Ilona Andrews: Áradó hold – Világok peremén 2.

aradoholdResident Evil szerű horror történet fantasyval párosítva.

Kedvenc szereplőim: William, Kaldar

Fülszöveg: A Perem két világ között húzódik: az egyik oldalról a Töredék határolja, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és a varázslat nem több puszta tündérmesénél, a másik oldalán pedig Mágia terül el, ahol kékvérű arisztokraták uralkodnak, alakváltók szaladgálnak, és a varázserejük nagysága megváltoztathatja az emberek sorsát… Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed – így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák – de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni… és ha életben akarnak maradni.

Olvastam több helyen is, hogy ez a  rész nagyon nyomasztó és sötét hangulatú. Már ekkor tudtam, hogy ez nekem való könyv, de arra nem számítottam, hogy ennyire jó lesz. Első rész egy Inuyashához hasonló romantikus mese volt, második viszont egy Resident Evil szerű horror történet  nagyon minimális romantikával. Resident Evil játékokat imádom, ezért kicsit se bántam, hogy sok hasonlóságot fedeztem fel a két történet között. Mutánsokkal, átalakított emberekkel, összeolvasztással, emberi kísérletekkel, abnormális elmékkel találkoztam ebben a könyvben. Gordon házaspár úgy látszik nemcsak manga rajongó, hanem a japán játékoké is.

Két év telt el azóta, amióta Declan és Rose a két fiúval elhagyta a Peremet. William azóta egyedül és magányosan él, majd egy nap Adrianglia egy nagyon veszélyes feladattal bízza meg. Menjen el a Pocsolyába, keresse meg a Pókot, ölje meg és vegye el tőle azt a  tárgyat, amit keres. Williamnek kapóra jön az alkalom, már régóta szeretne leszámolni a Pókkal, aki több alakváltó gyermek meggyilkolásáért felelős. Útját egy lány Cerise keresztezi, akivel egy rakás örült rokon (57 fő) , egy nyolcvanéves viszály és egy csapat louisianai Kéz ügynök jár együtt. Pocsolya a Perem legszörnyűbb része. Az egész egy nagy mocsár sárral és állandó esővel. Ide küldik a számkivetetteket és  a bűnözőket. Itt lakók többsége a helyet sem tudja elhagyni. Töredékbe nem mehetnek, a varázslat megölné őket. Másik határon, meg Louisiana lőné le őket. Itt él  a 24 éves Cerise is, aki mindenáron megakarja menteni a szüleit, még azon az áron is, ha a családja egy részét ehhez fel kell áldoznia.

Ceriset nem sikerült megkedvelnem, nekem ő túlságosan rideg volt, állandó Lord Billezésével meg az agyamra ment. Amit  a könyv végén tett azért is nagyon haragudtam rá. Williamat viszont már az első részben is szerettem, itt meg még jobban a szívembe zártam. Szörnyű múlt, magány, nem volt könnyű élete. Cerise rokonságából Kaldart kedveltem meg. Tolvaj, elítélt bűnöző, sokat beszél, béna vicceket mond. Williamnek többször az idegeire megy, aki legszívesebben kitekerné  a nyakát. Örülök, hogy övé a következő kötet. Kaldar testvére Richard nyugodt és tökéletes, egyelőre unalmas karakternek tűnik, de  a könyvéig biztos változik majd, szerintem ő is rejteget egy- két titkot.

Nagyon tetszett, hogy a Pók gondolataiba is beleláthattam. Egy szadista szörnyeteg, de egy gonosznak ilyennek kell lennie.  Pocsolyában új lényeket is megismerhettem: rolpikat, thoásokat, Declanékkal is újra találkozhattam mégha rövid időre is.  Cerise egyik rokonát Rufusnak hívják, nálam ez is pozitívum. Kedvenc nevem és olyan ritkán találkozni vele könyvekben. Történet vége is kiszámíthatatlan. Szeretem ha a végső harc nem úgy alakul, ahogy elképzeltem.  Remélem a folytatásban a lezáratlan szálakra is választ kapok, meg nagyon szeretnék egy olyan részt, ami szinte csak a Mágiában játszódik. Várom  a következő kötetet nagyon, bár tudom, hogy ezt a  részt nehéz lesz felűlmúlni. Ezt  a könyvet én csak dicsérni tudom. Utolsó 200 oldal annyira izgalmas és lebilincselő volt, hogy az apró hibákat is teljesen elfelejtettem  a történet végére. Egy romantika rajongó valószínű gyengébbnek fogja találni az első résznél, de aki hozzám hasonlóan Resident Evil mániás, az imádni fogja.

Könyvet köszönöm az Egmont Kiadónak!

Értékelésem 10/10
Molyon 5/5

Könyv adatai

Kiadó: Egmont
Eredeti cím: Bayou Moon
Oldalak száma: 494
Borító: puha fedeles
Fordító: Márton Andrea
Teljes ára: 3999 Ft
Megjelent:  angolul 2010, magyarul  2012
Rendelhető: Egmont webshop

Kihívások a Molyon

Mert EGMONT DARK könyvekből sosem elég!

Váltsunk alakot! – Alakváltók

Olvasd el The Edge sorozatot!

Más vélemények

Moly

Goodreads

Ilona Andrews könyvei

  • Világok peremén

1. On the Edge – Mágikus találkozás 10/8
2. Bayou Moon – Áradó hold 10/10
3. Fate’s Edge
4. Steel’s Edge

  • Alfák

0,5 Kezdetek 10/9

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: