmi romantikus
Várható megjelenés: már kapható
Mennyire várom? Nagyon, Julia Quinn sosem okozott még nekem csalódást, szerintem most sem fog. 

csudajoKét tényt mindenki tud Alexander Ridgelyről. Az egyik, hogy ő Ashbourne hercege. A másik, hogy a házasság nem szerepel a közeli tervei között…
Ez egészen addig igaz, míg egy vörös hajú amerikai lány a kocsija elé nem veti magát, hogy megmentse a herceg fiatal unokaöccsét. A lány olyan, amilyennek Alex sosem gondolt volna hölgyet… Okos és humoros, fegyelmezett és bátor. De szolgáló. Nem illik egy rangos arisztokratához… Kivéve, ha a hölgy nem az, aminek látszik…
Az amerikai örökösnő, Emma Dunster körül tolongnak az angol urak, de ez nem jelenti azt, hogy szándékában állna bármelyikükhöz hozzámenni feleségül; akkor sem, ha beleegyezett, hogy részt vesz a londoni társasági szezon eseményein.
Amikor titokban, konyhalányruhában kiosont unokanővére londoni házából, csak egy kicsit még élvezni szerette volna az ismeretlenséget a debütálása előtt. Nem gondolta volna, hogy egy veszélyesen jóképű herceg karjában találja magát… és hogy ez a herceg meglehetősen zaklatott lesz, amikor kiderül Emma valódi kiléte.
Ám úgy tűnik, az igaz szerelem akkor borul virágba, amikor az ember arra a legkevésbé számít, és a szenvedély a legmakacsabb szíveket is képes megolvasztani.

Loretta Chase: Egy lehetetlen úr

Sorozat: Carsington fivérek 2.
Műfaj: történelmi romantikus
Várható megjelenés: már kapható.
Mennyire várom? Nagyon. Érdekel, hogy a Carsington szülők milyen módszerrel akarják kiházasítani  a 4. fiút és a fülszöveg is nagyon megfogott.  

lehetetlenurLehetetlen!
Rupert Carsington, Hargate gróf negyedik fia arisztokrata családjának kedvenc sorscsapása. Ellenállhatatlanul jóképű, döbbenetesen férfias és reménytelenül vakmerő, ráadásul bárhová megy is, a baj ott jár a nyomában. Rupert ennek ellenére még sohasem került olyan nehéz helyzetbe – legyen az érzelmi vagy más –, amelyből ki ne vágta volna magát… egészen mostanáig.

Botrányos!
Jelenleg Kairó leghírhedtebb börtönének mélyén sínylődik, és csak úgy juthat ki innen, ha elfogadja egy gyönyörű özvegy veszélyes ajánlatát. A tudós, Daphne Pembroke azt kéri tőle, mentse meg a fivérét, akit egy vetélytársuk rabolt el, aki szintén a mesés kincsre vadászik. Társulásuk szigorúan üzleti jellegű: az asszony adja az észt, a férfi az erőt. Egyszerű… elméletileg.

Elkerülhetetlen!
Talán a forrón tűző nap az oka vagy a pusztító sivatagi hőség, de ahogy a feszültség fellángol és a gátlások elolvadnak kettejük között, a nők legfegyelmezettebbike és a férfiak legvakmerőbbike a lehető leglehetetlenebbül ellenállhatatlan módon csapnak össze.

Julia Quinn: Micsoda éjszaka – Smythe-Smith kvartett 2.

2013-03-08

julia-quinn-micsoda-ejszaka“Szeretett Smythe-Smith lenni. Szerette a nyüzsgést, az unokatestvérek folytonos jövés-menését a nappaliban, és azt, hogy milyen kedvesen fogadták nővérét, Charlotte-ot, amikor tavasszal eljött meglátogatni.
De legfőképpen olyan Smythe-Smith szeretett lenni, akinek nem kellett a zeneesten szerepelnie. Mert a közönség többi tagjával ellentétben, akiknek jajdulásait, morgolódását Anne világosan hallotta, ő tudta az igazat: sokkal, sokkal rosszabb a színpadon lenni, mint a közönség soraiban.”

Kedvenc szereplőim: Daniel, Hugh, Anne

Fülszöveg:

1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára:

– három év száműzetés után visszatért Angliába

– részt vett a világ legrosszabb koncertjén

– megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet

– elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán

– főszerepet játszott egy tízfelvonásos melodrámában

– szerencsésen túlélt egy balesetet

– ártalmatlanná tett egy őrültet

– szerelmes lett

 És még csak áprilist írunk…

(more…)

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában – Bevelstoke 3.

2013-02-11

bevelstoke3“A családokkal sok a baj. Annabell Winslownak van egy nagyapja, aki csak úgy beszél a lány anyjáról, hogy az a bolond, aki hozzáment ahhoz  a kötöznivaló bolondhoz és egy nagyanyja, aki úgy véli, az erkölcsös viselkedés csak egy lehetséges opció.
Sebastian Greynek vannak unokatestvérei, akik  szívesen látnák őt házasnak és egy nagybátyja, aki legszívesebben holtan látná. Ám mindkettőjük szerencséjére, hamarosan ott lesznek ők egymásnak.”

Kedvenc szereplőm: Sebastian

Fülszöveg: 1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka.
2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban.
3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent.
4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza.
5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára.
6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával.
7 botrányos,
8 élvezetes és
9 nagyon pajzán, és a végeredmény:
10 boldog befejezés.

(more…)

Nagyon várt könyvek: Julia Quinn: Micsoda éjszaka

2013-01-31

julia-quinn-micsoda-ejszakaSmythe-Smith Kvartett 2.

Kiadó: Gabo

Várható megjelenés: február közepe

Fülszöveg: 1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára:

– három év száműzetés után visszatért Angliába

– részt vett a világ legrosszabb koncertjén

– megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet

– elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán

– főszerepet játszott egy tízfelvonásos melodrámában

– szerencsésen túlélt egy balesetet

– ártalmatlanná tett egy őrültet

– szerelmes lett

És még csak áprilist írunk…

A sorozat kötetei:

1. Just Like Heaven – Mint a mennyben
2. A Night Like This – Micsoda éjszaka
3. The Sum of All Kisses – Hugh Prentice és  Sarah Pleinsworth könyve