Ismerd meg a Kalandos nyár – Párizs szereplőit és történetét!

Az Izaura TV szerintem az egyik legsokoldalúbb csatorna. Kedvez a koreai és történelmi sorozat kedvelőinek (A királyi ház titkai, A korona hercege, Katalin cárnő), a török sorozat kedvelőinek (Kuzey – Güney, Az éjszaka királynője, A szultána), az európai sorozatok kedvelőinek és a telenovella rajongóknak is. Pár hete kis időre csalódást éreztem, mivel azt láttam egy időre minden nekem való sorozat véget ér és olyan lesz helyettük, ami nem nekem való. A csalódás viszont nagyon rövid ideig tartott, mert utána hatalmas meglepetést, mérhetetlen örömöt okozott nekem a csatorna. Pont azt a sorozatot folytatja, aminél azt hittem nem láthatok új részt.

A Kalandos nyár- Párizsról van szó. ❤

Biztos sokan meglepődnek azon, hogy egyből az 5. évad jön, de így premiert kapunk, új részt, amire már régen várunk. Másrészt az 1. évadnál is azt érezné egy új néző, amit az 5-nél, mivel már azelőtt is sok minden történt a szereplőkkel.

A továbbiakban leírom, amit érdemes tudni az 5. évad előtt. Ha elolvasod egyből bekapcsolódhatsz a sorozat nézésébe. Akkor is, ha nem láttál belőle egy részt sem, vagy ha csak a 90-es években találkoztál utoljára a szereplőkkel.

Előzmény sorozatok sorrendje és infók róluk. Itt szavazhatsz is, hogy melyeket láttad.

Kattints ide.

Történetről:

  • A sorozat egy baráti társaság hétköznapi életéről szól. Szerelmeikről, csalódásaikról, örömeikről, tragédiáikról, mindenről, ami a valódi életben bárkivel megtörténhet. A szereplők közti baráti kötelék lenyűgöző. Már 20 éve tart, mindenben számíthatnak egymásra, a többségük együtt is él. Előfordulnak összeveszések, de mindig képesek egymásnak megbocsátani.
  • A történet sokkal életszerűbb, emberközelibb, drámaibb, könnyfakasztóbb, lelket megérintőbb, mint az előzmények voltak. Nagyobb szerepet kap az elmúlás, halál. Az érzés, hogy az élet véges, az életet élvezni kell és megbecsülni mindent, ami fontos.
  • A sorozat ennek ellenére nem lesz melodráma, a humor is rengeteg szerepet kap benne. Engem egy sorozat ritkán tud megnevettetni, de a KNYP mindig. A humor nem olyan, mint ami a sitcomokra jellemző, inkább A mi kis falunkéhoz hasonlítanám, vagy a Breaking Bad, Megtört szívek viccesebb részeihez.
  • A szereplők sokoldalúak, mindegyikük más jellem és egyikük sem tökéletes. Könnyen lehet velük azonosulni, kedvencet találni köztük, akikkel együtt lehet sírni, nevetni. Olyan is előfordul, hogy egy kedvencre a tette miatt nagyon meg lehet haragudni, de aztán úgyis tesznek olyat, amikor megint a szívünkbe zárhatjuk őket.
  • A szereplők minden évadban új kalandokba keverednek, új problémákkal néznek szembe, mert azért kell az izgalom is. Ezek között előfordulhatnak abszurd helyzetek, vagy gyengébb cselekményszálak, de a szereplők annyira élnek, nem unalmasak, hogy még egy kínosabb jelenet is élvezhető lesz általuk. Én az 1., 3., és 4. évad cselekményszálát imádtam eddig a legjobban, a másodikét kevésbé, de a szereplők miatt még azt is megtudtam nézni többször.
  • A sorozat hossza se riasszon el senkit. A 15 évad soknak hangzik, de egy évad csak 26 rész. Meg aki nézett már török sorozatot, telenovellát, vagy olyan amerikai, japán sorozatot, ami már 200 feletti epizód számnál tart, az tudja, hogy ennyi résszel is hamar lehet végezni.

Ha szereted a könnyed, humoros, szerelmes, drámai jelenetekkel fűszerezett, karakterközpontú történeteket, akkor nem fogsz benne csalódni.

A szereplőkről röviden:

  • Fiúk

Peter Watson – Serge Gisquière – Láng Balázs (KNY) Holl Nándor (KNYP)
Fiatalon vesztette el a szüleit, egyedül maradt a problémás húgával Eve-el és a milliárdokkal. A sok pénz megrészegítette. Love Islandra érkezve állandóan azon munkálkodott, hogy keresztbe tegyen az ott élő fiataloknak. Majd szerelmes lett a gonosz, férfifaló Audreyba, akit feleségül is vett. Miután rájött, hogy a nőnek csak a pénze kellett, elhagyta. Évek múlva teljesen megváltozva láthatjuk őt viszont Párizsban. Tanult a hibáiból, megkomolyodott. Beleszeret Helenebe, akit rengeteg kedvességgel, figyelmességgel nagy nehezen sikerül meghódítania. Helene és Peter most nagyon boldog együtt, az esküvőjükre készülnek. Peter egy álompasi, tudja hogyan és mivel kell egy nőt levenni a lábáról és az is nagyon szerethetővé teszi, hogy egy átlagos kinézetű lányt, minimális sminkben sokkal vonzóbbnak tart, mint egy olyan lányt, akit külső alapján minden férfi azonnal ágyba vinne.

Nicolas – Patrick Puydebat – Lux Ádám (Helene és a fiúk), Holl Nándor (KNY 1. 2. 3. évad) Zámbori Soma (KNY 4. 5. évad, KNYP)
Neki nagyon jót tettek az évek. 20 évesen úgy nézett ki, mint egy lány, 40 éves korára viszont már egy sármos férfi lett. Belsőleg olyan, mint egy nagy gyerek, nem akar felnőni, mindig vágyik a nők szeretetére, gondoskodására. Egyszerre két lányt is szeret Helenet és Jeannet, már többször újra kezdte velük, de nem lehet rá haragudni. Nem tud választani köztük, mivel egyformán szereti a két lányt, inkább elvárja, hogy a lányok hozzák meg helyette a döntéseket. Voltak alkalmi kapcsolatai, akkor amikor éppen egyedül volt, nem szeret magányos lenni. Most éppen nehezen viseli, hogy Helene tovább lépett és már mással boldog. Jeanne vele van, de a lány most már olyan férfira vágyik, akiben teljesen megbízhat, aki tudja mit akar, aki mellett igazi nő lehet.

José – Philippe Vasseur – Dózsa Zoltán (Helene és a fiúk), Koncz István (KNY 1. 2. 3, évad) Seszták Szabolcs (KNY 4. 5. évad, KNYP)
A sorozat legnagyobb nőcsábásza. Volt olyan időszaka, amikor naponta újabb nővel bújt ágyba. Barátnőjét Benét is többször megcsalta, de mégis többször újra kezdte a lánnyal, azzal az ígérettel, hogy megkomolyodott, most már hűséges lesz. 40 éves korára úgy néz ki most már tényleg komolyan gondolja, feleségül vette Benét és egy éve boldog vele és hű hozzá. Hosszú haját, amire mindig büszke volt levágatta és nehezen viseli, hogy már több ősz hajszála is van.

Christian – Sébastien Roch – Kerekes József (Helene és a fiúk), Varga Rókus (KNY 5. évad, KNYP)
A sorozat leghumorosabb szereplője José mellett. Nehezen viseli a kudarcokat, azt ha lúzernek tartják, emiatt korábban nyúlt már droghoz, később alkoholhoz is. Korábbi kapcsolatai a vele egykorú Johannával és a fiatal Angel-el ezért is mentek tönkre. A barátai sokat viccelődnek azon, hogy bukik a kislányokra, mivel jelenlegi barátnője Fanny csak 22 éves, ő meg már 40. A generációs különbségek azért többször problémát okoznak köztük, de mégis egy imádnivaló, szerethető, cuki páros ők.

John – Richard Pigois – Galbenisz Tomasz (KNYP)
Rocker, külsőleg nem egy vonzó jelenség, de belül egy álompasi. Hűséges, fontos számára az erkölcsös élet. Nagyon szereti a fogadott lányát Fannyt, de szeretne saját gyereket is. Jelenlegi párja Laly.

Rudy – Lakshan Abenayake – Pálmai Szabolcs (KNY 4. 5. évad , KNYP)
Egy csupaszív taxis fiú, de a lányokkal nincs szerencséje, most sincs senkije. Én is csak barátként tudnék rá tekinteni, pedig vele aztán minden lány boldog lenne.

Jimmy – Tom Schacht – Sótonyi Gábor (KNY, KNYP)
Van egy 10 éves lánya Benétől, de már nem él a baráti társasággal, csak ritkán látogatja meg őket.

  • Lányok

Hélène Girard – Hélène Rolles –Madarász Éva (Első csók), Földesi Judit (Helene és a fiúk), Mezei Kitty (KNY 4. 5. évad , KNYP)
Ő már 40 éves, van egy négy évvel fiatalabb húga Justine, akit az Első-Második csókból ismerhetünk, és egy 18 éves húga Chloe. Kedves, jólelkű, példaértékű életet él, nem érdekli a pénz, mindenkinek segít, barátai sokszor nevezik Szent Helénának. Nicolast szerette húsz éven át, mindig várt rá, többször is újrakezdte vele. Fiatalon az egyetem után azért mentek szét, mert Nicolas nem akart gyereket és Helene el is vetélt, később Love Islandon találkozott újra Nicolasval, akivel jeanne eltűnése után megint összejött. A boldogság megint nem tartott sokáig. Helene megint terhes lett, de kiderült, hogy a gyerek Dawn szindrómás lett volna. Helene így is megakarta tartani, Nicolas nem, szerinte a gyerek nem lett volna boldog betegen, meg az anyagi helyzetük sem engedhette meg, hogy gondoskodjanak a piciről. Helene elvetette a babát, de a kapcsolatuk utána már nem volt a régi, Helene jobbnak látta, ha külön folytatják. Évekkel később megint találkoznak és akkor Helene meghozza azt a döntést, amit már korábban kellett volna. Tovább kell lépnie, nem szeretheti őrökké Nicolast. Megismerte Petert és a férfi kitartó udvarlásának hála bele is szeretett. Most boldogan várja az esküvőjük napját.

Chloe – Marion Huguenin – Kelemen Kata (KNYP)
Helene 18 éves problémás húga. Az anyja Marie hajókázás közben eltűnt évekkel ezelőtt, az apja Roger csak a telenovella írásokkal van elfoglalva, emiatt egyre többször került zűrös ügyekbe, drog, gyémántcsempészet. Helene és az új szerelme Antoine segítségével sikerült leszoknia a drogról, terhes lett, esküvőre készült, de aztán a boldogsága véget ért. Antoine váratlanul meghalt, majd Chloe el is vetélt. A lányt Antoine nővére segíti azóta, hogy ne kerüljön újra padlóra. Chloe azonban nem sejti, hogy Antoine nővérének a vőlegénye már többet akar tőle, mint barátság.

Laly Paoli – Laly Meignan – Kökényessy Ági (Helene és a fiúk), Biró Anikó (KNY, KNYP)
Egy lökött, sokat fecsegő lány. Fiatalon egy maffiózótól lett terhes, de a fiát Diegot nem ő neveli, hanem a lány szülei. Fiatalon Sebastien volt a nagy szerelme, de a férfi egyetem után elhagyta egy Aline nevű nőért, akitől egy lánya is született Luna. Második komoly kapcsolata Jimmy volt, akitől szintén terhes lett. A baba egy baleset közben megsérült, aminek következtében komoly döntést kellett hoznia, megszüli-e az agysérült babát, vagy elveteti. Mivel már négy hónapos terhes volt ekkor, ezért a döntés nem könnyű. Ebben a nehéz helyzetben szeretett bele Johnba, aki mindenben segített neki. Laly úgy döntött megtartja a babát, de az élet közbe szólt, mert nem maradt életben. A veszteség nyomot hagyott rajta, a szexbe menekült, csak éppen nem Johnnal. John ki is dobta, neki nem kell egy ribanc nő. Aztán hosszú idő után megbocsátott Lalynak, úgy döntött ad neki még egy esélyt. Laly megígérte,hogy hűséges marad, de ez továbbra sincs így. Szegény John, ő még nem tud semmit.

Bénédicte – Laure Guibert – Döbrentei Sarolta, Náray Erika (Helene és a fiúk), Incze Ildikó (KNY 1. 2. 3. évad, Dudás Eszter (KNY 4. és 5. évad, KNYP)
Párja José fűvel – fával csalta, de ő tűrt és mindig megbocsátott neki. Aztán egy nap Jimmy udvarolni kezdett neki és belátta, ha boldog akar lenni, akkor új életet kell kezdenie. Jimmytől egy lánya is születik Lea. Jimmyvel való kapcsolata sem volt felhőtlen, mivel ő is félrelépett. Benén nyomot hagyott a sok megcsalás, meg unatkozni is kezdett otthon. Úgy döntött ezután ő fogja kihasználni a férfiakat, de a sok szextől is belehet sokallni egy nap. Életében újra felbukkant José és újra egymásra találtak. Jose azonban továbbra is csalta, Bene meg lelépett egy húsz évvel fiatalabb fiúval. Húsz év korkülönbség miatt azonban ez a kapcsolata sem lett működőképes. Aztán látta, hogy José már megkomolyodott, már nem csajozik, ezért megint az első szerelménél kötött ki, feleségül is ment hozzá és egy éve boldog vele. Benét ismerve előbb-utóbb megint unni fogja a hétköznapi életet.

Jeanne – Isabelle Bouysse – Götz Anna (KNY 1, 2. 3. évad), Böhm Anita (KNY 4. 5.)
Csalóként érkezett Love Islandre, ahol először Josével kezdett viszonyba. Később lebukott, elvesztette a pénzét is, esendővé vált. Nicolas segített neki munkát találni, aki közben rájött, hogy a lány nem rideg, hanem jószívű. szerethető. Egymásra is találtak. Jeanne terhes is lett. Egy nap Jeanne repülőre szált, ami lezuhant. Évekig azt lehetett hinni, hogy Jeanne halott. 10 évvel később derült ki, hogy életben maradt és börtönben is volt. Mivel megint bajban volt, Nicolasnak megint segítenie kellett neki, aminek következtében újra egymásra találtak. Jeanne terhes lett megint, de elvetélt. Megtudta, hogy a korábbi balesete miatt nem lehet többé gyereke. Jeanne kiborult, egészen Svédországig menekült, ahol Jimmy él. Később Peternek köszönhetően Nico és Jeanne újra összejön, de a lány már olyan férfira vágyik, akiben teljesen megbízhat, aki tudja mit akar, aki mellett igazi nő lehet. Ez a férfi meg Jimmy, aki izmos, férfias.

Fanny – Elsa Esnoult – Szabó Zselyke (KNYP)
Mindig vidám 22 éves kiscsaj. Szereti, ha mindig az van, amit ő akar, ezzel Chris tűrőképességét a végletekig próbára teszi. Szeretne híres énekesnő lenni. Az apja John ennek eleinte nem örült, jobban örült volna, ha a lánya továbbtanul, de most már mindenben támogatja.

Ingrid – Carole Dechantre -Bertalan Ágnes (KNYP)
Amíg prosti klubbot vezetett és sok pénze volt, addig mindent, mindenkit megkapott, férfiakat, nőket egyaránt. Mindenkit kihasznált, átvert, csak a saját érdekeit nézte. Aztán egy nap minden pénzt elvesztett, börtönbe is került. Kiszabadulva, nincstelenként, mások segítségére szorulva neki is megláthattuk a jó oldalát. Most épp Rudynak segít a taxizásban.

Johanna – Rochelle Redfield – Orosz Helga (Helene és a fiúk), Timkó Eszter (KNY 2. évad), Spilák Klára (KNY 3. évad) Oláh Orsolya (KNY 4. és 5. évad, KNYP)
A texasi lányt egy támadás során hasba lőtték, aminek következtében soha többé nem lehet gyereke. Chrisel élt párkapcsolatban, aki az egyetemista szerelme is volt, de egy nap váratlanul eltűnt a fiú életéből. Évekkel később derült ki, hogy azért tűnt el, mert rákos lett és nem akarta, hogy a szerelme betegen lássa. Most  Texasban él a vőlegényével, csak néha látogat el Párizsba.

Olga – Macha Polikarpova- Kiss Erika (KNYP)
Az orosz nő, aki imád inni, bulizni, és minden gondolata a szex. Nem igazán kedvelem, bár kis mennyiségben szórakoztató. Van egy gyermeke, de nem nagyon látni vele.

Ève Watson- Éve Peyrieux – Kiss Virág (KNY, KNYP)
Peter problémás húga. Peter a szüleik halála után elkényeztette, de ezzel csak rosszat tett a lánynak. Elmúlt már 30 éves, de olyan, mint egy kislány, drog problémái is voltak. Helene viszont magához vette a lányt és a családi szeretet Evere is jó hatással van.

Annette – Magalie Madison – Simonyi Piroska (Első csók), Mezei Kitty (Második csók), Dögei Éva (KNYP)
Rá sokan emlékeznek, ő az a lány, aki idegesítően magas hangon beszélt. Az 5. évadban szerencsére csak pár epizódban fog szerepelni. Barátnője apjával Girard úrral jött össze, aki iránt már kislányként is rajongott.

Roger Girard – Bruno Le Millin – Jakab Csaba (Első csók), Csuja Imre (Második csók), Forgács Gábor (KNYP)
Helene, Justine és Chloe apja. Felesége Marie eltűnt, most a lánya barátnőjébe Anettbe szerelmes. Telenovellákat ír. Lánya Helene esküvőjére érkezik Párizsba Ausztráliából. Szeretné a lányainak elmondani, hogy ki a párja.

Audrey McAllister – Audrey Moore – ?
Love Islandon több férfit is elcsábított, minél több pénzt és hatalmat akart. Ő az a nő, akit aztán senki nem tud megkedvelni, nagyon gonosz. Szerencsére évekre eltűnt, de most az 5. évadban visszatér. Nem tudni rá milyen hatással volt az elmúlt 10 év, amíg nem láthattuk, de pozitív szereplő biztos nem lett. Peterel és Nicolasval olyan hírt fog közölni, ami mindkét férfi életére nagy hatással lesz.

Képek  a főbb szereplőkről:

Helene és Peter

Nicolas – Jeanne

José és Bene

Fanny – Chris

John – Laly

Jimmy

Chloe

Kattints ide, ha érdekel az 5. évad ajánlója.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: