Andy Weir: A marsi

“Fura egy érzés ez. Bárhová megyek, én vagyok az első. Ha kilépek a marsjáróból? Én vagyok az első, aki valaha ott járt! Ha megmászok egy dombot? És vagyok az első, aki valaha megmászta. Ha belerúgok egy kőbe? Az a kő egymillió éve nem mozdult onnan!
Én vagyok az első, aki hosszú utat vezetett le a Marson. Én vagyok az első, aki harmincegy napnál több solt töltött a Marson. Én vagyok az első, aki növényt termeszt a Marson. Első, első, első!”

marsiHat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Véleményem:

A 6. napon hatalmas homokvihar tör ki a Marson és az ott tartózkodó űrhajósoknak el kell hagyniuk a vörös bolygót, de egy műszaki hiba miatt Mark Watney űrhajós botanikust halottnak hiszik társai és a Marson hagyják. Mark egyetlen reménye a túlélésre, ha megteremti saját kis világát és valahogy jelet küld a NASA-nak. Ez viszont nem egyszerű. Kommunikálni nem tud. A Lak csak 31 napos ott tartózkodásra lett megtervezve. Ha az oxigenátor elromlik, megfullad. Ha a vízvisszanyerő berendezés megy tönkre, szomjan hal. Ha a Lak kilyukad, felrobban. Ha elfogy az élelem, éhen hal. Szóval nem jók a kilátásai. Úgy meg végképp nem, hogy ételt neki kell termelnie, a menedéket neki kell biztonságossá tennie és még a vizet is neki kell előállítania, ami egy kopár, sziklás, sivatagos területen lehetetlen feladatnak tűnik. Ráadásul teljesen egyedül kell kibírnia négy teljes éven át, miközben fogalma sincs arról, hogy segíteni próbálnak neki.

Mark, ezt nagyon megszívtad most.

“Erre rábasztam.
Ez a jól megfontolt véleményem.
Ennek kellett volna lennie életem legnagyszerűbb két hónapjának, de már a hatodik napon rémálommá vált.
Fogalmam sincs, ki fogja ezt elolvasni egyáltalán. Gondolom, valaki majdcsak megtalálja egyszer.
Csak a rend kedvéért… Nem haltam meg a 6. solon. A csapat többi tagja nyilvánvalóan azt hitte, és nem is hibáztathatom őket ezért.
Talán tartanak majd értem egy nemzeti gyásznapot, a Wikipédia-szócikkembe pedig az fog állni, hogy „Mark Watney az egyetlen ember, aki a Marson halt meg”.”

Én ilyen helyzetben teljesen kétségbeesnék, fogalmam sem lenne mit kéne tennem. Mark viszont nem az a típus, aki könnyen feladja. Ő nem siránkozik még a legkilátástalanabb helyzetben sem. Nem is teheti, mert ha feladja a reményt, ha úgy dönt, hogy nincs esélye életben maradni, akkor onnantól kezdve meg sem fogja próbálni, és akkor neki annyi, meghal.

“Tudod mit? Bassza meg! Bassza meg a légzsilip, bassza meg a Lak és bassza meg ez az egész bolygó! Komolyan, ennyi volt! Elegem van! Pár percem maradt, mielőtt elfogy a levegőm, és átkozott legyek, ha azzal töltöm, hogy a Mars kis játékát játszom. Olyan rohadtul elegem van belőle, hogy okádni tudnék! Csak szépen elfekszem itt, a levegő elszivárog, és meghalok. És vége. Nincs több reménykedés, önámítás és problémamegoldás. Kurvára elegem van!

Hajjaj… na jó. Kihisztiztem magam, most már ideje kitalálnom, hogyan maradjak életben. “

A Mars nem könnyíti meg Mark dolgát, mert ami el tud romlani, az el is romlik. Amikor jól alakulnak a dolgok, akkor mindig történik valami váratlan rossz és Márk megszívja. Minden percben azt kívánja, hogy csak egyszer működne végre valami a tervek szerint, de ha így lenne, akkor hol lenne az izgalom? Ami Marknak rossz, nekünk olvasóknak pont az a jó.

“… minden emberben ott lapul egy alapvető ösztön, hogy segítsen a másikon. Lehet, hogy néha nem így tűnik, de attól még igaz.
Ha egy hegymászó eltűnik, az emberek keresést szerveznek. Ha egy vonat kisiklik, az emberek sorban állnak, hogy vért adjanak. Ha egy földrengés romba dönt egy várost, az emberek a világ minden részéről vészhelyzeti ellátmányt küldenek. Ez annyira alapvetően emberi, hogy kivétel nélkül megtalálható minden kultúrában. Persze vannak seggfejek, akikben nincs törődés, de sokkal-sokkal magasabb azok száma, akikben van.”

Miközben Mark kétségbeesett harcot vív az idővel és az elemekkel az életben maradásért, addig a másik cselekményszálon a NASA és mások is, mindent megtesznek, hogy élve hozzák haza. Engem mindig megérint lelkileg, amikor ennyire összetart mindenki.

Nem szeretem az ilyen típusú könyveket, mivel az egész olyan, mint egy film. Aki ismer az meg tudja, hogy a filmekért nem tudok lelkesedni. Főleg azért, mert a szereplők lelkivilága nincs úgy kidolgozva, mint egy sorozatban. Jellemfejlődés sincs és ez ebben a könyvben sem volt. Még azt sem tudhattam meg, hogy a szereplők, hogy néznek ki. De Mark a szarkasztikus, remek humorérzékével levett a lábamról és nem tudtam nem szeretni a könyvet. Az egész baromi szórakoztató.

Mark naplóbejegyzésein rengetegen nevettem, pedig engem egy könyv nagyon ritkán nevettet meg.

Szerettem, hogy Mark állandóan agyal, ötletel, gondolkodik, hogy mindig feltalálja magát, hogy mindig a saját feje után megy, hogy mindenhez pozitívan áll hozzá, hogy soha nem adja fel. Én azt hiszem sosem tudnék ilyen optimista lenni.
A könyv tele van kémiai, biológiai, fizikai számítással, mind elképesztően részletesen leírva, de mind érdekes volt. Pedig én, hogy utáltam a fizikát, a kémiát a suliban régen.

Szerettem, hogy életszerű az egész, ami akár valóra is válhat a nem túl távoli jövőben. Elgondolkodtató is. Érdemes-e kockázatot vállalni egy emberért úgy, hogy közben sokan meghalhatnak emiatt? Érdemes-e több évre elmenni az űrbe úgy, hogy lehet soha többé nem térnek vissza? Miért akar valaki űrhajós lenni? Miért vágyik az űrbe?

Pozitívan csalódtam a könyvben és nagyon örülök, hogy végre egy önálló regény, mert ez manapság nagyon ritka.

A könyvből film is készült Mentőexpedíció címmel. A filmből sok jó jelenet kimaradt, de így is érdemes megnézni.

10/9

A könyv tiszteletére ma este krumplit vacsorázok, mert imádom.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak!

A könyv adatai

Kiadó: Fumax
Eredeti cím: The Martian
Műfaj: Sci-fi
Oldalak száma: 357
Borító: kemény fedeles
Fordító: Rusznyák Csaba
Teljes ára: 3995 Ft
Megjelent: angolul 2011, magyarul 2014
Más vélemények: Moly , Goodreads

MEGRENDELHETŐ: ITT

RÉSZLET A KÖNYVBŐL: ITT

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: