Melyik koreai és török sorozat tetszett a legjobban? (végeredmény)

Vajon, hogy végződött a koreai és török sorozatok harca?

13. Az éjszaka királynője – Gecenin Kraliçesi (27 szavazat) Történet
Nem lep meg, hogy utolsó lett. Én ugyan szerettem, de nem olyan a történet, ami kiemelkedővé teszi.

12. Megtört szívek – Paramparça (28 szavazat) Történet
Már én is a végére tenném. 10 pontos sorozat volt, de ami most megy, az élvezhetetlen.

11. A fény hercegnője – Hwajung (33 szavazat) Történet
Nem lett a kedvencem, de azért olyan rossz sem volt, hogy ennyire hátul végezzen.

10. A szultána – Muhteşem yüzyıl: Kösem (38 szavazat) Történet
Az első évadot a hibáival együtt is szerettem, de a 2. évad eddig tele van felesleges dologgal.

9. Kuzey Güney (42 szavazat) Történet
Nem néztem, nem fogott meg a történet.

8. Szulejmán – Muhteşem Yüzyıl (49 szavazat) Történet
Ennél is látszik, hogy nagyon ellaposodott, két éve még simán nyert volna.

7. A bosszú – İntikam (51 szavazat) Történet
Nálam ott lett volna a legjobb 5 között, nagyon sokszor padlóra vitt, elgondolkodtatott, meglepett.

6. Végtelen szerelem- Kara Sevda (56 szavazat) Történet
Egy rész után kaszáltam, ennyi szenvedés nem nekem való.

Lássuk a legjobb 5 sorozatot, amikbe mindenképp érdemes belenézni, ha jó sorozatot keresel.

5. A királyi ház titkai – Dong Yi (61 szavazat)
Többször láttam és nem tudom megunni. Igaz történet, szerethető szereplőkkel.

Történet: A történet Szuk-dzsong király uralkodásának 7. évében, 1681-ben kezdődik, amikor az alacsony sorban élő boncsegéd okos és szép lánya, Dong-i egy holttestet talál. A halott egy magas rangú úr, nem egyedüli áldozata a királyi udvarban történő intrikáknak. A különböző érdekszövetségek szinte nyíltan csapnak össze a hatalomért, félrevezetve a királyt, és becsületes tanácsadóit. A szegényeket egyedül a Penge Szövetség védelmezi, amelyet – az ármánykodásoknak köszönhetően – bűnbakként kezelnek a hatalmaskodók. Így Dong-i hamarosan elveszti családját, de nem feledkezik meg édesapjának tett utolsó ígéretéről, és kideríti az igazságot, tisztára mossa édesapja és testvére nevét. Mindeközben felnőtt hölgyként szépségének és eszének köszönhetően képes a legnagyobb magasságokba emelkedni a királyi udvarban, ahol a mindennapos hatalmi harcok nemcsak izgalmassá, de olykor veszélyessé is teszik az életet.
Izgalmas, cselekményes, fordulatos és rendkívül látványos kosztümös sorozat, melyben a királyi család nő tagjainak életét is részletesebben megismerhetjük.

4. A korona hercege – Yi San (69 szavazat)
A sorozat nálam ott van a legjobbak között. Ezt is többször láttam és most is szívesen nézek bele. Egy lenyűgöző barátságról szól és két királyról, akik nagyon sok mindent tettek Korea népéért.

Történet:  1762-ben, Young-jo király palotájában az udvari hatalmasságok belső hatalmi harca dúl, aminek a trónörökös koronaherceg áldozatul esik, saját apja éhezteti halálra. Itt találkozik véletlenül három egykorú gyerek: a bátor, elárvult Song-yeon, akit nagybátyja ad el a királyi udvarba udvarhölgynek, Dae-soo, akit eunuchnak szánnak, de még nem kasztrálták és nagyon fél emiatt, valamint a talpraesett Lee-San, a trónörökös fia, a király unokája. A három gyerek életre szóló barátságot köt.

Sado koronaherceg egy rizsládába zárva raboskodik, mivel apja, Young-jo király azt hiszi, hogy összeesküvést sző ellene. Sado egy festményt bíz Lee Sanra, hogy mutassa meg a királynak, mert akkor megenyhül iránta érzett haragja. Azonban Lee San csak azt éri el, hogy szeszélyes nagyapja kitiltsa őt és anyját a palotából…

3. A császárság kincse – Empress Ki (97 szavazat)
Sokáig úgy volt ez a sorozat fog nyerni, de végül másképp történt. Örültem volna az Empress Ki győzelmének is, de nem bánom, hogy így alakult.

Történet: Ki Nyang egy koryo-i fiatal lány, akit gyermekként anyjával Yuan-ba akartak vinni ágyasnak, és ugyan sikerült megszöknie, de édesanyját megölték, így magára maradt. Ekkor dönti el, hogy férfiként fogja élni életét, ezzel segítve népét a Yuan-iak elnyomása miatt. Megismerkedik Koryo királyával, akinek szolgálatába áll, s őt bízzák meg a Yuan-i császár testvérének védelmével, akit Koryo-ba száműznek. A történet elmeséli Ki Nyang életútját, amely tele van szomorúsággal, magánnyal és nehézségekkel, míg végül császárné lesz belőle. Életében két embert szeret, a koryo-i királyt és később Ta Hwan császárt is szívébe zárja

2. Fatmagül – Fatmagül’ün suçu ne? (98 szavazat)
A legegyedibb romantikus történet, amit láttam. A szerelem nagyon lassan alakul ki benne, de a sokkoló kezdés után érthető is. Nagy szerepet kap a történetben a bizalom, a remény, a küzdés. Lassúnak lassú néha, de így még jobban átlehet érezni, hogy a gyógyulás, bizalom elnyerése milyen lassú folyamat.

Történet:

Izmirben él bátyjával és annak családjával a fiatal Fatmagül. Vőlegénye, Mustafa halászként dolgozik. A városba érkezik a Yaşaran-család, hogy itt ünnepelje meg Selim és Meltem eljegyzését. Az eljegyzés éjszakáján Fatmagül a szerelméhez, Mustafához tart, amikor három férfi rátámad. Erdoğan, Selim és Vural megerőszakolja a fiatal lányt. A társaság negyedik tagja, Kerim, nem bántja a lányt, de nem is védi meg őt. Amikor Reşat úr tudomást szerez a történtekről, Münir úr, a család ügyvédje, hogy mentse a Yaşaran-fiúk életét, azt javasolja, hogy a négy férfi közül csak egy vállalja a büntetést. Kerimre hárítják a felelősséget, aki kész feleségül venni Fatmagült. Mukaddes meggyőzi Fatmagült, hogy kössön házasságot Kerimmel. A kényszerházasság után a fiatalok Isztambulba költöznek, hogy új életet kezdjenek.

1. A palota ékköve – Dae Jang Geum (104 szavazat)
Megérdemelten nyert. E sorozatnak köszönhetem, hogy a koreai sorozatok rajongója lettem, nemrég újranézve szintén minden rész meghatott, elgondolkodtatott. Kiemelkedő sorozat.

Történet:  Yun királynőt királyi parancsra méreg általi halálra ítélik. Az ítéletet végrehajtó katonák egyike, Seo Cheon-soo hazafelé indul, ám az úton baleset éri. Egy titokzatos öreg remete siet segítségére, aki különös jóslattal ajándékozza meg: sorsát három nő fogja meghatározni. Az elsőnek a halálát okozza, a másodikat megmenti, de miatta vész el, a harmadik pedig a vesztét okozza, de ezáltal sokakat megment. A katona sokat töpreng a jóslaton, míg egy napon egy haldokló nőt talál a patak mentén. Kiderül, hogy a gyönyörű lány a palota egyik udvarhölgye, akit megmérgeztek. Cheon-Soo azonban épp időben érkezik.

Advertisements

2 hozzászólás to “Melyik koreai és török sorozat tetszett a legjobban? (végeredmény)”

  1. Szür Eszter Says:

    Akárhogy is nézzük a koreai sorozatok viszik a pimet.

  2. Elhaym Says:

    Igen. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: