Sorozatok a TV-ben 2021. július 26. és augusztus 8. között

Jelenleg nézem

  • A császárság kincse – koreai
  • A vörös ajtó – olasz
  • Bolivar – kolumbiai
  • Erica világa kanadai sorozat
  • Múminvölgyi kalandok – finn
  • Vándor Viadal – magyar

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek spoilert tartalmaznak.

Angol sorozatok

A bizalom ára

2. évad

6/5
Faith tovább nyomoz Madlen ügyében és aggasztó információkat szerez. Reardonék nem engednek a Corran Energy adásvételével kapcsolatban. Steve veszélyes játszmába kezd.
6/6
Faith versenyt fut az idővel, hogy megtalálja azt a nőt, aki segíthet érvényteleníteni Madlen ítéletét.

Az élet dicsérete

7/1
James Herriot, friss állatorvosi diplomával a zsebében állásinterjúra érkezik egy yorkshire-i faluba, ahol megismerkedik reménybeli főnökével, Siegfried Farnon doktorral, akiről az a hír járja, hogy eddig egyetlen asszisztense sem bírta nála tovább néhány napnál. A nagytudású, de szervezési kérdésekben ügyetlen állatorvos mellett házvezetőnője, Mrs. Hall gyakorlatiassága jelenti a mentőövet számtalan helyzetben, majd James számára is, amikor azonnal a mélyvízbe vetik, és a kezdetben bizalmatlan gazdák előtt kell megállnia a helyét az istállókban az állatok mellett. Jamesnek mindjárt az első nap megakad a szeme egy ifjú hölgyön, Helen Aldersonon, aki miatt van már nemcsak szakmai oka van rá, hogy küzdjön az állásért.
7/2
James még alig rendezkedett be Darrowby állatorvosi praxisában, mikor máris új helyzettel kell szembenéznie. Az egyetemről hazatér Siegried öccse, Tristan, aki bejelenti, hogy sikerrel tette le az állatorvosi záróvizsgáját. Siegfried örömében úgy rendelkezik, hogy mostantól Tristan kísérje el Jamest az útjaira, hogy a fiú gyakorlati tapasztalatot szerezhessen. A kezdettől baráti viszony ellenére hamarosan szakmai konfliktusokba keverednek, például a gazdag özvegy, Mrs. Pumphrey kastélyában is, akinek az estélyére azonban csak James kap meghívást. Az est folyamán James újra találkozik Helennel is, itt tudja meg, hogy a lányt már eljegyezték.
7/3
Siegfried régi álmát akarja valóra váltani, amikor a helyi lóversenypálya állandó állatorvosának pozíciójára jelentkezik. A lóverseny igazgatója, Ransom ezredes bizalmat is szavaz neki, a feladat azonban hamarosan nehéz döntés elé állítja Siegfriedet. Eközben Jamest a verseny egyik esélyes lovához, Andantéhoz hívják, amelyet súlyos állapotban talál.

Finn sorozatok

Múmin-völgyi kalandok

10
A cseléd

Muminmama szeretne megfelelni fura szomszédja, Kalamáliné elvárásainak, így aztán felfogad egy cselédet, hogy igazán szép rend legyen a házban. Úgy tűnik azonban, hogy a kétbalkezes Mimóza többet árt, mint használ.
11
Kísértethistória

A szellemektől rettegő Mumin szövetségre lép a ház kísértetével, hogy hősként tündökölhessen Bájocska előtt. Ártatlannak tűnő színjátékukból hamarosan valódi dráma lesz.
12
A láthatatlan gyermek

Akit semmibe vesznek, az hamarosan semmivé is lesz. Vajon Muminék odafigyelése elég-e ahhoz, hogy Ninni, a láthatatlan kislány ismét magára találjon?
13
Ősöm a hősöm

Mumin zavartan és túlságosan korán ébred fel téli álmából. Körülnéz a környéken, s furábbnál furább alakokba botlik, köztük saját bozontos, fenyőtűevő, nomád ősapjába. Vajon a múltat s a jelent összekötő vagy az őket elválasztó erő diadalmaskodik?

Kolumbiai sorozatok

Bolivar

64
A lázadók egyre komolyabb tervekkel rukkolnak elő Bolivár ellen. Marsella felfedi valódi kilétét a jegyese előtt. Eltemetik Juliot.
65
Fernando új perspektívát ad Madame Rochának a barátaival kapcsolatban. Amint a maskarabál elkezdődik, Manuelita megtudja, hogy merényletet szerveznek Simón ellen.
66
Simón új diagnózist kap. Akik merényletet terveznek Simón ellen, újabb tagokat toboroznak ügyükhöz, és ostromot terveznek az Elnöki Házra.
67
Sereno megmenti az elnök életét. Kivégzik a merénylőket. Simón eldönti, mi lesz Santander sorsa.
68
A hamis, de burjánzó pletyka, miszerint Simón monarchiát akar kiépíteni, pusztító következményekkel jár. A tábornok egyre betegebb és a történtek miatt az életkedvét is kezdi elveszíteni.

69 Simón az orvos utasítása szerint azt tervezi, hogy visszatér hazájába. Manuelita kihasználja a csábítás erejét Simón nyugdíjának megszerzése érdekében. 

Koreai sorozatok

A császárság kincse

26. rész – Korbácsütések
A császárné tajtékzik ura új hitvese láttán, akibe igyekszik minél gyakrabban belekötni. Vang Ju és Bej Szu útjai ismét keresztezik egymást, miközben a király váltóhamisítókat próbál fülön csípni. Szüng-Nyáng igyekszik rátermett uralkodót faragni a császárból, úgy dönt, hogy megtanítja olvasni és kiállni önmagáért. A Sasok Házában Huk-Szu rájön, hogy kém épült be közéjük.
27. rész – A császár tanul
A császárné igyekszik megelőzni, hogy a hitvesek teherbe essenek, a kormányzók pedig háborognak a lányaikkal való bánásmód ellen. Szüng-Nyáng szigorú tanítónak mutatkozik a császár mellett. Bej-Szu, akiről kiderült, hogy a Sasok Házának dolgozik, tudomást szerez, hogy a hamisított váltók után nyomozó Vang Jut csapdába akarják csalni, úgyhogy a segítségére siet. A császárné gonosz büntetést ró ki Szüng-Nyangra, amit már a császár sem tűrhet tétlenül.
28. rész – Szüng-Nyáng bosszúja
Vang Ju kimenti Mu-Szongot Hok-Szu karmaiból. A császár egyre elszántabban folytatja a tanulást. Szüng-Nyáng úgy dönt, hogy fortélyos csellel szabadul meg lassan a császárnétól. Terve sikerrel jár, Tanasirit méregkeveréssel gyanúsítják. A Sasok Házának feje Vang Ju meggyilkolására utasítja Hok-Szut.
29. rész – A vizsgálat
A méregkeverő utáni vizsgálatot a császárné vezeti, csakhogy Szüng-Nyáng közbenjárására természetesen bebizonyosodik a bűnössége. Az Anyakirálynő száműzetésre ítéli, amit a Jégpalotában kell eltöltenie. Vang Juék megtalálják a Sasok Házának feljegyzéseit, csakhogy nem tudják megfejteni a kódolt szöveget. Vang Ju megtudja, hogy Szüng-Nyáng ismét a palotában él, ráadásul császári hitvesként.
30. rész – Trónfosztás
Tal-Tal és Vang Ju leszámolnak Hok-Szuval, de Vang Ju megkíméli Bej Szu életét, aki segít nekik megfejteni a titkosírást. A császárnéfájó szívvel hagyja hátra fiát, amikor beköltözik a Jégpalotába. Szüng-Nyang hűvösen bánik Bang eunuchhal, amikor az Vang Ju nevében felkeresi. A régens erőszakkal lemondatja a császárt, Bajan és az Anyakirálynő a kormányzók segítségével próbálják semmissé tenni a trónfosztást, őket azonban a régens megfenyegeti.
31. rész – A császár beszéde
A császár ékesszólásával meggyőzi a kormányzókat, akik immár őt támogatják. Vang Ju segítségével megelőzik a váltók ügyében eljárt Tal-Tal seregének lemészárlását. Mielőtt a császár visszakaphatná pecsétjét, Jom Bjong Szu beront a trónterembe és közli, hogy a koronaherceg eltűnt, holott tudják, hogy Tanasiri vitte magával a Jégpalotába. A régens rájön, hogy legnagyobb ellensége egy egyszerű szolgálólányból lett császári hitves, ezért gonosz tervet eszel ki, melyben érintett saját unokája is.
32. rész – Vadászat
A régens alattomos terveit Szüng-Nyang bátorságával még csírájában elfojtja, de az egyik kormányzó életével fizet. A császár hiába szedte össze bátorságát, a megfélemlített kormányzók nem merik támogatni. Tanasiri visszamegy a palotába, és apjával együtt ismét tervet forral a császár és Ki úrnő éltének kioltására.
33. rész – Csapdában
Jom Bjong Szuék csapdáit Bang eunuchék tönkre teszik. Tanasiri kettesben marad Szüng-Nyanggal és megpróbálja megölni a hitvest, de terve visszafelé sül el. A császár megsebesül, életüket ismét Vang Ju közbeavatkozása menti meg. Tangviszi parancsára Jom Bjongnak magára kell vállalnia a merényletet. Szüng-Nyang kétségbe esve ápolja a súlyosan sebesült uralkodót.
34. rész – Az átok
A császár meghatódik Ki úrnő gondoskodásától. Bej Szu elindul, hogy felkutassa a Sasok Házának fejét. Elérkezik Jom Bjong Szuék kivégzésének napja, de Tangviszitől segítséget kapnak. Az Anyakirálynő Ki úrnőre bízza az államkincstár kezelését. Tanasirinek udvarhölgye ördögi tervet sugall.

35. rész – A kisherceg
Szüng-Nyangot lidérces álmok gyötrik, Tal-Tal rájön, hogy ezt csakis átok okozhatta, ezért felkutatják a bűbájost, aki Ki úrnőre bocsáthatta. A császár és Bajan továbbra is szeretnék átvenni a hatalmat, így tervet forralnak, melyben ismételten Vang Ju siet a segítségükre. Korjó egykori királya a régenstől a helyőrség vezetését kéri. El Temür úgy véli, túljárhat Vang Ju eszén, csakhogy ő a szedett-vedett katonákból igazi sereget farag. A kis Maha megbetegszik, Ki úrnő pedig kisfiúnak ad életet.

Lengyel sorozatok

Koronás sas

207
Błażej rájön, hogy Bogdan cselszövő, ezért zsarolással próbál pénzt szerezni tőle. Próbálkozása az életébe kerül. Bogdánnak nem sikrül időben eltüntetnie Blazej holttestét, de szerencséjére a szerelmes Audre nem vesz észre semmit. Guncel próbál segíteni Borkowicei Maciejnak, de Bolko udvara nagyon megváltozott távozása óta. Ráadásul Bolko Budán tartózkodik. Eljön a keresztelő napja. Az ikrek a Pelka és a Niemierza névet kapják a keresztségben.
208
Krakkóban az őrök felismerhetetlen holttestet találnak a jeges vízben. Marcin, a király tanácsadója megismeri a családja gyűrűjét: az áldozat Blazej, a rokona. Figyelmezteti a királyt, félti Kázmért egy esetleges merénylettől. A litvánok Eglét keresik Krakkóban, bosszút akarnak állni az asszony árulásáért. Egle azonban Cudkával és az ikrekkel idejében elmenekül. A budai udvarban Anna és a cseh Károly király esküvőjére készülődnek. Ágnes hercegasszony is belenyugszik a megváltoztathatatlanba.
209
Guncel megérkezik a Wavelbe, hogy meghívja Kázmér királyt Anna hercegnő esküvőjére. Kázmért lesújtja a hír, hisz ezzel Swidnica elveszett a lengyel korona számára. Bogdan merényletet kísérel meg Kázmér király ellen. Jutta szülei tönkrementek, elúszott a lány hozománya. Ennek ellenére Jutta és Jan Jura egybekelnek. A merénylet kitervelésének gyanúja a budai udvarra terelődik. Kázmér ennek ellenére el szeretne menni Budára, de feleségét nem viszi magával. Bogdán Krakkóban bujkál és ráveszi Audre-t, szökjön vele idegen földre.
210
Kázmér Budára utazik Adelhaid nélkül. A király azt próbálja kideríteni, hogy ki rendelte meg az életére törő merényletet. Kérdőre vonja még nővérét, Erzsébetet is, ám az özvegy királyné ártatlannak mondja magát. Fia, Lajos király ártatlanságában azonban már ő sem biztos. Kázmér nem csak a királyságnak szenteli figyelmét, a szebbik nem is foglalkoztatja a szerelmes természetű királyt. Rabul ejti Krystina, a cseh varrónő, Károly király kiszemelt kéme. Bogdan megígéri Audrenak, hogy elviszi őt magával, de a férfi végül nem jelentkezik. A bérgyilkos, Maciek, a várbíró fogságába kerül.
211
Bogdan a kínzáson nem ad egyértelmű választ arra, hogy ki rendelte meg a merényletet. Guncel, hogy feleségét megbosszulja, a lengyel udvarban akar maradni. Kázmér találkozik Kunigunda férjével, Bajor Lajossal a budai esküvőn, és megpróbálja rávenni a herceget, vegye magához a feleségét. Ám Lajos hajthatatlan, ragaszkodik a hozomány kifizetéséhez. Kázmér úgy érzi, már tisztán lát saját helyzetét iiletően. Egy örököshöz új feleségre van szüksége!
212
Károly meghívja Kázmért Prágába, látszólag a közös ügyek rendezése érdekében. Oda megkísérti Guncelt, de Guncel kitart szerelme mellett, és hisz benne, hogy Helena életben van. Kázmér Żarnowiecbe küldi Adelhaid királynét, mivel úgy érzi, nem tud vele élni. Adelhaid erre a hírre öngyilkosságot kísérel meg, de Jutta megakadályozza tettében.
213
A királyné Żarnowiecbe költözik, amit rettenetes helynek talál, annak ellenére, hogy hű emberei megpróbálják feldíszíteni. Bánatában bosszút fogad a király ellen. Ligęza, udvartartásának megbízott lovagja próbálja jobb kedvre deríteni. Kázmér elutazik Prágába, hogy tárgyaljon Károly királlyal, akinek végül csapdájába esik. Károly király ugyanis ágyába küldi gyönyörű és ellenállhatatlan kémét, Krystyna úrnőt, a szabó özvegyét. Jutta bízik férje hűségében, aki szintén Prágában van. De vajon jól teszi-e?
214
Erzsébet elkezd gyanakodni, hogy talán Károly király küldte az öccsének Krystynát. Eközben Adelhaid királyné berendezni a zarnowieci udvart a saját ízlése szerint. Maciek szeretne Audre kegyeibe férkőzni, de a lány nagyon elutasító vele továbbra is. Krystyna új feladatot kap Károly cseh királytól, meg kell akadályoznia, hogy Kázmér elmenjen Rómába.
215
Krystyna egyre nagyobb hatással van Kázmérra, ami már az udvaroncoknak is szemet szúr. Kázmért a swidnicai nemesek egy része értesíti, hogy lázadás tört ki a hercegségben. Maciek egy különleges ajándékkal akarja megkérni Audre kezét, azonban csalódnia kell.
216
Krystnya megérkezik a Wawelba, ahol az udvaroncok és a krakkói püspök is hűvösen fogadják.Bodzenta megpróbáljaltávolíttatni a lányt, de sikertelenül. Kunigundának jó hírt hoz a császár egyik lovagja, a férje, Lajos bajor herceg hajlandó visszafogadni őt kegyeibe. A királylány nem tudja, kinek köszönti ezt a jó hírt! Adelhaidhoz is eljut a híre, hogy Krystyna beköltözött krakkói lakosztályába…

Magyar sorozatok

Jóban rosszban

17. évad

4141
Kardos bocsánatot kér Verától, amiért nem állt mellé. Alexék Olivérrel készülnek vacsorázni, majd végül elmegy Bandi bulijába. Emőke sikeresen bosszút áll Krisztán és Mülleren. Luca beszámol Péternek Császár ajánlatáról.
4142
Luca beszámol Petrának, hogy elmondta Péternek Olivér zaklatását. Péter hajlik rá, hogy megkösse a szerződést. Roland felajánlja Bobnak, hogy ha annyira odavan Adélért, segít neki megszerezni. Bandi megijed, hogy Alex talán érdekből barátkozik vele.
4143
Bandi kérdőre vonja Lacit. Kardos és Vera befejezi a munkát és Dóráról beszélgetnek. Bob bevállalja, hogy megpróbálja meghódítani Adélt. Bandi próbára teszi Alexet. Péter döntést hoz Császár ügyében. Dóra elveszti Annát.
4144
Dóra és Kardos megérti, hogy Anna eltűnt. Szlávik szerint, Müller még számíthat meglepetésekre Emőkétől, majd Müller megpróbálja visszahódítani Krisztát. Alexék kiakadnak, hogy Péter elutasította Császár ajánlatát.
4145
Luca szeretné helyrehozni azt, amit elrontott. A rendőrök bizonyítékot találnak, hogy Annát elrabolták. Veráék megpróbálják meggyőzni Pétert, hogy gondolja meg magát. Olivér nyilvánosan megalázza Lucát.
4146
Müllerék közlik Dórával és Kardossal, hogy mostantól gyermekrablásként kezelik Anna eltűnését. Péter és Császár nyilatkozatháborúba kezd. Kardos és Dóra egymást okolja Anna eltűnéséért. Müllerék nyomra bukkannak.
4147
Szabi beveti magát Luca érdekében. Kardosék a betegek közt keresik a tettest. Péter Lucát vigasztalja. A rendőrök jó nyomon haladnak, végül Müllerék letartóztatják Anna elrablóját.
4148
Müllerék kihallgatják Bognárt és Nórát. Luca hálás Szabinak, amiért kiállt érte. Alex felajánlja további segítségét Olivérnek, aki röhögve faképnél hagyja. Emőke is nyomozni kezd. Kardoséknál jelentkezik az emberrabló.
4149
A rendőrök megpróbálják együttműködésre bírni Bognárt. Péter és Áron Rolandhoz fordul segítségért. Vera Fanninak panaszolja el az aggályait a Kardossal közös jövőjüket illetően. Blanka Krisztától búcsúzik.
4150
A zsarolókról kiderül, hogy csak imposztorok. Emőke elmondja Fanninak, hogy érdekességet talált Ági táskájában. Roland igazolványhamisítók után kezd kutatni. Vera megérti, hogy a tragédia közelebb hozza Kardost és Dórát.

Olasz sorozatok

A vörös ajtó

12/3
Vanessa egyre közelebb kerül a suliban a hozzá hasonlóan különc Filiphez. Anna múltjából előtörnek az emlékek, nem tud felülemelkedni férje elvesztésén. Jonas, a másik itt ragadt szellem elmondja Leónak, hogy tud hatni energiával az élők világára. Közben a rendőrség összefüggést keres egy lány halála és a Red droggal kereskedő Mexikói között. Cagliostro megkéri Vanessát, hogy segítsen megtalálni egy fontos nyomot, ami ahhoz a személyhez vezetheti, aki megölte őt.
12/4
Rambelli ki akarja deríteni, ki a tégla a csapatában. Anna felfedezi, hogy egykori férje bérelt egy helyet a nem hivatalos nyomozati anyagainak. Vanessa a suliban egyre közelebb kerül a szintén különc Filiphez. Paleotto megtalálja a megölt Cagliostro és Stella közötti számos furcsa telefonüzenetet. Segítségért cserébe Leo segít Vanessának kideríteni anyja tűzhalálát, ami emlékként gyötri a lányt.

Török sorozatok

A bosszú csapdájában

3. évad

42(186. rész)
Füsun nem árulja el Azizánek, hogy hol van Dilsah. Hazar és Miran kezdenek egyre közelebb kerülni egymáshoz. Füsun elvisiz Harun-t és Yaren-t az Aslanbey házba, ami Gönülnek cseppet sem tetszik. Kiderül, hogy Aslan nem halt meg, Sultan és Harun elbújtatta.
43 (187. rész)
Nasuh felkeresi Mirant, hogy bocsánatot kérjen és befogadja a családba. Reyyan és Miran hivatalos a Sadoglu családhoz vacsorára. Cihan és Handan nem hajlandók befogadni Miran-t, ezért átmennek vacsorázni az Aslanbey családhoz, Füsun meghívására.
44(188. rész)
Azize elrabolja Harun-t, hogy így eljusson Dilsához. Yaren rögtön otthon érzi magát az Aslanbey házban, de Gönül hamar helyre teszi. Sultan elutazik egy időre, hogy összeszedje magát. Zehra kezd féltékeny lenni Dilsáhra. Reyyan azóta is retteg Sultan átkától…
45(189. rész)
Sultan elmondja Azizénak, hogy hagyta meghalni a fiát. Cihan és Nasuh között egyre inkább elmérgesedik a viszony. Esma elmondja Firatnak, Mirannak és Gönülnek, hogy Firat egy Aslanbey és hogy megölte Azize férjét. Füsun ártani akar Reyyan születendő gyermekének, Azize viszont megakarja akadályozni.
46(190. rész)
Azize megpróbál segíteni Reyyanon, talál egy gyógynövényt, ami elállítja a vérzést, ezt követően pedig Füsun egyik embere kórházba viszi. Füsun nem tudja szembesíteni Miran-t az anyjával. Kiderül, hogy Reyyan ikreket várt, viszont csak az egyikőjük élte túl a vetélést. Miran úgy dönt, hogy ezt csak később mondja el Reyyannak.
47 (191. rész)
Miran továbbra sem mondja el Reyyannak az igazat. Azize a kórházhoz siet, hogy megtudja mi lett Reyyannal. Handan az Aslanbey házba költözteti Seydát, mert Yaren panaszkodik Gönülre. Azize rájön, hogy Füsun áll Reyyan vetélése mögött és arra is, hogy Harunnál van Dilsah.
48 (192. rész)
Firat és Zeynep meglepik Reyyanékat. Füsun átadja Hanife levelét Cihannak. Azize be akarja bizonyítani, hogy segíteni akart Reyyannak, nem ártani neki. Mindenki azt hiszi, hogy Azize tehet Reyyan vetéléséről, Miran dühében elszólja magát és Reyyan megtudja, hogy ikreket várt. Azizét valaki fogsába ejti.
49 (193. rész)
Azizét Cihan ejtette fogságba, mert megtudta, hogy Hazar anyja és Nasuh szeretője. Meg akarja ölni, de végül úgy dönt, hogy Miranra keni a dolgot és őt is megpróbálja elrabolni. Reyyan nem bír nyugton maradni, meg akarja találni Miran-t. Mahfuz elmondja Zehrának, hogy Dilsah életben van és erről Hazarnak és Mirannak is tudnia kell, de Zehra megtiltja neki, hogy elmondja. Esma öngyilkos lesz.
50 (194. rész)
Hazar elmondja Mahfuznak, hogy mi történt Reyannal, Zehrát pedig észreveszi Mahfuz szállodájánál és gyanakodni kezd. Zeynep időben érkezik Esmához, így meg tudják menteni. Senki nem tudja pontosan, hogy ki tehet Reyyan vetéléséről. Miran visszatér. Cihan elhagyja a családot és megakarja ölni Azizét Miran fegyverével, de Nasuh próbálja lebeszélni.
51 (195. rész)
Nasuh meggyőzi Cihan-t, hogy ne ölje meg Azizét. Reyyan és Miran elengedik a kisbabájukat és próbálnak tovább lépni. Esma magához tér és kibékül Firattal. Zehra és Hazar összevesznek Zehra féltékenysége miatt. Firat átadná a vagyont Füsunnak, cserébe Azizéért.

A csodadoktor

2. évad

77(162. epizód)
Nazli sikeresen megérkezik a bálra, ahol meglátja Ali-t és Ezo-t táncolni. Beliz váratlanul elviharzik az estélyről. Ezo újabb tervet eszel ki, hogy Ali-t a közelében tudhassa. Vuslat asszony látszólag támogatja lányát. Ali-nak egy eset megoldása miatt messzi kórházba kell utaznia.
78 (163. epizód)
Ali, Nazli és Ezo a helyszínen szembesülnek a kisfiú kezeinek állapotával. Ali elhatározza, hogy mindenáron segíteni fog neki, azonban a kezelőorvosa nem nézi jó szemmel. Ezo tájékoztatja édesanyját a kialakult helyzetről, ezért Vuslat úgy dönt, hogy közbeavatkozik. Tanju doktor meglepi Beliz-t.
79 (164. epizód)
Nazli célzásokat tesz Ezo számára. Ali mindenáron szeretne megoldást találni a kisfiú kezeinek megmentésére. Ezo őszintén vall érzéseiről édesanyjának. Ferman és Tanju között folytatódik a rivalizálás. Beliz összezavarodik Tanju-hoz fűződő érzelmeivel kapcsolatban.
80 (165. epizód)
Ali és a többiek boldogsága határtalan a sikeres műtét után, és Ferman-ék számára meglepő lépésre szánják rá magukat. Nazli és Ali összekülönböznek Ezo miatt. Vuslat életében feltűnik egy személy a múltból. Nazli-t váratlan támadás éri.
81(166. epizód)
Vustlat-ot felkavarja, mikor találkozik régi ismerősével, Levent-tel. Nazli és Szelvi Ajszel asszony lányát Zeliha-t ápolják, mikor gyanús nyomokra lelnek a testén. Ajszel asszony váratlanul rohamot kap, és elhagyja kórtermét, Nazli-t keresve. Demir nehezen boldogul páciensével, így nem várt akadályba ütközik.
82 (167. epizód)
Nazli felajánlja Ali-nak, hogy vacsorázzanak együtt Ezo-val. Vuslat barátjának állapota rohamosan romlik, így döntéshelyzetbe kerül. Ferman számonkéri Beliz-en kapcsolatát Tanju-val. Ezo feldúltan érkezik vissza a kórházba, és édesanyját keresve váratlan hírnek lesz fültanúja. Tanju és Ferman doktor a rezidensekkel készül Zeliha és édesanyja műtétjére.
83 (168. epizód)
Demir és Adzselia összekülönböznek. Ezo tiszta vizet önt a pohárba édesanyjával és Ali-val kapcsolatban. Tömegbaleset miatt riasztják a kórházat, minden rezidensre szükség van a helyszínen. Doruk-nak nehéz döntést kell hoznia.
84(169. epizód)
Ferman doktor egyedül megy felderíteni a terepet egy beérkezett segélyhívás nyomán. Demir a helyszínen szintén sérülteket keres, hogy rangsorolja sürgősségi ellátásukat. A kórházban magasfokú készültséggel várják a sebesülteket, ahol Tanju doktor próbál helytállni. Ali szembeszáll a baleseti mentést vezető parancsával. Demir váratlanul nehéz helyzetbe kerül az egyik sérült ellátása során.
85 (170. epizód)
Ali kétségbeesetten keresi Ferman doktort a baleset helyszínén. Beliz aggódva várja a fejleményeket. Demir páciensét a sürgősségire szállítják, ahol kiderül, hogy a beavatkozás során komplikációk léptek fel. Vuslat asszony szembesíti Ali-t tettének következményével, és tájékoztatja arról, hogy nyomozást fognak indítani ellene.
86(171. epizód)
Ferman doktor sérülése hosszútávú következményt okoz. Adzselia aggódik, mert nem tudja Demir-rel felvenni a kapcsolatot. Nazli tájékoztatja Beliz-t Vuslat asszony Ali-val szemben elkövetett tetteivel. Tanju és Ali megoldást keresnek arra, hogy segíthessenek Ferman állapotán.

A nagykövet lánya

50
Amikor Elvan számára is kiderül, ki is az az Akin, nem bír magával és arra a döntésre jut, ha megtalálják a férfit, akkor ő maga fogja megölni. Sancar hajthatatlan, mindenképpen ő akarja a piszkos munkát elvégezni, semmi sem állhat az útjába, még kislánya, Melek kedvéért sem hagy fel a tervével.
51
Nare és Gediz minden erejükkel igyekeznek megtalálni Akint, de nem járnak sikerrel. Sancarnak sikerült olyan helyre elvinnie a férfit, ahol senki nem találhat rá. Nare próbálja meggyőzni szerelmét, hogy hagyjon fel tervével és ne ölje meg Akint, de Sancar hajthatatlan.
52
Loki megjelenik Meneksénél és átadja neki a hírt, miszerint Sancar egyre közelebb került Narehoz. A nő hirtelen összeesik a fájdalomtól, de kiderül nemcsak a lelki fájdalom miatt lesz rosszul. Halisze ledöbben a hír hallatán és rögtön hívja fiát, hogy felesége, akitől éppen válni készül, kórházban van.
53
A madárka hiába vár szerelmére, de ő nem megy el a megbeszélt találkozóra. A nő még nem sejti, hogy Sancarnak nyomós oka volt, arra, hogy nem találkozott vele. Müge meglátja Gediz kezén a verekedés nyomait, a nő megpróbálja megnyugtatni testvérét, és megkönnyebbült, hogy nem lett gyilkos szeretett kisöccséből.
54
Müge ellátogat Naréhoz, hogy bocsánatot kérjen az utóbbi hetekben történtekért. Jahja kezdi túllépni a határt és kolléganőjével egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz. Sancar hiába megy lányáért, de csak az üres házat találja, Nare elköltözött és lányát is magával vitte. Sancar azt hiszi, hogy Nare azért költözött el, mert megtudta, hogy Menekse várandós, de erről nincs szó.
55
Sancar minden bátorságát összeszedi, hogy elmondja Narenek, Menekse várandós. Nare összeomlik a hír hallatán, hiszen azt gondolta, végre együtt lehetnek Sancarral. Menekse gonosz tervet forral a fejében, el akarja mondani Narének és Meleknek, hogy várandós, ezért kiszökik az Efeolu házból. Jahja ellátogat Elvanhoz, aki egyáltalán nem örül annak, hogy férje csak úgy beállít hozzá.
56
Gediz kiborul, amikor megtudja, Nare el akar költözni Svájcba. A férfi már közel jár ahhoz, hogy elmondja, őrülten szerelmes, de Elvan megakadályozza. Jahja ezúttal édesanyjával megy Elvanért, az a céljuk, hogy hazavigyék őt.
57
Meneksét váratlanul éri, hogy Elvan visszatért a házba, Halisze nagyon örül neki, hogy sógornője féken tartja Meneksét, aki igazi házisárkány lett, mióta ismét ott él. Sancar meglepi Naret legújabb döntésével.
58
Gülszije előáll Halisze asszonynak az ötlettel, miszerint Lokinak a háznál kéne dolgoznia. Eközben Menekse ördögi terve sikerül, és elmondja Meleknek, hogy kistestvére lesz. A kislány sokkos állapotba kerül, de mire a segítség megérkezne hozzá, ő eltűnik. Mindenki kétségbeesetten keresi a lányt, az eltűnésből azonban tragédia kerekedik.
59
Meleket sehol nem találják, de még az sem derült ki a család számára, hogy Ömer is eltűnt. Nare és Sancar is egyre feszültebb, a férfi próbálja nyugtatni Naret, de sikertelenül. Gediz későn értesül arról, hogy Melek eltűnt, amit a szívére is vesz.

A szerelem csapdájában

94
Kiderül, hogy Mete és a menyasszonya csak szórakoznak egymással és Mete célja, hogy visszahozza Keremet és Volkan-t az életbe. Kerem és Ayse készítenek egy listát, amin a szabadságukkal kapcsolatos követelések állnak. Megversenyeztetik az irodában, hogy melyiküké az elfogadhatóbb. Yelda félti Ceydát, amiért az interneten ismerkedik.
95
Ayse nyer a szavazáson, ezután elmennek bulizni, ahol megint túl sokat iszik. Megjelenik Riza régi barátnője, Atila segít Nazmiyének, hogy ne lássák rajta a féltékenységet. Hülya megtalálja a Muhsin és Kenan ügyéhez tartozó papírokat.
96
Muhsin rájön, hogy már többen is tudnak a családban a Kenan ügyről. Melahat és Yelda találkoznak Ceyda randipartnerével. Melahat rosszul lesz és kórházba kerül. Kerem és Volkan elmennek gyűrűt venni a lányoknak. Kerem meg akarja kérni Ayse kezét, de véletlen lenyeli a gyűrűt.
97
Melahat elszólja magát az álházassággal kapcsolatban, de szerencsére elsimítják az ügyet. Ayse nem fogadja el Kerem gyűrűjét, mert nem akar tovább hazugságban élni, ezért elakarja mondani az igazságot, Kerem viszont továbbra is titokban akarja tartani. Nazmiye féltékeny Riza exére, az asszonyok pedig már pletykálkodnak…
98
Kerem lefújja a szilveszteri bulit, mert az egyik exe lenne a DJ. Ayse ezt nem hagyja és elkezdi megszervezni az összejövetelt. Nazmiye véget akar vetni a pletykálkodásnak. Ceyda újabb leleplezést tervez. Muhsin kész elmondani az igazságot Ayse apjáról Keremnek.
99
Kerem megtudja az igazságot és kiderül, hogy Muhsin csak segített Kenannak. Nazmiye véget vet a peltykáknak. Ayse kénytelen Kerem exét meghívni DJ-nek a bulira, amikor ez kiderül, megint összevesznek. Gonca csalódott, amiért nem kapott gyűrűt Volkantól. Kerem meglepi Aysét egy gyerekkori álmával.
100
Samet az élete árán is megszerzi a fenyőfát Hülyának. Melahaték átmennek Muhsinékhoz az ünnepi vacsorára. Kerem és Ayse most akarják elmondani az igazságot, de valami mindig közbejön. Riza és Nazmiye kibékülnek. Ceyda ajándéka célba ér, mindenki megtudja Muhsin titkát, Ayse pedig elhagyja Keremet, amiért nem mondta el neki.
101
Muhsin és Riza is meg vannak sértve, ezért nem akarják, hogy a két család bármilyen módon érintkezzen. Kerem nem bírja Ayse nélkül, Nazmiye és Erkut segítenek neki, hogy megtudja magyarázni a történteket szerelmének.
102
Riza megtalálja Keremet a lakásban, ezért őrséget állít a ház elé. Gonca megtalálja Volkannál a gyűrűt. Nazmiye elültei a bogarat Ayse fülében, hogyha így viselkedik, Kerem túl fog lépni a kapcsolatukon. Yelda megitatja Muhsinnal azt a szirupot, amit ő is inni szokott a rosszabb napokon. Sabri megtudja, hogy Ayse újra szabad.
103
Kerem és Volkan kufárnőnek öltözik, hogy bejussanak az Özkayali házba, ennek köszönhetően Ayse kibékül Keremmel. Yelda megbékíti Melahatot. Gonca megharagszik Volkanra, amiért nem akarja megkérni a kezét. Sabri megkéri Ayse kezét, emiatt Kerem rátámad és beviszik a rendőrségre.

Fogd a kezem

113
Cenk bejelenti a cégnél, hogy marad, továbbá, hogy az új jogi vezető Kadir, az új gyakornok pedig Melis. A lány nehezen viseli, hogy a fiú közelében kell dolgoznia, és elmondja neki, hogy tud a “betegségéről”. Defne asztalt foglal Feride éttermébe, Serap pedig azt kéri Azrától és Minétől, hogy a csoportok miatt ők is szolgáljanak fel. Zerrin nem bír magával, és Azra ellen hergeli Serapot. Cansu megsajnálja az anyját, és nyit felé.

Isztambuli menyasszony

2. évad

104
Garip meglepi Süreyyát, mikor arra kéri, hogy beszéljen Esma asszonnyal az alapítványi elnökségről. A férfi szerint Esma nagyon ad menye szavára. Burcu bulit rendez, ahol megjelenik Osman is. Igaz, ő azért, hogy beszéljen a lánnyal. Burcu meglepetésére egykori vőlegénye nem is olyan visszahúzódó, ha a szerelemről van szó. Ipek egy felvételt talál Halim és Faruk egyezségéről, amit Ademnek szántak. A nő jól megkavarja a szálakat, és arra kéri Fikretet, maradjanak együtt.
105
Süreyya meglepetést szervez Esmának, és ez erőt ad az asszonynak a folytatáshoz, így nem mond le az alapítványi elnökségről. Ipek nem áll le, a kompromittáló felvételt Farukról elküldi Süreyyának is. A nő egy tárgyalás közepén tör rá a férjére. Fikret pedig sejti, hogy erre komoly oka van. De még a férfi is megdöbben, amikor rájön, hogy Ipek hogyan és miért kavarja a szálakat. Süreyya faképnél hagyja Farukot, aki arra gyanakszik, hogy Halim küldte a felvételt. Can elbúcsúzik Emirtől és Süreyyától is.
106
Miután Süreyya rájön, hogy Faruknak milyen terve volt Adem eltávolítására, a csalódott nő úgy érzi, nem hazudhat Dilarának. Süreyya mindent elmond, majd nem sokkal később Faruk is megjelenik, hogy megmagyarázza. Osman szeretne kibékülni Burcuval, ehhez pedig Garip segítségét kéri. Muratot senki nem veszi komolyan, és ezzel a fiú is egyre inkább szembesül.
107
Süreyya a nagynénjének meséli el Akif és Faruk dolgait. Senem csalódik a férjében, és kérdőre vonja Akifot. Idil a kezelésekkel szeretné csökkenteni Adem dühét. Garip és Esma vacsorát adnak a barátaiknak, ami elég kínosan telik. Ipek kiönti a szívét Fikretnek, abban reménykedve, hogy van még visszaút kettejüknek. Murat elmondja a családnak, hogy külföldre költöznek. Osmannak viszont jó hírei vannak.
108
Emir arra kéri Süreyyát, hogy menjen vele az iskolai piknikre. A kisfiú valójában az apját és a nevelőanyját szeretné kibékíteni. Esma boldogan tér haza a villába, az öröme azonban nem tart sokáig, miután Murat bejelenti, hogy már a repülőjegyeket is megvette. A fiú és Bade másnap elköszönnek a családtól, a villától és Törökországtól. Senem megbocsát Akifnak. Faruk pedig úgy gondolja, jobb tisztázni a dolgokat Ademmel.
109
Miután Adem végighallgatja Farukot, tajtékozva távozik az irodából. Esma követi a hagyományokat, ezúttal Burcut hívja a hamamba, ahol arra kéri a lányt, hogy a házasság után költözzenek a villába. Ipek és Süreyya jól szórakozik Burcu feszengésén. Ipek továbbra sem bír magával, felvilágosítja Ademet, hogy Faruk őszintesége mögött valójában mi is van – legalábbis szerinte. Fikret ezúttal is veszekedést szít, amikor az egész család előtt kitálal, mit is tett Faruk valójában. Esma pedig Süreyya ellen fordul.
110
Esma nagyon mérges, hogy Süreyya rávette Farukot a vallomásra. Úgy gondolja, hogy a menye tehet arról, hogy idáig fajult a helyzet. Fikret véletlenül találkozik Esrával, és együtt töltik az éjszakát. Ez viszont nem maradhat titokban, Ipek megérzi, hogy a férje tilosban jár. Farukot egyre sűrűbben gyötri a fejfájás. Akif maga alatt van, hogy elveszítette a barátját, testvérét és főnökét. Adem úgy dönt, eladja a részvényeit, és Fikretnek ajánlja fel.
111
Akif úgy dönt, hogy elhagyja Bursát, és Isztambulban kezd új életet. Faruk bejelentkezik az orvoshoz a fejfájások miatt. Ipek meggyőzi az apját, hogy vegye meg a nevére a Boran Jet részvényeit Ademtől. Fikret jó ötletnek tartja, bár nem teljesen érti, hogy a felesége miért segít neki. Ipek a győzelemtől felbuzdulva felkeresi Esrát a boltban, és elújságolja, hogy ismét babát vár. Süreyya és Esma összevitatkoznak, ezúttal a babaszoba a tét.
112
Esma nagyon dühös, amikor kiderül, hogy Fikret Ipeknek adta el a részvényeket. Faruk dühösen elrohan, hogy beszéljen Ademmel. A Boran Jet avatópartijára pedig nem érkezik meg, így Fikret és Adem azt hiszik, sértődöttségében marad távol. Süreyya viszont egyre jobban aggódik, és érzi, hogy valami nem stimmel. Esma idegességében Ademet vádolja meg, hogy csinált valamit Farukkal. Dilarának is gyanús a férje viselkedése, miután látta a bulin Ipekkel sutyorogni.
113
Süreyya próbálja tartani magát, valójában teljesen kikészül. Megérkeznek a rendőrök a házhoz, de csak Faruk pénztárcáját találták meg. Dilara gyanakszik, hogy Ademnek köze lehet az eltűnéshez, ezért elmondja Süreyyának, hogy látta a férfit Ipekkel Sutyorogni. A család kérdőre vonja Fikret feleségét. Faruk eközben ájultan fekszik, míg kórházba nem kerül. Ott Adem talál rá.

Meryem

7
Beliz féltékenykedik Meryemre, és mivel dühös Oktayra, felhívja Savast, és elmondja neki, hogy Meryemet kiengedték a börtönből. Savas éktelen haragra gerjed, és elindul megkeresni menyasszonya gyilkosát. Meryemet a pékségben találja, ahol közli vele, hogy ez a hely már az övé. Meryem hiába kérleli, felgyújtja az épületet. Meryem visszamegy a lángok közé egy kanáriért. Savas bemegy érte, és megmenti az életét, de közben megsérül.
8
A kórházban Oktay mindenáron rá akarja venni Meryemet, hogy tegyen feljelentést Savas ellen, hogy lecsukathassa, de Meryem nem írja alá, noha akkor még azt hiszi, Oktay hozta ki az égő épületből, és az ügyész ezt továbbra is el akarja hitetni vele. Meryem megkéri Burcu nyomozót, hogy adja zálogba a nyakláncát, hogy a kórházi számlát kifizethesse. Burcu titokban inkább a saját pénzéből ad a számlára, nehogy elússzon Meryem nyaklánca. Savas elrabolja Meryemet a kórházból.
9
Burcu nyomozó Güclüvel Savasék nyomában van, de ő egérutat nyer, és nyomát veszítik. Oktay felkeresi Derint, és együtt rájönnek, hogy Savas az anyjától örökölt erdei házba vihette Meryemet. Oktay még a rendőrség előtt oda akar érni, ezért Derinnel tart, aki tudja, hol van a ház. Savas hiába faggatja Meryemet, nem árulja el, hogy ki ült a volánnál aznap este. Miközben Meryem szökni próbál, Savas elájul az égő épületben szerzett sérülése miatt, és Meryem nem hagyja magára az eszméletlen fiút. Oktay ismét tombol a dühtől.
10
Meryem rájön, hogy nem Oktay mentette ki az égő épületből. Burcu furcsállja, hogy az ügyész előbb ért a házhoz, de hiába keresi Meryemet, nem találja, mert Oktay még időben elvitte. Megtalálja viszont Meryem kendőjét, így biztos benne, hogy a lány ott járt. Derin azt hazudja Savasnak, hogy eszméletlenül talált rá, és Meryem már nem volt ott. De Savas emlékszik arra, hogy Meryem borogatta a homlokát. Tülin tippeket ad Derinnek, hogyan édesgesse magához Savast.
11
Meryem vallomást tesz Burcunak, de nem mond terhelőt Savasra és Güclüre nézve. Ertan minden lépéséről beszámol az ügyésznek. Güclüt kiengedik a börtönből, mert Meryem nem tett feljelentést. Meryem rájön, hogy valaki elvitte a drága gépeket a pékségből, míg ő börtönben volt. Mivel nincs hová mennie, felkeresi Belizt, aki felajánlja, hogy aludjon a vendégszobában. Meryem munkát keres, de mivel priusza van, senki nem veszi fel.
12
Yurdal busásan megjutalmazza Oktayt a szolgálataiért. Savas továbbra is arról faggatja Meryemet, hogy kinek falaz, mert abban biztos, hogy nem ő okozta Sevinc halálát. Yurdal megbízza Oktayt, hogy próbálja meg ellopni Turan államügyésztől a rá nézve terhelő bizonyítékokat. Oktay egy magánklinikára viteti Meryem apját, azt hazudja a lánynak, hogy hitelt vett fel a kezelésére. Meryem boldog, mert felhívták, hogy munkát ajánljanak neki, a priusza ellenére. Nem tudja, hogy mindezt Savas intézte, de nem puszta jótékonyságból, arra számít, hogy Meryem talán megnyílik Gülümsernek.
13
Savas épp Derinnel vacsorázik, amikor Güclü értesíti, hogy Meryem az Ayden szállodában van Oktay-jal. Savas azonnal odarohan, Derin pedig értesíti Oktayt. Mire Savas és Güclü odaérnek, már nem Meryemmel találják az ügyészt, hanem Belizzel, intim körülmények között. Güclü nem éri, hogy surranhatott ki Meryem a szállodából.
14
Yurdal próbálja megértetni Savassal, hogy Oktay az utolsó reménye, mivel Turan Ersoy börtönbe akarja záratni. Savas bevallja, hogy jobban szerette azokat az időket, amikor még egy kis kunyhóban éltek, és nem voltak gazdagok. Meryem kimegy Sevinc sírjához, de Zeliha elüldözi onnan. Beliz folyton féltékenykedik Meryemre, Oktay élvezi a helyzetet. Turan meg akarja látogatni Arifot, és Oktay mindenképp ott szeretne lenni, nehogy kiderüljön, hogy Turan hozta ki a börtönből, és nem ő.
15
Meryem megkérdezi Turant, hogy ő hozta-e ki a börtönből, de mire válaszolhatna, Oktay közbelép. Meghívatja magukat Turan házába, hogy ellophassa a Yurdalra nézve terhelő iratokat, mert így örökre lekötelezheti Yurdal Sargünt. Meryem kezd rájönni, hogy Oktay minden szava hazugság, de az ügyész mindig kimagyarázza magát, és Meryem nagy jótevőjének szerepét játssza.
16
Selmát kiengedik a börtönből, és Gülümser neki is munkát ajánl. A lányok boldogok, hogy rájuk mosolygott a szerencse. Selma ragaszkodik ahhoz, hogy Meryem nála lakjon. A lány amúgy sem fogadta el, hogy Oktay béreljen neki valamit, inkább a leégett, romos házukban lakik. Yurdal utasítja Rizát, hogy semmisítsen meg céges iratokat, ám Burcu nyomozó résen van, és elcsípi, mielőtt megtehetné. Oktay és Meryem meglátogatják Turant. Oktay a mosdóba igyekezvén, megtalálja Turan dolgozószobáját, és letölti a gépéről Yurdalnak a fájlokat. Savas is megjelenik Turannal, és kényszeríti, hogy mondja el Meryemnek, ki hozta ki a börtönből.
17
Yurdal megszökik a letartóztatás elől, és Derin galériájában bujkál. Oktay letartóztatja Savast, mert meg akarja mutatni, hogy bármit megtehet, de Savas nem ijed meg tőle. A kihallgatóban Oktay számára kínos dolgokat mond Savas, az ügyésznek fogalma sincs arról, hogy a felettese is figyeli a kihallgatást. Oktay Meryem minden lépését figyeli. Selma volt férje a cimboráival rátámad a lányokra. Egyetlen szerencséjük, hogy Savas, akit aggaszt Meryem sorsa, épp arra jár.
18
Selma furcsállja, hogy épp az a Savas Sargün segít rajtuk, aki barátnőjét börtönbe juttatta. Meryem barátnője, Elif, azzal hívja fel őt, hogy úgy tűnik, a pékségüket lebontják. Ám amikor odaér, kiderül, hogy csak felújítják. Beliz próbálja a becsületes oldalra terelni Oktayt, ám az ügyész becsvágya mindennél erősebb.
19
Oktay elhatározza, hogy galád módszerekkel megszabadul Turantól, akinek az igazságérzete nem hagyná, hogy Yurdal megússza, amit tett, és mivel túl nagy a befolyása, mindenképpen veszély jelent Oktay jövőbeni céljaira. Ha Turant félreállítja, Yurdal Sargünt egy életre lekötelezi. Oktay megpróbálja elhitetni Meryemmel, hogy Turan korrupt.
20
Savas arra kéri apját, hogy tartsa távol magától az ügyészt. Bizonyos tranzakciók miatt Derin családja és a Sargün vállalat között, Yurdal börtönbe kerülhet gazdasági bűncselekményért, hacsak Savas feleségül nem veszi Derint. Savas közli Derinnel, hogy amennyiben rájön, hogy titkolózik, a házasságból nem lesz semmi. Savas elmondja Meryemnek, hogy Oktaynak köszönhető Turan letartóztatása. Yurdal egy luxuslakást ad Oktaynak a szolgálataiért cserébe.
21
Meryem nagyon szenved, úgy érzi, csak bajt hoz a szeretteire. Savas próbálja megmutatni Meryemnek Oktay igazi arcát, de a lány nagyon bizalmatlan. Sevinc anyja felkeresi Savast, és kérdőre vonja a hírrel kapcsolatosan, miszerint feleségül veszi Derint, miközben még a gyászidő sem járt le. Ertan igyekszik közel kerülni Burcuhoz, hogy az ügyészt időben tájékoztathassa, de a nyomozónő nem szeretne barátkozni. Derin és Oktay szövetkeznek Meryem ellen, mert tudják, hogy csak az apjával tudják befolyásolni.

Tiltott gyümölcs

110
Yildiz zaklatott a történtek után. Zeynep késő estig az irodában dolgozik, mikor Alihan meglátja, és vacsorára invitálja. Emir fültanúja lesz, mikor Ender és Caner bizalmasan beszélgetnek Ender korábbi húzásairól. Közeledik az esküvő napja, Dündar lelkesen készül, azonban Zeynep-ben egyre csak nő a bizonytalanság. Asuman megérkezik az Argun-házba, ahol Yildiz haragosan fogadja.
111
Ender jelenetet rendez az irodában, aminek Kaya is szemtanúja lesz. Zeynep bemutatja Asuman-t Dündar-nak. Az Argun-házban tartott vacsorán Ender-t felkavarja Kaya érkezése. Zeynep tanácstalan, hogy mitévő legyen, miután értesült Ender korábbi hazugságáról. Yildiz észreveszi, hogy Ender furcsán viselkedik Kaya jelenlétében, ezért Zerrin-től próbál meg információt szerezni.
112
Dündar lelkesen készül az esküvőre, Caner és Emir is a helyszínre érkezik. Alihan az utazásra csomagol, mikor megpillant egy rég elfeledett fényképet. Zeynep tanácstalan a szertartás előtt. Dündar a szobájában keresi, azonban az események váratlan fordulatot vesznek.
113
Yildiz úgy dönt, hogy Halit-tal tart reggel az irodába. Zeynep készül meglátogatni Dündar-t a történtek után, édesanyja aggódik érte, nehogy baj érje. Mustafa felkeresi Halit-ot a cégnél, hogy elbeszélgessen vele. Alihan visszatér a céghez. Yildiz otthonában váratlan vendég tűnik fel.
114
Yildiz-t felzaklatja Mustafa látogatása. Asuman őszinte vallomással készül Zeynep számára. Dündar dühös, amiért úgy érzi, hogy szégyenbe hozták családját. Alihan lelkesen újságolja el Zeynep-nek, hogy megtalálták leendő otthonukat. Dündar váratlanul feltűnik Zeynep munkahelye előtt. Asuman-t újra felkeresi Mustafa.
115
Dündar akaratán kívül tartja fogva Zeynep-et egy távoli házban. Célja, hogy házasságot kössenek, és örökre együtt maradhassanak. Asuman-ra fegyveres férfi tör, és megzsarolják Zeynep-et. Alihan aggódni kezd, ezért úgy dönt, hogy felkeresi szerelmét az otthonában.
116
Zeynep épségben hazaér Alihan-nal, ahol már Yildiz és Asuman aggódva várják. Halit és Yasar tisztázzák a Dündar-ral történteket. Mustafa feltűnik Zeynep otthonánál, és kifigyeli Asuman-t. Ender panaszt tesz Tülin-nel szemben Halit-nál. Lila randevún vesz részt Zerrin közreműködésével. Kaya gyanakodni kezd arra, hogy Erim az ő fia.
117
Asuman és Zeynep vacsorára készülnek Alihan-nal és Zerrin-nel. Yildiz, Zehra és Halit egy partin vesznek részt, ahová Kaya és Ender is hivatalos. Alihan fontos lépésre készül, miközben Asuman és Zerrin közt fokozódik az ellentét. Kaya zaklatott lesz, miután megpróbálja tisztázni Ender-rel a kapcsolatukat. Lila Zeynep segítségét kéri, hogy meggyőzze Alihan-t új választottjának bemutatásáról. Kaya koncertre viszi Erim-et.
118
Kaya gyanúja egyre erősebb Erim-mel kapcsolatban. Alihan, Lila és Zeynep találkoznak Lila udvarlójával, azonban Alihan nem tetszését fejezi ki. Ender dühösen keresi fel Kaya-t, hogy számonkérje. Zeynep váratlan csomagot kap Elif-től. Caner aggódik Ender rossz kedve miatt.
119
Miután Kaya felkereste Ender-t az otthonában, megpróbálja tisztázni vele az Erim-mel kapcsolatos kételyeit. Yildiz kellemetlen helyzetbe hozza magát a vendégeik előtt. Zeynep és Asuman összekülönböznek, mikor a házasság kerül szóba. Erim Halit-tal tart a cégbe, eközben meglátogatja Kaya-t az irodájában. Zeynep-ben bizonytalanságot ébreszt több személy is Alihan-nal kapcsolatban. Ender-nek egy fontos üzleti ajánlatért cserébe nehéz szívességet kell tennie.

Sebzett szív

26
A görögök lőszerraktára felrobban, ahova Cevdet és Leon ki volt helyezve, aggódik értük mindkét család. Hilal szemtelensége miatt ismét bajba kerül a görög parancsnok házában. Hassan-t elfogják a görögök, Cevdet fél, hogy elárulja titkát, így tervet eszel ki, ami megmentheti.
27
Hassan-ból kínzással próbálják kiszedni a titkos információkat, a kihallgatás nem megy egyszerűen. Yldiz jegyese kételkedik a leendő házasságuk létjogosultságában, ugyanis megtudja, hogy sem Yldiz, sem Leon nem akarja a házasságot. Tevfik ki akarja használni, hogy Azize tudomást szerzett titkáról.
28
Hilal rájön, hogy barátja átverte őket, így elutasít minden további segítséget tőle. Azize egyre inkább azon dolgozik, hogy telejsítve Tefvik kérését, mert hiszi, ezzel felszabadíthatja Izmirt. A kórházban összetűzésbe keveredik a görög érdek a törökkel, lövöldözés tör ki.
29
Egy félreértés végett Hilalt és barátját letartóztatják, Vasili ki akarja végeztetni a feltételezett bűnösöket. Cevdet arra készül, hogy felfedje kilétét, hogy megmentse a lánya életét, ebben kéri a Pasa segítségét.
30
Cevdet rájön, hogy Eftelya-nak köze van az elrejtett fegyverekhez, és próbálja belőle kiszedni az információkat. Cevdet-nek igyekeznie kell, ha azt akarja, hogy a lánya túlélje az elfogatását. Hilal makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy jobban védi hazáját, mint saját életét.
31
Veronika kérleli Vaszilij-t, hogy kegyelmezzenek meg Hilal-nak, ő is úgy véli, egyértelműen ártatlan. Vaszilij tudomást szerez Esref munkásságáról, Cevdet-et bízza meg azzal, hogy kerítse kézre. Cevdetnek azonban egészen más tervei vannak…
32
Egy összetűzés során Tevfik sérülést szerez, Azize-t kéri, hogy segítsen rajta, titokban. Azize véletlenül kikotyogja Cevdet titkát Tevfik-nek, az elrejtett fegyverek ügye egyre csak bonyolódik. Cevdet megtudja Ali Kemal-tól, hogy Schneider-nek a hamis adózáson kívül más bűnök is vannak a lajstromán.
33
Cevdet nagyon közeli nyomon jár, hogy megtalálja az Eftalya hajót, rajta a fegyverrakománnyal, illetve hogy kiderítse ki áll az ügy mögött. Isztambulból segítség érkezik a török oldalra, mely a népet feltüzeli az ellenállásra. A Pasa igyekszik meggyőzni Cevdet-et, hogy Hilal életét fel kell áldozni a nép szabadságáért.
34
Vaszilij eltitkolja, hogy a miniszterelnök kegyelmet nyújt Hilal-nak és feltételezett bajtársának, a parancsnok bizalmi kérdést hoz ki az ügyből. Míg a fiatalok és a család a kivégzésre készülnek, Yldiz utolsó erejéből is a megmentésükön fáradozik.
35
Esref Pasa közbeavatkozása révén Hilal megmenekül, egy jól kigondolt tervnek köszönhetően. Cevdet nagyot csalódik Vaszilij parancsnok emberségében.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


%d blogger ezt szereti: