Nagyon várt könyvek – Christina Dodd: A sötétség árnyékában

sotetsegorokoseiChristina Dodd: A sötétség árnyékában

Sötétség örökösei 3.

Kiadó: Alexandra
Műfaj: paranormális
Várható megjelenés: június eleje

Miért várom? Doddtól ez  az egyik kedvenc sorozatom, első két részt is nagyon szerettem.  2. kötet függővége után  egyből olvasni akartam ezt a  részt. Sokat kellett rá várni, de most már végre előjegyezhető.

Fülszöveg: Cserébe a képességért, hogy szívtelen vadállattá változhasson, egy brutális harcos eladta saját és leszármazottai lelkét az ördögnek. Most, ezer évvel később a Wilder testvérek harcba szállnak a bennük lakozó sötétséggel.
A kegyetlen párduccá változás képességével megáldott – vagy megátkozott – Adrik Wilder, akit sötét erő hajt, elhagyja családját, és lemond a tisztességről cserébe a bűnös életért. Amikor a helyzet úgy hozza, elrabolja az erős akaratú Karen Sonnettet, hogy saját önző céljaira felhasználja. Karen bátorsága és szenvedélye hatására azonban megkérdőjelezi a családját sújtó átok erejét. Amikor pedig felbukkan egy új gonosz erő, Adriknak választania kell: bosszút áll ellenségein, és szabadságot nyer saját lelke számára, vagy megmenti Karent a rá váró sorstól, ami a halálnál is borzalmasabb…

A sorozat kötetei:

1. Scent of Darkness – A sötétség illata
2. Touch of Darkness  – A sötétség érintése
3. Into the Shadow  – A sötétség árnyékában
4. Into the Flame
4,5 Wilder Family Halloween

 

Advertisements

2 hozzászólás to “Nagyon várt könyvek – Christina Dodd: A sötétség árnyékában”

  1. Rose Says:

    a 4.és 5. rész kiadásáról van infótok?
    köszi előre is

  2. Elhaym Says:

    A kiadó legutóbb ezt írta.

    “Tavasszal szeretnénk kiadni, de egyelőre még folynak a munkálatok.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: