Yi San/Lee-San: A korona hercege 4.

Első bejegyzés

Második bejegyzés

Harmadik bejegyzés

50.      A király második felesége
m1 október 1. 15:10
m2 október 1. 23:00
Járvány van, de a sztrájkoló hivatalnokokat ez sem rendíti meg. A király rendkívüli ülést hív össze a járvány miatt, de az ellenzék nem jelenik meg, így a király megy el hozzájuk és vezetőjüknek bemutatja új rendeletét. A királyi ágyas kiválasztása szembeállítja egymással az anyakirálynét és a menyét.
    
51.      Összecsapó vágyak
m1 október 2. 15:10
m2 október 2. 23:10
Dal-ho felajánlja Song-yeonnak, hogy tartsanak kettős esküvőt: ő elveszi Mak-seont, Song-yeon pedig menjen feleségül Dae-soo-hoz. Dae-soo alaposan leteremti a bácsikáját és bocsánatot kér Song-yeontól. Lee San úgy dönt, visszafogadja az áruló Noronokat a kormányba; még maga Tae-woo is, korábbi ellenkezése ellenére, a király elé járul, aki fontos posztra nevezi ki őt és ezzel kivívja Guk-young nemtetszését. Hyo-eui felbosszantja Hye-gyongot azzal, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy Song-yeon legyen a király ágyasa, azonban Lee San anyja Guk-young húgát, Won-bint látná szívesen ezen a poszton. Li-cheon azt hiszi, a nagy királyi portré festését őrá bízzák, azonban Young-moon Song-yeo-t kéri fel a munkára. Hye-gyong megfenyegeti Song-yeont: soha nem lesz belőle királyi ágyas. A lány ezért azt mondja Lee Sannak és Hyo-eui-nek, hogy nem kér az ágyasi pozícióból és inkább festő marad a Művészeti Hivatalban; Lee Sant lesújtja a hír.

52.      Fellángoló ellentétek
m1 október 3. 15:15
m2 október 3. 23:00
Won-bin azt mondja az udvarhölgyeknek, hogy Lee San vele töltötte az éjszakát, azonban hamar kiderül, hogy a király Song-yeonnal volt a Művészeti Hivatalban. A Noron frakció néhány tagja és az ágyasok nemrég kinevezett fiai között komoly ellentét bontakozik ki: a nagyurak lenézik a náluk alacsonyabb rendűnek gondolt ágyas-sarjakat. Guk-young komoly összetűzésbe kerül Joo-sikkel, akiben veszélyes ellenségre talál, ráadásul Tae-woo is ellene uszítja a királyt. Hye-gyong megkéri Hyo-euit, legyen elnézéssel Won-bin iránt és segítsen neki, azonban a lány rögtön galibát okoz: elárulja, hogy Lee San nem vele volt közös éjszakájukon, így Hye-gyong is tudomást szerez arról, kivel is volt a király. Li-cheon addig könyörög Eum-damnak, amíg fel nem fogadja tanítványának. Guk-young nagyon megdöbben, mikor Lee San kitiltja őt az udvari gyűlésről, de később tisztázzák, hogy a király csak így akarta megvédeni legkedvesebb emberét a gyűlölködő Noronoktól. San megmutatja Guk-youngnak előterjesztését a rabszolgaság eltörlésére. A király döbbenten értesül róla, hogy több ágyas-sarjat megtámadtak, a főkönyvtáros házát pedig felgyújtották.

53.      Nyomozás felsőbb körökben
m1 október 4. 15:10
m2 október 4. 23:00
Lee Sannak bűntudata van, hogy nem tudta megmenteni Cheon-ik életét. Guk-young megfogadja, hogy felkutatja azokat, akik megtámadták a könyvtárosokat és kideríti, ki bérelte fel őket. Seok-ju figyelmezteti Joo-siket: ha kiderül, hogy ő áll a támadás mögött, Tae-woo nem kegyelmez majd neki. Hye-gyeong keményen leteremti Hyo-euit, amiért szigorúan bánik Won-binnel. Hye-gyong egy paravánt rendelt a Művészeti Hivataltól Won-binnek, amit az ágyas kérésére Song-yeon fest meg, Cho-bi segítségével. A ravasz Eum-dam szinte teljesen kifosztja Li-cheont, aki buzgalmában bármit megtenne, csak hogy a neves festő a tanítványának fogadja. Dal-ho nagyon boldog, hogy Guk-young szép fizetéssel állást szerzett neki a palotában. Guk-young elraboltatja Joo-siket és bérencei alaposan elverik a Noron-hivatalnokot.

54.      Szolgalázadás
m1 október 5. 15:10
m2 október 5. 23:10
Tae-woo meg van győződve róla, hogy Lee San meg akarja menteni Guk-youngot, aki szerinte a három gyilkosság gyanúsítottja. Won-bin egyre akaratosabb és dühében leönti Song-yeon elkészült festményét. Hamarosan kiderül, hogy a gyilkosságokat a Mestergyilkosok nevű, szökött szolgákból verbuvált banda követte el. Lee San elfogatja a banda tagjait és a főkolomposokat kivégezteti, azonban a többieknek kegyelmet ad, kivívva ezzel Tae-woo és a Noronok haragját. Guk-young egyezséget köt az özvegy királynéval: az asszony rendelkezésére bocsát egy olyan dokumentumot, amellyel egyszer s mindenkorra elűzheti az udvarból Tae-woo-t. Minden jel arra mutat, hogy Won-bin állapotos – a hír általános örömöt vált ki a királyi családban. Li-cheon és Ji-su töri magát, hogy Eum-dam tanítványává fogadja, azonban a festő Song-yeont választja helyettük. Lee San nagyon megdöbben, amikor az özvegy királyné – Guk-young közbenjárásával – kihallgatást kér tőle.

55.      Az álterhesség
m1 október 8. 15:10
m2 október 8. 23:10
Lee San meg akarja változtatni a szolgák helyzetét a királyságban, ami nagy ellenállást vált ki az udvarban. Mindenki nagy várakozással és örömmel tekint Won-binre, terhessége sokat jelentene a dinasztia szempontjából. A király többek javaslatára visszafogadja az özvegy királynét.

56.      Áldatlanul áldott állapot
m1 október 9. 15:15
m2 október 9. 23:10
Guk-young rábeszéli az orvost, ne árulja el senkinek, hogy Won-bin nem is vár gyermeket. Közben az egész udvar Won-bin óhaját lesi, hogy tehetné minél kényelmesebbé és fájdalommentesebbé a terhesség időszakát. Gazdag ajándékokat kap Hye-gyong úrnőtől is, aki nagyon várja már, hogy megszülessen a trónörökös. Azonban Won-bin tisztában van vele, hogy lassan kifutnak az időből, ezért Guk-young kieszel egy tervet. Eszerint húga, a születésnapi ünnepsége alatt, az egész udvar szeme láttára elvetél majd. Bár sikerül kivitelezni az ötletet, mégis vizsgálat indul.

57.      A koholt vád
m1 október 10. 15:15
m2 október 10. 23:00
Az új királyi hitves, Won-bin azzal vádolja meg a királynét, hogy a tőle kapott gyógytea hatására veszítette el magzatát. Az udvarban megindul a pletyka, az anyakirályné nagyon felháborodik és vizsgálatot indít menye ellen. Egyedül Lee San hisz felesége ártatlanságában. A Won-bin lakosztályában festő Song-yeon felfigyel egy elejtett megjegyzésre, amit elárul a királynénak, így együttesen leleplezik az új hitves és bátyja cselszövését és a királyné tisztázhatja magát a vádak alól.

58.      Vallomások
m1 október 11. 15:15
m2 október 11. 22:55
Song-yeon elmondja Dae-soo-nak, hogy Won-bin mégsem vetélt el, sőt állapotos sem volt. Amikor Won-bin őszintén Hye-gyong elé tárja a történteket, az asszony és Hyo-eui végleg elfordulnak tőle. Won-bin megkéri Guk-youngot, hogy tegyen úgy, mint aki mit sem tudott az egészről, azonban a titkár végül elismeri Lee San előtt a dolgot. Guk-young megdöbbenten hallja, hogy Won-bint elűzik az udvarból és közemberré fokozzák le. Amikor Lee San – Sa-cho és Guk-young kifejezett kérése ellenére – egyik este kilátogat a városba, egy merénylő majdnem lelövi. Song-yeont egy ismeretlen fiatalember megmenti egy zaklatótól.

59.      Halál a családban
m1 október 12. 15:15
m2 október 12. 22:50
Mindenki megdöbben a hírtől, hogy Won-bin milyen súlyos állapotban van, azonban Guk-young az ország ügyeit előbbre helyezi húga meglátogatásánál. Hye-gyong nem tanácsolja Hyo-eui-nek, hogy meglátogassa az ágyast. Song-yeon ismét összetalálkozik a fiatalemberrel, aki a múltkor megmentette őt; nem sejti, hogy a fiú saját testvére, aki egy összeesküvő-csoport élén meg akarja dönteni a dinasztiát. Minden erőfeszítés ellenére Won-bin meghal és Guk-young szívtelenséggel és kegyetlenséggel vádolja a királynét. A vigasztalhatatlan titkár ivászatba és tivornyázásba menekül. Lee San kitalálja, hogy a könyvtárosokat fizikai gyakorlatozással teszi testileg is erősebbé. Guk-young rajtaütést szervez az összeesküvőkön és Wook súlyos sebet kap; az utcán fekve Song-yeon talál rá.

60.      Váratlan fordulatok
Továbbra is keresik a merénylőket. Lee Sannak gyanússá válnak dolgok ezzel kapcsolatban. Song-yeon elviszi magához az egyik sérültet, akiről kiderül, hogy körözik. Később Song-yeon megtudja, hogy ez a férfi az ő régen halottnak hitt testvére. Hye-gyong új ágyast akar keresni. Guk-young pedig Won-bin utolsó akarta alapján, hogy legyen egy fiú gyermeke, örökbe akar fogadni egy fiút.

61.      Testvéri szeretet
Song-yeont letartóztatják, mert segített egy árulónak megszökni, ráadásul rejtegette a házában és ápolta is. Guk-young nem érti, miért védelmezi annyira a lány a szökevényt, hisz a király életére tört. Song-yeon Dae-soo-nak árulja el, hogy a keresett személy nem más, mint rég elveszettnek hitt fivére, Song-vuk. Megkéri őt, hogy segítsen öccsének a menekülésben. Bár sikerül a fiúnak kicsúszni a katonák keze közül, de Dae-soo-t elfogják és tömlöcbe vetik. Guk-young az, aki segítségére siet és kihozza onnan, megbízva egy különleges feladattal. Közben teljesül a titkár hőn óhajtott vágya is, mert megkapja Lee Santól az engedélyt, hogy örökbefogadhassa Ün-on fiát. Ehhez azonban a királynénak is lesz pár szava.

62.      Az esküvő
m1 október 17. 15:15
m2 október 17. 23:05
Lee San anyja akaratának ellenszegülve visszahozza Song-yeont a palotába második hitvesnek, és hivatalos ceremónián feleségül veszi. Az özvegy királyné és Guk-young igyekszik meggyorsítani Van-pung herceg örökbefogadását, hogy ezzel is stabilizálja a király helyzetét.

63.      Élet a királyi udvarban
m1 október 18. 15:10
m2 október 18. 23:05
A király anyja tiltakozik az új hitves ellen – mivel Lee San az ő beleegyezése nélkül választotta Song-yeont – ezért, ahol csak tudja, megalázza őt, és megnehezíti az életét. A király elhatározza, hogy mindenáron véghezviszi azt a tervét, hogy eltörli a törvényes kereskedők kiváltságait és egyenlővé tesz minden kereskedőt. Ezzel hatalmas felháborodást vált ki és lázadást idéz elő.
    
64.      Ismeretlen ismerősök
m1 október 19. 15:15
m2 október 19. 22:55
A kis herceg ügye meglehetősen felkavarja a kedélyeket az udvarban: Guk-ypoung azt szeretné, ha a fiút kineveznék koronahercegnek, azonban Hyo-eui tiltakozik az ötlet ellen. Annak ellenére, hogy Hyo-eui nagyon kedveli Song-yeont, Hye-gyong még mindig nem fogadta be hivatalosan a családba. Hyo-eui még Cho-bi-t is a palotába hozatja, hogy enyhítse Song-yeon magányát. A király tárgyalást szervez a törvényes kereskedőkkel, azonban Guk-young – az özvegy királyné sugallatára – elfogja és megkínozza a kereskedőket. Dae-soo és Seok-gi most először helytelenítik Guk-young parancsait, Jang-bo azonban nehéz helyzetben van, két urat kell szolgálnia – erre társai is rájönnek. A palotában dolgozó Li-cheon, Ji-su és a damók nagyon örülnek, amikor Song-yeon megvendégeli és régi barátként kezeli őket, azonban nehezen viselik a hatalmaskodó Cho-bit.

65.      Mérgező kapcsolatok
m1 október 24. 15:25
m2 október 24. 23:05
Guk-young nagyon megdöbben, amikor Hyo-eui elküldi a palotából Woon-pung herceget. Cho-bi megpróbálja behízelegni magát Kimnél, az udvarhölgyek vezetőjénél, mert nagyra törő tervei vannak. Kim jelenti Hyo-eui-nek, hogy együtt látta Choi és Kang udvarhölgyeket, akik között levélcsere zajlott. Cho-bi nagyon megrémül, amikor Song-yeon rosszul lesz, de aztán arra gondol, hogy úrnője állapotos; Song-yeon azonban – újabb rosszulléte ellenére is – elhessegeti kotnyeles udvarhölgyét. Hyo-eui és Song-yeon elkísérik a királyt vidéki körútjára, azonban Guk-young attól fél, hogy visszatérése után a királyné leleplezi az özveggyel folytatott tárgyalásait és ezért megszervezi, hogy Hyo-eui-t megmérgezzék.

66.      Az árulás
m1 október 25. 15:25
m2, október 25. 22:55
Valaki meg akarta mérgezni a királynét, de végül visszatáncolt. Kiderül, hogy Guk-yeong állt a háttérben. Mindenki le van sújtva, és az ügyben ítéletet hirdetnek. Az elkövető és a felbujtó akár halálbüntetést is kaphat.
 
67.      Váratlan döntés
m1 október 26. 15:25
m2, október 26. 23:05
Lee San Guk-yeongot és társait száműzetésre ítéli, mely nagy felháborodást kelt a nagyurak körében. A Noronok hevesen tiltakoznak e döntés ellen, és a titkár kivégzését követelik a királytól. Lee San azonban hajthatatlan és erejét inkább az országban dúló éhínség és rabszolgakereskedelem felszámolására fordítja. Egy egyetemi diák dolgozata hívja fel rá a figyelmét, hol lehet az illegális embercsempészet fészke. Három hűséges testőrével el is megy felfedezni a környéket. Egy véletlen folytán, míg várja vissza testőreit, egy diákkal ott ragad az egyik raktárban, ahova az embercsempészek zárták be őket. A diák leleményességének köszönhetően hamar kiszabadulnak és kettejük között egy különleges barátság kezd szövődni.

68.      Az új bizalmas
m1 október 29. 15:25
m2, október 29. 22:50
Lee San találkozik a városban az éles eszű Yak-Yonggal, aki felkelti a figyelmét. Hong miniszter megbocsátást szeretne a királytól, akinek nagyon hiányzik, ezért elküldi hozzá Dae-Soo-t, aki majdnem későn érkezik, mert Hong haldoklik. Lee San a helyszínre vágtat, hogy megbocsásson volt miniszterének, aki így nyugodtan, a király kezei közt hal meg.
Song-yeon bebizonyítja a nemes hölgyeknek, hogy nem csak egy tudatlan damo, amivel sokak tiszteletét kivívja.

69.      A rajtaütés
m1 október 30. 15:25,
m2, október 30. 23:20
Yak-yong, aki tudásával és éleslátásával lenyűgözte a királyt, kitűnő eredménnyel jut be a hivatalnokok közé. A katonák Dae-soo vezetésével rajtaütnek a kínai rabszolga-kereskedőkön és letartóztatják őket. Az éppen az országban tartózkodó kínai diplomaták nem örülnek ennek. Kiderül, hogy Song-yeon gyermeket vár.

70.      A feszültség fokozódik
m1 október 31. 15:25
m2, október 31. 22:55
A Kína és Korea közötti feszültség fokozódik, a nagykövet és Lee San azonban megoldják a helyzetet. Dae-soo és társai valószínűleg előléptetésben részesülnek majd. Lee Sant nagy öröm éri, kiderül, hogy Song-yeon gyermeket vár.

Advertisements

514 hozzászólás to “Yi San/Lee-San: A korona hercege 4.”

  1. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Gratulálok magunknak – főleg nektek.
    Ismét újabb mérföldkő.
    Gizuskának köszönet a Jang Hee Woong videoért.
    Olyan visszafogott karaktert játszik a filmben, hogy a másik két testőr mellett valóban kevés esélye van. De nagyon szimpatikus figura. -(és helyes is)
    Le vagyok maradva – ezért visszanézek az előző blogba, hogy minden el tudjak olvasni.

  2. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    huni 66 – köszönöm a tanácsot.
    és igyekszem megnézni mert a következő részek biztos izgalmasak lesznek – mint politikai – mint szerelmi szálon.

  3. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Gratulálok magunknak – és főleg a többieknek, hogy annyi okos hozzászólással már a negyedik mérföldkőhöz érkeztünk el.
    Élvezet olvasni a komenteket.
    Gizuska – az előző blogban feltett videodat ismételd meg – mert
    aranyos volt – és szegény testőrről valóban elég keveset beszéltünk eddig.
    A bejátszás alatt esetleg ő énekel?
    A Sillában szereplő Bidamnak is igen jó hangja van. 😀

    • gizuska Says:

      Kérésednek eleget téve:
      Jang Hee Woong (1980.02.19.-én született)

      Jumong – Yi San – Queen Seon-Deok – Gye Baek – The Horse Healer –
      azt írják róla hogy musical színész !! Sajnos még nem láttam ilyen filmben játszani.
      Ha tudtok ajánlani valamit örömmel venném!

  4. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Gizuska köszönöm szépen a bejátszást.

    Az elejét megdupláztam – mert nem fogadta el elsőre a rendszer- de most látom, hogy mégis be lett írva.
    Ma Yi San zenével telt a délután. Azután jött a DY és a többi.
    Narkotikum – egyre inkább azt érzem.
    Már előre hiányérzetem van – amikor vége lesz.

  5. Mária Hegyiné Serfőző Says:


    csak mert szép a zenéje

  6. tenambo Says:

    Andicilin előző lapon feltett kérdésére: hogy koreában esznek e kutyát azt nem tudom. Én sem hallottam róla. Hátha valaki volt ösztöndijjas ezt megtudná válaszolni. Netán Csoma Mózes. Ha ennének nem kimcsi lenne a nemzeti eledelük.

  7. Bridget Says:

    Nálunk egyszer órán szóba került, hogy a kutyát megeszik Koreában… de szerintem nem, én nem hallottam ilyesmit. Azért eléggé undorító lenne, ha San egyszer kutyát kérne ebédre xD Pfuj 😛
    Juj, úgy várom a mai részt, meg a holnapit! Kíváncsi vagyok, mi lesz ma… (amúgy a suliból írtam :D)

  8. baba Says:

    Friss hírek:
    http://azsiaifilmletoltes.blogspot.hu/

  9. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Mi felháborodunk a kutyahús evésén – és nagyon éhhalál közeli állapotban kellene lenni, hogy együnk belőle. De, ha belegondoltok – az az aranyos bájos nyuszika is eleség ként szolgál. És arra mégsem mondjuk, hogy fúj.
    Ugyanígy a tengerimalac evése is. Nálunk nem képzelhető el. De a majomé sem.
    Attól ők – ha eszik – vagy ették – nem lesznek rosszabb emberek, mint mi.

    • Cirmolán Says:

      Vitnamban biztosan esznek kutyát, de nem az általunk ismert kutyafajtákat.

      A hírek szerint Kínában is eszik őket. Ehhez képest a holdújév második napján megünneplik “minden kutya” születésnapját.

      Koreában van valami homokszínű “sárgakutya”, amit húskutyaként tartanak. Tartási és feldolgozási körülményeik kegyetlenek. Bár a törvények szerint nem volna szabad kutyahúst árulni, évente kb. 2 millióra becsülik a d-koreai tányérokon felszolgált kutyák számát.
      Ugyanakkor az ország lakosságának több, mint 50%-át kitevő szöuliak 17%-a tart kutyát házi kedvencként.

      • Andicilin Says:

        Még mindig barátibb, mint az, amit Észak-Koreáról, illetve a koreaiak lakta kínai területekről hallani. Állítólag ott előfordul a kannibalizmus is, ha annyira éheznek.

      • Cirmolán Says:

        Az éhség nagy úr!

      • Bridget Says:

        Lehet, hogy a születésnapjuk megünneplésével megemlékeznek róluk… xD

  10. Cirmolán Says:

    A méreg általi kivégzéshez:
    Legnagyobb meglepetésemre, nem kínai hanem athéni találmány, ahol az elítélt méregpohár kiivására való kényszerítése inkább öngyilkosságra kötelezés volt, mint kivégzés. Ismerték az ásványi és a növényi eredetű mérgeket, a kivégzéseknél az „állami méreg” a bürök volt.
    A leggyorsabban ható mérgek az idegrendszer működésére hatnak, a végtag- és egyéb izmok bénulását követően végső hatásuk a légzésbénítás és / vagy szívbénítás után bekövetkező halál.
    A legveszélyesebb mérge a tengeri kígyóknak van.
    Állatorvos ismerősöm szerint: a filmes, szinte azonnali halált okozó mérgezések és a következtükben szájból ömlő vagy fogínyen látható vérzés nem a mérgezések velejárója, hanem a nézők elborzasztását szolgálják. Továbbá még a vénába fecskendezett mérgek sem hatnak ilyen látványosan vagy gyorsan. A haláltusa időtartama a méreg mennyiségétől és erősségétől függ. Azonban az üres gyomor és bélrendszer, vagy az emésztési út nyálkahártyarendszerének sérülése gyorsítja a méreg felszívódását. Állatok végső elaltatásakor az injekció beadását követően is kb. 2-3-5 perc múlva következik be a halál, szájból kifolyó vagy szivárgó vér nélkül, vizelet-vagy székletürítés viszont kísérheti euthanáziájukat.
    Mishil több edénykéből, több fázisban, talán többféle méreggel segítette magát a másvilágra. Jong valami zöldes-sárgás porral már egyszer kishíján öngyilkos lett, az talán arzénnek valami szulfidos-foszfátos változata lehetett. A nyilak hegyét általában többféle mérgezőanyagba is bemártják, CheonMyeong-ot és Munno-t mégsem ölte meg azonnal a nyílméreg.

  11. Andicilin Says:

    Ebben a második feleség ügyben kezd az az érzésem lenni, hogy nem születhet jó döntés. Hong is két tűz közé került, így bármelyik nő irányába is döntött volna, a másik ellenszenvét, netán haragját biztosan kiváltja. Persze ki ne döntött volna a helyében a saját, illetve a saját családja javára? A királyné és az anyakirályné pedig borítékolható, hogy alaposan össze fog különbözni. Ezt az előzetes nélkül is megmondta volna bárki. Eleve azt nem értem, hogy miért két ilyen megkérdőjelezhető személyen folyik a vita, ezen túlmenően meg azt sem, hogy miért nem elég ha az egyikük csupán harmadik lesz a sorban? Nagy valószínűséggel úgyis az “nyer”, aki előbb szül fiú örököst. A királyné és az anyakirályné legfőbb célja pedig ez.
    Miért adták ki azt a rendeletet, hogy senki se házasodhat? Ennek mi értelme?
    Az özvegy királyné fogadjunk, hogy azt várja, hogy a noron frakció mostani vezetője szépen elbukjon, hogy újra át tudja venni a hatalmat a frakció felett.

    • Cirmolán Says:

      “senki se házasodhat”
      Arra tippelek, hogy ilyenkor a király számára van fenntartva az összes hölgy. ( Na nem mintha attól kellene tartani, hogy Maxon-t választanák második hitvesnek. )

      Van egy olyan érzésem, hogy Hong döntésében jelentős szerepet játszott a kígyókirálynő látogatása.

      Remélem a kígyó még sokáig nem váltja fel a vén rókát!

      • Cirmolán Says:

        “Hong döntésében jelentős szerepet játszott a kígyókirálynő látogatása.”
        Másodjára nézve: nem. A látogatás a döntés után volt.

      • Andicilin Says:

        A látogatás visszaemlékezés volt a mai részben.

      • Cirmolán Says:

        Hongotés kífyókirálynőt illetően a tegnapi újranézésre gondoltam, nem a mai visszaemlékezésre.

  12. yucca Says:

    San egy zseni, nem gondoltam volna, hogy így elbánik a noronokkal, hiába ,senki sem pótolhatatlan. Deszut a szerelmi csalódás megváltoztatta, megkomolyodott, azt hiszem most vált igazán felnőtté.
    San viszont mintha kicsit megijedt volna a királyné javaslatán, hogy Szongjon legyen a 2.felsége, esküszöm megfordult a fejemben, hogy lehet nem is szerelmes belé.
    Nagyon kíváncsi vagyok milyen tervvel állt elő az özvegy királyné.

  13. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    San nem attól ijedt meg, mert nem szereti, hanem a lehetőségtől bénult le -mint egy gyerek a játékbolt polcai előtt amikor megengedik neki, hogy bármivel játszhat – hogy az az álma – amit mindig csak elnyomott magában végre valóra válhat. Együtt lehet Song Yonnal anélkül, hogy megszegné anyjának tett igéretét.
    Szegényt olyan magasságba vitte ez a hír, hogy innen csak hatalmasat lehet zuhanni.
    Hong – belekerült a körhintába. Innen már nincs jó kiszállás.
    Sajnálom.
    Azt várom mikor fog elbukni – mert előbb-utóbb be fog következni.

    • Marianna Says:

      Sajna ez nem körhinta hanem egy nagyon meredek , nagyon csúszós lejtő. Csak áltatni fogja magát, hogy azért kell neki nagyobb hatalom , azért jó ha a huga által nagyobb befolyása ,rangja lesz, mert azt gondolja majd így jobban szolgálja a király érdekeit. És nem veszi észre hogy elkezdték az orránál fogva vezetni. A mai részben kapartam magam olyan sz….ar volt a szinkron. Sokszor teljesen mást mondtak. Az eredeti változatban szinte lehet észlelni, tapintani, hogy az az álnok kígyó minden elkövetkezendő találkozásnál szinte hipnotizálva adagolja be Hong-nak mit tegyen , ez a barom meg megteszi. Nem veszi észre mennyire félrevezetik és eszköznek használják ahhoz, hogy megvalósuljon amit ők akarnak. Ő lett a meghosszabbított keze a kígyónak, amivel szépen bekotorhat a király ügyeibe. Fujjj!

  14. Cirmolán Says:

    A Noron-ok magukat túl, San-t alulbecsülték. Azért TaeWoo faszénvásárlási akciója meg az ifjúság karriervágya is besegített a helyzet konszolidálódásába.

  15. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Huh – Megnéztem szinkronnal és feliratosan is a filmet.
    Tae Woo arca – amikor hallotta, hogy jön a király – és azután amikor a határozatot olvasta! Hát – az csúcs volt.
    Egyből kikerekedett a csíknyi szeme.
    Igen – tanult a leckéből San – de nem úgy, ahogy a Noronok gondolták.
    A királyné előtt le a kalappal.
    Olyan kedves szerelmi vallomás volt ez — főleg a feliratos verzióban – nem csoda, hogy elállt a szava Sannak.
    És utálom az anyakirálynét —- az előzetesben látva mit művel Song Yonnal.
    Jó – jó, mert szegény- alacsony sorból származik, de a kedves dédimama DY sem volt előkelőbb család.
    Bonc segéd lánya – és a király mégis nagyon -nagyon szerette.

    • Cirmolán Says:

      San leiskolázta a Noron-okat, bizonyította, hogy céltudatosságban, elszántságban, politikai előrelátásban és ötletességben képes túlszárnyalni az öregfiúkat is, ha rákényszerítik. Ugyanakkor azt is felismertette velük, hogy nem óhajt a befolyásuk alá kerülni és egy követ fújni velük.

      A királynénak több oka is van, hogy SeongJeont válassza második hitves-nek. SeongJeon szép, kedves, ügyes, művelt, dolgos, engedelmes, hűséges lány, a királlyal kedvelik-szeretik egymást, királynéval is kedvelik egymást, a király örökre hálás lehet a királynénak, hogy nem egy újabb kizárólag kötelesség-feleséget sóz rá, alacsony származása és loyalitása miatt nem jelent majd hatalmi vetélytársat.

      Királyi anyuka sajnos nem lát a származásnál sokkal tovább, a nyugalom helyett képes elvetni a viszály magját a családban.

      Mivel Hong meg sem beszélte a királlyal, milyen személyes dologról kell döntenie, nem csodálkozhat, ha San ezt kisebbfajta árulásnak és nagyobbfajta veszélynek tekintheti.

      Az özvegy királyné máris megtalálta San, Hong és TaeWoo legsebezhetőbb pontját. Kifundálta, hogyan szabadíthatja meg Sant legrafináltabb emberétől, mivel teheti ellenséggé Hong-ot és TaeWoo-t, hogyan uralhatná megint ő a Noron frakciót, és miként szabadulhat meg mindhármuktól.
      Máris aggódom San egészsége miatt!

      Daesoo vallomása előtt is tisztában volt SeongJeon érzelmeivel. Azonban lehetetlennek tartotta, hogy a lányból királyi hitves / ágyas legyen. Mindenképpen a tudomására akarta hozni, hogy csalódása esetén ő készen áll vígasztalni, feleségül venni, nyugalmat, védelmet, biztonságot, szeretetet, szerelmet adni neki. (Hát nem egy nagy pszichológus! Az előrevetítés helyett ráért volna a valódi csalódást kezelni.)
      Mivel SeongJeon a legcsekélyebb mértékben sem jelezte, hogy vette volna az adást, férfiúi megbántottságában félreértette a SeongJeon által kézbesített Csobi levél eredetét és célját. Úgy vélte, hogy SeongJeon még jobb híján sem hajlandó őt számításba venni, sőt mielőbb más irányt akar szabni DaeSoo érzelmeinek. Még SeongJeon szokásos gondoskodását is sajnálatnak vélte. Triplán elárulva, megalázva érezte magát. Érzelmei rendesen beszűkitették a tudatát.

    • Marianna Says:

      Én ezt nem értem miért esik hasra a király az anyja előtt !!
      ( persze kapna is a fiam egy nyakast ha nem esne előttem hasra 😀 )

      • yucca Says:

        Ha emlékeztek rá a DongYi-ban is és a Palota ékkövében is az anyakirálynénak mekkora szava volt, milyen nagy tisztelet övezte, ő akár még parancsolhat is a királynak,legalábbis ajánlatos figyelbembe venni a tanácsát.
        Vannak feladatok, amiket kizárólag az anyakirályné végez el, ilyen például a feleség kiválasztása (lásd: The moon that embraces sun filmben).

      • Cirmolán Says:

        Szegény király! A Noronokat képes lehiggasztani, de királyi anyukájával nem bír!
        Miután megtudta, hogy a kedves mama elküldte SeongJeont, igazán felkereshette volna, hogy befejezzék a beszélgetésüket. Máskor is ellátogatott a festőlánykához éjnek évadján.
        Ha San akkora reformer, miért nem a saját családjában kezdi a reformációt. Anyakirálynéra référne némi felvilágosítás!

        OK, hogy a királynak minden párt és rangbéli ember az édes gyermeke, de azért az összes nyafogó Noron-t nem kellett volna visszafogadni a kormányba!
        Ki a miniszterelnök, ha Jang TaeWoo csak miniszterelnökhelyettes lett?

        Szinkron!? Mikor ma Daesoo-nak Sanról beszélt SeongJeon, hercegnek titulálta. Vajon ki van elmaradva egy brossúrával? SeongJeon vagy a fordító?

        Dalho bácsi nem tér vissza a palotába?

      • Andicilin Says:

        A logikus az lenne, hogy a miniszterelnök a király. Nem úgy tűnik számomra, hogy az államfői és a kormányfői tisztség elválna egymástól.

      • Cirmolán Says:

        Lehet, hogy “a miniszterelnök a király” ?
        Ez már az én fejemben is megfordult, de csak kérdés formájában. Mert funkcionálisan valóban a király a koordinátor. Csak éppen előző korok koreai filmjeiben vagy volt király is és miniszterelnök is a m.e.helyettes nélkül, vagy volt király és voltak miniszterek, de miniszterelnök és m.e.h. nélkül.
        Ez most vajon fordítás vagy a változó politikai szelek kérdése?

      • Cirmolán Says:

        Szinkron! nemcsak SeongJeon, de mi több a “felséges anyám” is “hercegezte” a királyt. Hogy is van ez, ha ilyen következetes a fordítás?

    • Marianna Says:

      …”Huh – Megnéztem szinkronnal és feliratosan is a filmet.
      Tae Woo arca”…

      Ugye mennyire más pl TaeWoonak se hozza vissza a szinkron a jellemét.

      Na meg Song Yeon ma a HERCEGNEK mondta meg, hogy a festés a vágya. Háááát

      • Andicilin Says:

        “…”Huh – Megnéztem szinkronnal és feliratosan is a filmet.
        Tae Woo arca”…

        Ugye mennyire más pl TaeWoonak se hozza vissza a szinkron a jellemét.”

        Még az arca is más lett tőle.

    • Cirmolán Says:

      Azért TaeWoo faarcára is lehet némi érzelmet ültetni egy fél másodpercre.

  16. Zsófi Says:

    Jaj de jó volt a tegnapi rész!
    San végre a sarkára állt. Jó és erőskezű uralkodó lett belőle! 🙂
    A szerelmi szálak is előtérbe kerültek, ami mindig szép színfolt a nagy politizálás és uralkodás közepedte. 🙂
    Hongot sajnálom. Mindig olyan józan gondolkodású volt. Most felcsillan egy ártatlannak tűnő lehetőség, aztán ki tudja mi kerekedik ki belőle ésaz események hatására merre formálódik jelleme.

    • Marianna Says:

      Arra amerre Jong is és ma a főtanácsos öreg is és még TaeWoo is jósolja neki.
      Van már tapasztalatuk. Mivel a két öreg még él, így ők vagy más kárából okultak , vagy eleve nem volt olyan hatalomvágyuk, tartották a határt. Ebből látszik, hogy jó politikusok, bár a főtanácsos lehet, hogy csak nem olyan zseni mint Hong és TaeWoo, azért tudta a határt tartani,
      TaeWoo pedig tényleg zseni politikus azért van még a feje a nyakán.
      Jong sajna fiatalon elbukott mások vágyainak teljesítése közben. Hong is normális volt amíg saját magáért dolgozott. De a kígyó hipnotizálta és a testvére is megával rántja, a többi cselekedete már nem maga miatt történik. Csak áltatja magát.

      • Cirmolán Says:

        ” Jong is és ma a főtanácsos öreg is és még TaeWoo is jósolja”.
        Lehet így is fogalmazni, de ezek nem jósoltak, hanem tapasztalataikból következtettek.

    • Zsófi Says:

      Szerintem Hong még magának sem vallotta be, hogy mennyire vágyik a hatalomra.

  17. Andicilin Says:

    Nos, az özvegy királyné valóban arra játszott, hogy ez a Dzsa (Vagy hogy hívják a Noronok mostani vaskalapos vezetőjét…) elbukik, ő pedig majd szépen visszatér. Hong viszont ebben nem volt partner. Az az érzésem, hogy Hong ebben is két tűz közé került, mint ahogy a királyné-anyakirályné viszály ügyében is. Ráadásul mindenki lespoilerezi neki a jövőjét!
    Változatlanul nem értem a sokadik feleségek ügyét. Jó, legyen Hong húga a második, de ettől még simán lehetne Szongjon a harmadik. Mi az akadálya?

    Kedvenc párbeszédem, illetve annak egy részlete a mai részből:
    “-Nem értik, hogy már nem tehetünk semmit?”
    “-Akkor mit mond, mit tegyünk?”
    És akkor meg kéne lepődnünk, hogy elbuktak a Noronok?

    Másnak is feltűnt Dzsanggüm mostohaapja? 🙂
    Ja, ami a mai részben kicsit befejezetlen volt az Csobi és Deszu találkozása. Nem értem, hogy akarnak-e a készítők ebből kihozni valamit vagy nem. Úgy tűnik, hogy nem, így viszont erősen filler jellege van a dolognak. Ha meg akarnának bármit is kezdeni ezzel a szállal, akkor csinálják már!

    • Marianna Says:

      Lehet, hogy a Csobi -Dae So szállal méginkább azt akarják erősíteni bennünk, hogy ez a Dae So olyan szerelmes Song Yeonba , hogy még a tálcán kínált kapcsolatokat is visszautasítja és tartja magát a végsőkig, hátha még egyszer szüksége lesz Song Yeonnak rá. És Szerintem Song Yeon is azért nem mond soha igent a srácnak, mert ő is a végsőkig dédelgeti ezt a vágyat a szívében , hogy a királyt még szolgálhatja. Az eszével hiába mond le , a szívével nem tud.

      A királyné pedig szintén a szerelmét fejezi ki a király felé ezzel az ágyas harccal. Ő átélte, milyen a szív ha nem szeretik vagy nem szerethet. De annyira jóságos, hogy az a vágya legalább a férjének legyen olyan támasza aki mellett a szerelem vagy szeretet ölelésében néha megnyugvást lel az elméje ,lelke, szíve.

    • huni66 Says:

      Szerintem lesz folytatása a Deszu – Csobi szálnak.
      Sant sajnáltam, amikor a kamarásnak kiöntötte a szívét…Szegény még azt se döntheti el, hogy mikor és kivel kefélhet.Hiába király…

    • Cirmolán Says:

      “Jó, legyen Hong húga a második, de ettől még simán lehetne Szongjon a harmadik. Mi az akadálya?”
      Az anyakirályné.

      Daesoo jobb belátásra tért, rájött, hogy nagyon igazságtalan volt SeongJeonnal és furdalhatta az oldalát a Csobi-levél erredete. Meg is kapta a választ egy kérdés formájában. Ennyi volt a (mai) Csobi-DaeSoo találkozás értelme.

  18. Marianna Says:

    /…”Másnak is feltűnt Dzsanggüm mostohaapja? “…

    Igen , hozza a formáját.
    Nekem Tak festő tűnik úgy hogy nagyon megszerette Song Yeont. Néha olyan megnyilvánulásai vannak mintha még szerelmes is lenne.
    Ez a festőcsapat nagyon jól alakít. Lee-Tak és Csobi haláliak milyen pofákat vágnak és miket mondanak 🙂

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Ahogy féltette, nehogy elkapja a betegséget!
      Illetve amikor arról volt szó, hogy esetleg ágyas lehet.
      Nem a rosszindulatú tiltakozás hallatszott ki a hangjából, inkább a féltés – és a szeretet – szerelem? – hm.

      • Marianna Says:

        Igen ezekből érzem én is úgy.Mert Lee festő ő csak tényleg mint barát szereti .De haláli az a pasi 🙂

  19. Marianna Says:

    Nekem a mai rész a kedvencem. A vége. Hogy nem megy a király be a kötelező ágyashoz, hanem elmegy Song Yeonhoz. Ezt úgy imádom ezt a részt.

    Lesz még kedvenc részem amikor SPOILER szintén az anyja ellen szegül San de az majd később lesz.

    • Cirmolán Says:

      Nem hozhatta volna előbbre egy kicsit azt az ellenszegülést?

  20. yucca Says:

    Igen, csodás jelenet volt és az jutott eszembe erről, hogy mekkora erő és önfegyelem kell ahhoz, hogy visszatartsák a vágyaikat.

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Mennyire nem egyforma vérmérsékletűek vagyunk.
      Én már futnék, ölelnék, kiabálnék, – ők meg csak állnak, néznek, sóhajtoznak, vagy csak lehajtják a fejüket.
      Hmmm- mondaná Nahm eonuch.:D

      • yucca Says:

        Ez nem vérmérséklet kérdése, így illett viselkedni. Már az is nagy dolog volt, hogy megfogta SeongJon kezét.
        Örülhetünk, hogy ma már nem kell elfojtani az érzéseinket.

  21. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Oly kevés helyen vannak együtt így hárman.
    A zene eléggé harcias.

  22. cimike Says:

    sziasztok! ma eljutottam az utolsó előtti részhez ! Hát igen holnapra tettem a befejező részt! Csak annyit mondok szerintem még egyszer megfogom nézni , mert nagyon tetszik!
    ki látta közületek a Palota ékkövét?

    • Marianna Says:

      Én is előreszaladtam a 73. résznél ma szétbőgtem a szememet. A palotát láttuk először TV-ben.

  23. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Jó kérdés! Szerintem mindenki.
    Ez volt az első koreai filmem.
    Eleinte attól féltem, hogy nem tudom megkülönböztetni az egyforma ruhás udvarhölgyeket – csak a szinkron segített. Azután már profi 😀 lettem.

    • Marianna Says:

      Én senkit nem tudtam megkülönböztetni csak azt hogy ez nő —ez férfi 😀 😀 😀
      Sőt neveket se meg hangokat se 😦

    • EUgen Says:

      Engem is Jang Geum “rontott” meg. Azóta SEMMI mást nem nézek a képernyőn, csak a koreai sorozatokat. (off) Most a Robber megy nálunk.

    • Andicilin Says:

      Koreai sorozatos pályafutásomat én is azzal kezdtem, de elég erős alapom volt, hiszen előtte egy csomó japán filmet, néhány sorozatot, és megint csak rengeteg animét láttam. Az embereket meg tudom/tudtam különböztetni, de a nevek felett még mindig nem tértem napirendre. Koreában ha elkiáltom magam az utcán, hogy Kim vagy Park, akkor tuti minden ötödik ember hátrafordul. Meg persze a keresztnevek is sokszor ugyanazok vagy hasonlóak. Csupán ez zavar.

    • Cirmolán Says:

      Először szintén Dae JangGeum, de a Queen SeonDeuk fertőzött meg végképp.

    • Zsófi Says:

      Én még nem láttam! A nagymamám volt nagyon nagy rajongója, én akkor még nem szenteltem nagy figyelmet a keleti filmeknek. Engem a Shilla tett rajongóvá! Véglegesen! 🙂 Nálam azóta sem tudta egyik film sem felülmúlni és azóta szinte csak koreai filmeket nézek.
      A JangGeum-öt is meg fogom nézni valamikor!!

    • tenambo Says:

      Aki már több mint egy éve itt van a bloggon,azt szerintem is mint a Palota… oltotta be a koreai sorozatok szeretetébe és egyáltalán a koreai történelem és nép stb. megismerésébe.

  24. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    A mai részben ez az elalvós jelenet nem tűnt nektek ismerősnek?
    Nekem olyan “dezsvü” érzetem támadt. Mintha a DY-ben láttam volna hasonlót. Vagy rosszul képzelgek?

    • Marianna Says:

      Elalvásra most nem emlékszem, de a szoba az volt benne az tuti.

      • Andicilin Says:

        Arról van szó, amikor Szongjon a király székében aludt.

      • Marianna Says:

        Igen azt tudom, de arra nem emlékszem, hogy DY is elaludt-e a székben. Csak arra emlékszem, hogy biztosan beszélgetett ott a királlyal pl arról, hogy miért ne ő legyen a királyné Jang királyné kivégzése után

  25. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Kimaradt az a

  26. Marianna Says:

    Egyébkéntm most ki az anyakirálynő így hogy Hong visszaédesgette a rangjába a kígyót?

    • Cirmolán Says:

      Mikor édesgette vissza?

    • yucca Says:

      Továbbra is San anyja az anyakirályné, ez nem fog megváltozni, amíg San a király.

    • Andicilin Says:

      Hong nem hiszem, hogy bárkit is visszaédesgethetne a rangjába. A király visszahelyezhetné az özvegy királynét, de nem fogja. Az özvegy királyné séta közben futott össze Honggal és beszélgettek. Más nem történt köztük.

      • Marianna Says:

        Jézusom akkor spoilereztem ? Most még nincs a királyné az eredeti váll és kerek hátdíszes ruhájában?

  27. Cirmolán Says:

    Marianna!
    Rog70 az előző oldalon erősen kétségbevonta, hogy Jong meghalhatott-e villámgyorsan és fogíny-vérzés következtében a méregtől.
    Futottam egy-két kört ezügyben, és 2012-10-01 – 15:11 -i hozzászólásomban megpróbáltam összegezni, hogy mire jutottam.
    Neked mi a véleményed?

    • Cirmolán Says:

      helyesbítés:
      következtében helyett kíséretében

  28. gizuska Says:

    Találtam
    Hong Gook Young-ról szóló topikot:
    http://yisanprojekt.yuku.com/topic/35#.UGyubiKo7KQ
    és ezen belül található a:
    Yi San project:
    http://yisanprojekt.yuku.com/topic/37
    ahol a koreai szavak jelentését, (és azt, hogy mikor használják) írják le.
    érdemes végig böngészni

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Élvezettel olvastam . Köszi.

    • Cirmolán Says:

      Hát én nem élveztem annyira, amit Sanról írtak. A rendező eddig ezt az aspektust nem nagyon feszegette. Mert akkor Jong és Hong szerepét fel kellett volna cserélnie a színészek között. Hong alakítója sokkal férfiasabb és markánsabb fizimiskával rendelkezik, mint Jong színésze. Továbbá a sorozat szerint Hong szabadon bocsájtásáról San nem az érzelmei alapján, hanem bizonyítékai alapján döntött. Persze, az eddigiek nem is zárják ki bárkinek bármiféle későbbi deklinációját. Hongé már kibontakozni látszik.

      A koreai – magyar mikroszótár nem rossz kezdeményezés. Csakhogy még a hosszabb ideje koreázók és nyelvtanulók közt is viták vannak egyes szavak fordítását illetően. Így duplán elbizonytalanít, hogy azért a leírt jelentésekben némi logikai ellentmondás is található. Pl.:
      Ma Ma – Felség vagy Fenség (nő)
      Ah Ba Ma Ma – édesapám
      Hare Ba Ma Ma – nagyapa,
      ahol a Ma Ma hol nő, hol férfi.

  29. Catrin Says:

    Mondanám, hogy ebben a sorozatban mindenki hülye, de hogy ne háborodjatok annyira fel csak azt mondom: a legutóbbi részben mindenki hülye volt. Mindenki! Az asztalok is.
    A’szem ennyi voltam.

    (Nem illem, nem tisztelet, hiába mondjátok, nem tudom felfogni, hülyék és kész.)

    🙂

    • Andicilin Says:

      Nem akarsz egy céltáblát magadra festeni? XD

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Mi – a mostani életünkkel, felfogásunkkal és kulturális hátterünkkel el sem tudjuk képzelni az ottani – akkori szabályokat.
      Hányszor háborodunk fel egy-egy dolgon, hogy miért nem tette, miért nem mondta stb.
      Hát ha kedves volt az élete – és kinek nem? – akkor jobb volt betartani az uralkodó és körének óhaját -és nem háborogni.

    • Cirmolán Says:

      Bennem is sokszor felmerül a kérdés, hogy a hallgatás és elhallgatás művészete vajon ennyire elterjedt koreai erény volt valaha vagy csak filmes módszer!?

      • Andicilin Says:

        Szerintem konfuciánus eszménykép. Valószínűleg nem viselkedtek így az egyszerű emberek. Egymás közt szerintem biztos nem. Magasabb rangúval szemben viszont valószínű. Olyannak látom a helyzetet, mint nálunk a csendőrpertut.

      • Marianna Says:

        Írtam már hogy találtam egy DVD turkálóban 100 Ft-ert egy filmet Konficiusról és nagyon jó és nagyon érdekes és már értem miért tanítják? Pl ő tényleg nagymestere volt az önfegyelmezésnak és ezt mással is el tudta hitetni miért szükséges és helyes.
        Mióta megnéztem már én is sokkal önfegyelmezettebb vagyok és hiába gondolom de sokszor nem írok olyat mint Catrin 😀

      • Marianna Says:

        Na meg félek Andicillin dorgálásától is 😦

    • yucca Says:

      Te vagy az élő példája annak, hova jut a világ illem és tisztelet nélkül.

      • Cirmolán Says:

        75-ön felüli szomszédasszonyom véleménye nagyjából megegyezik Catrinéval, pedig nincs híján az illemnek és a tiszteletnek, sőt a toleranciának sem.

      • yucca Says:

        Ebből is látszik nem vagyunk egyformák, de azért túlzásnak tartom lehülyézni a filmet.

    • Andicilin Says:

      “Na meg félek Andicillin dorgálásától is” – Engem nem zavar, ha szerinted is hülyeség ez a sorozat.

      “Te vagy az élő példája annak, hova jut a világ illem és tisztelet nélkül.” – Miért, kivel volt tiszteletlen? Csak a véleményét írta le.

      • Marianna Says:

        …..”“Na meg félek Andicillin dorgálásától is”…. dehogyis csak vicc. Én imádom a Yí Sant 5-6 részt képes vagyok megnézni egyfolytában hétvégén éjszaka.

      • yucca Says:

        Igaz, a vélemény nyilvánítás nem tiszteletlenség és a tartalmáért nincs jogom senkit bírálni.

      • Cirmolán Says:

        Agy igaz. De a tartalmával természetesen nyugodtan vitatkozhatsz.

      • Cirmolán Says:

        Agy = Így

  30. tenambo Says:

    Engem a “megérdemlem a halált”-bocsánatkérés jellegó felszolitás zavar- Mint ha ott egy bármilyen vétségéért is halál járt volna. Aki végig nézte a sorozatot,az tudja,hogy Wook Szongjon megtalált testvére nem összeesküvő csoprt tagja volt,mit azt tévesen a rész összefoglalójában irták.Wook nem egyenlő Deborával mármint a szerepüket nézve.

    • Andicilin Says:

      Debora? O_o

    • Cirmolán Says:

      “megérdemlem a halált”
      Mikor ezt mondják, mindig eszembe jut, hogy mi van, ha komolyan veszik vagy nem bocsátanak meg?

      Nem a DY GeDwoRa -jára gondoltál?

    • Marianna Says:

      Ja! Bizony Wook nem összeesküvő. Csak elkezdték tanulni és terjeszteni a keresztény vallást. A film ezzel a Hong féle félresikerült razziával és , hogy ezt a kígyó sugallatára tette szerintem arra akart utalni, hogy megkezdődött a keresztényüldözés.De a valóságban úgy tudom nem San uralkodása alatt.
      Mikor először néztük beírták a tudósaink a blogba (= akiknek van idejük és tehetségük utánanézni) , hogy a valódi történelemben amikor San meghal és az örököse még ifjú és a kígyó lesz a régens (?) és ő parancsol helyette , akkor írtózatos hadjárat és népirtás folyt a keresztény vallást gyakorlók között.

      • Cirmolán Says:

        Ezt Mara írta és úgy emlékszem, hogy 1801-t adott meg a keresztényüldözés évszámául.

      • Marianna Says:

        Aha . Így hogy írod már én is jobban emlékszem rá.

  31. cimike Says:

    sziasztok lenne egy kérdésem akkor most melyik filmmel kezdjem ?

    • yucca Says:

      Kérdezted a Palota ékkövét, ha még nem láttad nézd meg vagy a DongYit (Királyi ház titkait) mindkettő szinkronosan fent van az indavideon.

      • cimike Says:

        oké köszi most néztem meg az első részt a palota ékkövéből
        szegény testőr sajnáltam de csak egy kicsit .
        Én ma befejeztem A korona herceget ! És megint sírtam ha így folytatom nem lesz könnyem 🙂

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Annak idején a főzés fogott meg a Palota ékkövéből.
      Ha nem a közepén kezdem el nézni – akkor lehet, hogy le sem ülök koreai filmet nézni. De ez a látványos izgalmas főzés annyira lekötött, hogy a következő vetítésnél már elejétől kezdve néztem a sorozatot.
      A Silla – sokkal harciasabb, néhol misztikusabb a blogok bejegyzéseit olvasva a magyar verzióban sokat húztak belőle.
      A Királyi ház titka – megint nagyon jó – és bár időben később forgatták, – nekünk történelmi lépcső szerint megfelelő volt.
      (Azért hiányzik Ji Ji Hin.)

  32. Andicilin Says:

    Hm, Dalho bácsinak már nincs álszakálla. Ez a legfontosabb dolog, ami a mai epizódban történt.
    A könyvtárosok királyi ágyasok? Ha így van, akkor a főkönyvtáros bácsi korából kifolyólag valószínűleg az öreg király féltestvére lehet. Vagy rossz a fordítás és mégsem királyi ágyasok gyermekei?
    Kicsit azért sajnálom ezt a Vonbint. Ő egyértelműen nem döntött arról, hogy odakerüljön. Valószínűleg a szülei, a családja és persze az anyakirályné határozott így. Ilyen sértéssel, sőt megaláztatással indítani nem lehet egyszerű, sőt erre jön még rá a királyné ellenszenve is. Ha ezek után haragos lenne, és meg akarná bosszulni a megaláztatást, azon nem lepődnék meg. Ezt váltják most ki belőle, aztán gondolom majd gonosznak lesz elkönyvelve.
    Hong és a király kapcsolata sokszor olyan, mint egy mester-tanítvány vagy egy szülő-gyermek. Aranyos.

    • yucca Says:

      “Hong és a király kapcsolata sokszor olyan, mint egy mester-tanítvány vagy egy szülő-gyermek.Aranyos.”- ezt a jelzőt kerestem, amit Te megfogalmaztál, Hong úgy kétségbe volt esve, mint egy kisgyerek, aki fél, hogy elveszti a szülő szeretetét.
      Itt az eredménye, hogy San visszaengedte a noronosokat, ezek sose adják fel, megtalálták a király gyenge pontjait, hiába próbált hinni bennük ” kutyából nem lesz szalonna”.
      És ismét megkérdezem, hogy az özvegy királynét miért nem rakja ki a palotából?

    • yucca Says:

      A könyvtárosok valószinüleg királyi ágyasok, azért nem örülnek nekik a noronok, ( nagykorúságuk betöltése után el kell hagyniuk a palotát) de akkor hogy merik alacsonyabb rangúaknak tekinteni őket maguknál.

      • Cirmolán Says:

        Kicsit kutatgattam a rangok után, és olyat találtam, hogy az apa rangjánál mindig eggyel alacsonyabb rang az örökölt rang.

        A kormány tagjai valószínűleg magasabb rangot szereztek az örököltnél, a mellőzött ágyasok gyerekei viszont valószínűleg maradtak az örökölt rangjuknál.
        Nagyon vigyáznak a Noron-ok hogy a kis zártkörű klubjuk tagjai és az ágyasfiak között ne csökkenhessen a rangbéli különbség.

      • Andicilin Says:

        “Kicsit kutatgattam a rangok után, és olyat találtam, hogy az apa rangjánál mindig eggyel alacsonyabb rang az örökölt rang.” – Mármint kinek? Az első fiú biztos ugyanazt örökölte, vagyis akkor a sorban után következő fiúkról van szó? Vagy az ágyasok fiairól?

        Egyébként most nem teljesen világos a rang és tisztség. Mert ugyebár az összes úr a palotában nemesi származású, de nem pusztán ezért vannak ott, hanem a tisztségeik miatt. A kettő közt meg elvileg nincs ok-okozati összefüggés, gyakorlatilag azonban úgy tűnik, hogy de.

      • Marianna Says:

        …”A könyvtárosok valószinüleg királyi ágyasok, azért nem örülnek nekik a noronok,”…

        Ez egy kicsit fura megfogalmazás 🙂 mert hogy férfiak , tehát ágyasok nem lehetnek:-)

      • yucca Says:

        Természetesen királyi ágyasok gyerekeire gondoltam, kösz, hogy észrevetted az elírást.

      • Cirmolán Says:

        „Mármint kinek?”
        Általánosságban írták, akkor gondolom minden leszármazottra vonatkozott.

        Létezett származásból örökölt és hivatali vagy katonai beosztással/munkakörrel járó, szerzett rang. (Gondolom rangok szerint könnyebb volt nyilvántartani az állami javadalmazások körét)
        A munkaköri előléptetések – amiben a rangidősség, az előmenetel (teljesítmény) és az ajánlás is szerepet játszott – rangban is emelkedést jelentettek.

        A nemesség az előkelő származást, a földet és a vagyont jelentette. Sarjaik közül kerültek ki a helyi és kormányhivatalnokok, amennyiben teljesítették a központi vizsgák követelményeit. A vizsgával yangban címet kaptak ők is meg közvetlen családtagjaik is. A yangban címhez nem szükségeltetett a földtulajdonlás, de ha a család három generáción keresztül nem tudott kormányhivatalnokot produkálni, elveszítették a yangban státuszukat és közemberekké váltak.
        Nem csoda, ha a nemes Noronok megpróbálták kiszorítani a kormányhivatalokból az ágyasfiakat, akik a nemesek és főági leszármazottaik yangban kvótáját csökkentették.

      • Cirmolán Says:

        Most persze némi erllentmondás érezhető az 1 év meg a 3 év között. Viszont a yangban nem mint rang, hanem mint cím szerepel a leírásokban és nem az arisztokráciát, hanem annak kínaiból és a konfuciánus tanokból vizsgázott részét jelenti.

  33. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Olvastam – továbbadom:
    Hyo Eui hercegnőt “Pingum”-nak hívják. Ami egyébként teljesen cuki szó a magyar fül számára. – Van Ong-ju, Hae-bin, és Pingum. Mind a különböző hercegnők rangjára utaló nevek.

  34. Andicilin Says:

    Azt el is felejtettem írni, hogy az epizód végén, amikor a király megdicsérte Hongot, akkor beszélt egy új rendeletről. Nos, az nekem olyasminek tűnt, mint egyfajta jobbágyfelszabadítás. Ha tényleg történt ilyesmi, akkor megelőztek minket, mert ha jól emlékszem Magyarországon ez csak 1853-ban történt meg. De lehet rosszul emlékszem a pontos dátumra, a lényeg, hogy akörül. Az elmondása alapján viszont ott nagy ellenállásra lehet majd számítani.

    • Marianna Says:

      Ja mert nem jobbágyok, hanem rabszolgák. Amerikában sem szerették őket felszabadítani, itt se .

      • Andicilin Says:

        Rabszolgaság lett volna Koreában? Hm, ez érdekes. De nem igazán értem, hogy hogyan. Ott nem földesurak voltak, akiknek a birtokán élő emberek dolgoztak – mint nálunk a jobbágyok? Miért volt szükség ennél durvább szolgaságba kényszerítésre? Mi volt ennek az értelme?

      • EUgen Says:

        Szóba került az is, hogy a szökött rabszolgákat vadásztatják a gazdáik. – Gyengéd utalás a Chuno c. nagyszerű filmre. 🙂

      • Mara Says:

        A legtöbbjük adós rabszolga volt, mivel a család annyira elszegényedett, hogy nem volt képes visszafizetni a kölcsönt, ilyenkor nem a ház került lefoglalásra, hanem a családtagok. Illetve ilyen büntetést kaphattak bizonyos bűnösök, mint az Ausztráliába küldött fegyencek. Csak ez náluk életfogytiglan volt.

      • Andicilin Says:

        Ja, értem. De ha ezt meg akarja szüntetni a király, akkor mivel kárpótolja a rabszolga tulajdonosait?

      • Andicilin Says:

        Közben eszembe jutott erre egy jobb szó. Vagyis, hogy pontosabban szólva ez adósrabszolgaság volt.

  35. Marianna Says:

    Sajnos nem találtam konkrétan olyan mérget amire azt írták volna, hogy azonnal nyálkahártya vérzést okoz. De nagyon sok olyan növényi eredetű méreg van ami nagyon erős száj garat nyelőcső égést okoz , ami azt jelenti, hogy marja a nyálkahártyát elfogyasztás közben is. Biztosan nagyon erős tömény főzetet főztek ebből részben hogy ne órákig kínlódjanak , részben valóban a film hatásvadász jelenetként is ábrázolhatja így a bérgezést.
    A sisak virág is pl szinte az egyik, ha nem a legerősebb növényi méreg és ezt emlegették a Palota ékkövében is.
    állati mérgek is vannak iszonyatos erősek. Pl Dél-Amerikában van egy pici béka aminek a bőréből nyernek nyílmérget az őslakosok. Egyetlen csepp méreggel 50 nyilhegyet tudnak megmérgezni , hogy a nyíl karcolás esetén is megöli az áldozatát, nem kell , hogy belefúródjon a testbe. Hát ki tudja mit találtak vagy mi terem Koreában ?

  36. cila Says:

    A Chuno azzal végződik, hogy Hyojong király uralkodásának 6. évében 1655-ben betiltották a rabszolgavadászatot. Yi San azonban még 100 évvel később is ezzel foglalkozik. Ha jól értem.

    • Marianna Says:

      Hát biztos ott is voltak kiskapuk, kijátszották a törvényt és törvény is volt a rabszolgaság betiltására , meg rabszolgák is maradtak 😦 Vagy akkor még csak a vadászatot tiltották be de a meglévő rabszolgákat és azok utódait ( akik biztosan örökölték a rabszolga státust )… 😦 nem szabadították fel.

  37. Marianna Says:

    Inkább ide írom ,mert a többi már olyan messze van visszafelé. Szóval az anyakirálynénak nem olyan vállán és hátán kerek aranyozott motívumos ruhában kellene lenni , ha ő az anyakirályné? Eddig még mindegyik anyakirálynén olyan ruha volt. És ha a halálozások évszámát nézzük, akkor a San halála után miért a kígyó a régens miért nem a San élő királyné első felesége a Pingu? A kígyónak mégis magasabb a rangja , vagy nagyobb katonai és egyéb támogatást tudott kiépíteni még “sarokba állítva is” San haláláig és szegény Pingut elnyomták mint a csikket?

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Lehet, hogy az özvegy királyné – a király feleségeként vált jogossá a pozícióra.
      Míg San anyja – nem volt soha királyi hitves – csak Sado herceg felesége.
      San felesége pedig – ha ezt a hierarchiát követjük – akkor csak az özvegy királyné után jöhet számításba.
      Sajnos nem lett megfosztva címeitől a királyné – nem úgy, mint Hwawan – ezért is mászkálhat színes cuccokban.
      Ha ezt megtették volna – akkor San felesége lehetne a főnök a férje halála után.
      Ha rosszul okoskodok – akkor elnézést.

  38. Nagy Georgina Says:

    http://video.xfree.hu/?n=pacsakute|1e5bc74d6f3dbe653dcaccb4c4799607
    olyan szép ez a dal,csak nemértem, hogy szongjong miért esik össze a végén, ugye nem fog meghalni??? :((((

    • MM Says:

      Készíts be zsepit …sokat .. 😦

    • tenambo Says:

      Ha nemcsak a videoklipet nézed,hanem a sorozatot is,akkor megtudod.

    • Nagy Georgina Says:

      csak a zene miatt néztem a videót, a sorozatot mindig nézem, mert naggyyyyon tetszik…:)

  39. Elhaym Says:

    Marianna:

    “Ugye mennyire más pl TaeWoonak se hozza vissza a szinkron a jellemét.”

    Szeretem Várkonyi Andrást, de őt eddig csak pozitív szerepben hallottam. Pozitív szereplőhöz jobban illene a hangja.

    cimike : “ki látta közületek a Palota ékkövét?2

    Első koreai sorozatom volt. Mamám vett rá, hogy nézzem, olyan sokat beszélt róla. Első nézésnél csak hang alapján tudtam megkülönböztetni a szereplőket, másodjára viszont már kinézet alapján is. 🙂

    Catrin : Ennyire nem tetszik a sorozat? Ilyen érzéseket belőlem az Alkonyat sorozat váltott ki eddig. 😀 Yi sant nem tartom a legjobb koreai sorozatnak, de a jelenleg nézett sorozataim közül ez tetszik a legjobban. Mamámnak és anyukámnak is tetszik, Mamámnak pl. hibátlan a sorozat. 😀 Neki eddig egyébként a Palota ékköve volt a legjobb, Shilla a leggyengébb. Nem szereti az olyan sztorikat amikben sok a harc, hozzá közelebb állnak a Yi san féle sztorik. 🙂

    • Catrin Says:

      Vannak részletek, események mikor egész jó, de összességében valóban nem tetszik, viszont nem is utálom, rossznak sem mondanám. Csak néha a szereplők az agyamra mennek, ami nem túl előnyös.

  40. Bridget Says:

    És a Palota ékkövét azért szerettem, mert elsősorban az volt az első sorozatom, másodsorban pedig megható a történet. A főszereplő kitartása, meg ahogy alakul a személyisége… A Shilla izgalmas volt meg romantikus (magában a romantikus nyálas csöpögőd sztoriktól kiráz a hideg) de ez nem volt olyan, még éppen nem. 😛 A Dong-Yi -t azért bírtam, mert DY meg a király olyan aranyos volt xD Amellett meg a főszereplő itt is kitartó és szorgalmas volt. A Yi-San meg… hát, az egy külön történet. Annyira… hogy is mondjam, “családias”. Bemutatja a Palotának azt a rétegét, amit eddig sosem láthattunk: szerintem San meg Szongjon meg Deszu, meg a király tanácsosai, meg az öreg király, a mostani királynő (Pingum :”D) meg a szintén mostani anyakirálynő együttese tényleg olyan, mint egy nagy naaagy család. Vannak benne széthúzások meg ellentétek, de végül is összetartanak, és szeretik egymást. :3 Na jó, ezt jól megaszontam’, azért remélem értitek, mire gondoltam… xD

  41. Andicilin Says:

    Nem látom még át, hogy mi értelme minisztereket megölni ahhoz, hogy Hongot elbuktassák. Főleg azért nem, mert ezek a miniszterek nagy valószínűséggel most még mind noronosok. Miért tenné ezt a noron frakció? Persze lehet olyan csavarral végrehajtani, hogy levelet küldenek Hongnak, amiből kiderül, hogy Min Dzsosik verette meg a könyvtárosokat, amire Hong bosszút áll, vagyis elcsalják a palotából éppen akkor, amikor megölik az első minisztert is. Hm, nekem ez így nem kerek. Túl bonyodalmas és sok benne a buktató. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy egy harmadik fél van benne, például az özvegy királyné. Mármint hogy ő öleti a minisztereket. Neki két légy lenn egy csapásra, hiszen a noronok mostani vezetését gyengíti, és vele együtt Hongot is, ha ők gyanúsítják. Ráadásul az “újra” és a “megint” is értelmet nyerne így. Mellesleg szép, hogy egy részen belül mást mondanak ugyanarra az írásjegyre. Jó-jó, ugyanazt lehet rajta érteni, de az egyszerűség és a közérthetőség miatt nem lehetett volna ugyanazt a szót használni?
    Ezek a női harcok az idegeimre mennek. Olyan kicsinyes mind. A királyné Vonbinen tölti ki a dühét, aki meg Szongjonon. Az egész pedig onnan indul, hogy az anyakirályné nem tűrt ellentmondást a királytól és a királynétól.

    • Cirmolán Says:

      A hangul hasonló karakterei 90 fokos forgatásokkal álltak elő.
      San azt magyarázta, hogy a miniszter-gyilkolászók által hátrahagyott jeleket is lehet több irányból nézni és akkor más-mást jelent, de egy bizonyos irányból nézve az összes jel azonosan néz ki. Így lehet különböző nevük is, de azonos nevük is.

  42. Marianna Says:

    Szóval ez a Von-Bin már az első megjelenéstől taszított. És nem azért mert Song Yeon ” ellenfele” hanem mert süt róla a nagyképűség, és hogy egy feltörekvő jellemtelen nő, akinekmjól jött ez a lehetőség, hogy feljebb kapaszkodjon. Már itt az elején is összevissza hazudozik. íazt is, hogy ismer egy festőt a hivatalból. A királynénak is, hogy tudja a könyvet. És nem csak Song Yeonnal bánik durván, hogy kapta el a könyvet az udvarhölgyétől is ? Pedig az asztán tényleg nem tehet arról, hogy kiadták neki ezt a feladatot. Csíptem nagyon hogy magázza a királyné és nem tegezi.

    • Andicilin Says:

      “egy feltörekvő jellemtelen nő, akinekmjól jött ez a lehetőség, hogy feljebb kapaszkodjon” – Ez teljesen úgy hangzik, mintha ő járta volna ki egyes egyedül az útját annak, hogy királyi ágyas lehessen. De hát ez egyértelműen nem lehet így! Teljesen bizonyos, hogy a szülei és az anyakirályné bizniszelték le a dolgot. Egy fiatal lányról van szó, aki helyett döntöttek, nem egy nagyhalmú úrnőről. Most már úrnő lett ugyan, de a családban neki van a legkevesebb hatalma.

      “Már itt az elején is összevissza hazudozik. íazt is, hogy ismer egy festőt a hivatalból.” – Tényleg ismerte, hiszen már találkoztak is előtte.

      “A királynénak is, hogy tudja a könyvet.” – Miért ne tudhatná? Valószínűleg valami alapmű lehet, amit minden nemesi származású lánynak tudnia kell, a királyné pedig így akarja móresre tanítani, illetve megalázni, hogy abból felelteti.

      Én elhiszem a spoilereket, hogy gonosz lesz, de hogy eleve az lett volna azt nem. Pontosan az alakította azzá, hogy bekerült a királyi családba, ahol csupán két ember nem szereti, pedig legalább egyiküknek kéne ahhoz, hogy ne legyen pokol az élete, és ne tegye azzá másokét. Ez a két személy pedig a király és a királyné.

      • Marianna Says:

        Van aki érzi mások auráját és szinte a személy megközelítése során érzi milyen emberrel van dolga. Pl biztosan hallottátok hogy a kutyák is érzékenyek az aurákra.
        Szerintem a királynénak is van ilyen különleges képessége ( ő nem látta előre a filmet 😀 )

        …” Tényleg ismerte, hiszen már találkoztak is előtte.”……Ezt ugyan Te se gondolhatod komolyan.. Ez a buta liba pontosan azért választotta Song Yeont és azért kérte hogy minden nap ott fessen , hogy mindennap belerúghasson. Pont azért mert Song Yeon neve is felmerült mint ágyas. Ugyanolyan taplóagyú mint a nemesek nagy része, aki nem tűri , hogy őt akár egy napon is említsék egy “senkivel” egy szerencsétlen festősegéddel , nem még hogy vetélytársa lehessen a királynál.

        “”””Miért ne tudhatná? “””” Persze , a szavakat a mondatokat biztosan tudja. A királynénak se az a célja, hogy mint egy verset mondja fel, meg akarja tapasztalni , hogy az a tudás belülről, a jelleméből is kiviláglik-e. Felmondja ő a leckét , csak épp nem úgy viselkedik. Azt, hogy a királyné nem zárja a szívébe csak magának köszönheti. Azt, hogy nem akarja a pontokat felsorolni, mondjuk ha más hangnemben közli, nem vált volna hátrányára.

        ..”jól jött ez a lehetőség,”… nálam azt jelenti, hogy nem ő küzdött érte., valakinek felkínálnak valamit és kihasználja a felkínált dolgot.

        Más ::…. A király lehet, hogy azon gondolkodott ki a csodától lehet ez a nő terhes , vagy tényleg olyan fogékony , hogy egy alkalomból besikerült???? Nem volt valami lelkes a hír hallatán .

      • Andicilin Says:

        “( ő nem látta előre a filmet 😀 )” – De a rendező olvasta a forgatókönyvet.

        “Ezt ugyan Te se gondolhatod komolyan.. Ez a buta liba pontosan azért választotta Song Yeont és azért kérte hogy minden nap ott fessen , hogy mindennap belerúghasson. ” – De azt komolyan gondolom, hogy már ismerte előtte, viszont a kettő nem zárja ki egymást, sőt. Ismerte előtte, ezért, és persze a bosszú miatt is választotta őt. Csak lefele üthet, felfele nem, pedig ő igazából a királynéra mérges, hisz ő alázza meg feszt. Meg nyilván a királyra is, aki nem ment el hozzá első éjjel, de őket nem bánthatja. Pontosan ezért mondom, hogy kicsinyes…de a többi nő is. A féltékenységet esetében kizárnám, mert nem szerelmes a királyba úgy, mint a királyné vagy Szongjon.

        “Azt, hogy a királyné nem zárja a szívébe csak magának köszönheti.” – Szerintem a királyné kezdte. Előítéletes volt vele, már az elején is lekezelő volt vele, mert eldöntötte, hogy nem fogja kedvelni.

      • Cirmolán Says:

        Szerintem a hisztije miatt ellenszenves máris. Az meg előrevetít sok mindent. De valóban a királyné provokálta ki belőle a kisördögöt.
        Igencsak unatkozhat az egész tyúk- és csirkefarm abban a palotában, ha folyton-folyvást szivatják egymást.
        Egyébként én azon csodálkoztam, hogy Csobi nem tépte meg Wonbin-t, mikor az megpofozta SeongJeon-t.

      • Marianna Says:

        Biztos, hogy a fejét vették volna Csobinak ha ezt megteszi. De azért olyan aranyos volt amikor az ecsetmosás közben megkérdezte Song Yeont hogy jól van-e.

        SPOILER !!!!!!! Igazából a másik ,következő ágyasnak lenne oka féltékenykedni és szívatni Song Yeont. Ő mégis sokkal inteligensebben viselkedeik. Az asszonyok könyvét nem csak megtanulta hanem gyakorolni is próbálja. Rajta látszik, hogy …nemes…és van tartása és nem erőszakkal akarja kivívni magának a tiszteletet. Az ő mentalitása kicsit a királynéhoz hasonlít. Majd meglátjátok ég és föld a két ágyas különbsége, pedig neki még szarabb a helyzete a király hozzáállását véve alapul.

      • Cirmolán Says:

        Jó, azzal én is tisztában vagyok, hogy tettéhez képest aránytalanul nagy bűntetést kapott volna igazságérzetéért, csak az a csoda, hogy harcias amazon létére képes volt tűrtőztetni magát.

  43. Marianna Says:

    A viasat3-on most kezdődik a Vörös szikla nevű film , Han-ról beszélnek , meg délre vonulásról meg hadvezér és tábornokok neve hangzik el egyik se ismerős csak egy hadvezér beszélt a királyhoz akinek olyan fejdísze volt mint Sannak a koronázáskor és a páncél meg olyan a katonákon mint a Shillában. na megnézem a műsorújságot mi ez.

  44. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Won-bin kicsinyes – és féltékeny.
    Olyan szinten van, mint a királyné udvarhölgye.

    • Andicilin Says:

      Szerintem az összes nő az. Na jó, Szongjon talán nem kicsinyes, de hogy ő is a féltékenyek sorába tartozik az tuti.

  45. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Jó lenne tudni, hogy tulajdonképpen mit csinálhattak a palotában a királyi családhoz tartozó hölgyek.
    Azon kívül, hogy ott csücsülnek a szobájukban ?

    • Marianna Says:

      Utasítgatták az udvarhölgyeiket, hogy hozzák- vigyék az információkat. (mindegyik)
      Gyógyfőzeteket ittak.( mindegyik)
      Reggel este köszöntgették a tőlük rangidősebbeket( pl az ágyasok az anyakirálynét)
      Ármánykodtak.( az ambíciózusabbak )
      Légzőgyakorlatokat végeztek ( a Yí Sanban ezt nagyon űzik)
      😀

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

        Ez nem valami emelkedett foglalatosság. Közben én is törtem a fejem – és úgy gondolom, hogy Európában ebben az időszakban talán sokkal változatosabb volt a királyok, fejedelmek feleségeinek, gyermekeinek tevékenysége – még, ha lány is volt. Lovagolhattak, hímeztek, zenéltek, nyelveket tanulhattak, festhettek, karitatív tevékenységet folytathattak, – több most nem jut eszembe.

      • Marianna Says:

        Nem tudom csak nekem van-e ilyen kényszerképzetem, de állandóan azt érzem Európa fejlettebb volt. Vagy csak az annyira más kultúra teszi számomra igazán nem összehasonlíthatóvá?
        De hát a festményeink az épületeink szobraink is mintha mind előrébb lenne.

      • Andicilin Says:

        Európában volt felvilágosodás és iparosodás. Ott nem. Vagyis csak a 19. század végétől.

      • Cirmolán Says:

        Amerika felfedezése után a szárazföldi Selyemút jelentősége csökkent, — így az árukon kívül a kultúra keletről – nyugatra és nyugatról-keletre terjedése is jócskán mérséklődöt. Ennek következtében szép lassan el is szigetelődtek a Selyemút-menti országok.

      • Cirmolán Says:

        Öltözködtek, fésülködtek, hogy tökéletes toaletben ülhessenek a földön.
        Olvasgattak kizárólag nőknek válogatott műveket.
        Szentélybe jártak.
        Teázgattak, italt töltögettek látogatóiknak.
        Készülődtek és vártak, vártak, vártak. … a megtermékenyítésre.
        Szültek. Babáztak. Gyereket nevelgettek.
        Kiszemelték az utódok házastársát, ágyasait.
        Fogadták a talpnyalók hódolóit.
        Félinformációk összefüggéseit bogozgatták.
        Tűrtek.
        Gyötörték udvarhölgyeiket és egymást.
        Kicsit aludtak is.
        És a többség korán halt.

        A palota és a DY szerint a királyné irányította a palota belső működését. Ennek itt a YS-ban nyomát sem látom.

      • Marianna Says:

        ….A palota és a DY szerint a királyné irányította a palota belső működését. Ennek itt a YS-ban nyomát sem látom.”..
        Néha mintha tett volna már megjegyzést erre San anyja azt hiszem az ágyaskiválasztás elindítása kapcsán.

    • Cirmolán Says:

      Mármint a magasrangú hölgyek.

  46. Mária Hegyiné Serfőző Says:

  47. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    http://indavideo.hu/video/_A_tehetseges_Jon-Ing_herceg_-_45resz#p_uservideos=2

    • Marianna Says:

      Ó de jó, hogy beraktad . Már nem is emlékeztem rá 🙂

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

        az egyik kedvenc részem. Olyan aranyos ahogy találkozik a fiával 😀
        És az iskolai rész? – szóval az egész.
        Tegnap három részt végig néztem – de utána sajnos ágy – mert elmúlt éjfél – valóban narkóóóóóóóó.

  48. Puszilva Says:

    Jó kép 😀

  49. Andicilin Says:

    Hm, a megvert noronos hízelgése egész vicces rész volt. Rajta kívül senkit se érdekel, hogy jól megverték. 🙂
    Istenem, ezek a kandzsik! Mindig kivagyok, ha olyan a rejtély, amit a kandzsik különböző olvasatából oldanak meg. Ugyan honnan tudhatnám én azt? Persze a best még mindig az, amikor a Conan, a detektív egyik részében az áldozat a vérével felírt valamit, aztán arra ment még 3 ember, és hogy elterelje magáról vagy valaki másról a gyanút, hozzáírt még valamit, így a végére teljesen más lett. De a lényeg, hogy a szolgák voltak a tettesek. Csak azt nem értem, hogy ha csak az egyik úrnál szolgált lányt ölték meg, akkor miért kezdték el gyilkolászni az összest? Miért nem volt elég csak az az egy? Vagy valami más volt a magyarázat? Bevallom, hogy annyira nem figyeltem.
    Izé, mi van abban a levélben, ami az özvegy királynénál van? Ez se volt teljesen világos.

    • Ilus Says:

      “Izé, mi van abban a levélben, ami az özvegy királynénál van? Ez se volt teljesen világos.”

      Nos, az a levél (én figyeltem 🙂 ) nem más mint;

      Annak idején az előző királyt Yongdzsót ha jobban tetszik Gümöt , azzal vádolta meg hogy, megmérgezte az előző királyt.

      “Miért nem volt elég csak az az egy? Vagy valami más volt a magyarázat?”

      Azokat ölték meg akik embertelenül bántak a szolgáikkal, azon túl biztos te is láttad hogy nem 1 hanem vagy 100 vagy annál több szolga volt.

      “Bevallom, hogy annyira nem figyeltem.”

      Hol kalandoztál?

      Én úgy szoktam ha halkítsa az öreg visszahangosítom és akkor jobban tudok figyelni, meg egyszer kifáradok pipikélni s utána csak figyelhet az ember.

    • Marianna Says:

      A vénember 10 évvel ezelőtt megvádolta az öreg királyt San nagyapját) és elhíresztelte róla, hogy úgy jutott Geum a trónra , hogy azt a beteges, gyengélkedő koronaherceget , aki most látszik a filmben

      Mária Hegyiné Serfőző mondja:
      2012-10-04 – 22:29 | Hozzászólás

      http://indavideo.hu/video/_A_tehetseges_Jon-Ing_herceg_-_45resz#p_uservideos=2

      Szóval, hogy ezt a testvérét az uralkodása néhány éve után megölte és azért került ő a trónra. Ez van a levélben.

      Azokat kezdték leöldösni akik nagyon gonoszul viselkedtek a rabszolgáikkal.Nem csak egy lányról volt szó, a filmben egyet említenek , de a király amikor a könyvet visszaadja Hongnak akkor mondja, hogy leírta Hong a kegyetlen bánásmódokat.

      • Marianna Says:

        Ó pongyolán fogalmaztam 😦 Geum eltetette láb alól a féltestvérét, az akkori királyt ( Jang királyné fiát , aki már gyerekként se volt tök egészséges. ) és így ő következett a sorban , így lett ő az uralkodó. Azt hiszem az igazi történelemben is vitatott, hogy természetes módon halt-e meg vagy nem , de talán közelebb áll a valósághoz hogy nem Geum keze tette be a lábát az állapot rosszabbodás érdekében 😦

      • Cirmolán Says:

        Ez a vén rókát kompromittáló levél roppant érdekes!
        Geum-öt, azaz YeongJo-t a Noronok támogatták, a Gyeongjong-ot támogató Soron-ok ellenében. Akkor Jang TaeWoo-nak miért állt érdekében ennek a levélnek a megírása? Csak nem a fene nagy neokonfuciánus lelke háborgott valamiért?

  50. yucca Says:

    Engem Vonbin Hwavan hercegnőre emlékeztet, ő se tudott uralkodni az indulatain. Dalho feje ezzel a csupasz arcával olyan, mint egy teknősbékáé..
    San hihetetlenül okos lett, és ez Hongnak is köszönhető, hol van már az a naiv koronaherceg, akit simán lesöpörtek , TaeWoot majd szét veti a méreg, hogy nem képes legyőzni Hongot és megrendíteni a király hatalmát.
    Vajon mi a szándéka az özvegy királynénak azzal a trükkel, hogy azt állítja, segíteni akar Sannak
    Bírom ezt az öreg festőt ahogy bókol SeingJeonnak.

    • Ilus Says:

      “Vajon mi a szándéka az özvegy királynénak azzal a trükkel, hogy azt állítja, segíteni akar Sannak”

      Egy szó, hatalom.

      Ezzel a módszerrel lesz majd a halála után a régens.

      “Bírom ezt az öreg festőt ahogy bókol SeingJeonnak.”

      Ha jó látom, a palota ékkövébe ő volt Dzsángüm nevelőapja.

      • Cirmolán Says:

        Nem mintha San rászorulna kígyókirálynő segítségére! legfeljebb ármánykodást tanulhatna tőle. Gondolom azt meg nem akar.

    • Cirmolán Says:

      Szegény SeongJeon! Ahogy elnézem, a részeges öreg festőből éppen kitörni készül a vén kecske.

    • Cirmolán Says:

      A Jong – Hong szellemi párbaj átalakult TaeWoo és Hong ádáz, élet-halál harc küzdelmévé.
      San szépen felnőtt királyi feladataihoz, észjárása már szinte veri Hongét is, érzelmei is kevéssé befolyásolják tetteit.
      A vén róka eléggé vaskalapos, San szolgákat illető reformtervétől rendesen kiakadt.
      Hong agyára valami hatalmas TaeWoo-gyűlölő ködfátyol ereszkedhetett, hogy lepacsizott kígyókirálynővel!

      • Marianna Says:

        Na a tegnapi rész utolsó másodperceire írtam nem régen azt, hogy Hong visszaédesgeti az özvegy királynét. Ez nagy hiba Hong-tól. Én se értem mi a franc vakította el és hiába cseng néha Jong és a vénember meg Chwe miniszter figyelmeztető mondtatai az emlékezetébe mégse tud magának megálljt parancsolni. És a király is többször figyelmezteti már, hogy ne lépje túl a hatáskörét. Szóval tisztára elment az esze.

      • Cirmolán Says:

        Hong eddig sem volt mentes a szélsőségektől, és mikor rátör éppen a szellemi vakság, hajlamos nem megkerülni a csapdákat. Jang TaeWoo és a Noron-ok meg arra játszanak, hogy kihozzák a sodrából, mert ha hibázik, alkalmuk lehet végleg leírni őt, de legalábbis megkurtítani a hatalmát.

        Kígyókirálynét meg Hong nem édesgette vissza, csak elfogadta a segítségét a vén rókától való megszabaduláshoz és volt olyan óvatlan, hogy végülis elfogadta az árat. Pedig Jang egyenes, a kígyó meg alattomos, éleseszű Hong pedig annyira magabiztos, hogy nem ismeri fel a nagyobbik veszélyt. Persze Hong maga mögött tudhatja a király támogatását, de azért San már adott egy-két leckét Hongnak. Szerintem még fog is.

        Reménykedem benne, hogy a vén róka és Chve még velünk marad, mert a magasrangú egyének közül San mellett ők a legnormálisabbak. Bár már az előzetes mutatott olyan jelenet, ami azt sugallta, hogy a kígyónak sikerült megosztania kettejüket.

  51. Marianna Says:

    Áhhh még csak most vette vissza a királyi hacukát és hétfőn világosodik meg minden.

  52. Mogyi Says:

    Azt hittem Hongnak több esze van ettől, odahivatta az özvegyet a királyhoz.
    Rettenetes ez az anyakirályné. Nem elég, hogy ő választja ki az ágyast, még azt is eldönti, kivel és hányszor aludjon a fia.Meg a végén kiderül, hogy Szongjon a hibás, amiért megromlott a kapcsolata a menyével is, aki csak addig volt jó neki, amíg bólogatott.
    Wonbinnek tényleg újra kell tanítani az illemet. Szerintem ilyen ranggal nem illik így viselkedni, pláne nem egy olyannal, aki tennyire alacsony származású.
    Nagyon tetszik benne két zene, az egyIk Szongjoné, a másik Hongé.
    Jó ötletnek tartom a rabszolgaság megszüntetését. Több filmben is rettenetes volt, ahogy adták-vedték őket.Ki voltam akadva pl. a Szelek kertjében is, ahogy eladták a kiszenget.
    A szerelmi témákkal kapcsolatban nagyon sajnáltam mindenkit, de legjobban szegény királyt.Főleg, amikor a kamarásnak elmélkedett, meg egyébként is odavagyok a jelleméért.

  53. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    SPOILER:
    ha már ennél a nagyon “gyengéd” Wonbin-nél tartunk.
    Hu de utálom.
    Az a pofon. Ő, a nemes. No szerintem a küszöbben több nemesség van, mint benne.
    Az első blogban olvastam gizuska írását:

    gizuska mondja:
    2011-06-15 – 19:18

    Megpróbálok segíteni. Na, nem magamtól vagyok ilyen “okos”, hanem már kétszer megnéztem a filmet, közben jegyzeteltem és a wikipedia-n amit lehetett elolvastam.
    1. Volt egyszer a királynő Queen Hyoui (1753-1821) nem volt közös gyermekük.
    2. Wonbin (ágyas) (1766-1779), ez volt Hong GUK-Yeong titkárnak a húga, Ő vezekelt szakadó esőben, az Ő nevében fogadta örökbe Hong titkár Jeongjo féltestvérének (Prince Euneon-nak) fiát: Prince Sanggye (1770-1786)
    Ezt a gyereket küldte el a palotából a fiatal királynő, soha nem kapott trónörökösi kijelölést, 16 évesen meghal.
    3. Hwabin (1765-1824), a filmben ez volt Yi San anyjának a kedvence, tőle várták a fiú gyermeket, de lánya született, aki himlőben meghal. A valóságban 1781-ben fogant, de halva született a leánygyermeke.
    4. Uibin (1753-1786) a filmben Ő volt Song Yeon, született egy fiuk Munhyo (1782-1786), Ő volt trónörökösnek kijelölve. Amit a filmben nem látunk, hogy 1784-ben születik egy lányuk, de születés után meghal. Song Yeon (a valóságban is) pár hónappal a fia halála után meghal.
    5. Amit a filmben nem láttunk (“már csak a végeredményt”) a következő ágyas Subin (1770-1822), tőle születik Yi Gong=SUNJO (a 23. király) (1790-1834).
    Ő kerül 10 évesen trónra, és helyette uralkodik a patkány anyakirálynő 1805-ben bekövetkezett haláláig. (A végén csak elérte célját amiért egy életen át küzdött, és millió ember életét feláldozta!!)
    Ettől az ágyastól születik még egy leánygyermek (1793-1836) amit szintén nem látunk a filmben.

    Hogy volt további ágyas azt a film végefelé lehet látni. Amikor az új palotába (Hwaseong) bevonulnak nem csak Yi San anyja, hanem az ágyasok is vonulnak. Sőt amikor a sikertelen merénylet utáni napon az anyja születésnapjának tiszteletére rendezett ünnepséget mutatják ott is lehet látni az ágyasokat az asztalnál. (No, ezek nem olyan szépek mint az eddigi szereplők voltak!!!!)

    • Andicilin Says:

      “(No, ezek nem olyan szépek mint az eddigi szereplők voltak!!!!)” – Mert csak statiszták.

      Kedvenc statisztám egyébként az a festő, aki a Művészeti Hivatalban mindig Tak és Li Cson mögött áll, és gondterhelt vagy vidám arcot vág. 😛

      • Cirmolán Says:

        Az ágyasokat nem annyira a szépségükért tartották.

    • Marianna Says:

      Én azon csodálkozom hogyan született csak ennyire kevés gyerek. Fogamzásgátlót a királyi ágyasok tuti azért nem használtak mert minél több utód közül csak marad a járványok közepette is egy trónörökösnek való. Vagy gyakori volt a vetélés, vagy ennyire elfoglalt volt a király ? De Song Yeont gyakran látogatta az alatt a kevés együtt töltött éveik alatt is két gyermekük született. A többivel csak annyi időt töltött , hogy egy terhesség és kész le van tudva? Na ezt úgyse fogjuk megfejteni.

      • Cirmolán Says:

        Fentebb Gizuska megadott két linket. Az elsőben írtakban talán lehet valami.

  54. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Azért régen is megvoltak a fogamzásgátlás trükkjei, és ha túl sok utód született volna, akkor az öröklésben – vagy utána gondot jelenthetett volna ez. De itt a király eléggé elfoglalt volt – így esélye sem lehetett teherbe esnie se a feleségnek, se a többi hölgynek.
    Egy dolog még mindig zavar. A királynét vérszegénysége miatt kezelgették a film eleje óta. A vérszegénység ennyire kizáró ok a fogantatásnál?

  55. Marianna Says:

    De kár hogy csak folyamatosan a királyi palástban látjuk 😦

    Néha nekivetkőzhetne az íjászatnak http://gisaeng.yisanprojekt.yuku.com/gallery/slideshow/fid/148646

  56. Marianna Says:

    Song Yeontól született koronaherceg 1786-ban meghalt , Song Yeon is néhány hónap múlva . Akkor már nagyon sürgős volt egy trónörökös mégis csak 1790-ben születik egy fiú.4 év telik el. Előtte nincs hír lányokról?

  57. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Itt a hétvége – alkalom az ismétlésre –
    Olyan dolgokat is észrevesz az ember, amit első-második nézésre esetleg nem figyelt.
    Most jön a:
    7-8-9-10. rész
    http://indavideo.hu/video/Yi_San_10

    Ez az egyik kedvenc részem.-Dae -Soo – imádom. 😀
    Itt olyan jól néz ki, ill. itt is. És a többi állandó szereplők,
    a két testőr, Song Yon, Hong, és Yi San.
    És a gyakorlás – 20-30-60 kör.

  58. Elhaym Says:

    Catrin: Kedvenc szereplő nélkül valóban nem lehet megszeretni egy sorozatot. Nekem inkább a történelmi része, ami nagyon bejön, szerelmi jelenetek nem. Azért remélem lesz olyan rész, ami engem is meghat.

    Az egyébként meglep, hogy 15:15-kor többen nézik a sorozatot, mint amikor később adták.

  59. Puszilva Says:

    “Guk-young attól fél, hogy visszatérése után a királyné leleplezi az özveggyel folytatott tárgyalásait és ezért megszervezi, hogy Hyo-eui-t megmérgezzék.”

    Na akkor elkapta Hongot is a zármányláz.

    Oh my God!!!

    Tudtuk, hogy ennyi rész alatt még bármi megtörténhet.

    Elly: Ne lepjen meg! Az m2n az ismétlés későbbre került, másik meg a régebbi időpontjai sok mindennel ütköztek, az új is a SG ismétlésével de ott legalább adják norm időbe, azóta legalább a DBZt is meg tudom nézni, stb.

  60. Andicilin Says:

    Legjobb szöveg: “Állj fel és ülj le!” Ezután pedig a szolga meg se mozdult.
    Az özvegy királyné lassan, de biztosan halad. Nagyon jól csinálja, hogy egyesével hódítja vissza a noronos embereket, és még az is kapóra jöhet, hogy Honggal szövetkezett. Apropó Hong! Ő még ezt az álterhességi ügyet is a nyakába kapta. Hát, elég sok van már a rovásán. Egyébként Vonbinnek igaza van abban, hogy ha bejelentik, hogy csak álterhes, akkor mindenki hazugsággal vádolná, viszont ha eljátssza a vetélést, akkor jól jöhet ki belőle. Szerintem se volt más választása, csak kár volt sokáig húzni, illetve az orvost ennyire belekeverni. Már az orvos távozása után meg kellett volna botlania és leesni a lépcsőn, akkor nem kerekedik ekkora baj az egészből, sőt mindenki sajnálta volna.

    • Marianna Says:

      Ja ! Ez jó húzás . Sok filmben ha valaki terhes akkor vagy legurul a lépcsőn, vagy leesik a lóról és azért vetél el. Az őszinteség. Az hiányzik. Ha annak a szerencsétlen orvosnak azt mondják nézze rendezzük már úgy , mintha elvetéltem volna, mert nem szeretném ha meghurcolnának, aztán pedig gyógyítson ki az ál terhességből, akkor biztos megtette volna.
      Az ál terhesség ugyanis betegség , még manapság is lehet néha találkozni vele, tehát nincs abban semmi.

  61. yucca Says:

    Engem a mai részből a szolga és a király találkozása fogott meg.
    Sant ez a találkozás még inkább elszánttá tette, hogy véghez vigye rendeletét.
    Egyébként, ha Vonbin nem esik teherbe akkor el kell hagynia a palotát? Nagyon sajnáltam a királynét, borzasztóan fájhat neki, hogy őt így soha nem ünnepelték a gyermekáldás miatt, mint ezt a nem is tudom minek nevezzem Vonbint.
    Songjon azért elmerengett azon, amit a vén kujon mondott neki, szerintem nagyon bánja, hogy visszautasította Sant.

    • Cirmolán Says:

      “ha Vonbin nem esik teherbe akkor el kell hagynia a palotát?”
      Gondolom, hogy egy próba náluk sem próba!
      A Palotában JangGeum 4. ágyas barátnője is évekig tengett-lengett a palotában, mire újra esélyt kapott a királynál. Ez a hozzáállás nemigen változhatott.

      • yucca Says:

        De akkor mire volt jó ez a hazudozás, belerángatta a dokit meg a testvérét, az anyakirálynénak elmondhatta volna mi történt, az csípi őt.

      • Cirmolán Says:

        Joseon-i körülmények között:
        1. Az anyakirályné addig csípi, amíg trónörököst remél tőle.
        2. Minél tovább el tudja hitetni a terhességét, annál tovább sikerül lealáznia a gyermektelen királynét a “tyúkfarm” lakói előtt.
        3. Hiúságát legyezgeti, hogy csipetnyi “6alma” miatt már neki is vannak talpnyalói. (Ld. az ajándékozó udvarhölgyeket!)

        Jelenlegi körülményeink között:
        1. Normális gondolkodással semmi.
        2. Valamivel bonyolítani kell a filmeseknek a történetet.

      • Andicilin Says:

        Valószínűleg akkor is olyan gyakran találkoztak az álterhességgel, mint mi manapság. (Én speciel eddig egy filmben láttam csak ezen kívül, de ott jobban el volt magyarázva. Ja, meg persze dokumentum filmekben, de az nem tartozik ide. Biológia órán max. meg volt említve, hogy van ilyen is.) Azt akarom ezzel mondani, hogy valószínűleg nem tudták mi az, nem ismerték. Beleértve az anyakirálynét is. És az eddigiek alapján én igazat adok Vonbinnek abban, hogy valószínűleg mindenki hazugnak tartotta volna őt. Ez nem jelent büntetést, csak mondjuk annyit, hogy elfordulnak tőle. Ha például a király is ezt teszi, akkor esélye se lenne újra…vagyis egyáltalán teherbe esni, márpedig ő elsősorban ezért van a palotában.
        Nem az a baj, hogy ezt titkolni akarta és eljátszani a vetélést, hanem hogy nem tette meg azonnal és egy csomó felesleges galibát okozott magának, az orvosnak és a bátyjának.

      • Marianna Says:

        Én nem olyan régen a szűk kis környezetünkben is találkoztam álterhességgel.Psychésen lehet produkálni ezeket a tüneteket ha valaki nagyon akar gyereket. Ugyanígy a nagyon akarás pont meddőséget is eredményezhet.
        Az orvos egyébként nem volt meglepve amikor közölte a diagnózist Vonbinnel. Ha nem tudná mi az akkor azt hebegte volna , hogy el se tudja képzelni miért nem tapint terhes pulzust.

      • Andicilin Says:

        Nem az orvosról beszéltem, hanem a palota udvarhölgyeiről, akik a pletykákat terjesztik.

  62. Cirmolán Says:

    “Állj fel és ülj le!”
    Ez valóban praktikus parancs volt egy ülve hajlongó embernek!

    No meg a Noron minisztert gyilkoló szolgának tett királyi ígéret is olyan volt, mint halottnak a smafu. Rajta már nem segít a felszabadítás, anyja meg irtó boldogan fog éldegélni a fia és a lánya nélkül a király-oltalmazta házikójában.
    Mellesleg mikor gyilkolt ez az ember? A húgát megölető nemes meggyilkolását csak megkísérelte! Netán a többi Noron-t is ő ölte meg? San még éppenséggel meg is kegyelmezhetne neki.

    Ma Hong – főleg saját magának – remekül megideologizálta, hogy Jang Tae Woo-tól miért akar megszabadulni. Mert az erkölcsös öregúr nem félemlíthető és nem korrumpálható. A feltörekvő fiatal politikus hatalmi hiúsága miatt alapjaiban máris elbukott, csak még nem tudja. Módszereibe már beszivárgott az ármánykodás. És csak hugocskája “apró” problémája hiányzott neki. Amíg erre koncentrál, nem fordít elég figyelmet a kígyóra. Elvakította saját intellektusa és Jang-gyűlölete.
    San, Jang, Chve és kígyókirálynő hozta a várt formát.
    San és Jang nyíltsága hasonlít egymáshoz, a politikai szükségszerűségen kívül nem ármánykodnak csak várják a sorscsapásokat. Remélem állják is.
    Chve már sokkal inkább forgatja a köpönyegét, de mindig kész a kompromisszumokra, a feltételeket pedig megpróbálja mindig ő diktálni. Sannak is a nem éppen rossz körülmények között élő, legfeljebb lelkükben megalázott hivatali szolgák felszabadítását ajánlja fel az együttműködés alapjául, miközben a helyi nemesek szolgáinak a helyzete embertelen.
    Hiába Chve politikus, Jang tudós, a kígyó meg csúszómászó.

    • Marianna Says:

      “Hiába Chve politikus, Jang tudós, a kígyó meg csúszómászó.”

      Jóóóó következtetés 🙂

  63. Sue Says:

    Fentebb említett Winbin születési dátuma nem lett elírva?
    1766-1779 akkor 12 évesen lett ágyas?
    “Az állj fel és ülj le” utasítás teljesen jó, mivel a rabszolga először meghajlással /ami náluk a földig hajlással azaz térdreborulással történik/ köszöntötte a királyt, ezután kapott engedélyt a “lazább” testhelyzetre. A meghajlás befejeztével fel kell állni és csak ha utasítást kap akkor ülhet le. : D
    Jó kis testgyakorlás.:D 😀

    • Cirmolán Says:

      Most ugrott be, hogy a szolgának a király előtti leüléshez egy gyékényféléhez hasonló szőnyegig pár lépést meg kellett tennie. Erre vonatkozhatott a hódolat utáni állj fel és ülj le.

    • Marianna Says:

      A filmben többször is “elhangzik” vagyis azt lehet olvasni , mert most a feliratosra hivatkozom, hogy azzal mentegetik Vonbint..még nagyon fiatal és tapasztalatlan….
      Lehet, hogy tényleg ennyire fiatal.
      Az öreg király is azt mondta 14 éves volt a kígyó mikor bemutatták neki. ( Bár még 2 év is nagy idő )

  64. Cirmolán Says:

    “Winbin születési dátuma nem lett elírva?”
    Az is megeshet, de azért itt is?
    http://en.wikipedia.org/wiki/Jeongjo_of_Joseon

    • Andicilin Says:

      Wikipedián? Naná, hisz olyan emberek írják, mint te meg én. Nem egyetemi professzorok, akiknek ez a kutatási szakterületük. Bár ha az vagy, akkor elnézést. 🙂 Ráadásul sokszor látszik, hogy ugyanaz az információ, illetve szövegrészlet van másolva. A copy+paste sokak barátja.

      • Cirmolán Says:

        Hibázni persze lehet, de javítani is. Wonbin ügyben valószínűleg más sem tud jobbat a szerzőnél.

  65. Marianna Says:

    Most Hong és Vonbin átmegy olyanba mint a DY-ban Jang királyné és az a hülye bátyja.

  66. Puszilva Says:

    Én találkoztam állterhességgel ….

    A Puli kutyám minden évbe az.

    Még a teje is megjön.

    Eleinte nekem is furcsa volt de én már régóta természetesnek veszem, 8éves a kutyus tehát nem fiatal de a kezdetektől így csinálja.

    Ez valami hormonbetegség.

    • Cirmolán Says:

      Megoldás: elmúltával ivartalanítás. Különben nem lesz jó vége. Vagy ahhoz is öreg?

  67. Andicilin Says:

    Szegény kicsi Hong! Közel a vég. Nagyon rosszul intézték ezt a vetélés dolgot is. Aztán az orvos “vizsgálata” is rosszul sült el. Szerintem ha mindenképpen kell valami indok, akkor azt kellett volna mondania, hogy a gyógyszerek együttes hatása okozta, vagy mondjuk a stressz. Akkor nem keresték volna tovább a felelőst, na meg a felelősnek kikiáltott se kezdte volna el keresni a valódi okot.
    Az özvegy királynénak igaza van, ki kell maradni az egészből és páholyból nézni a bukást. :/

    • Cirmolán Says:

      Vajon miért akar a kígyó frakcióvezető lenni?
      A Noronokért? Chve bármit megtesz értük, jó kompromisszumokat eszel ki, hogy az ország kormányozható maradjon. Jang is mindent megtesz értük, de csak addig a pontig, amíg az elveivel összeegyeztethető és nem alkuszik. A szolgaság felszámolásának ellenzésében is jól állnak. Kígyókirályné mennyivel tehetne többet értük? Hatalomvágy és eszköz magányának megbosszulására?

      És vajon miért kell a kígyó a Noronoknak?
      San ellen? Elég jól elboldogulnak vele a kígyó nélkül is.

      Valaminek még kell lennie a háttérben. Kiderül valaha is?

    • Cirmolán Says:

      Miként akarnak megszabadulni a király által kinevezett Jangtól, mikor a király sokra tartja?
      Azzal a semmire se jó levéllel? Nem is értem, hogy a Noron-os Jang TaeWoo hogy írhatott egy Noronok támogatta Yeongjo ellenes levelet? Vagy valaha Soron-os vagy Namin-os volt?
      Vagy San is feláldozna egy embert a reformjaiért? A Noron-ok Jang nélkül is folyton keresztbe tennének. Remélem, ő nem esik a kígyó csapfájába.

    • Andicilin Says:

      Szerintem nem az a lényeg, hogy frakcióvezető legyen pont, hanem, hogy hatalma legyen, uralkodhasson embereken, illetve hogy visszaszerezze azt, ami már egyszer az övé volt. Nem a noronok vezetése a cél, ők csak eszköz ahhoz, amit egyszer már majdnem elért. Ez pedig az uralkodás egy bábkirály mellett/mögött.
      A noronosoknak erős vezető kell. Dzsangot Hong most kissé sakkban tartja, de korábban a királlyal is kiegyezett, így lett miniszerelnök-helyettes. Valószínűleg a noronosok is csak fekete-fehérben látják a világot és nem valamennyi hatalmat akarnak, hanem mindet.
      Szan biztos nem áldozná fel egy emberét sem. Inkább a reformjain módosítana. Hongot se ő fogja feláldozni valaki vagy valami kedvéért. (Bár nem láttam még a sorozatot, de ezt biztosra veszem. Arra tippelek, hogy Hong menthetetlen lesz.)

      • Marianna Says:

        ….”Arra tippelek, hogy Hong menthetetlen lesz.)…” 😦

        Sajna megharagudtam Hongra nagyon , a rengeteg esze ellenére a hatalom közelében így elvakul. Pedig nem egyszer figyelmeztették. Saját és ellenkező oldalon állók is. Nekem olyan érzésem van , csak áltatja magát azzal, hogy a király érdekében cselekszik. Nem tudom sajna a jelenetet teljesen felidézni de valakivel egyszer beszélgetett, és azt mondta neki, hogy az a feladata, hogy a király ne halljon és lásson meg dolgokat csak azt ami már akár a király elé is kerülhet, de be kell fogni a király szemét és fülét. Azt hiszem ez a felíratos verzióban van, és akkor annyira azt sugározta az arca , hogy hát ő fogja azt a hatalmat birtokolni amivel szelektálni fogja mi juthat a király elé és mi nem.

      • Cirmolán Says:

        “Dzsangot Hong most kissé sakkban tartja, …”
        Úgy láttam, Jang eltöprengett Hong zsarolási kísérletén, de szóval és tettel egyaránt visszautasította. Őt a hatalom nem vakítja, a mellőzéstől sem fél, van hová és mihez visszatérnie.

        “Dzsang… …, de korábban a királlyal is kiegyezett, …”
        Nem egyezett az ki. Pusztán a királyi intézkedések elleni Noronos tiltakozás közepette is nemesi feladatának tekintette, hogy közreműködjön a járvány megfékezésében és mozgósítson a megállítására. Erről nem tőle értesült a király. A király ezért is, munkásságáért is (iskolateremtés), egyenességéért is becsüli őt. Nem kiegyezésért kapott kinevezést, sőt közölte a királlyal, hogy nem áll át az oldalára és San sem igényelte ezt.
        Jelenleg Ő San igazi szellemi ellenfele. Módszerei hasonlóak Chve módszereihez (kemények, de nem gyilkolnak), csak a kompromisszumkészsége mozog a nulla, makacssága meg a végtelen közelében. Elveihez való elkötelezettségben legjobban hasonlít Sanhoz.
        Kígyókirálynő éppen ennek ismeretében próbált San közelébe férkőzni, de a visszautasítás után az “ellenségem ellesége a barátom” módszerhez folyamodott.

        “… Hong… … csak áltatja magát azzal, hogy a király érdekében cselekszik.”
        Mintha a király lenne a felettes énje. (Tiszta Bidam, jóval fejlettebb vállon felüli képességekkel, tehát veszélyesebb.) Már alapjaiban rossz a hozzáállása. Elvégre Hong egy ország királyának az első számú munkatársa és nem a királyé. Neki egy országot kellene szolgálnia semlegesen. Sokat árt a király tekintélyének. Hatalomvágy tekintetében hasonlít a kígyóra.

        Egyenlőre még San sem egy egész országot szolgál, hanem egyértelműen csak a nép és a mellőzött emberek mellett kötelezte el magát. Nam, Han, Chve és Jang a maga módján már többször elgondolkodtatták erről, sőt még Hong túlkapásaira is felhívták a figyelmét. Szerencséjére, San nem utasít el élből minden kritikát. Legalábbis képes elgondolkodni rajtuk, cáfolni vagy elfogadni azokat, esetleg beletörődni félgyőzelmeibe és tovébblépni. A baj csak az, hogy utólag, miután a “mindent egy lépésben” taktikájával már jó nagy vihart kavart. Persze két generációnyi korkülönbség feszül köztük.

        Nam, Han, Chve és Jang négy különböző vérmérsékletű “tanácsadó”, hasonló beállítottsággal. Alázatuk, engedékenységük sorrendjében írtam őket, amit személyes tulajdonságaikon kívül pozíciójuk is befolyásol. Nam és Han személyében már meg is lehetne San belső ellenzéke, kár, hogy nem ad eléggé a véleményükre. Agyuk szinte láthatóan sok mindent előrevetít, de sokszor alázatosan lenyelik inkább, minthogy megbántsák király “főnök”üket.

        “… Hong … fogja azt a hatalmat birtokolni …”
        Többnyire már most is ezt teszi, sőt az eddigiekben is volt már rá példa. De pont erre az “alul-felül vágó szűrő” funkcióra jelentkezett be a kígyó is.

        Ki kit fog kicsinálni előbb? Azt hiszem, igazándiból csak a Hong, Jang sorrend a kérdés.

  68. Marianna Says:

    A királynénak jó volt az a belső megérzése , hogy nem lett volna szabad összekötni a rokoni szálakat a hivatali szálakkal. nem hiába kérte Hong-ot , hogy annak érdekében , hogy a királlyal megmaradjon a jó kapcsolata és továbbra is a legfőbb legmegbízhatóbb támogatója legyen , utasítsák vissza az ágyasi kinevezést. Szerintem a királyné ezért is fogadta fenntartással és nem barátkozott meg Vonbinnel, mert tudatalatt is érzete , hogy ez nem fog jót eredményezni.

  69. Marianna Says:

    Na most még azt mondjátok meg mert végképp tudtahasadásos leszek ettől…..Jó , hogy az eunuch besúgott a kígyónak az öregkirályról, mert gondolhatta azt , hogy a felesége csak jót akar neki , meg csak királyné, meg csak lehet, hogy az öreg távozása után esetleg ő fog uralkodni O.K.
    De hogy ez a doki is lenyeli inkább a nyelvét, hazudik a királyának egy hülye kis liba parancsára meg egy titkár vagy parancsnok vagy mi a szösz most Hong , szóval képtelen vagyok felfogni, hogy lehet az ő parancsuk erősebb a király kihallgatásával szemben.

    • yucca Says:

      Az orvos legutóbbi esetén éppen azon gondolkodtam, hogy
      mennyire kellemetlen lehet, hogy hazudnia kell, de nem tiltakozhat az utasítások ellen, szerintem ő nem rangsorolhat, hogy kinek a parancsát teljesítse, és a többi szolgálónak is ugyanígy kell tennie.
      Hongnak csak azért engedelmeskedett, mert megzsarolta, amúgy ő nem utasíthatja semmire.

      • Cirmolán Says:

        Igen, az orvosnál működött Hongnak a zsarolás, Jang TaeWoo-nál nem. Micsoda különbség! És nemcsak emberi nagyság tekintetében, hanem a zsarolás tárgyának jelentősége, azaz a veszíthető érték tekintetében is.

    • yucca Says:

      Meg még azon is eltöprengtem, hogy ha ezek a szolgák egyszer csak kinyitnák a szájukat, miket tudnának mesélni! hajaj…

  70. Cirmolán Says:

    Az anyakirályné és a királyné eléggé híján van az udvari praktikáknak. Jól elszúrták az anyakirályné terhességi tesztjét.
    De ha nem a terhességi hányás kerülgette Wonbint, akkor csak szimulált vagy van valami nyavalyája?

    • Andicilin Says:

      Nem, az álterhesség attól álterhesség, mert pontosan ugyanazok a tünetei, mint a terhesség kezdeti szakaszának. Attól még, ha valaki tudatában van annak, hogy csak álterhes a tünetek nem múlnak el hirtelen.

      • Cirmolán Says:

        Szóval azt mondod, hogy Wonbin nem velejéig romlott és nem szimulált, hanem valójában álterhes volt? Szerintem meg a feje védelmében a doki találta ki ezt az álterhességet.
        Egyébként ez a királyi orvos eléggé hasonlít a Palotában a Yoli-val együtt elcsapott királyi orvosra, csak kicsit ducibb.

      • Andicilin Says:

        Hát nekem egyértelműen az jött le, hogy álterhes volt, és ezt nem merte bevallani, hiszen addigra már elhíresztelték, hogy gyereket vár. Azért kezdett hazudozni, mert attól félt, hogy kiderül, mégsem volt sosem terhes. Nem lett volna értelme alapból azt hazudnia, hogy terhes, pedig nem is. Ha úgy tudja, hogy nem terhes, és ezt tudja mindenki más is, akkor a világon semmi se történet volna, csak várnak egy következő alkalomra. De itt minden tünet arra utalt, hogy az, és így ő maga is – akinek ez lett volna az első alkalom – azt hitte. Sőt, az első vizsgálatnál még az orvos se mondott semmi biztosat, csak annyit, hogy alig érzi a pulzust, amiből nem tudja megállapítani. Ha csak a pulzusra hagyatkoznak, akkor mondhatták volna, hogy nem terhes, de ezzel szemben rosszullétei voltak, s a mai vagy a tegnapi részben említette, hogy a vérzése is elmaradt. Vagyis a legelején mindenki – ő maga is – azt hitte, hogy terhes. De ez csak a legeleje természetesen. Később mesterkedni kezdett, ez igaz.

  71. Andicilin Says:

    Jól jönne most nekem is valami gyógyszer. Kapar a torkom, könnyezik a szemem, tüsszögök…persze lehet mindezt megoldaná egy új ablak is. Most úgy kb. egy centi rés van a keret és az ablak közt. Vajon ők hogy nem fáztak meg a papírral bevont ajtajú házaikban?
    Már csak 20 rész! Nem is tudom, hogy ennek milyen okból kifolyólag örüljek. :S A mai részhez nagyon nincs mit hozzáfűznöm. Hiba volt másra kenni a dolgot, úgy is mondhatnám, hogy sok hűhó semmiért. Különben meg a lépcsőről való leesés sokkal egyszerűbb lett volna.

    • yucca Says:

      “Vajon ők hogy nem fáztak meg a papírral bevont ajtajú házaikban?”- az hagyján, de ha észrevettétek télen-nyáron ugyanazt a ruhát hordják, legfeljebb sálat vesznek még magukra a hidegben.

      • Cirmolán Says:

        Legfelül. De több réteget is vesznek alá.
        Daesoo-ék szépséges új egyenruháján pl. látszik, hogy nem szellős darab.
        Viszont:
        Szöul évi középhőmérséklete: ~12 °C, a nyári ~38 °C, a téli ~ –23,1 °C.
        A tél és a nyár külön-külön is kemény, de a kettő közti hőmérséklet különbség is embert-próbáló lehet.

      • Marianna Says:

        Akkor azért forgatnak télen , meg esős hideg időszakban mert a hideg ellen fel tudnak öltözni, a forróság alatt viszont nem forgathatnak bikiniben ha akkor még az nem volt divat 😀 ??????

      • Andicilin Says:

        Hm, azt hittem, hogy náluk is óceáni az éghajlat, mint Japánban, hiszen mégiscsak félsziget. Egyébként 1000 éve melegebb volt az éghajlat a Földön, mint most – ezért tudtak megtelepedni a vikingek Grönlandon, aminek a neve szintén önmagáért beszél – viszont a középkor vége felé volt az úgy nevezett kis jégkorszak, amikor pedig globálisan hidegebb volt, mint ma, illetve a 19. század vége felé is volt egy lehűlés, de az most mindegy. (Meg amúgy is lehet, hogy rosszul tudom.) Szóval szerintem régen azért öltöztek fel jobban, mert hidegebb volt a klíma.

      • Cirmolán Says:

        Szöul
        helyzete északi szélesség: 37° 33′
        keleti hosszúság: 126° 59′”
        fekvése A Han folyó két partján.
        A folyó a Sárga tengerbe ömlik.
        A város központjában van a Namsan-hegy.
        környezete Északról és délről erdős, sziklás hegyek övezik.
        A folyót követő síkságot dombok, meredek szigethegyek szakítják meg.
        éghajlata: Monszun által befolyásolt, nedves kontinentális:
        A tél hideg és száraz,
        a nyár meleg és fülledt, a csapadék zöme is nyáron hullik.
        Négy évszaka közül legkellemesebb az ősz.
        évi középhőmérséklet: 12 C°
        nyári középhőmérséklet : 38 C°
        téli középhőmérséklet: -23 C°

    • Marianna Says:

      …”. Különben meg a lépcsőről való leesés sokkal egyszerűbb lett volna”..
      de akkor nem tudta volna még az esélyét se megteremteni annak, hogy elmozdítsa a király első feleségét a pozíciójáról és ő kerüljön a helyére. Ha csak nem akkor gurul egyet a lépcsőről amikor egymás mellett állnak és azt hazudja , hogy a királyné lökte le szántszándékkel.

    • Andicilin Says:

      “elmozdítsa a király első feleségét a pozíciójáról és ő kerüljön a helyére.” – De hát nem hoztak ez ellen egy törvényt még Dzsang úrnő esetéből okulva? (A Dongi című sorozatban volt, ami 80-90 évvel korábban játszódik.) Arra gondolok, hogy királyi ágyasból (vagy sokadik feleségből – fordítástól függően) nem lehet azóta királyné. Vagy mégiscsak lehet valahogy?

      • Cirmolán Says:

        Igaz is, de akkor a kígyóból hogyan lett királyné? Ő is II. feleség volt.

      • Andicilin Says:

        Na, ezért lenne jobb ágyasnak nevezni őket. Elkerülni a félreértéseket. Ha jól értem, akkor kígyó=özvegy királyné, aki az előző, idős király felesége volt. Ő úgy volt második feleség, ahogy ma is lenne bárki: a király első felesége meghalt és őt vette el másodszorra. Közben egyébként nyilván volt az öreg királynak is néhány ágyasa, de a királyné nem ágyasból lett az, hanem egy nemesi családból választották ki, és egyből feleség és királyné lett. A többi nőt szerintem ágyasnak kéne fordítani, mint ahogy eddig a többi sorozatban is. Feleségnek meg csak azt, akit elsőként vett el, és akiből királyné is lett.

      • Marianna Says:

        Hát igen. Dong Yí alatt hozták ezt a törvényt. Ennek ellenére ez a liba mégis úgy gondolta , vagy a rendező nem volt elég következetes és nem ábrázolta az esetet valósághűen ( mert, hogy tényleg nem is az mindenben ) … szóval azt hitte mégis kicsinálhatja a királynét.

    • Marianna Says:

      Andicillin jobbulást neked! Valami vírus betehette a lábát .Ha nem vagy allergiás mézre,fahéjra akkor azok nagyon jó fertőtlenítők, meg a gyömbér is ,mézes meleg tejbe, vagy gyógynövényes teákba bele lehet tenni. Sok-sok citrusféle, hordóskáposzta, fokhagyma stb. De azért orrsprayt használj, hogy a füled és arcüreged védve legyen. Ja és pihenj!!!!!!

  72. yucca Says:

    Tudtam, hogy megint Songjon fogja megmenteni a helyzetet, de nem erre az esetre gondoltam, hanem amikor Csobival bent voltak a hárpáinál, megvizsgálta az orvos és meglepődött, hogy nem érzi a pulzusán a terhességet, akkor közölte valószinüleg álterhes, és ekkor Vonbin gyorsan kiküldte a lányokat.
    Vajon ezek után az anyakirályné hogy fogja érezni magát, nem hallgatott a királynéra a 2. feleség kiválasztásánál.

    • Marianna Says:

      …”Tudtam, hogy megint Songjon fogja megmenteni a helyzetet, de nem erre az esetre gondoltam,”…
      Amikor első alkalommal néztem én is ezt sejtettem csak én merészebb voltam és azt hittem Dae Su viszi a hírt neki milyen bajban van a királyné és azt gondoltam Song Yeon mindent kitálal, a beszélgetést is a teát is stb stb de lehet hogy el is mondta csak azt már nem mutatták ,hanem csak azt hogy nagy sebbel lobbal megy a királyné , viszont ő már azonnal fel is hozta az álterhességet.
      2 lehetőség van.
      1- mégiscsak ismerték ezt az állapotot az udvar hölgyei.
      2-nem ismerte, de Song Yeon hallotta és elmondta mit feltételezett az orvos.

      Nekem egyébként a mai részben több momentum is tetszett.
      1-a király megvédte a feleségét, olyan elérzékenyülten nézett rá.
      2-ez a Csobi nem hülye , ma pl gyorsabban járt az esze mint Song Yeonnak, de azért most már többedszer szedte össze a bátorságát ez a lány, hogy prominens személyiségekhez bejusson a palotába 😀
      2/a-a királyné udvarhölgye is kezd kupálódni, ha még mindig a …féltékenység… és utálat kerítené hatalmába a lány láttán, kérdezés nélkül segített volna melegebb éghajlatra paterolni Song Yeont. Viszont volt annyi kíváncsiság és ész benne , hogy felmérje mit is akar a lány. ( kapott 5 pirospontot tőlem 🙂
      3-a királyné végre a talpára állt és jól megmondta annak a libának.
      4-Hongból szerintem kiszáradt az utolsó csepp vizelet is amikor meglátta a királynét, nagyon tetszett ott is a királyné tekintete.

      Jaj hát a lényeg az pedig az, ahogyan Jong felvázolta Hongnak a siralmas állapotát.

      • Cirmolán Says:

        Hát, a helyzetet éppenséggel a gyors észjárású Csobi mentette meg, Seongjon csak készségesen közvetített.

    • Marianna Says:

      …”a királynéra a 2. feleség kiválasztásánál.”… azt hiszed tanult belőle? Hiú ábránd. Nem esett messze a mihaszna apjától és a jogosan idő előtt megboldogult nagybácsikájától.

      De ebben a részben egyértelműen elmondta bizony neki a belső udvar igazgatása a feladata.

      Egyébként ha vicces akarok lenni , nem is tudom mitől rémült meg jobban a király a vetélés hallatán. Talán már mégis kezdtek apai érzések ébredezni benne és sajnálta a gyermeket , vagy attól esett kétségbe hogy na kezdheti elölről az egészet amikor végre megszabadult a kötelezettségeitől?

      • Andicilin Says:

        “Talán már mégis kezdtek apai érzések ébredezni benne és sajnálta a gyermeket , vagy attól esett kétségbe hogy na kezdheti elölről az egészet amikor végre megszabadult a kötelezettségeitől?” – Ajj, de gonosz! 🙂 De igaz, szerintem utóbbi már mindenkinek megfordult a fejében ezt a sorozatot nézve.

  73. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Hong titkár bemutatta milyen a lavina mechanizmusa. Egy kis füllentésből hatalmas galiba lett. Rablással – ármánykodással.
    Az a szuka Won-bin olyan aljas, amilyen remélem a bátyja sose lesz – bár nem tudom – hogy nem közösen eszelték-e ki ezt a galád tervet a királyné ellen?

  74. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Az mtv videotár ma végig tördelte nekem a filmet. Bár az elején be sem akarta tölteni – mert egy csomó reklámot nyomott be. Nem győztem kivárni a végét.

    • tenambo Says:

      Miért nem azonllájn.hu-n nézed. Ott 3 videomegosztót is találsz. Én általában,ha lemaradok ot nézem meg,bár én most már egyes részeket 2-3 alkalommal ismegnéztem.

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      A keresőbe beírva nem adott ki semmit a gép. Biztos, hogy ez a pontos címe?

  75. Marianna Says:

    De! Cirmolán ,Vonbin velejéig romlott, ennek ellenére lehet, hogy úgy történt, hogy valami miatt hányingere lett, akár attól, hogy majdnem szétvetette a düh, mivel tudná megalázni a segédfestő lányt,. Na és ha valaki csak úgy derült égből villámcsapásként elkezd öklendezni, ráadásul mindenki azt várja mikor lesz már utód, könnyű azt feltételezni, hogy a terhesség első tüneteit észlelik. Ez persze hízelgő feltételezés, akár el is hihette Vonbin és ettől kezdve produkálta továbbra is a tüneteket akaratától függetlenül is …vagyis akár őszintén is gondolhatta, hogy tényleg megszállta a szentlélek és terhes lett. Na jó nem leszek ilyen gonosz, nem egyszer előfordul, hogy egyszeri találkozásból gyermekáldás lesz. Nem hiába számolgatják a ceremónia hivatal vagy kik , hogy melyik az alkalmas nap az új ágyas palotába jövetelének. Biztos, hogy menses ciklus , telihold , csillagok állása és még ehhez hasonlókat is megvizsgálnak előtte. 🙂

    • Andicilin Says:

      A Fiúk az életemből című filmben a főhősnő pechjére elsőre sikerül. 🙂
      Engem az egész terhességi ügyben az lep meg, hogy ettől a sok gyógyszertől egy valóban terhes nő nem vetélt még el. :/

      • rog70 Says:

        Én is azon csodálkoztam 🙂
        Annyi mindent összeitattak szegény lánnyal + stressz, hogy mindenki két percenként érdeklődik a hogyléte felől –> egy tényleg terhes nő már ettől elvetélne szerintem.

  76. rog70 Says:

    A tegnapi részben nem értettem, hogy miért is itatott Hong titkár termékenységnövelő teát a húgával? Amikor láttam az előző részt, azt hittem valami olyan gyógyszert küldött neki, amitől görcsei lesznek, esetleg vérzik, hogy hihetően tudja szimulálni a vetélést. Ehhez képest termékenységnövelő tea? Minek? A vetélés után 1-2 hónapig úgysem lesz remény sem egy második “randevúra” a királlyal (színlelni kell, hogy rosszul van, biztos van valami orvosi vizsgálat, hogy újra lehet próbálkozni, esetleg valami megtisztulási ceremónia…) akkor meg minek?
    Ráadásul a saját nevében vesz egy vetélést okozó teát… csalódtam Hongban, nem is annyira okos 🙂

    • Andicilin Says:

      Lehet, hogy ezek a nők non-stop itták azt a löttyöt, hogy amikor úgy alakul, akkor tutira teherbe essenek.

  77. rog70 Says:

    Utáljuk a kígyókirálynőt, de egy dolgot el kell ismerni: ez a nő okos. Megkockáztatom, okosabb, mint bárki a királyi családban (talán San-t kivéve, vele szemben viszont az az előnye, hogy hiányzik belőle San becsületessége és jóindulata). Nagyon kevés információból gyakorlatilag azonnal rájött, hogy mi is a dörgés, mindenkit megelőzve.

    • MM Says:

      ÁÁÁÁ! Dehogy magától. Hát mindent besúgnak neki az udvarhölgyek. Ahogy valaki írta is ….ha a szolgák egyszer nyíltan beszélhetnének miket tudnának mondani. Na azok mikndent tudnak ám. És a kígyónak van annyi hatalma , hogy mindenki elárul neki mindent.

      • yucca Says:

        Nem csak az udvarhölgyek, a legjobb hírvivője/informátora Chve miniszter.

      • Cirmolán Says:

        Ma már Chve is el akarta tetetni láb alól Hong-gal az orvost.

    • Cirmolán Says:

      A kígyó a legokosabb? A Dzsungel könyvében is ő volt.
      Ráér agyalni, egyéb dolga sincs.
      Csodálkozom, hogy még csak lakosztály-rabságában kezdett rástartolni San jobb kezére. Azon sem lepődnék meg, ha megpróbálná az orvos halálával zsarolni Hongot.
      Ha nem is ő ölette meg, de sáros a halálában. Sőt Seo parancsnok életveszélyes sebesülésében is. Van is Hongnak lelkiismeretfurdalása.

  78. Andicilin Says:

    Á, Pálmai Szabi! Némi spoiler olvasása után arra kell, hogy tippeljek, hogy ő lesz Szongjon rég látott kisöccse. Hm, ezek sose keresték egymást? Vagy az öcsi igen, és most így találkoztak?
    Az elég rossz, hogy a király elvesztette a Hongba vetett bizalmát. Vagyis azt mondanám, hogy a Hongba vetett teljes bizalmát, mert azért valamilyen szinten bízik még benne, csak már nem annyira. Nekem is volt már ilyen. :/ Talán éeltem egyik legrosszabb pillanata volt a felismerés. Majdnem annyira rossz, mint amikor meghal valaki, akit nagyon szeretünk.
    Szegény kis Hong meg az özvegy befolyása alá került…vagyis az özvegy szeretné, ha így lenne, Hong viszont még ellenáll. Lehet, hogy egyszer majd az özvegy fogja jól lebuktatni. Egyébként elég csak azt figyelni, hogy Csve éppen hova áll, mert tuti, hogy akkor az az oldal áll nyerésre, illetve annak van éppen felívelőben. 🙂

    • Marianna Says:

      …”Az elég rossz, hogy a király elvesztette a Hongba vetett bizalmát. Vagyis azt mondanám, hogy a Hongba vetett teljes bizalmát, mert azért valamilyen szinten bízik még benne, csak már nem annyira”…

      De a király nem is tudja a valódi igazságot. Mint ahogy San anyja sem. Ezt csak a királyné és az orvos tudja a Hong testvérkéken kívül , de az orvos úgy döntött ez neki sok inkább kiszáll. A királyné elég türelmes és igazán adott lehetőséget, hogy tényleg bebizonyítsák megbánásukat, tévedésüket, hűségüket, de a liba még utolsó percben is hazudott San anyjának. Mindenki az ártatlan egyébként soha nem is létező magzatot siratja meg adják a kis féltőt, hogy jaj a gyenge vetélés miatt kivérzett Vonbin!!!!… egy frászt , ez a kis hülye annyit hazudta a terhességet, hogy már ő maga is elhiszi hogy elvetélt …ez meglátszik abból amikor Hong titkárral térdepelnek egymás előtt .
      Biztos gonosznak gondoltok , de én is úgy cselekedtem volna mint San felesége, kizavartam volna a csajt a palotából.

      Nem értem a király miért ilyen lágy szívű.

      • Andicilin Says:

        Én igazából értékeltem Vonbinban, hogy még ha nem is vallotta be a teljes igazat, hogy ne veszítse el a kvázi becsületét, de legalább a féligazságot egyedül magára vállalta, hogy a testvére megmeneküljön. Őt így is, úgy is elküldenék a palotából. Szerintem most el is küldenék, csakhogy meg fog betegedni. Kérdés, hogy a későbbiekben, hogy lehet majd bizonyítani, hogy most mit követtek el, ha meghal. Az orvosa is meghalt. Ki állíthatja ezután bizonyosan, hogy nem volt terhes? Valószínűleg ez az ügy el fog felejtődni egy időre.
        Nem mondhatnám, hogy kedveltem Vonbint meg amit csinált, de meg lehet érteni, hogy miért lett ilyen. Már a palotai fogadtatása is megalázó volt, aztán fokozatosan egyre kétségbeesettebb lett, nem gonosz. Nem is értem miért mondjátok ezt róla. Gonoszkodott a nála gyengébbekkel, de csak a saját túlélése volt a célja, illetve általános emberi reakció, hogy a sérelmeit levezeti valaki máson. Nem valamiféle hatalom megszerzése volt a célja úgy, mint az özvegy királynénak. Vicces, de ahogy ő viselkedett azt a való életben nem ítélné el így senki, sőt maga is kerülhetne, sőt szinte biztos, hogy került is már hasonló helyzetbe, ahol muszáj volt hazudnia.

      • Cirmolán Says:

        Nagy szerencséje a Hong testvéreknek, hogy az orvos kiszállt, mert akkor még a zsarolása is terhelte volna a számlájukat. Ha életben marad és bevallja kis magánbizniszét is, max. ő is kapott volna a királytól egy ejnye-bejnyét. Mert ha őt megbűnteti a király, az egész Hong-truppot meg kellett volna bűntetnie. Mindenesetre felkészülten mehetett a Hong elleni találkozóra a kiszeng-házba, biztos valami droggal lett öngyilkos. No de megkötözve? Nekem nem tűnt fel, hogy szabadon hagyták volna a kezét.

      • Cirmolán Says:

        “Ki állíthatja ezután bizonyosan, hogy nem volt terhes?”
        Királyné, királyné udvarhölgye, Csobi, SeongJeon, Wonbin udvarhölgye.
        Wonbin inkább hisztis volt, mint gonosz. Csak hát ilyen női dolgokkal játszadozni a várva várt trónörökös ügyében nem éppen egy szimpla hazugság. És mondott ma olyasmit is, hogy most éppen rá mosolyog a szerencse a királyné ellenében, ami erőteljes számításra utalt. Sőt az sem véletlen, hogy a királynéra akarta kenni a vetélés előidézését. Persze azt nem tudjuk, hogy ez melyik Hong ötlete volt.

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

        Andicilin írta: Gonoszkodott a nála gyengébbekkel, de csak a saját túlélése volt a célja, illetve általános emberi reakció, hogy a sérelmeit levezeti valaki máson. Nem valamiféle hatalom megszerzése volt a célja úgy, mint az özvegy.
        királynénak.
        Akkor elkerülte valami a figyelmedet. Nagyon is gonosz volt a királynéval szemben. Főleg amikor a teát kapta a vetélés után. – Beszélgetése az udvarhölgyével – és utána San anyjával -Aljas volt – és érződött – ki akarja csinálni a királynét!
        Nem volt lelkiismeret furdalása, hogy hatalmától, posztjától – esetleg életétől is megfossza a királynét.

      • Andicilin Says:

        Jó, de hogyan is fogadta a királyné? Amíg teherbe nem esett csak megvetően, lekezelően beszélt vele. Ha nem veszem figyelembe a rangot, akkor bizony egy nő ellenszenvesen viselkedett a másikkal, aki visszaadta azt. Egyik 19 a másik meg egy híján 20. A rosszindulatot nem hiszem, hogy méricskélni lehetne. A királyné pedig nem volt vele szemben jóindulatú, tehát vétlen sem. Ő nem szent, mint ahogy Vonbin se színtiszta gonosz.

        “Királyné, királyné udvarhölgye, Csobi, SeongJeon, Wonbin udvarhölgye.” – És melyikük tudja bizonyítani? Csak az orvos tudná kétséget kizáróan, de ő már meghalt. Most már nem ér semmit egy újabb vizsgálat. Az a tea, ami Hong vett neki, ő pedig megitta nem bizonyítja, hogy soha nem volt terhes, csak azt, hogy abban az időszakban, amikor azt mondta hogy az, akkor azt itta.

      • MM Says:

        Jaj- jaj ez nem így van. A királyné elmondta , hogy megérdeklődte egy orvosnál és a vetélést követő vérzést, vagyis a vérveszteséget még hetekkel utána is ki lehet mutatni , vagyis érződik a pulzuson. És a királyné kérte is , hogy vagy bevallja az álterhességet vagy megvizsgálják a pulzusát, erre Vonbin nem engedte a vizsgálatot, és amikor elment a király anyjához, újra hazudott.

      • Andicilin Says:

        Húzza az időt, hogy a hetek leteljenek. Amúgy meg a pulzus mérése náluk mindent ki tudott mutatni? Szerintem Dzsanggümnél is előfordult, hogy a pulzusszám ellentmondott a vélt betegségnek. És ha abban a néhány hétben megbetegszik valami teljesen más okból és az is befolyásolja a pulzusszámát? A királyné szerintem nem gondolt ezekre a változásokra.

      • Cirmolán Says:

        “És melyikük tudja bizonyítani?”
        Csobi, SeongJeon, és kis kínzást követően Wonbin udvarhölgyének egybehangzó véleménye. Vagy az nem zár ki minden kétséget?

  79. yucca Says:

    Hong ott követte el a hibát, hogy nem tudott ellentmondani az anyakirálynénak a hugával kapcsolatban, mindkettőjüknek tudnia kellett, hogy adódhat olyan helyzet, amikor Hongnak választania kell a király és a huga között. Semmiképp nem lehet őt elítélni, mert az természetes, hogy a testvérét választotta a bajban, viszont emiatt kénytelen volt a királyt becsapni..Most borzasztóan szenvedhet amiért elvesztette San bizalmát.
    A királyné udvarhölgye végre rájött, hogy Songjon nem ellenség, milyen kedvesen üdvözölte.

    • Cirmolán Says:

      Az események sodrában kénytelen volt felismerni, hogy úrnője sokkal jobban járt volna SeongJeon-nal, mint Wonbin-nel.

  80. Cirmolán Says:

    Ki a manó osont nesztelenül SeongJeon háta mögé, mikor szokása szerint bandukolt hazafelé az éjszakában?
    Éppen arra gondoltam, mily magasztos erkölcsök uralkodtak akkoriban, hogy senki sem molesztálja ezt a lányt ily késői órákon, mikor elkezdett valaki nesztelenül utána lopakodni ugyanolyan saruban, mint amilyet ő vett a részeges festő mesternek. Már a frász kerülgetett, mikor megállt mögötte a füles kalapos alak. Mi az ördögöt akart tőle? De nagyon inkognitóban akart maradni, hogy Daesu első szavára elillant. És azonos volt azzal az úrral, aki egy következő alkalommal a segítségére sietett? Vajon miért nem kísérte haza?

    Vajon hová rohant Min Ju-Sik? Csak nem Jang TaeWoo-t ártalmatlanítani? Avagy Kim Bizsu-hoz, akit nem láttunk kivégezni?

    Ki vagy mi áll a pancser király támadó mögött?
    Ez a San túltesz bármely macskán, már jóval túl van a hetedik életén!

    • Marianna Says:

      Hát ha ezekre válaszolok, az mind spoiler lesz…..

      a kalapos nem rosszindulatú, igen ugyanaz mint aki segített Song Yeonnak, és régóta keresi a lányt. 🙂 na akkor ki lehet????

      Emlékszel a királyné bepalizta Min Ju-Siket. Megszervezte a letartóztatásást és megszervezte azt is , hogy útközben kiszabadítsák. Naaaagy jótettet hajtott végre ezzel neki, Chve meg is kérdezte tőle , na hajlandó-e ezért az özvegynek dolgozni. Na! Hát a királynőnek dolgozik, a király mellé direkt lőttek, mert azt gondolják lesz még idő őt eltenni lábalól majd még előtte csinálnak egy kis félrevezetést egy bizonyos csoport ellen , mást használnak fel a csoport felkutatására és kiirtására. Kit ? Hát akit szintén orránál vezet most már …Hongot.

      • Cirmolán Says:

        Azt tudom, és nem is spoiler, hogy Min Ju Sik a kígyónak kezd dolgozni, de mellőzöttségében több vasat is tarthat a tűzben. Legutóbb Jang Tae Woo-ra acsarkodott, azért gondoltam az őt illető lehetőségre is.

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

        A lövés mögött elég nehéz elképzelni Min Ju Sik-et, mivel a menekülésnél kerítést ugrott és tetőn szaladt, ugrott. – Dae Soo pedig nem bírta utolérni.

      • MM Says:

        Nem is úgy értettem, hogy ő lőtt, ezek másokat szoktak megbízni , akik utána kereket oldhatnak elbujdokolhatnak más településre, nehogy elfogják őket és megkínozzák őket és a vallatás során elmondják a megbízó kilétét.

    • Andicilin Says:

      “Éppen arra gondoltam, mily magasztos erkölcsök uralkodtak akkoriban, hogy senki sem molesztálja ezt a lányt ily késői órákon, mikor elkezdett valaki nesztelenül utána lopakodni” – Gondolom a molesztálás hiánya mindannyiunkban nagy űrt hagyott. 🙂

      “Vajon hová rohant Min Ju-Sik? Csak nem Jang TaeWoo-t ártalmatlanítani? Avagy Kim Bizsu-hoz, akit nem láttunk kivégezni?”
      -A dzsindzsásba. (Egyébként elég nyugtalanító volt alatta a zene.)
      -Nem hiszem, hogy egyes egyedül tenné.
      -Nekik nem hiszem, hogy bármi közük lenne egymáshoz.

      Most már kezd kitisztulni a kép az özvegy királynét illetően. Legalábbis nekem, ami nem jelenti azt, hogy így is lesz. 🙂 Szóval szerintem az lehet a célja – azon túl, hogy újra noron vezér legyen – hogy Dzsangot és Hongot is lebuktassa valamivel. De nem ám csak úgy, hanem olyan módon, hogy ő legyen az, aki puszta segítő szándékból megteszi ezt a királynak. Magyarán magát jónak feltüntetve, aki leleplezte a rosszakat.

      • Cirmolán Says:

        “Gondolom a molesztálás hiánya mindannyiunkban nagy űrt hagyott.”
        Nekem sem hiányzott, csak csodálkoztam SeongJeon rendszeres háborítatlan éjszakai csámborgásain.

        “A dzsindzsásba.” Az meg mi?

        “Nekik nem hiszem, hogy bármi közük lenne egymáshoz.”
        Azt én sem, viszont a kígyó maga mégsem mehet érte, ha él egyáltalán.

        “Most már kezd kitisztulni a kép az özvegy királynét illetően. …”
        Ez valószínűleg így is lesz.

      • Andicilin Says:

        A dzsindzsát a sűrűn nőtt bokros-fás területekre szokták mondani. Gondolom cigány eredetű szó, ami átment a köztudatba, de passz. A másik ilyen a susnyás, ami inkább vízparti növényzet, vagyis nádas. De ezeknek nem néztem utána, csak hogy általában én és a környezetem mire használjuk.

      • Cirmolán Says:

        Egyik szót sem hallottam még, de kösz, megint tanultam valamit.

      • Andicilin Says:

        Nincs mit.
        Egyébként rákerestem, és a susnyásra csak annyit írnak, hogy gazos terület. Szlengszvakra vannak egész jó kis oldalak:
        http://nepszotar.com/
        http://www.hogymondom.hu/
        http://szleng.blog.hu/ Innen vettem is szlengszótárat tesómnak ajándékba. Elég szórakoztató beépíteni a mondandóba. 🙂

  81. Cirmolán Says:

    Füles kalap, füles föveg. Királyi és eunuch süvegre nem járnak szárnyak?

    • Marianna Says:

      A királyi kalapnak felfelé all a füle. Ettől olyan mint egy nyuszi.

      DAe Su-nak is nagyon fájdalmas lesz na meg a másik két testőrnek is, amikor elveszítik a vezetőjükbe vetett bizalmukat.

      • Cirmolán Says:

        Nem a kalapra gondoltam, hanem a süvegre. A király süvegén én nem láttam felfelé álló füleket, csak két tekervényes akármit. Valami hímzésféleséget vagy rojtos zsinórt. Nam eunuch süvegén meg még ilyen dísz sincs.

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:


        Itt jó pár fejfedős képet láthatsz.
        Van az egyszerű kalaptűs konty, azután a nagykarimájú kalap a fagyöngyös lógóval, és a nyuszifüles süveg.

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

        A you tuben a bejátszás: Yi San: Tribute

      • Cirmolán Says:

        Marianna, igazad van. Megnéztem az ismétlést, és egyszer ülve, hátulról úgy mutatták a királyt, hogy nyuszifülei is látszottak. Ritkán mutatják a fejfedőiket a teljes egészében.

      • Cirmolán Says:

        Itt is van egy fura tökfödő Dalho bácsikával:

        Lószőr kalap radar nélkül:

        Pávatollas, bojtos kalap jelvénnyel:

  82. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    tenambo mondja:
    2012-10-11 – 19:05 | Hozzászólás

    Miért nem azonllájn.hu-n nézed. Ott 3 videomegosztót is találsz. Én általában,ha lemaradok ot nézem meg,bár én most már egyes részeket 2-3 alkalommal is megnéztem.

    Kerestem ezt az oldalt – de a kereső kiírta,
    A keresett kifejezés (azonllájn.hu) egyetlen dokumentumban sem található meg.
    Pedig jó lenne.

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Bocs – most sok is voltam egymás után ———- és fáradt is.
      Leesett! – az online.hu —– volt a felvetésed.
      Én nem tudok olvasni – és már 11 óra van.
      Így elnézhető nekem – a “szőke” reakcióm.
      Jobb, ha csak holnap netezem.
      Mindenkinek jó éjt, és Yi San dallamokat az álomhoz. 😀

      • tenambo Says:

        Pontosabban:WWW.online sorozatok.hu/Tv/ Be kell,hogy jöjjön. Ha igen mentsd el pld. a kedvencekre és akkkor nem kell többé keresgélni.

  83. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Bocs – most sok is voltam egymás után ———- és fáradt is.
    Leesett! – az online.hu —– volt a felvetésed.
    Én nem tudok olvasni – és már 11 óra van.
    Így elnézhető nekem – a “szőke” reakcióm.
    Jobb, ha csak holnap netezem.
    Mindenkinek jó éjt, és Yi San dallamokat az álomhoz. 😀

  84. Andicilin Says:

    Hát, a mai részben a legérdekesebb rész a királyné és Hong találkozója volt. Ha eddig vakon imádtam volna volna Hongot most tuti kiesett volna a pyxisből, de már olvastam spoilereket. Igazából érdekes is őt nézni, hogy mennyit változik, illetve, hogy mi változtatja meg. Na mindegy, a királynénak mondott vádbeszéde telei volt csúsztatásokkal, féligazságokkal vagy konkrétan hazugságokkal, de egyrészt kinek mi az igazság, hisz mindenki a saját szemszögéből nézi a világot, másrészt egy állítása, jobban mondva kérdése jogos volt. Ez a kérdés pedig az, hogy ha nem Vonbin lett volna ez a királyi ágyas – hanem nyilván olyan, akit ő is kedvel – akkor másképp állt-e volna hozzá? Mindezek után meglátogatta volna azt a másik személyt? A válasz igen, ezért nem is mondott semmit a királyné. Egyszer korábban írtam, hogy Vonbin legnagyobb szerencsétlensége, hogy két ember nem szereti: a király és a királyné. Ez mindennek az alapja. Jobban mondva az alap az, hogy nem őt kellett volna választani, de nem azért, mert ő Hong húga, hanem azért, mert egy olyan személy, akivel szemben előítéletesek voltak pusztán azért, mert nem Szongjon. Most, hogy Vonbin meghalt mindenki legfeljebb kicsit kellemetlenül érzi magát, viszont senki se sajnálja. Hongot ez dühítheti, ezért mondhatta azt, amit.
    A kis Uk meg uk-muk-fuk előkerült. Ha ő szolga, vagyis annak adták el, akkor hogy hogy van pénze adakozni? Miből él egyáltalán? Azon kívül, hogy lázadozik. Vagyis egyáltalán miből finanszírozza a lázadozást?
    A királyné meg miért bujtotta fel Hongot, hogy őket kapja el? Ez talán valamiféle cseles lépés a szolgafelszabadítás ellenében? Hogy lám-lám, ők rossz emberek, maradjanak csak szolgák?

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Spoiler – de inkább a háttér információk összerakása a részemről.
      Úgy gondolom, hogy Wook keresztény lett. Hogy miként sikerült felszabadulnia – vagy megszabadulnia a rabszolgaságból – ha már eladták ? – nem tudom. De Magyarországon is voltak szökött jobbágyok, akik más országrészbe kerülve telepedtek le és élhették a szabad emberek életét.
      A város ahol élek több nemzetiségű. Szlovák telepesek az 1700-as években kerültek ide. Az anyakönyvben szerepel olyan feljegyzés is, hogy szabad ember – nem szökött jobbágy.-
      A blog elején volt arról szó, hogy mitől volt nagy király Yi San? Illetve arról, hogy a keresztényeket nem bántotta – ellenben a kígyó Yi San halála után igen nagy mészárlást csapott-rendeztetett- a keresztények között.
      x
      Igazad van – Hong egyre inkább a saját verziójába gabalyodik bele. Elhiszi saját maga is a vetélés verziót – és így bizony mindenki bűnös – a királyra is haragudna szíve szerint, de az élelmet adó kézbe nem harap a kutya –
      San anyját is tabuként kezeli – hiszen neki köszönheti, hogy Won-bin bekerült a királyi családba.
      Tehát marad a bűnbak :a királyné.

      • Andicilin Says:

        Á, szóval keresztény! Ez az eddigiekből nem derült ki. Hm, most néhány dolog eszembe jutott, de megvárok vele még legalább egy részt.:)

        A Mária Terézia korában történt betelepítésekkel kapcsolatban: Nem tudom hol élsz, de a városokban szabad emberek, vagyis más szóval polgárok éltek. A vidék viszont teljesen más. Oda úgy települtek, telepítették az embereket, hogy XY földesúr birtokára, így annak a jobbágya lett. Jó, persze nyilván kaptak különleges jogokat, amivel éppen oda lettek csábítva arra a helyre. Egyébként nem hiszem, hogy Magyarországon nagyon megérte volna egy jobbágynak elszökni, hacsak nem lett kereskedő vagy valamilyen mester, illetve nem vett magának földet. A legmodernebb korig a föld volt a legtutibb dolog az életben. Abból lehetett a legbiztosabban megélni. Lehet rosszul tudom, amit írtam, de az biztos, hogy a magyarországi jobbágyság és a koreai szolgaság más státust jelentett.

        Mi érdeke fűződik a keresztények üldözéséhez? Ennél a nőnél nem hiszem el, hogy Koreáért teszi. Biztos van rá személyes oka is.

  85. tenambo Says:

    Andicilin! Egy kicsit megelőzöm a következő részt. Vook egy korai keresztény csoport tagja. az igaz,hogy azt mondta,hogy a rendszert akarják megdönteni,de nem uzgy mint anno Debora. Tulajdonképen azt is irhatnám,hogy Gandhi elődei abban azértelemben,hogy az erőszakmentességet hirdették,és ugy akarták a rendszert jobb belátásra birni.
    A király helyesen ismerte fel ennek a csoportnak létjogosultságát és majd látod a karitativ tevékenységét.
    Vook ennek a kis keresztény/katolikus/ sejtnek volt a vezetője,pénzük pedig adományokbol volt.Lásd budhista szerzetesek. Manapság is igy élnek

    • Andicilin Says:

      Ki az a Debora?
      Szóval a hitrendszert akarják megdönteni? Bocs, de erről a Bëlga honfoglalásról szóló dalának (Ló rider) a vége ugrott be:
      “- És mik a terveitek a jövőre nézve?
      – Mindenki utál minket a környéken, úgyhogy felvesszük ezt a szeretetvallást, aki nem akarja, azt meg felnégyeljük.”

      Komolyra fordítva a szót, nem néztem még egyszer se utána, mert elfogadtam az egyszerű választ, de a Csószon dinasztia idején milyen vallási rendszerük volt? Milyen vallást követtek az emberek? A Sillában ugye Tokmán bevezette a buddhizmust, itt meg már neokonfuciánus rendszer van, de az nem vallás, hanem inkább filozófia. Vagy ezen a rendszeren belül – ami az állam működésére is kihatott – buddhisták voltak az emberek? Mert azt látom csak, hogy kisebb pogány, vagy sámánisztikus szertartásokat végeznek, de az szintén nem vallás. Szóval tud erről valaki valamit?

      • tenambo Says:

        Debora Dong yi gyerekkori barátja volt,aki fegyveres lázadást szervezett a rendszer ellen,de lebukott. Dongi megprobálta őt sebesülten megmenteni,de ő is lebukott,mint tettes társ. Ezért a király kénytelen volt őt számnüzni. Deborát lefejezték. A számüzetésben született Gün a későbbi uralkodó. Ezért kellett volna a “Királyi ház titkai”-val kezdeni a sorozatot,mert összefüggnek.

      • Andicilin Says:

        Ja, emlékszem már! A kiszengnél kapták őket rajta, így az kiszeng ház vezetőnőjét is elvitték, pedig ő korábban mindig segített Donginak.

      • Bridget Says:

        Az ő neve nem Geduora volt véletlenül? oO Én úgy emlékszem…

      • Cirmolán Says:

        De, csak tenambo így hívja.

      • Bridget Says:

        Oké :”D

  86. yucca Says:

    Én megértem Hongot, mert fájdalmában mondta mindazokat a királynénak, a húga nem önként jelentkezett ágyasnak, az anyakirályné választotta ki, elsősorban ő rá kellett volna haragudnia a királyi párnak. Nekem mindig szimpatikus volt a királyné, de ő volt az, aki eleve fenntartással fogadta Vonbint, mert nem őt akarta San mellé, ezért türelmetlen volt vele, egyáltalán nem segítette beilleszkedni, nem királynéhoz méltóan viselkedett.
    Félre értés ne essék, nekem se tetszett Vonbin, nagyon rossz természete volt, de hogy az események idáig fajultak az anyakirálynénak köszönhető.

    Na végre szinrelépett Songjon tesója elég érdekes körülmények között.

  87. Mogyi Says:

    Hongnak nincs mostanában szerencséje. Kár volt engednie az anyakirálynénak az ágyas ügyben. A király is mondta, hogy nem helyes, mert túl nagy hatalma lesz, de csak beleegyezett. Túl nagy hatalmat kapott hirtelen és nem tudja hogyan is kezelje.Most meg ki sem vizsgálta a keresztények ügyét, csak erőszakosan rájuk rontott, csak azért, mert tippet kapott az özvegytől.Látszott a rajta, hogy teljesen elment az esze a haláleset miatt, pedig maguknak okozták a bajt.Wonbinnak is meg kellett volna húznia magát, ha már ő került új helyre.

  88. Cirmolán Says:

    A királyné meg akarta látogatni a beteg Wonbin-t, de királyi mama megakadályozta. Bezzeg a kígyó “illetlenkedhetett”.

    Wonbin elkövette azt a hibát, hogy egy szerencsétlen hazugságot tragédiává dagasztott. Haláláért saját maga a felelős. Mi a francnak áztatta magát betegre az esőben!? Azt csodálom, hogy szerencsétlen udvarhölgye nem betegedett meg.

    Szinte érthetetlen, hogy az anyakirályné miért egy ilyen tapasztalatlan gyerek-lánykában látta a trónörökös szülőanyját. Ha már nem a fia szívének is kedves hölgyet sóz a királyra, legalább egy termékenységgel megáldott nemesi családból választott volna pár évvel idősebb “béranyát”.

    A kis Uk Muk Fuk meg hogy a csudában tudott meglépni az üldözői elől egy nyíl ütötte sebbel a melkasában?

    San is Hong is hihetetlen munkabírású ember. Csak míg San-t a lelkiismerete hajtja, Hongot a hatalom élvezete.

  89. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Nem tudom, mit szóltok hozzá – bár igen szeretem Yi San karakterét – de a folyton visszatérő – én vagyok a hibás – én tehetek róla – megjegyzései zavarnak.
    Egy király nem nyilatkozhat így.
    Vannak döntései – lehetnek érzései – de ezt így nem nyilváníthatja ki.
    Pl. a szolgának a kivégzése előtt, vagy most a Honggal való beszélgetésekor.
    Hong vétett ellene – a királyné ellen is- és még a király érezteti Honngal, hogy ő Yi San a hibás?

    • Marianna Says:

      Ez engem is bosszant. Ugyanúgy mint amikor a járványok idején is meg ha félrenézett a kiskakas, meg nem sütött ki a nap is stb mindig azt szajkózzák, hogy megérdemlem a hált kérem végeztessen ki felség.

    • Cirmolán Says:

      Ezek számomra is furcsák. De ha ennyiszer mondogatják, akkor talán udvariassági formulák lehettek náluk akkoriban, ha túlzóak is. Mint angolban az “Exuse me!” , miközben a megszólított még azt sem tudja, hogy miért “Exuse me”. Nálunk is vannak hasonló formulák, amiknek az eredeti jelentésébe már bele sem gondolunk. Pl. levélben: “Tiszteletel:”, ill. “Köszönettel:” , miközben nem is tudjuk, hogy valóban tiszteletreméltó-e a címzett, ill. előre köszönünk olyasmit, amire nem is biztos, hogy kedvező válasz jön.
      Vagy főnök a beosztotthoz: “Megkérhetnélek, hogy … ?” , miközben ez egy “Tedd meg!” felszólítás.

  90. Marianna Says:

    Nekem ma nem volt időm nézni csak bele -bele kukucskáltam így csak a korábbi emlékeimre tudok hivatkozni, de úgy emlékszem a királyné meg akarta látogatni Vonbint, de az anyakirályné visszaparancsolta. Tehát nem olyan szívtelen azért a királyné.
    És igen …ha nem Vonbin lett volna az ágyas hanem bárki más akit a király szívlelt és csak egy kicsit is szeretett volna, mindenben segítette volna azt a valakit a királyné , mert neki az a célja , hogy legyen egy nő aki néha elveszi a király figyelmét a gondokról aki mellett kicsit megnyugodhat, pihenhet, akár mint férfi és nem uralkodó felszabadulhat a terhek alól. És mivel a királyné tökéletesen látja, hogy erre a feladatra Song Yeon alkalmas, azért ragaszkodik hozzá.
    De abból is látszik, hogy nem hatotta meg a királyt ez a nő, mert egy szóra lemondott arról, hogy a beteg ágyasát nézze meg, elment a hivatalos munkáját intézni. Még a megsérült kapitánya mellett is ott akart ülni amíg magához nem tér. Song Yeon mellől el se mozdult és őrjöngött hogy azonnal orvost és mindent tegyenek meg hogy meggyógyítsák.
    A királyné a sértések ellenére is csitítgatta az udvarhölgyét és megértette Hong mély fájdalmát.
    Ha valaki kemény és sokszor szívtelen akkor az a San anyja.

  91. Marianna Says:

    Abból látszik, hogy van köze a kígyónak Min Ju-sikhez, hogy most is Chwe találkozott vele és megkérdezte mindent előkészített-e. Na ez az előkészítés az volt, hogy a korai keresztány csapatnak a találka helyére be kellett készíteni olyan fegyvereket amilyennel rálőttettek a királyra , hogy így egyértelműen rájuk terelhessék a gyanút. Így használja ki saját céljára a kígyó Min-Ju-siket is és Hongot is. Ugye milyen elegáns megoldás ????? Mint a marionett bábuk úgy rángatja a kígyó az embereket, ahogy akarja.

    • Cirmolán Says:

      Az okossága persze nem a kihasználásban áll, hanem abban, ahogy és amiért kihasználható helyzetbe juttatja őket.

  92. rog70 Says:

    Azért a középkori koreai orvoslás érdekes lehetett… Nem vagyok szakértő, de szerintem egy eszméletlen lázas beteg kezelése nem kellene, hogy kimerüljön abban, hogy ülünk az ágya mellett és zokogunk 🙂 még ha orvosságot nem is tud adni neki, mert nem tudja lenyelni, csak hallottak a borogatásról? Ha férfi nem is csinálhatta, minek ül ott mindig két ápolónőszerűség a sarokban? Dísznek?
    Azt is nehezen veszi be a gyomrom, hogy Hong “úrnő”-nek szólítja a haldokló húgát… általában illem meg minden, de egy ilyen helyzetben csak kitör az emberből egy “húgom” vagy “Won-bin”…

    • Marianna Says:

      😀 Na erre mondtam én jó néhány héttel ezelőtt, hogy elő kellene újra venni a…” réztálban friss hideg forrásvíz és szépen összehajtogatott fehér szövettel borogatni”….. kell és törölgetni a beteg homlokát. Akivel ezt csinálták, mind meggyógyult. Az öreg királyt is felélesztette vele a herceg, Song Yeon is meggyógyult, a testőrök sebei ripsz-ropsz begyógyultak és már mentek is újra a bevetésre.(bár ők a sebeiket borogatták) …na amiért ezt senki nem csinálta meg Vonbinnel nem is gyógyult meg.

      • Cirmolán Says:

        Maga okozta betegségéből Wonbin nem is akart kigyógyulni. Ő mondta, hogy inkább a halál, mint a szégyen. Akkor meg hiába minden ápolás
        .
        Hongnak abban igaza volt, hogy húga az utóbbi napok légköri nyomását nem bírta elviselni. Abban viszont nem volt igaza, hogy a királyné ennek az oka. Ha Wonbin elfogadja a rangidős feleség csekély “rigolyáit” és nem lázadozik az erkölcs-könyv elemezgetése ellen, akár még barátság is kialakulhatott volna közöttük.

        Ez a teherbe eséses hajsza is egy baromság volt, fiatal korára és a királyi kegyben való részesülések számára való tekintettel bőven kaphatott volna 1-2 év türelmi időt.

        Késői szégyenérzete is nevetségesnek tűnik.

        Amit igazi csapásként élhetett meg, az királyi anyuka kegyeinek az elvesztése. De ez sem szólt volna örökre.

        Összességében az ifjú leányzó nem annyira személy/ek/, hanem a túlkonfucionált Joseon kor áldozatává vált, mert eltévedt az útvesztőiben. Szerintem San is eltöprengett ezen, azért bocsájtott meg a Hong tesóknak. Mivel elfogadta második feleségnek ezt a gyereklányt, és királyként még semmiféle szabályváltoztatást nem tervezett és nem eszközölt ez ügyben (pl. feleség alsó korhatára, rangsor eltörlése a királyi család nőtagjai között), ezért kérhetett bocsánatot Hongtól.

  93. Marianna Says:

    15-én hétfőn 21 órakor lesz a Film Mánia adón az a film amit szintén nem olyan régen említettem ,hogy véletlenül találtam DVD-n Confuciusról. Nekem tetszett.

  94. Cirmolán Says:

    Ki irányította, felügyelte a palota női ügyeit? Királyi anyuka vagy a királyné? Mert mintha mindketten a maguk felelősségének éreznék. Hogyan oszlanak meg akkor a feladataik? A kor tiszteletként dominál vagy funkcionálisan is?

    • yucca Says:

      Az 57.részben mondta az anyakirályné:
      “Bármilyen ügyben nekem kell intézkednem, ami a királyi család nőtagjait érinti”
      ( lásd: 57.rész 00:45:04-nél )

      • Cirmolán Says:

        Az csak az igazság egyik fele.
        Viszont királyné azt mondta, hogy a nők vagy nőügyek alá tartoznak. Hongnak el is mondta, mi vár üntetésként a húgára. A király is a királynét kérte meg, és nem az édesanyját, hogy bocsásson meg ő is a Hong-oknak.
        Akkor most mi van?

    • rog70 Says:

      Megfigyeltem, hogy amióta San visszaadta a kígyó rangját, az özvegy királyné és San anyja gondosan kerülik egymást… vajon ki most a magasabb rangú? Külsőségek alapján az özvegy (neki van kerek hímzése a ruhán), de akkor nem neki kellene irányítania a női részleget? Korban lenyomja a királynét (két nemzedékkel idősebb). Persze lehet, hogy nem is akar a tyúkóllal vesződni, neki politikai ambíciói vannak.

      • Andicilin Says:

        Szerintem az özvegy királyné nem kapta vissza a hatalmát, csak a régi lakosztályát.

      • Marianna Says:

        De visszakapta mert a körmintás királyi hacukában lófrál időnként és ücsörög.

  95. Marianna Says:

    Most kezdődik az M1-en egy dokumentum film Dél-Koreáról. …Tradíció és modernitás címen

    • Marianna Says:

      Érdekes volt. Azt mondták több országban is kutatják mi a titka a filmsorozataik ilyen hatalmas népszerűségének.
      Még mindig a legfőbb szabályuk az idősebbek tisztelete , de ezt ma is befolyásolja a “rang” is pl egy előadóművész …idősebbnek …számít ha hamarabb debütált vagy népszerűbb nagyobb sikert ért el …akkor a “pályatársak” még ha korban idősebbek is …mély meghajlással köszöntik. ( Bár most már csak derékig hajolnak meg nem térdelnek le)

      • Marianna Says:

        “kutatják mi a titka”….ja ők is azt feltételezik, hogy az érzelmek , a szerelemi szálak finom ábrázolása, nem pedig a testiségen keresztüli bemutatása.

        50 %-a a lakosoknak buddhizmus híve amibe beleolvadtak az ősi sámánizmus jegyei, 50% katolikus.

    • Andicilin Says:

      Hogy mi a titka? Elsősorban az újszerű köntös. A koreaiság. A külsőségek, mint pl. tárgyak, ruhák, tipikus mozdulatok, stb. Ja, és még az igényes kivitelezés és nem utolsó sorban a jó marketing. A történet önmagában nem lenne sikeres, főleg ez a sorozat, ami most megy. A színészi játék erősen túljátszott, olyan mintha színházba lennénk, ahol nagy mozdulatokat, az utolsó sorból is látható mimikát kell produkálni. Van aki ezt szereti, ez nem baj, csak ténymegállapítás. A realista filmjeikben viszont nem így játszanak ők sem.

      • Bridget Says:

        Szerintem a koreai sorozatoknak nincsen titka… egyszerűen csodálatosak. *-*

      • Cirmolán Says:

        Azért a YS-ban sem minden színész játssza túl a szerepét. Dalho bácsika, Maxon, a részeges festő, LiCson, Tak festő, DaeSoo, Hong nagyapó tesója többszörösen is, időnként a nemrég súlyosan sebesült Seo parancsnok,a királyné udvarhölgye, Csobi és KimBizsu is, de a főbb szereplők (Yeongjo, San, anyakirályné, királyné, özvegy királyné, Chve, Hong, Jong, Jang, SeongJeon, Wonbin, Han, Nam, Művészeti Hivatal vezetője és helyettese, az elhunyt és az élő főkönyvtáros ill. a gyerekek) nagyjából a helyükön vannak, voltak.

        Általánosságban a titok a külsőségeken kívül talán az ismeretlen okozta újszerűség, a misztikum és meseszerűség (Silla, Kim SooRo), a témák hagyománytisztelő és minden közönségességet mellőző (pl. Jumong, lányos fiúja) megközelítése mellett a régmúlt eseményeinek fejtegetése és a szép zenék. Ami hibádzik, de nagyon, az a humor.

        Nálam a YS az eddig látott történelmi témájú koreai sorozatok és filmek között eddig az utolsó helyen kullog, pedig YS személyisége nagyon is szimpatikus.

      • Andicilin Says:

        Ők is túljátsszák, csak nem olyan mértékben. Én ezt nem hibaként rovom fel, csak ténymegállapítás. Az összes ázsiai drama ilyen, szóval inkább stílusjegy.

      • rog70 Says:

        Eddig kivétel nélkül minden sorozatban, amit láttam, a “komikus” mellékszereplők valami hihetetlenül ripacskodtak. Imádtam a Shillát, de ha Dzsukbang és Godot megjelent a színen, alig vártam, hogy vége legyen a jelenetnek, a második nézésnél már áttekertem a 90%-át. A magyar szinkron csak rontott a helyzeten.
        Ugyanez volt a helyzet a Dong Yi-ban a zeneakadémiás mellékszereplő párossal, most meg a Dalho-Maksun duóval: kibírhatatlanok, alig várom, hogy váltsunk már. Öröm, ha nem szerepelnek a napi részben…
        A ripacskodás a többi szereplőtől sem áll távol, mindegyik elköveti egyszer-kétszer. Olvastam valahol, hogy az ázsiai színházban a szereplőknek már a jelmeze, a maszkja, a mozgása egyértelműen jelzi, hogy pozitív, vagy esetleg gonosz karakterről van-e szó, különböző társadalmi osztályokba tartozó karakterek különböző módon gesztikuláltak stb. Lehet, hogy ez a hagyomány “szűrődik be” a sorozatokba is?
        A másik, ami engem halálra idegesít, amikor a szereplők megismétlik egymás mondatait:
        “-Felség, Vonbin úrnő rosszul lett.
        -Mit mondasz? Vonbin úrnő tényleg rosszul lett?
        -Igen, az úrnő rosszul lett.”
        ..és ebből minden epizódban van 2-3…

    • yucca Says:

      Számomra a népszerűsége az egyedi stilusban rejlik, ahogyan a témákat feldolgozzák mindezt gyönyörű betétdalok kíséretében.

  96. cila Says:

    A történetek a hónapokig elhúzódó részek miatt beépülnek a mindennapjainkba, a gondolatainkba és teljes kikapcsolódást jelentenek. Az ember egy-két órára elfelejtheti a külvilágot.

    • Bridget Says:

      Ott a pont ^^
      Mondjuk én eléggé le vagyok maradva most a sorozattal, van felvéve vagy hét rész, legutoljára talán csütörtökön néztem, és még csak az 53. rész fog következni nekem. ><

  97. Bridget Says:

    Mutatok egy újabb rajzot… régebben csináltam, talán egyszer a suliban egy angol órán. 🙂 Nem ábrázolja egyik szereplőt sem, csak a fejemből pattant ki, szerintem nem lett olyan rossz 😀

    • Marianna Says:

      Tök jó. Jobb mint az álló teljes alakos kép vagy a szilvafaág.Kicsit komor a tekintete, a szája elég érdekes . általában a szemöldökük nem szokott ennyira más lenni a kétoldali sőt szinte minden embernek ugyanolyan, de valóban ilyen hangsúlyos, sűrű, széles.
      A nyak és hajdísz és a ruha kivágás szinte tökéletes 🙂
      És az angoltanárnak tetszett 😀 ?????

  98. Sue Says:

    Bridget!
    Jó a kép, csak miért mérges? Talán haragudtál valakire mikor ezt rajzoltad?
    MÁS.
    Tegnap láttam az M1-en egy J.Chan fimet. Mese volt és hogkongi film, de ugyan az az érzés jött le mint a koreai romantikus sorozatokról. Ez az ő érzés világuk lehet. De szép és kedves nekem. Nem csöpögős és mégis mély érzelmű.

    A viccesnek szánt figurák valóban néha idegesítőek, de nem minden filmben.Szerintem rendezője válogatja.

    • Bridget Says:

      Köszi 🙂
      Nem szántam mérgesnek, inkább érdeklődő akart lenni xD

  99. Andicilin Says:

    Hát a Szong családban nem agyaltak túl sokat a neveken.
    Hong kezdi halmozni a túlkapásokat. Csak aztán ki ne derüljön, hogy ő csempészte oda a fegyvereket.
    Érdekes, hogy a keresztényeket a világon mindenhol így fogadták, ahol először megjelentek. Egyébként én nem látom olyan nagynak a különbséget a konfuciánus erkölcsiség és a katolikus erkölcsiség között. Lehet ezért is terjedt el mára olyan nagy mértékben ez a vallás náluk.
    Az özvegy királynénak tényleg az lenne a terve, hogy Hongot az oldalára állítja? De hát Hong láthatóan már csak egy hajszálon függ.

    • Marianna Says:

      Mert az anyakirályné nem gondolja , hogy a király sokkal dörzsöltebb már mint volt valaha és már ő is előre gondolkodik, és átlát a szitán. Azt sem gondolja , hogy Hong akkora pancser és annyira vágyik a hatalomra , hogy a túlkapásai már a királynak is szemet szúrnak és tőle se fogja tűrni a disznóságokat, amikor már túllépet egy határt , késő a visszakozz.
      Neki mind a két eshetőség jó. Ha Ong nagy befolyású lesz , megszerzik maguknak ,mert az látszik, hogy “hipnotizálható” lsd azt is hogy a szájába adta, hogy a keresztények a merénylők.
      De akkor se fog kétségbe esni ha Hongot likvidálják, egy emberrel kevesebb a király személyes tanácsadói közül.
      Aki nagyon aljas az Chwe. Mostanra szinte gondolkodás nélkül megy és besúg mindent a kígyónak és mint szabadon járkáló intézkedik a kígyó utasításai szerint. Ez is csak a zsíros vagy szójaszószos bödönjét félti azzal a hájfejével.Mit érdekli őt az ország.

  100. yucca Says:

    Azt gondoltam, hogy Hongnak az örökbefogadási ötletet az özvegykirályné adta, de ő is meglepődött ezen, akkor most Hong tényleg csak teljesíteni szeretné huga utolsó kívánságát, vagy a mérhetetlen fájdalom miatt így akar bosszút állni?, vagy szövetkezni az özveggyel? Mindenesetre az özvegykirálynénak tetszik Hong lépése.

    Elérzékenyültem, amikor Songjon visszaemlékezett az öccsére.

    • Marianna Says:

      Hong a királyné iránt érzett utálatból tesz meg mindent hogy teljesítse a huga kívánságát, hogy csak azért is a húga legyen a trónörökös anyja és ő ezzel megint csak nagyobb hatalomra teszt szert.
      A hülye nem gondol bele , hogy ezzel San vonala megszakad , San pedig még nemzhet gyereket és azért a királyné is okosodott az elmúlt időben annyit , hogy merje a hatalmát a királyi férje érdekében megcsattogtatni.
      Persze a kígyónak hogyne lenne jó. Elteszik láb alól a királyt és annak a gyereke lesz a bábkirály akit évekkel ezelőtt ők is számba vettek mint lehetséges tesze-tosza koronaherceget, ha sikerült volna kilökni a pixisből az öreg királynál Sant.

      Elég nehezen esett le Song Yeonnak , hogy a srác a tesója. Nem kérdezett volna magától rá a nevére amikor a történetük olyan hasonlóan hangzott.

      Látjátok a király állandóan ugrik ha Song Yeonról van szó. De csak a 74. részben mondja ki azt a mondatot amiből megtudjuk miért 😦

      A hét végén összeszedtem a lelkierőmet és a 74-től 77-ig végignéztem .Több mint egy hete készülök rá de nem bírtam olyan állapotba szedni magam, hogy nekilássak. Én sajna akármilyen vontatott , szeretem a Yí Sant és most újra megpróbálom feltuningolni magam.

      • tenambo Says:

        A legdrámaib része a sorozatnak. Ezt a részt én is kihagyom,annak ellenére,hogy már másodszor nézem végig.
        A nagyfánál való találkozás is igen szép.

      • Andicilin Says:

        Kíváncsi lennék, hogy vajon Szan féltestvére, s annak a fia valóban olyan teszetosza volt-e, mint amilyennek itt az özvegy királyné és Hong elképzeli. Róluk nincs sorozat…még? Érdekes lett volna, ha Szannak nem születik egyáltalán fia, s egyszer mégiscsak ők öröklik meg a trónt. 🙂

      • MM Says:

        Hát én arra gondoltam, hogy mivel biztosan erősen érzékeltették volna bármelyikkel , hogy az ő jóvoltukból jutottak hatalomra , eleve tisztában kellett volna lenniük azzal , hogy úgy kell táncolni ahogy ők muzsikálnak, mert egyébként csinálnak nekik olyan szép kis dombocskát.

      • MM Says:

        …”A nagyfánál való találkozás is igen szép.”..

        Amikor először láttam azt hittem akkor, hogy kiugrik a szívem.

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      A húgának nem volt ilyen utolsó kívánsága – legalábbis a látható részekben nem Azon sápítozott, hogy nem tudott utódot adni a királynak, de az, hogy fogadjanak örökbe -nem került szóba.
      Egyre nyilvánvalóbb, hogy Hong minden hibáját és bűnét a király hitvesére vetíti ki.
      De a királynak is lehetne több esze.
      Nem az a cél, hogy saját gyermeke legyen?
      Tehetne érte valamit – a sok olvasgatás helyett.
      Remélem, hogy majd csak alakul a dolog.
      Hongnál már csak azt várom – mikor kerül a bambusz rudak mögé.
      Egyre közelebb érzem.

  101. Marianna Says:

    Ma 21 órakor Film Mánián Confucius élete lesz bemutatva, film.

  102. Cirmolán Says:

    Ki az a Yang Ju Sik? Mintha a király ismerné és ámuldozott, mikor megtudta, hogy még őt is megelőzve felszabadította a szolgáit.
    A szereplőlistában Yang Ju Sik nem szerepel. Szerepel benne Jang Tae Woo és Min Ju Sik, de Yang Ju Sik-ot vagy Jang JuSik-ot nem találtam. Valami korabeli tudós-filozófus lenne?

    • Marianna Says:

      Egyszerűen csak katolikus. Valahogyan megismerkedett ezzel a hittel vagy tannal ki hogy szeretné és megtetszett neki :-D. Most meg a kígyó és Hong jóvoltából rács mögött van. Eddig nem volt róla szó. Csak ennyi.

      • Cirmolán Says:

        Lehet, hogy éppen az ő vallatását láttuk? Amit Hong felügyelt?
        Valahol olvastam, hogy Koreában a keresztény hit népi kezdeményezés útján terjedt és gyorsan. Tömegméretei miatt kezdték végül is üldözni .

        Királyunk elég tájékozott, nem csoda, ha alig jut ideje alvásra. Jópofa volt, ahogy a kis hátizsákjával elindult világot látni. Nam úr legnagyobb örömére. Ebben hasonlít Sukjong dédapjára. Meg valami örök buzgalmat DY-tól is örökölhetett.
        Még jó, hogy Hong már hibázott néhányszor és San, ha rá is hagy dolgokat, azért nem minden fenntartás nélkül. Törődése is inkább egy főnök aggodalma egy nagyra becsült beosztottjáért, mint “rokoni”.

        Szegény Hongnak a szemére ment a bánat valami hályog formájában, miközben átmeneti alkoholizmusa folytonos workoholizmusba ment át. Már fél Korea a börtönben sínylődik a túlbuzgalma következtében, az igazi bűnösök meg vidáman elvannak.
        Jong titkár valamivel higgadtabb volt, mégis rossz véget ért.

      • tenambo Says:

        Koreában 1836 előtt világi hivek terjesztették a keresztény hitet. Később Kinábol átjött francia misszionáriusok .Az 1622-ben meggyilkolt 9 koreait,akik igy vértanu halált haltak IX.Pius pápa 1791-ben boldoggá avatta.
        Nagyobb keresztény üldözés l839,1846 és 1866-ban volt.

      • MM Says:

        Az a király aki Sant követi 44 éves koráig élt . (hamarabb meghalt mint az apja.Miért haltak ezek ilyen korán amikor a nagyapjuk milyen sokáig élt?.., mármint Geum )..ha jól tudom 1834-ben halt meg. Akkor ő talán még igazságos király volt és követte apja megkezdett munkáját? Bár 10 évesen amikor San meghalt még 5 évig a kígyó volt a régens és róla is úgy tudom, (azt írták mások) hogy bizony nagyon sok katolikust kivégeztetett.

        Igen , az lehet, hogy az ő vallatását láthattuk, hiszen ő volt a leghatározottabb és nagyon jó benyomást kelett még így megkínozva is …ez jó hülye megfigyelés ..bocsi 😦 , de olyan határozottnak, őszintének és olyan igazán jó embernek tűnt számomra.

  103. Andicilin Says:

    Hm, most akkor ki is tervelte ki a keresztények lefülelését? Ki akarja őket árulónak beállítani? Nem az özvegy királyné? Vagy csak Csve miniszter előtt játssza az ártatlant? Vagy az egész mindössze Min Jusik magánakciója?
    Érdekes lesz ez az második felességé való nyilvánítás. Az előzetesből az jött le, hogy Szongjont a király először csak ágyassá teszi. Persze egy csomószor direkt megtévesztőek ezek az előzetesek.

    • Marianna Says:

      Hát igen. Elég nagy a csúsztatás. Lehet, hogy nem volt elég következetes a rendező? Mert Chwe egyértelműen megkérdezte Min Jusiket, hogy elrendezte-e amit megbeszéltek. Na arra már nem veszek mérget, hogy azt kérdezte-e hogy a amit az özvegy királyné kért. Szóval inkább rendezési hiba lehet, mert Chwe kérdezte meg , és mindent rajta keresztül intéztet a kígyó, tehát nem játszhat előtte mást.

      És nekem úgy rémlik, hogy a kígyóval történt beszélgetés és a tőle kapott valami papíros után lelkesedett be ennyire Hong , hogy na ő aztán már tudja hol az a cím ahová le kell csapni.

      Egyébként meg elég érdekes a mikroklímája ennek a fővárosnak.Mert elindul esőben a börtönből Song Yeon, aztán odaér napsütésben az öccséhez aki a szabadban vígan lapozza a festményeket, nyoma sincs a víznek.
      A király kiment egy kicsit szétnézni, aztán a hír hallatán , hogy Song Yeon börtönbe került visszarohant ,majd azt mondja , hogy a napokban letartóztattak egy festősegédet. Nekem ez úgy egy napnak tűnt volna a film alapján.

      • Andicilin Says:

        Szöul nagy. Mire odaért már elállt az eső, vagy ott nem is esett. Amúgy arra kíváncsi lennék, hogy Uk tud-e festeni. Meg arra is, hogy a hatására Szongjon beleolvas-e a keresztény tanokba. Aztán ha ágyas lesz, és nyilvánvalóan a saját testvére esetleg meglátogatja, akkor őt, mint keresztényt hogyan fogadják. Gyanítom persze, hogy nem túl barátságosan.
        Ez a pár nap dolog már nem először fordul elő. Tényleg ilyen hülyeségeket mondanak vagy csak a fordító/szinkronszínész nem tudta mással kitölteni az időt, amíg beszélnek?

  104. Eva Says:

    Nem azért mondom, de ez az éjszakai tv-zés teljesen megváltoztatja az életvitelemet,az adás után még nem tudok elaludni, viszont egész nap komolyan konzentrálnom kell, kêne.
    Csodálkozom magamon,mennyire magával ragad a téma,történet,a figurák és fejlödésük, érzelmi öszinteségük.Soha, vagy régen nem hallott mondatok.A nyugati produkciók egyszerre üresnek, felületesnek tünnek.
    Sok a tanulnivaló számunkra,magyarokra.
    Figyeljenek a mi exaltált filmcsinálóink, tanuljanak.Hogy tudnánk a
    mi fantasztikus történelmùnket így eladni.

    • Marianna Says:

      Akkor te is meg vagy fertőzve 😀 Korábbi filmek fórumán több társunk is ugyanezt írta.Köztük én is úgy vagyok hogy szinte nincs is ingerenciám, hogy bekapcsoljam a TV-t. egy nyugati gyártmányú film miatt.

  105. cimike Says:

    sziasztok!
    Számomra a mai rész egyszerűen csodálatos volt 🙂 Annyira aranyosak a szerelmeseink! Csak szegény Dae-soot sajnáltam 😦

    • Marianna Says:

      És Song Yeon nem is tudja mit tett érte Dae Su. Imádom ezt a részt. 100-szor meg bírnám nézni. Nekem is azt tetszett a legjobban, hogy kitalálta mivel vághatja át az anyját San. Na és figyeljétek!!! Song Yeonnal szertartása házasságkötésí szertartása volt. Se Vonbinnel se az anyja által behozott új ágyassal nem mutatnak szertartást. Sőt megint úgy kell majd a királyt megfenyegetni, hogy menjen el a másik ágyashoz .

  106. yucca Says:

    Hát jó sokat kellett várni mire SongJon és San végre egymáséi lettek, azt hittem már sose jön el ez a pillanat, egy kicsit már kezdett unalmassá válni ez az egymás iránti vágyakozás.

  107. yucca Says:

    Az nagyon tatszett, ahogy átvágta anyját San, végre volt egy remek ötlete, hogy szerezze meg szerelmét a tiltakozás ellenére.

  108. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    A szerelmeseket már kiveséztétek – nagyon aranyosak voltak – de nekem a legmeghatóbb jelentet a csomag és levél megtalálása volt az ivó udvarán. Ahogy kereste Dae Sout.
    Tak festő is lelepleződött. Már régóta lehetett tudni, hogy nem közömbös neki Song Yon de most, hogy feleségül is vette volna? Csúcs.
    Li festő viszont még a szokottnál is ripacsabb volt.
    A kedves mama – pedig csakis a trónt nézi.
    Nincs tekintettel a fia érzéseire. Pedig már rájöhetett volna, hogy mennyire szereti San a lányt.
    A királyné a végén – igaz, hogy örült az új frigynek, de szerintem ott volt benne a féltékenység egy kicsi tüskéje.
    Miért nem ő az a szerencsés, akit így tudna szeretni a király.
    Pedig őt is nagyon-nagyon szereti – jelezte mindezt azok a részek, amikor azaz “édes” Wonbin megvádolta a királynét.

    • Marianna Says:

      …”A királyné a végén – igaz, hogy örült az új frigynek, de szerintem ott volt benne a féltékenység egy kicsi tüskéje.”… szerintem nem tüske hanem csak egyszerűen szomorúság, fájdalom hogy ő nem volt képes gyermeket szülni. Egyszerűen csak tudja , hogy ezeknek nem kellett volna bekövetkezni ha ő képes megfoganni. És hát persze biztos irigyli a szerelmet… de én a tüskét valahogy olyan rosszindulatúnak érzem …benne viszont nem érzek rosszindulatúságot, csak szomorúságot.

      Ezt Dae Su bátorságának köszönhetjük. Az udvarhölgy feltette a kérdést a királynénak, újra jelöli-e Song Yeont. De elvitták a képet nem kaptunk rá választ. Csak azt tudjuk leállították a ceremónia hivatal előkészületeit az asztrológiai számításokban. DE KI ÁLLÍTTATTA LE??? A királyné vagy maga a király??? Na ezt se mondták meg szó szerint. Csak annyit tudunk, hogy a királyné tudta hová és miért ment a király. Szerintetek?

      • Cirmolán Says:

        Én inkább keserűségnek nevezném, amit az I. feleség a II. (vagy III.?) feleség nászéjszakáján érzett, főként, ha saját nászéjszakáján őt ugyanúgy nem látogatta meg a férje, mint Wonbin-t.

        Szegény DaeSoo ettől kezdve már nem is láthatja SongJeont?

        A sorozat két legönzetlenebb és leginkább szeretnivaló emberkéje Daesoo és a királyné. Csak hát míg DaeSoo-nak szerelem terén lehet még dobása, szegény királynénak nem.

    • rog70 Says:

      “Tak festő is lelepleződött. Már régóta lehetett tudni, hogy nem közömbös neki Song Yon de most, hogy feleségül is vette volna? Csúcs.”

      Főleg úgy, hogy már nős 😉
      Amikor Li Cson-nal elszórták a pénzüket a részeges festőre, akkor mutatták is, hogy a felesége kiakadt rá és “súlyosan” megsérült – volt 3 karmolás az arcán. 😀
      Úgy látszik Tak felesége is olyan “határozott”, mint Li Cson-é, ha a férjéről van szó… 🙂

      • Cirmolán Says:

        “Főleg úgy, hogy már nős. … ”
        Így emlékszem én is, és nem értem a magyar szinkron következetlenségét. Bár Koreában nem csak a király tarthatott több feleséget / ágyast, ha bírta anyagilag. A mondat első fele festőéknél világszerte nemigen hibádzott, annál inkább a mondat második fele. Tak már azt a 3 karmolást is az anyagiak miatt kapta, mit kapott volna, ha hazavisz még egy feleséget!?

  109. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Az öreg királytól kapott gyűrűk meg nem kerültek a képbe – vagy én voltam figyelmetlen?
    Mikor-mikor-mikor?
    A figyelemről jutott eszembe –
    kacsintott – megint kacsintott San. Akkor, amikor a kacsával belépett Song Yon palotájába.
    Olyan aranyosak- 😀

    • Marianna Says:

      Ne izgulj már!!!! A gyűrűk is előkerülnek majd a legfontosabb pillanatban és olyan reakciót váltanak ki San anyjából amire nem is gondolnál most hogy már megvan mind a 7 feje a sárkánynak. De még sajna kinöveszt vagy ennyit.
      Ő nekem ma sok sok pillanat tetszett. Pl imádom ahogyan Song Yeon fordul amikor keres valamit , vagy amikor hátulról megszólítja a király.
      Tündér volt a király mindegyik szerelmi vallomása …a sziklán… a fa alatt… a hálószobájában először amit csak kamuból rendezett meg….aztán az igazi találkozásnál az esküvő után Song Yeonnál…de szuper volt a királyné viselkedése amikor bement a királyhoz és elmondta hogy tudja hogy miért tette és mit tett vagy mit nem tett:-D
      Szóval ilyenkor egyszerűen szavak nélkül is ott van a levegőben köztük az a végtelen szeretet tisztelet , hála.
      Juttassátok eszembe ,de egyszerűen most nem tudok felidézni olyan jelenetet amikor a királyt Song Yeongon kívül láttunk valakit megölelni.

      • adal Says:

        Nem emlékszem én sem…épp azon gondolkodtam, milyenek voltak az eddigi nagy ölelések: a Jumongé, Yusiné, Bidamé,
        Güm apjáé és most a dédunoka Yi Sané ?! Csak azt tudom,
        hogy egészen különleges érzelmi töltést tudtak közvetíteni
        … bár árnyalatnyi különbségek voltak a mozdulat “megfogalmazásában” – hát végre itt is megtörtént !
        A királyné iránti nagy tiszteletét és “kedvesem ”
        megszólítását is szeretem, a tekintetével.
        Hong titkárban nagyot csalódtam, bár ő talán azt hiszi,
        hogy így is mindenben a királyt szolgálja, nem veszi észre
        a kígyó már körbe fonta,de a fiatal királyné jól kiosztotta…
        No végre utolértem magam, hozzászólásaitok olvasásával, már hajnal van… várom az újabb részt. 🙂
        Üdvözlet MINDENKINEK

      • tenambo Says:

        n sem láttam ilyet,de aki még nem látta a sorozatot,felhivnám a figyelmét,hogy most kezdődnek az érzelemdus,szép és tragikus részletek. Lehet a zsepit is előkésziteni.

      • MM Says:

        Majd figyeljétek meg, lesz még olyan jelent ahol a királynéval szemben áll a király és szinte érzi az ember a hálát a szeretetet ami árad a királyból , mégse fog hozzáérni az eslős feleségéhez. Pedig az ember már szinte helyette , szinte könyörületből is megfogná a kezét vagy megsimítaná a vállát a királynénak.
        Ja és még azt vettem észre , hogy amikor a szütyőt adta vissza a király a “KÖTSZERREL” 🙂 amit elhagyott Song Yeon , és nyúlt felé a lány ,mennyire vigyázva fogta meg , nehogy hozzáérjen a király kezéhez.
        Bezzeg az ilyen apró jeleneteknél Shillat visszaforgattuk újra megnéztük akár 5x is , hogy milyen grimasszal, milyen hangsullyal , milyen zene ment alatta , mi az angol szöveg mi a magyar szoinkron, mi a magyar felirat….. na ez csak úgy eszembe jutott , pedig ebben a filmben is van annyi finom apróság.
        Én pl imádom a festőakadémiét hát ez tényleg olyan mint egy család. Az a harmadik festő is aki azonnal írni akarta a kérvényt , hogy a lányt ártatlan engedjék ki, az is hogy beilleszkedett közéjük.
        Tak festő csúcs a plátoi szerelmével Song Yeon iránt. És nem is ment el tényleg. Csak nem Dae Su-val vetekszik az érzelme ??? 🙂 Dae Su se tudott szemtől szembe állni .Nem akarta ,hogy lássák a könnyeit és ez megkeserítse esetleg a lány boldogságát. Bár már látta ezt Song Yeon előző beszélgetési során.

        Szép napot mindenkinek. Ma kezdődik az igazi harc a sárkányanyánk részéről Song Yeon ellen.

      • MM Says:

        Ó de pongyolán és sok hibával fogalmaztam bocsi., ( csak a munkahelyemen loptam el néhány percet.)

      • Cirmolán Says:

        “épp azon gondolkodtam, milyenek voltak az eddigi nagy ölelések: a Jumongé, Yusiné, Bidamé, Güm apjáé és most a dédunoka Yi Sané ?!”

        Éppenséggel Yi San és Jumong szerelmi jeleneteinél korántsem vibrált annyi érzelmi töltés a levegőben, mint Jusin, Bidam, az ifjú Kim Soo Ro vagy Kang-Mu (Egy szépség portréja) esetében. Min Jong Ho-n és Sukjong-on is érződött, hogy viselkedésük túlságosan is determinált a konfucianizmus által.
        Yi San már több konfucianus szabályt felrúgott, mégis óriási utat kellett bejárnia gondolataiban és a lelkében, mire minden konvenció ellenében feleségül vette élete szerelmét. Kár, hogy nem a megfelelő időben (tavaszünnep) tette, mert ez a késői lehetőség bizony eléggé szomorkás és megfáradt már mindkettőjüknél.

      • Marianna Says:

        A palotában azok voltak a szép jelenetek (számomra) amikor keresték egymást Min Jong Ho és Jan Geum, meg amikor a király nyilazós párbajra hívta ki Mint, meg amikor a király bocsánatot kért Jan Geumtól hogy elszakította a szerelmétől( bár ez nagyon szomorú jelenet volt),meg a száműzetés ahogy egymás után mentek stb stb. ( lehet, hogy a palotában volt a legtöbb szerelmes jelenet? )

    • tenambo Says:

      A tronörökös kijelölésénél.

  110. Marianna Says:

    Ja! Miért szólították ma királynénak San anyját???? Az ő férje nem volt király. Maximum királynőnek lehetne szólítani ha lehetne nem ?

    • Andicilin Says:

      Ő az anyakirálynÉ. Pillanatnyilag ez a rangja. A királynÉ gondolom csak rövidítés volt, hogy kijöjjön időben a szinkron. KirálynŐ semmi esetre se lehetne.

  111. Marianna Says:

    A kígyó meg már intézkedik is trónörökös ügyben. Hong észre se veszi hogyan diktál neki a kígyó, ő meg gondolkodás nélkül teszi is amit mond neki. Az aljas Chwe meg mindig ott van. Az a sunyi besúgó áruló hályas tégla.

    Ja másik fórumon olvastam, hogy meghalt és 13-án volt a temetése a valóságban , mármint a Chwe-t alakító színész halt meg.

  112. Marianna Says:

    És azt sem tudom a kamarás hová küldött embereket,valakit keresni a szélrózsa minden irányába, amikor megjelent mellette Vukk vagy ki. És mit mondhatott neki a királyról, ha utána a srác elküldte feleségnek a királyhoz a nővérét. Szóval nekem nagyon úgy tűnt a srác direkt azért ment a nővéréhez, hogy rábírja menjen feleségül a királyhoz. Na ezt csak azért mert olyan észbontóan kereste a “””kötszerét””” Song Yeon .. ebből nem szűrhette le a fiú hogy a lány 9 éves kora óta szerelmes a hercegbe majd a királyba.

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Nem csak a keresésből jöhetett rá – hanem szerintem abból is, hogy a király ilyen nagy utat tett meg érte.
      Persze fogalmam sincs, hogy milyen nagy az a messzi út, mert számomra nem mondott semmit a település neve ahol tartózkodtak.
      De, ha van szeme Wooknak – és tapasztalata egy kicsit az érzelmek terén – látnia kellett, hogy milyen odaadással szereti a nővére a királyt, illetve a király is sokat tett érte – értük.

  113. Cirmolán Says:

    Sárkány mama időnként tenyészcsődörnek tekinti saját fiát. Máris a legújabb feleség fiára erőltetésén jár az esze.
    Nem lennék meglepve, ha megkísérelné halálba kergetni SeongJeon-t. És akkor még finom voltam.

    Hong már úgy jár teázgatni a kígyóhoz, mintha valami rokona lenne.
    Hová tűnt Hong esze, okossága, pár évvel ezelőtti ideája?
    Beosztottaival való bánásmódjában, megosztásukból, és alsó-felső szűrős viselkedéséből látszik tán a leginkább, hogy agyára ment saját hatalma. A karrierjében kimaradt lépcsőfokok megbosszulni láttatják magukat.

    Már azt hittem, hogy a kígyó megfeledkezett Jang TaeWoo-ról. Vajon miben mesterkedett ez a Min Ju Sik körülötte? Megint terhelő bizonyítékokat produkált? Bár a vén róka soha nem fogja megtagadni a meggyőződését és San mellé állni, de talpig becsületes. Tán nem is annyira róka, mint inkább öszvér? Remélem San az ő esetében is átlát majd a szitán.

    Chve. Miért kígyó-párti? Mert San eszméi teljességgel idegenek az övéitől, Jang meg az ő számára túl merev és rendíthetetlen, vele ellentétben szinte apolitikus. Egyikük sem befolyásolható, legfeljebb csak csapdába ejthetők. Utóbbiban reménykedik Chve is és jól tudja, hogy a kígyó a csapdák nagy mestere. És a kígyó remekül kezeli Chve-t, Chve meg jól tolerálja a kígyót. Hatalma és címe, rangja miatt még tiszteli is, hát szolgálja őt és közvetíti óhajait.

    A kígyó hatalma. A ruhát, szállást, bútort, ételt, italt természetben kapja. Honnan van hát pénze arra, hogy Min Ju Sik-nak borítéknyi pénzt adjon a csapdaállítások finanszírozására?

    • Marianna Says:

      …”Hong már úgy jár teázgatni a kígyóhoz, mintha valami rokona lenne.”…
      …”A karrierjében kimaradt lépcsőfokok megbosszulni láttatják magukat.”…
      Igazad van.

      Cirmolán én azt hittem Te már láttad ezt a filmet.

      Honnan van pénze a kígyónak? Hát abból, hogy a miniszterek úgy alakítják a törvényeket , hogy a kereskedők meg a földesurak dőzsöljenek , és ezek a “szabadlábon élő” nemesek kerskedők tejelnek a palota urainak, hogy továbbra is foggal körömmel ragaszkodjanak azokhoz a megkövült törvényekhez, szokásokhoz amik az ő gyarapodásukat szolgálják. Ezért olyan magabiztos a kígyó és Chve is amikor a nagyurak hatalmát nyirbáló rendeletet ad ki a király. Tudják, hogy az összes nemest maguk mellé tudják állítani, mert hát ki örül annak ,hogy a jövedelme csökkenjen vagy másnak is teret adjon a megélhetéshez.( piac , föld,stb stb) És mivel a seregek vezetői is nemesek, így persze hogy a seregek is a kígyó oldalára állíthatók.

      • Cirmolán Says:

        Most a TV-ben nézem először a sorozatot, legfeljebb a port.hu-n éppen hozzáférhető részek ismertetőjét szoktam elolvasni meg kicsit kutatgatni a neten a kor dolgai után.

      • Cirmolán Says:

        Akkor most végül a Noron nemesek vagy a kereskedők vagy együttesen szponzorálják a kígyó üzelmeit? Gondolom nem képeznek a kígyó szponzorálására egy állandó külön alapot. Akkor viszont roppant nagy játékos ez a Chve, ha esetenként kell megpumpolnia őket!
        Vajon Jang TaeWoo is ilyen korrupt, vagy ő kizárólag újkonfucianus elvei miatt száll szembe a királlyal?

      • Marianna Says:

        Cirmolán ! szerintem ezek nem eseti dolgok, hanem egy nagy szövetség. Amikor pedig valaki nem illik bele a képbe , vagy más elképzelései vannak, azt frissen gyorsan kicsinálják. Így lehetett ez Jang Tae Woo-val is. Ő a tanult elveihez ragaszkodott ( most is ) de nem volt korrumpálható(most sem) és még a népéért is tett ezt azt, hát az akkori fiatal királyné =jelenlegi kígyó keresett okot arra, hogy száműzhessék az udvari politika színteréről. Annyira okos az a Jang , biztosan belátta akár valódi, akár (és én inkább erre saccolok) mesterséges koholt vádakat hoz fel ellene a kígyó nem fogja tudni megvédeni magát vele szemben. Annyira ő nem ragaszkodik a hatalomhoz, hogy az
        életét kockáztassa. Inkább visszavonult. Jang kissé elavult agyú, nehezen tudja követni , vagy elfogadni a változásokat, ezért száll szembe a királlyal.

  114. Sue Says:

    Én csak azt sajnálom, hogy olyan sokat vártak egymásra!!
    .
    SPOILER!
    Az együtt eltöltött évek pedig olyan olyan rövid lesz.

  115. Marianna Says:

    …”feleségül vette élete szerelmét. Kár, hogy nem a megfelelő időben (tavaszünnep) tette, mert ez a késői lehetőség bizony eléggé szomorkás és megfáradt már mindkettőjüknél.”…

    Cirmolán mi is volt a tavaszünnepen aminek apropóján feleségül vehette volna Song Yeont? Keverem a királlyá avatás merényletes eseményeivel.

    • Cirmolán Says:

      Együtt töltötték az estét. Másnap indult SeongJeon Kínába.

  116. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Ha ennyire a mama a főnök, akkor Hong mi a francért a királynéra haragszik?
    Nem ő pakoltatta ki Wonbin lakosztályát, nem ő indította el az új ágyas keresését.
    Az, hogy nem szerette Wonbint – szíve joga volt. Nem lehet senkit sem kötelezni a szeretetre.
    Szegény Song Yon- milyen elárvult volt az üres palotaudvaron – hallgatva a távoli ünnepség zaját.
    Dae Sou-val találkozva – még inkább felerősödött ez az érzésem.
    Nem tartozol ide – de már oda sem. Sose lesz úgy, ahogy régen volt.
    Remélem azért mihamarabb eljön Song Yon boldogsága, és a király jobban figyel majd rá.

    • Marianna Says:

      Hogy haragudna Hong a sárkányra? Hiszen ő akarta, hogy belőlük legyen “VALAKI” ő kérte fel a 12 éves gyereket feleségnek, ő igérte a királyi családdal a szorosabb szálakat. Azt meg, hogy ki adja ki a parancsokat, látod, a királyné se védte meg magát. A mai világban az emberek visszavágnak, hogy gondolkozz már , nem is én intézkedtem!!! Erre ott …a királyné gondolkodik és védi Hongot és keres a viselkedésére magyarázatot, hogy miért is van ilyen lelkiállapotban és miért is jogos a vádaskodása.
      NA EZ A NAGY KÜLÖNBSÉG A NYUGAT ÉS KELET GONDOLKODÁSA KÖZÖTT: de ez inkább az ott uralkodó tanok? vallás? melyik a megfelelőbb?…eredménye.

  117. Puszilva Says:

    Csobi kész röhej végig tudta hogy oda kell állni meg azt is igaz hogy az elején késtél akkor te mosogatsz volt s a kis cselének köszönhetően lett U Bin főudvarhölgye.

    • tenambo Says:

      Még ne nevezzük U Bin.nek,mert ez magasabb fokozat. Ne siess előre,

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      És hogy hangsúlyozta a nevét, nehogy rosszul jegyezze meg Kim udvarhölgy.
      A palotában is ugyanúgy viselkedik, mint az Akadémián.

      • Marianna Says:

        De aztán majd kupálódik. 🙂
        Jó volt ez a nagy trécselés az akadémiásokkal Song Yeon lakosztályában.

      • Cirmolán Says:

        Ez a Csobi hatalomvágyban jócskán túltesz Hongon. Ha szerencsésebb helyre születik, még a kígyót is képes lenne megleckéztetni. Szegény Daesoo.

  118. yucca Says:

    Megállapítottam, hogy a legpozitívabb szereplő a filmben a Királyné, amilyen szeretettel beszél Songjonnal, próbálja vigasztalni az anyakirályné miatt. Mondjuk az elejétől fogva szimpatikus volt, annyira jó indulatú, hogy még a banya anyósára se mondana rosszat.
    Csobi nyilván azért akart bekerülni a palotába, hogy közelebb kerüljön DaeSuhoz.
    Próbálom megérteni Hong viselkedését, mert egyik pillanatban olyan, mintha tényleg mindent a király érdekében tenne, a következő pillanatban meg a saját érdekeit nézi. Azt hiszem a hugával történtek tényleg elvették a józan eszét.

    • tenambo Says:

      Az lehet,hogy vigasztaló Cso-bi számára,hogy esetleg naponta láthatja De szut-de biztosn tudja,hogy udvarhölgy,amig a palota szolgálatában van nem mehet férhez.

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Igazad van – még a Palota ékkövében volt arról szó, hogy udvarhölgy nem tarthat fent kapcsolatot férfival – hiszen mindegyikük a királyt kell, hogy szolgálja.
      Hiszen Yangum anyukáját is ilyen koholt váddal távolították el a palotából és itattak vele főzetet. Ha jól emlékszem egy kapussal? őrrel? gyanusították meg.

      Így max. csak Dae Sou látványa okozhat örömet neki.

      • Marianna Says:

        Szerintem mindenki szeretne a palotába bekerülni. Hiszen ezek rangban is előrelépést jelentenek. DalHo is de főleg a felesége milyen büszke , hogy visszakerült a palotába.Szerintem Cso Bi tényleg megszerette Song Yeont. Amikor magával vitte a portrét megfesteni akkor is aggódott amiért Von Bin rosszul bánt vele.Meg ugyanúgy voltak apró jelek, hogy kedvelei mint ahogy Tak festő is olyan kétes érzéseket keltett bennünk szerelem ügyében.

    • Andicilin Says:

      “Próbálom megérteni Hong viselkedését, mert egyik pillanatban olyan, mintha tényleg mindent a király érdekében tenne, a következő pillanatban meg a saját érdekeit nézi.” – Szerintem kissé meghasonlott és ezt ő maga se tudja eldönteni.

      “Így max. csak Dae Sou látványa okozhat örömet neki.” – Eddig is csak az. 🙂

  119. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Hong most megkergült – és már ezen a megbánás sem fog segíteni.
    A saját lelkiismeretét nem tudja átverni.
    Tulajdonképpen a királyhoz mindig is hű – de most a saját érdekei előtérbe kerülnek a kígyó sugallatára – mert elhiszi, hogy ez a király érdeke is.
    Azt nem értem, hogy Chve minisztert miért tartják még mindig ott – miért nem tűnik fel valakinek is, hogy mennyire kétkulacsos – vagy több kulacsos?
    Yang Te Woot eleinte nem szerettem – azzal a csík szemével gonosznak, számítónak tartottam – de tulajdonképpen nem is olyan szörnyű alak. Persze neki a Noron a legfontosabb – de nagylelkű is tud lenni. És nem dől be a kígyónak, mint Chve.
    Szegény testőrök – meghasonlanak, mert nem tudják eldönteni, hogy kinek is higgyenek. A szemüknek, vagy a parancsoknak.
    Dae Sou is hatalmas dilemma előtt áll, hiszen mindent Hong titkárnak köszönhet. Bár igaz, hogy San indíttatására – de mégis csak ő volt az aki tanult vele – és mindig jó tanácsokkal látta el.
    És eleinte emberszámba is vette. Most nem mondható el róla.
    Én vagyok a nagy főnök – te meg hallgass, ha itt akarsz lenni.
    Ez igazán nem szép Hongtól. De valóban van egy mondás – adj hatalmat az embernek – és meglátod, hogy ki ő.
    A gyakorló jelenetek – és a “párbaj” részek is nagyon tetszenek.
    Főleg a lassított felvételek. Igazán jó operatőri munka – vagy rendezői elképzelés.-
    Nem néztem a tv műsort – hogy lesz a jövőhéten.
    De ha nem tv – akkor internet.
    Nem esek kétségbe – hogy Yi San nélkül telik el a nap.
    Szép álmokat mindenkinek.

    • Marianna Says:

      …”Chve minisztert miért tartják még mindig ott – miért nem tűnik fel valakinek is, hogy mennyire kétkulacsos”…
      Sajna nem …ő biz 1 kulacsos ,egyértelműen a királyné oldalán áll.
      A miniszterek közül pedig egyértelműen Jang a normális egyedül.

      De azért engem ma eszméletlenül bántott a sárkány szülinapi bulija előtt hogy egyszerűen a király ilyenkor tehetetlen.Én azt hittem szétvet a düh.Az viszont annyira nagyszerű volt , amior Song Yeon azt mondta neki elég az hogy a király a szivét nekiadta és nem történhet olyan dolog ami megbánásra késztetné, hogy bejött a palotába. Látszott hogyan érzékenyül el a király.

      • Cirmolán Says:

        Bizony Chve nagyon is egykulacsos. Alaposan megrág minden lépésváltást, amivel országát gondolja szolgálni. Tekintettel van ő az ország érdekeire is, de csak a Noron érdekekkel összhangban, vagy azok után. A gyilkolászásnak nem híve ő sem, de ha nincs más lehetőség a Noron akarat érvényesítésére, akkor erőt vesz magán és képes részt vállalni az ellenfél elveszejtésének előkészítésében. A többit meg majd ledarálják a végrehajtók meg az igazságszolgáltatás malmai.
        Chve megpróbált együttműködni San királlyal is, de San és a Noron elképzelések alapjaikban különböznek. Mikor Chve nem bírt Sannal, segítségül hívta Jang TaeWoo-t. Mikor Jang túl merevnek bizonyult, szemébe mondta és akkor kereste fel a kígyót. Nem azért fordult hozzá, mert repes a boldogságtól, ha szolgálhatja. Csak mint a királyi család élő tagjainak legidősebbike, a kígyó a konfucianizmus szellemében nagy tiszteletnek és tekintélynek örvend, viselt dolgairól pedig a nép mit sem tud.
        Ezért azt sem mondanám, hogy Chve a kígyó oldalán állna, inkább elvtársaknak nevezném őket. A kígyó az önző Noron érdekek legfőbb támogatója és Chve legfőbb zászlódísze.
        Chve-vel ellentétben Jang a korrupciómentes konfuciánus elvek megrögzött híve.
        A kialakult társadalmi viszonyokat mindhárman konzerválni akarják, legfeljebb Jang az emberek erkölcsösségén változtatna.
        San gondolatai viszont egyfolytában az ország és a nép felemelése körül forognak. Ez azonban együtt jár a társadalmi viszonyoknak legalább gazdasági arányaiban történő elmozdításával, ami viszont az idősebb generációnak (Noron = öregek elve / tana) rettentően nehéz lenyomni a torkán, pláne, ha még önös érdekeik is csorbát szenvednek közben.

  120. Puszilva Says:

    Kedves barátaim!

    Megnéztem az Inhjon királyné sorozat szereposztását s Dongi szerepét Kyun Mi Ri játssza.

    Lee Ip Sae fogalmam sincs kit alakít.

    Az a lényeg hogy régebbi alkotásokba is voltak ismerősök csak nem lehetett észre venni meg stb.

  121. Puszilva Says:

    A Yi San előtt a Seo Dong Yo sorozatot rendezte.

    http://wiki.d-addicts.com/Ballad_of_Suh_Dong

  122. Ilus Says:

    • Mária Hegyiné Serfőző Says:

      Mennyi történelmi témájú filmet készíthettek dél-Koreában? Biztos nagyon sokat.
      A mi történelmünkben is van számtalan említésre méltó és követésre méltó esemény, személy, csoport.
      Kár, hogy róluk nem – vagy csak kevés film készült.

      • Puszilva Says:

        Én a végtelennyi kifejezéssel élnék.

        Mert ott a kezdet kezdete óta adnak s az benne a lényeg hogy ott a működését alapból több csatorna is kezdte meg.

        Azon gondolkoztam hogy sorozatokat hogy még csak most hoznak onnan.

        Spec a románon 2008tól megállás nélkül adnak ilyen alkotásokat ott is több adón s már meg se lehetne számolni hogy mi mindent adtak.

        Ahhoz képest hazánkba még alig volt valami.

        S filmgyártás meg sorozatgyártás terén is évi több 100alkotás készül simán leköröznék Amerikát meg a többit is.

        Mindenesetre szebbnél szebb csodálatosabbnál csodálatosabb alkotásaik vannak.

      • Puszilva Says:

        Az utolsó királynő:

        Ő is az erényeinek köszönhette hogy az lett aki,
        gyakorta a tényleges hatalom az ő kezében volt, ő is mindent megtett az országa népéjért.

        Japán bérgyilkosok oltották ki az életét.

      • Andicilin Says:

        “S filmgyártás meg sorozatgyártás terén is évi több 100alkotás készül simán leköröznék Amerikát meg a többit is.” – Hollywoodot biztosan nem körözik le. Tudomásom szerint a legtöbb film Indiában készül, utána pedig Amerikában. Európában a franciák emelkednek ki. Dél-Koreában az ország és a lakosság méreteihez képest valóban rengeteg filmet és sorozatot készítenek, de tudomásom szerint ez két dolognak köszönhető: 1, a világ vezető gazdaságai között van, 2, jó a filmtörvényük és az ehhez kapcsolódó egyéb szabályozások. Magyarországra ez a két pont még nem igaz, de mostanában mindkét ügyben történtek lépések. A legnagyobb gond egyébként így is az, hogy vacak forgatókönyveket írnak. A legtöbb film béna történettel rendelkezik, vagy egyszerűen csak remake.
        Ha valakit esetleg érdekel, vagy jól akar szórakozni, akkor itt van néhány videó egy filmkritikustól, aki a veszteséges/gagyi magyar filmeket elemzi: http://www.fakultativ.com/videomania.html

      • Andicilin Says:

        “Az utolsó királynő:

        Ő is az erényeinek köszönhette hogy az lett aki,
        gyakorta a tényleges hatalom az ő kezében volt, ő is mindent megtett az országa népéjért.

        Japán bérgyilkosok oltották ki az életét.”

        Bérgyilkosok? Én úgy tudom, hogy a japán megszálló sereg, vagyis nyilvánvalóan valami vezető. Ha a tényleges hatalom valóban az ő kezében volt, akkor egyértelmű, hogy miért csak őt ölték meg a családból. Engem érdekel a története, főleg mióta láttam azt a filmet, amiben a mostani lódokis film főszereplője a testőre. De annak írták is a végén, hogy ez a személy nem létezett.
        Azt nem értem csak, hogy miért nevezik úgy, hogy empress (=császárné), hiszen csak királyné volt. Vagy ez is csak egy halála utáni cím? Mert utána császársággá nyilvánították Koreát.

      • Marianna Says:

        Jézusom! Csak most volt időm megnézni ezt a filmrészlelet. Mikor játszódik ez és mivel érte el ki szerencsétlen, hogy a Japánoknak szúrta a szemét? Ez a helyes srác olyan lehetett mint Dae Sue , csak plátói módon szerethette a nőt .
        A fenébe is , minden filmből olyan részleteket tesztek be , hogy az ember azonnal szeretné megnézni.

        Mióta ezeket a sorozatokat megismertem azóta az amerikai és egyéb filmek bemutatója miért nem váltják ki bennem ugyanezt az érzést ????????

      • Andicilin Says:

        Hát, ami filmet én láttam, abban ha jól emlékszem, akkor az volt, hogy ez a királyné nyugatbarát volt. Nem emlékszem már ezekre a részletekre, de arra következtetek, hogy azért ölhették meg, hogy megakadályozzák Korea szövetségét más országgal, hogy ők el tudják foglalni az országot. De ez szinte csak tipp, mert nem emlékszem. Ebben a filmben a két személy évtizedeken át tartó kapcsolata volt előtérbe helyezve, amit néhány látványos harci jelenet tarkított. A korszak, a környezet, a történelmi háttér csak háttérdíszlet ehhez. Ezért is néznék meg róla egy komolyabb filmet/sorozatot.

  123. nyuszi Says:

    Sziasztok, én is nagy rajongója vagyok a koreai sorozatoknak.Nem csak a történelmi filmeket, hanem mindet megnézem ami érdekesnek ígérkezik. Most láttam a mydramalist-en, hogy ma van a Dae Soo-t alakító színész, Lee Jong Soo szülinapja. 1976-ban született. Nekem a sorozatban ő a kedvencem, eddig Hong titkárt bírtam legjobban, de most ő megkergült a hatalmától, ezért lejjebb csúszott a listámon.

  124. Bridget Says:

    Tegnap néztem meg az 55. részt. Hááát, nekem eléggé unalmas volt. Kicsit unom ezeket a politikai csatározásokat, noha tudom, hogy ez alkotja a sorozat gerincét. De akkor is… sosem érdekelt a politika, és elsős gimisként mit értsek belőle? xD Mindig várom azokat a részeket, mikor pl. Won-Bin terhességéről van szó, vagy mikor Szongjon van képben, mert az sokkal izgalmasabb, nem olyan vontatott, mint mondjuk az, mikor a király ül a teremben és beszél a tanáccsal, vagy mikor az özvegy beszélget Honggal… Jut is eszembe, Hong. Mi a csuda van vele? oO Olyan fura… teázgatni jár az özvegy királynéhoz?! Úgy beszélget vele, mintha puszipajtások lennének… Eléggé könnyen megbékélt vele, az egyszer biztos.
    Aztán ott van még az az öreg festő, aki híres volt. Szongjon hihetetlenül naiv vele szemben. >< Le sem esik neki, hogy le akarja itatni, vagy csak nem törődik vele? Én a helyében azért jobban vigyáznék vele…

    • Marianna Says:

      Pont ez az érdekes benne, hogy a festőről is azt hisszük, hogy egy szélhámos, meg egy vén kecske aki sót akar nyalogatni, aztán majd történik egy olyan dolog amitől az ember pislogás nélkül marad és elgondolkodik, hogy mit is jelent egy embert megítélni. Nem akarom elárulni a jelenetet és nem is tudom fogsz-e akkor majd beírni a fórumba, vagy észreveszed-e. De nem csak a festőt kell figyelni. Hanem Song Yeont is. És amíg mi féltjük a lányt és azt gondoljuk milyen felelőtlen és vak és naiv, addig ő tesz valamit , amiből kiderül, hogy ő többet lát…érez …ebből az emberből mint gondolnánk.
      Ha nem zavarnak a spoilerek, akkor megsúghatom melyik részre kell majd ilyen szempontból figyelned…de csak akkor ha kéred.
      Nálam nagyobb antitalentum nem lehetsz a politikához 🙂 de már néha (többedig koreai sorozatom után) kezdem érteni mit miért tesznek a nemesek. Én csak biztatni tudlak és örülök neki, hogy 15-16 éves fórumozóink is vannak és nézed a sorozatot. Maradj továbbra is közöttünk és buzdíts a barátaidat is arra , hogy ízleljék meg ezt az értéket , mert hidd el hogy az!

      • Bridget Says:

        Oké, majd figyelek 🙂 És nyugodtan elmondhatod, melyik rész lesz az.
        Buzdítom én őket, de nem vagyok rájuk valami nagy hatással… Többsége meglátja először a sorozatot, és egyből indul a “Jaj de béééna”, “Ez meg mi?!” beszólás (lásd családom), szóval inkább hagyom… xD Az elő ilyen sorozatom a Palota ékköve volt, apum csak Jangeum nevét, meg a testőrség főhadnagyát jegyezte meg, azóta minden női szereplőt Jangeumnak, minden férfit pedig a testőrség főhadnagyának hív :”D

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

        A családi festményre gondoltál Mariann?
        Mert az nagyon megható – és ezzel nem spoilerkedtem –

      • Marianna Says:

        Igen , arra a részre gondolok, amikor a mester el akar menni,de azt hazudja, hogy sétálni megy és Song Yeon azt mondja akkor elkíséri. Ekkor látszik, hogy a lány érzi a mester “rezdüléseit” amit pedig a mester mond a kis” családi festmény” megmutatása során, azt bizonyítja,ő is érzi a lány lelkét.

    • Cirmolán Says:

      Kedves Bridget!
      “… sosem érdekelt a politika, és elsős gimisként mit értsek belőle?”
      A te korodban természetes, hogy a szerelem és mellékzöngéi jobban érdekelnek, mint a politika. Mindegy is, hogy politikának, történelemnek, életnek vagy szerelemnek hívják, mindegyik személyek, adatok, események és a köztük lévő összefüggések sorozatából áll. A humán tudományoknak is megvan a maguk logikája és előbb utóbb érteni fogod a politikát is, ha figyelsz egy kicsit. A látásmód, amit a történelmi tárgyú filmekből elsajátíthatsz, jó szolgálatot tesznek majd további életed és tanulmányaid során.
      Napóleon szerint: “A sors: a politika.” Azt hiszem, igaza volt, van.

  125. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Elgondolkodtatott Bridget megjegyzése – … sosem érdekelt a politika, és elsős gimisként mit értsek belőle?
    Az egész életünk politika – csak direkt nem tesszük hozzá. Ha rossz – vagy jó a közút és erről beszélünk, ha jó – vagy rossz az ellátás, az oktatás, az élet, – ha elmész, vagy sem szavazni, itt élsz vagy külföldön keresed az itt meg nem talált szerencsédet– és erről van véleményed, akkor ez mind politika. Csak nem vagy politikus.

    • Marianna Says:

      🙂 ez is elgondolkodtató.

    • Andicilin Says:

      Ez jó. 🙂 Én mindig úgy voltam vele, hogy azért muszáj tudnom, hogy merre hány méter, hogy ne tudjanak átverni. A legtöbb ember, akit bizonytalan szavazónak neveznek, totálisan átejthető a kampányígéretekkel. Szóval nem árt tájékozódni. Egyébként 14-15 évesen még én se foglalkoztam vele. Sokkal jobban lekötött, hogy utáljam a fizikatanárt. 🙂

      • Bridget Says:

        Hééé, kikérem magamnak, én nem utálom a tanáraimat – még a fizikát sem! xD
        Sőőőt, most is a suliból írok. De amúgy Mária Hegyiné Serfőzőnek igaza van… Az élet tényleg politika, ha akarjuk, ha nem. És amúgy sokat lehet tanulni a sorozatból ami politikai, de hasznosíthatjuk az életben is. 🙂

  126. Marianna Says:

    Ma délelőtt megnéztem ” A király beszéde” című filmet. Már láttam de most kicsit más szemmel figyeltem és az döbbentett le, hogy amikor György király meghal és a nagyobbik fiú ott állt , az anyja azonnal odalépett és kezet csókolt neki, majd az öccse is. Szóval tényleg …meghalt a király éljen a király jelenet volt…aztán az ifjú király ahogyan az anyja nyakába borult sírva..ő pedig csak mereven állt és nem ölelte meg.

    • Andicilin Says:

      Ajánlom Az elfelejtett herceg című filmet. Abból még jobban lejön Mária királyné hideg, merev személyisége. Nem tudom honnan szerezhető be, de a tv-ben már többször adták.

      • MM Says:

        Nos Erzsébeten is látszik már gyermekkorában , hogy milyen vér folyik benne.
        Megpróbálom megszerezni ezt a filmet , felkeltetted az érdeklődésemet.

        És az a koreai utolsó királynő vagy né vagy császárnő akit megöltek? Van magyar felirattal is?

        Szerintem most névnapomra meglep a fiam azzal hogy kiírja nekem a lódoktoros filmet ,meg a királyt és a bohócot. 🙂

      • Mara Says:

        A lódoktoros még csak most indult, és ötven részes lesz. Szóval a kiírásra még várni kell. Hacsak nem részről részre töltögetitek le.

      • Farkas Jenő Says:

        Az elfelejtett herceg c. film nekem is nagyon tettszett, kétszer is megnéztem anno.Örülök, hogy ezen a blogon is van akinek elnyerte a tettszését.Nagyot alakít a fiatal szereplő!

      • Andicilin Says:

        “És az a koreai utolsó királynő vagy né vagy császárnő akit megöltek? Van magyar felirattal is?”
        Amit Puszilva tett be videót arról nem tudok semmit. Azt se, hogy film vagy sorozat. Rákerestem a címére, amit a videó végén kiírtak, de nem találtam csak egy 2001-es 124 (!) részes sorozatot, ami nem hiszem, hogy ez. Ha mégis, akkor bocs a tévedésért.

        Amit én láttam az egy film, aminek nagy része fikció. A címe The Sword With No Name.

  127. Andicilin Says:

    Megnéztem gyorsan azt a 3 részt, amiről lemaradtam. Amit írtatok egyelőre nem olvastam vissza, úgyhogy sanszos, hogy bizonyos dolgokban rosszak a következtetéseim.

    62
    Végre Szongjon révbe ért! És ehhez 62 rész kellett. Eh. Azt mondjuk nem értem, hogy miért lopózott ki a király a könyvtárba, s miért nem lépett végre a tettek mezejére. Szongjon se azért ment ágyasnak, hogy nézzék egymást, hiába tördelte a kezeit, azért…
    Amit Hong csinál, abban van ráció. Ha kivesszük a képzetből azt a részt, hogy ő a nagybátyja lenne az örökbefogadott gyereknek, akkor teljesen érthető, csakhogy az még egyáltalán nem kizárt, hogy a királynak más ágyastól is fiú utódja szülessen. Ha már több gyereke lenne, s egyik se fiú, akkor lehetne abszolút támogatni ezt a lépést, de jelen pillanatban még kicsit erőltetettnek tűnik. Főleg azért, mivel egyértelmű, hogy Hong ebből személyes hasznot húz.
    Azt, hogy Tak festő szerelmes lett volna Szongjonba kétlem. Inkább csak tetszett neki.

    63
    Á, nem hiába Csobi a kedvencem! Legyen csak udvarhölgy, legalább Szongjon se fog unatkozni. 🙂
    Hm, Hong most már egyenesen a vesztébe rohan. Úgy is mondhatni, hogy célba vette azt. Az a gyanúm, hogy sejti, hogy a király ellen merénylet készül, s arra készül, hogy a merénylet sikeres lesz, akkor az örökbefogadott herceg nagybátyjaként a háttérből ő uralkodjon. Szép, csak túl nyilvánvaló, és a királynak most lett új ágyasa, és már készítik el a következő kinevezését is, tehát szinte biztos, hogy hamarosan gyereke fog születni. Az özvegy királyné meg élvezi a műsort és valójában Dzsang Teu kigolyózásán munkálkodik feszt.

    64
    Á, szóval egy merénylet miatt végzik ki Hongot! Legalábbis az előzetesből ez jött le. Sokáig gondolkoztam, hogy ugyan mi lehet az a súlyos vétség, ami miatt nem csupán száműzik. Mondjuk én már most száműzném. Ok lenne is rá.

    • MM Says:

      De akkor én inkább már a király helyében azt mondanám , hogy az első feleséghgel együtt fogadjanak örökbe fiú rokont és nem azt akit Hong a huga nevében akar örökbe fogadni , mert így ki lehet iktatni Hong előbbre lépését a rokoni szinten. … Na de azon már túl vagyunk, Hong már kellőképpen bevagdosta azt a faágat amin éppen ül és könyörtelenül nagyot fog zuhanni.

    • Bridget Says:

      *síkít*
      NEEE!!! Hongot ki fogják végezni? ><

  128. Andicilin Says:

    Csobi a legjobb. Miért nem ő a főszereplő?! 😦
    Hm, a rebarbarának ilyen hatása van? Felírom a házilag készíthető méreg listámra. 😛
    Nem ismerem a gyapotot, de mi van ha jövőre mégis megérné termeszteni? Ültetnek újat? Vagy a tűz nem pusztítja el a gyökerét és kihajt újra?
    Hong hibáihoz nem fér kétség, de az a véleményem, hogy a mostani mesterkedést a királyné váltotta ki belőle. Mi a fenének jelenti be hatszor, hogy úgyis beköpi a királynak, ahelyett, hogy végre megtenné? Mi változik az utazás során? Ha Hong valóban rossz fát tett a tűzre, akkor nem lenne jobb neki a fogdában? A királyné kissé teszetosza.

    • MM Says:

      A királynénak már akkor el kellett volna mondania az igazságot a királynak, amikor Hong hugáról kiderült, hogy csak képzelt terhes és össze-vissza hazudoznak a lány is és hong is.Na meg a drágalátos sárkánynak is, ő se élljen abban a hitben , hogy itt királyi csemetét vesztettek el.

    • rog70 Says:

      Én azt nem értem, hogy miért szúrta le azt a helyi főnököt, aki azt mondta a parasztoknak, hogyha nem tudnak a kínai gyapottal versenyezni, termeljenek valami mást? Ez a tök logikus lépés szerintem… nyilván nem árt támogatni őket az átállás alatt, de ha kínai gyapot olcsóbb is, jobb is, akkor inkább keresnék valamit, amit nem tudnak Kínából behozni, pl. csak frissen jó. A “bebetonozzuk az alacsony hatékonyságú, rossz minőségű árut termelő mezőgazdaságot/ipart” Magyarországon se jött be… szóval szerintem itt most a helyi kisfőnök terve a jobb.

      • Andicilin Says:

        Átállni valami másra először is nagy befektetés, ami később térül meg. Először is kellenek magok vagy palánták nagy tömegben. Aztán az, hacsak nem egynyári cucc, akkor valószínűleg évekig kell várni, hogy termő legyen. Meg ott van még az is, hogy valószínűleg a falusiak mind a gyapottermesztésre álltak rá, ahhoz értenek csak. A szokásokat megváltoztatni a legnehezebb.

      • yucca Says:

        Igaza volt Sannak, amikor azt mondta, hogy próbáljanak meg jobb minőségű gyapotot termelni, mert akkor ki tudják szorítani a kínai árut a hazai piacról, mert ezek az emberek ehhez értenek, ez az egyetlen bevételi forrásuk, ha feladják, akkor miből élnek meg?, csak növelik az ország szegény rétegét, ehhez kell valamilyen segítséget nyújtani nekik.
        Nálunk ugyanez van, elárasztanak bennünket az olcsó külföldi áruval, a hazai termelők meg nem tudják eladni termékeiket.

    • tenambo Says:

      Szerintem a királynő udvarhölgye annak grimaszai tündériek. A Cso.bi különben nekem is tetszik, a rámenőségével.

    • yucca Says:

      Hát mindenesetre nem igazán szerettem meg a főszereplőket, a mellékszereplők sokszor jobban játszanak, a Csobit alakító szinésznő nagyon jól játssza az ilyen szerepeket (Palota ékkövében is ), a királyné udvarhölgye a Palota ékkövében is ilyen grimaszokat vágott, én is bírom ahogy védi a királynét, ahogy felesel vele.

  129. rog70 Says:

    Mikor lett akkora titok, hogy Hong az özvegyhez mászkál? Emlékeim szerint vagy 10x ment be a palotában(!!) hozzá teljesen nyíltan, nem éjszaka, nem álcában. Kizárt, hogy egy ilyen közegben, ahol mindenki kémkedik mindenki után, nem tudta már az egész udvar, hogy mit csinálnak…
    Ehhez képest most meg a palotán kívül találkoznak, konspirálnak stb. Minek?

    • Andicilin Says:

      Hogy legyen miért Hongban elveszteni a bizalmat. Jól.

  130. tenambo Says:

    “Királynőt megölni nem kell,félnetek jó lesz……”

  131. Andicilin Says:

    Ez jó rész volt. Talán a legjobb. Persze a megértéséhez szükség volt az előző 65-re is.
    Az az igazság, hogy az egész sorozatban Hong és a király kapcsolata a legmélyebb érzelmileg és bár hülyén hangzik így fogalmazva, de értelmileg is. Örülök, hogy végre kimondta azt, amit végig láttunk, hogy nem csak, hogy barátok, de legjobb barátok és lelki társak is. Mindig is úgy éreztem, hogy amit a király mondott a Szongjonnal és Deszuval való barátságáról az nemcsak az első, hanem a második esetben is hazugság önmagának. Szongjon egyértelmű, Deszu pedig azért nem volt sose a barátja, mert sose voltak partnerek, egyenrangú felek. Azt a néhány edzést, amikor harcoltak nem tekintem annak. Honggal viszont végig kart karba öltve járt. Talán azért is érintett meg ennyire ez a mostani rész, mert én már elvesztettem a lelki társamat. :/
    Úgy érzem értem Hong motivációját erre a merényletre. Ő elég végletes, a hatalom birtoklásában nem megalkuvó. A királyné beígérte, hogy az utazás után mindent elmond a királynak, így Hong elvesztette volna a király belé vetett bizalmát. Ha ez a merénylet nem sikerül, akkor ugyanaz a helyzet. Egy próbával nem veszthetett semmit, hiszen a sorsa ugyanez lett volna, s fel is készült rá. Az, hogy életben marad-e vagy száműzik az ő szemében ugyanaz, hiszen mindkettő azt jelenti, hogy elvesztette a legfontosabbakat: a király bizalmát, és az évek alatt megszerzett hatalmát.

  132. yucca Says:

    Milyen esendő tud lenni az ember, Hong a hülye hatalomvágya miatt elvesztette ennyi ember barátságát, bizalmát. Rossz volt nézni, hogy mivé lett ez a valaha oly nagyszerű királyi titkár, a zseni tanácsadó..Kár, hogy ennek a hármas szövetségnek (San-Hong-DaeSu ) vége van, megkönnyeztem őket, Hong a tetteivel mennyi embernek okozott csalódást, borzalmasan érezheti magát most San.

  133. yucca Says:

    Tulajdonképpen azért nem volt annyira meglepő, ami Honggal történt, hiszen színrelépésekor szó volt arról, hogy ő nem barátságból választotta Sant, hanem érdekből, hogy így szerezzen hatalmat magának. Persze az évek során a sok közös tettek által közelebb kerültek egymáshoz, de azért a “barátság” csak San részéről volt valódi, ezért is fájó neki a felismerés, hogy Hong hűsége nem volt őszinte.
    Ami nagyon elgondolkodtató, hogy az özvegy királyné már számtalan embert fordított a király ellen, de ő mindig sértetlen marad, még egy rókánál is ravaszabb.
    Vajon most ki fogja betölteni Hong helyét a király mellett?

    • Andicilin Says:

      Persze, hogy nem barátságból választotta, hiszen akkor még nem voltak barátok, sőt nem is ismerték egymást. De ezt be is vallotta akkor.
      Hong helyét szerintem nem fogja betölteni senki. A pozícióira meg különböző embereket nevez majd ki.

    • Marianna Says:

      Ezt jól írtad. És igazából én nem is tudtam megbocsátani neki, hogy a kialakult …vagy csak elhitetett barátságot .. de leginkább valóban csak a király oldaláról őszinte barátságot …Hong részéről az egyre növekvő hatalomérzés már inkább érdekbarátságba vagy kapcsolatba ment át…szóval hogy így kockára tudta tenni, felrúgta…önös érdekei elé helyezte stb akárhogy is fogalmazom meg nekem csak negatív érzéseim ébrednek ezzel kapcsolatban …és képtelen vagyok bármilyen indokokkal is megenyhülni irányában.
      Ilyen szinten mint Hong , pótolhatók az emberek.

  134. yucca Says:

    A legmeghatóbb a mai részben ahogy a testőrök védték és óvták Hongot a nép haragjától, igen, mit tudhatnak erről az emberről?,ők nem felejtik el amit parancsnokuk tett értük, ahogy bánt velük, nagy hibát követett el szeretett királyuk ellen, de akkor is egy nagyszerű ember volt. Nehéz, de jó ítéletet hozott a király, de semmilyen büntetés nem lehet olyan súlyos számára, mint megküzdeni saját lelkiismeretével.
    Szegény Sant nem irigylem, épp csak most vesztette el bizalmasát és anyja máris zaklatja egy újabb “nászéjszakával”. Ez az újabb asszonyjelölt meg lehet, hogy tanulta a viselkedést, de Szongjon könyv nélkül is tudja mi az illem. Amúgy meg utálom azt, hogy állandóan lenézik őt a származása miatt, főleg San anyja levegőnek nézi, Szongjon egy kicsit visszavághatna az új ágyasnak, nem kéne ennyire alázatosnak lennie.
    Imádom az olyan jeleneket, amikor az uralkodók álruhában kimennek a nép közé, olyan jó dolgok szoktak kisülni belőle.

    • Marianna Says:

      …”lenézik őt a származása miatt, főleg San anyja levegőnek nézi, Szongjon egy kicsit visszavághatna az új ágyasnak, nem kéne ennyire alázatosnak lennie.”…
      Song Yeon lényének nemességét pontosan az adja, hogy nem alacsonyodik le oda, hogy ilyenekkel foglalkozzon, hogy visszavágjon. Egyébként ez az ágyas normálisabb , és nem lett volna itt semmi gond ha a sárkány nem szította volna a problémát.

  135. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    Itt az új ágyas megjelenéssel egy kis csúsztatás van. Hamarabb kellett jönnie.
    A történelmi háttér és születési dátumok elárulják, hogy ki kivel mikor hálhatott együtt.
    Ha tud az ember számolni, akkor már rá is jöhet, hogy San csakis Song Yont szerette és más nő nem létezett még kötelesség szerint sem ebben az időszakban.–
    Dae Sou-ék a városi portyán ma egy kicsit a tini nindzsa harci teknősökre hasonlítottak a három különböző színű ruhával és hajpánttal. 😀
    De ez nem bántás részemről – a gyermekeim kedvence volt anno.-

    San valóban a lelki társát veszítette el. Már-már olyan volt, mintha ma egy feleséget veszítene el az ember.
    Vele tudott beszélgetni, inni, csavarogni, viccelődni.Érdekes, hogy a Dong Yi-ben a király a lány iránt érzett ilyen hevesen. Emlékeztek amikor a trónról is lemondott volna, megszökött volna Dong Yi-vel csakhogy megvédje a büntetéstől?

    • Marianna Says:

      …”Vele tudott beszélgetni, inni, csavarogni, viccelődni.Érdekes, hogy a Dong Yi-ben a király a lány iránt érzett ilyen hevesen. Emlékeztek amikor a trónról is lemondott volna, megszökött volna Dong Yi-vel csakhogy megvédje a büntetéstől?”…pontosan erre nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon szerette 🙂

      ..”Ha tud az ember számolni, akkor már rá is jöhet, hogy San csakis Song Yont szerette és más nő nem létezett még kötelesség szerint sem ebben az időszakban”.. én is így tudom. De biztosan azért rendezték így , hogy kicsit izgalmasabb legyen a filmet nézők számára.
      ÁÁÁ igen , valaki korábban kérdezte, hogy ugyan minek ment át a király a könyvtárba amikor évek óta arra vártak mind a ketten , hogy egymáséi lehessenek. Hát gondolom azért , mert a király meg akarta tisztelni Song Yeont azzal , hogy csak a hivatalos szertartás után lesznek egymáséi, ezzel is azt bizonyítva , hogy feleségnek tekinti, nem holmi kis ágyasnak. Ezen pont ma gondolkodtam, hogy azok akiket félvéreknek mondtak vagy fattyúknak , azok biztosan olyan nőktől születtek akik nem estek át ilyen házassági ceremónián, hanem valóban csak ágyasok lehettek.
      Persze kérdezhetnétek, hogy akkor miért mondta a királyné azt, hogy érti mit miért tett San. Hát ugye a sárkányanya miatt kellett, hogy a lányt előkészítsék, hogy híre menjen , az éjszakát vele töltötte, ne lehessen az anyai parancsszóra visszakozni.Bár az is előfordulhat, hogy a sárkány is megtudta, hogy kamu volt az egész éjszaka, de ez akkor is elég erős jelzés volt a királytól az irányban , hogy nem engedi Song Yeont újra kiebrudalni a palotából. És Song Yeont annyiszor megérinti a király. Mást viszont soha.

    • Andicilin Says:

      “San valóban a lelki társát veszítette el. Már-már olyan volt, mintha ma egy feleséget veszítene el az ember.” – Már ha szereti a feleségét az ember. 😛

  136. Cirmolán Says:

    Szerintem Hong a számára létező legnagyobb büntetést kapta. Tovább élni pozíció, hatalom és feladatok nélkül. Csodálkozom, hogy a Noron-oknak ez nem tűnt fel.

    Nem csoda, ha San szíve vérzik érte, szinte azonos korú harcostársak és szellemi társak voltak. Álmok, tervek, tettek, eredmények, emlékek, évek fűzték őket össze. Mégis azt hiszem, hogy a mai részben San megtalálta Hong utódát. Csakhogy ez már egy másik helyzet.

    SeongJeon mellé pont egy Csobi típusú udvarhölgy kellett. Az más kérdés, hogy régi hivatalbeli társaival nem kellene basáskodnia.

    • Andicilin Says:

      Nem is a pozíció és a hatalom, hanem inkább a feladat hiánya, a céltalanság az, amiben bele lehet halni. Nagymamám is sokszor mondja, hogy valami munkát próbál minden nap keresni magának, etetni a kutyát, stb. hogy legyen miért felkelni minden nap. Hongnak nincs ilyen se, nemhogy hatalma.

      • Cirmolán Says:

        Viszont van vagy 8-10 őre, aki kísérgeti horgászni.

  137. Andicilin Says:

    Ezt a sorozatot nem a szerelmi szál íveli át, hanem a barátság, bajtársiasság. Az előző 3 koreai sorozatban egyértelműen dominált a szerelem, itt viszont elsikkad a király és Hong kapcsolata mellett. Lehet, hogy a valóságban nem így volt, de itt egyértelműen ez emelkedik ki.
    Bárki bármit is mondjon, én imádtam Hongot. Ha ma élne, akkor mindenképpen találkozni szeretnék vele. Zseniális ember lehetett, csakhogy ember.
    Az az érdekes, hogy én már vesztettem el a királyhoz hasonlóan valakiben a bizalmam, de úgy érzem, hogy ez valamilyen formában visszaállt. Csak megjegyeztem a dolgot és fenntartásokkal kezelem, ha hasonló ügyről lenne szó, viszont van az életnek olyan területe, ahol továbbra is benne bízom a legjobban, rá számíthatok a legjobban. Olyan ez mint minden az életben, csak idő kérdése. Nyilván ezért is fogadta el a király egy száműzött áruló védelmi tervét. Tudja, hogy jó lesz, ezen a téren még megbízik benne. Ha Hong tovább élt volna, akkor még az is lehetséges, hogy egyszer a király visszahívja a száműzetésből. Egyébként azért gondoltam, hogy kivégzik, mert megnéztem az eredeti Hong születési és halálozási dátumait, és gyanúsan fiatalon halt meg. Elnézést a tévedésért és a félig spoilerért.
    A festők és az új segédek…:D

    • yucca Says:

      “Ha Hong tovább élt volna, akkor még az is lehetséges, hogy egyszer a király visszahívja a száműzetésből.”- szerintem is.
      San most nagyon szenved, mert fontos volt neki ez az ember, különleges barátság volt közöttük, és nem a “miért”-en töpreng, hanem a “hogyan” kérdésen, annyi mindent megértek együtt, annyi tettet vittek véghez, akkor HOGYAN tudta elárulni őt?
      Ezt a zsenit mivel tudta az özvegy királyné így tőrbe csalni?
      Én is szerettem Hongot, nagyszerű ember volt remek ötletekkel.

  138. Eva Says:

    Hong titkár nem hibát követett el, hanem bünt, büntettet..Aki más életére tör, ,aki a társát a harcban hátbatámadja, ellenségeivel szövetkezik, az bünös.Nem vagyok jogász,, ezt mondja a szivem.És most pszihológiailag:valóban elhihetö,hogy aki ilyesmire képes, öszintén bánja a tettét, tetteit.Figyeljetek , ez nem is hangzott el, csak hogy bocsásson meg felség…. Nem pedig megbántam tetteimet, félrevezetett hatalomvágyam, manipuláltak, kihasználták hibáimat.Az özvegy éles eszével megszagolta, hogy let öt a saját érdekében instrumentalizáni.Hong pedig megvakulva
    az “uborkafa” közelségétöl, nem tudatosîtotta.De hova akart még mászni?Tényleg király akart volna lenni? hiszen már így is csak alkohol segítségével bírta a feszültséget.San, a becsületes, szelíd?Hogy Hong ide jutott, az ö hibája is.Ilyen élesagyù, intellektuális munkatárs nem veszélytelen, pláne hatalmi ambiciòkkal.Sokkal jobban kellett volna rá figyelni, nem mindent ráhagyni.Alkalom szüli a tolvajt.
    Deszu, aki a szivem melegíti.Ö az igaz barát, nem i tellektuáli társ,de mindig hûséges, önfeláldozö.Öt kellett volna jobban bevonni a gondokba.
    Nahát, milyen jòl tudom elméletben. És a valòságban, vajon hogy igazodnák el ebben a lelkek labirintusában.
    Sokat sírtam mindegyikükért, és a saját csalòdásaimért, és ez jó.
    Megtisztít

  139. Cirmolán Says:

    Nem ártem, miért kellett Hongot megkínozni?
    Hiszen maga kérte a letartóztatását, miután a királynak már bevallotta árulását. Ehhez képest egy nyilvános vallomás már szinte csak formaság lehetett.
    Vagy ha kellett, ha nem betartották az előírt eljárást?

  140. Andicilin Says:

    Egyébként a nagy dráma mellett teljesen elsikkadt az, hogy Szongjon állandóan elájult mostanában, noha biztosan nem terhes. Vagyis valami betegsége van, amit nem igazán vizsgáltak ki. Nem kéne?
    Hongot amúgy hova száműzték? Csak annyit tudok, hogy egy szigetre, de szeretném megkeresni térképen. Nem tűnt olyan messzinek, mintha mondjuk Csedzsura vitték volna. A valóságban mi történt a családjával? Például a feleségével, illetve ha voltak gyerekei, akkor velük. Ők is mentek száműzetésbe, vagy otthon maradtak?

    • Cirmolán Says:

      SeongJeon rosszullétének kezelését illetően a királynét sem értem ám! Mikor az ápoló közölte vele, hogy a rosszullét oka nem a terhesség, azt mondta az ápolónak, hogy: “… most elmehetsz.” Igaz nem a palotában voltak, a kivizsgálást talán a királyi orvosra akarta bízni. De visszatérve a palotába, szó sem esett efféle szándékról.

      Hongot a koreai félsziget keleti tengerpartján fekvő Gangneung-ba száműzte a király. Legalább is az angol és a magyar fordítók szerint. Szigetnek a nyomát sem láttam a közelében. Viszont a 2018-as pjeonchangi téli olimpia mű- és gyorskori, ill. a jégkorong és a curling versenyei, mérkőzései ebben a városban kerülnek majd megrendezésre.

      • Marianna Says:

        Lehet, hogy túl közel volt a sziget és a sok földmozgás “összedolgozta ” a koreai félszigettel 🙂

        Azért Song Yeont megviselhette psychésen a palotába kerülés, még akkor is, ha ő maga nyugtatgatta a királyt és királynét, hogy ő jól van , ne aggódjanak miatta.Pont azok szoktak rosszul lenni, akik nem adják ki magukból a fájdalmat.
        A másik tippem, hogy hatásvadászat…hagy higgye a néző…na itt készül valami…!

      • Andicilin Says:

        Igen, azt a várost én is megtaláltam. Tengerparti ugyan, de…vagy lehet, hogy a fordítás rossz és nem sziget, ahova száműzi, hanem egy tengerparti város?

      • Cirmolán Says:

        Azért van ott a parton két tengerbe nyúló földnyelv vagy épített móló, amiket ügyesen fotózva, akár kis szigeteknek is vélhetünk.

    • Marianna Says:

      Vajon a róla szóló film is eddig elkíséri a történetet? Ott bemutatják hogy száműzik és hová?

      • Mária Hegyiné Serfőző Says:

        …….A másik tippem, hogy hatásvadászat…hagy higgye a néző…na itt készül valami…! Sajnos nem.
        De ez majd ki fog derülni pár résszel később.

      • Marianna Says:

        Ezek a rosszullétek még nem a betegségével függnek össze. Ahhoz túl sok idő fog még eltelni. Ha igaz volt akkor a diagnozis akkor nem hiszem, hogy 4 évet vagy többet kibírt volna, ráadásul úgy hogy szült.

  141. Mária Hegyiné Serfőző Says:

    A sárkánymama kiadta az utasítást, hogy látogassa meg San az új ágyast –
    Erre este megjelenik Song Yonnál – hehe
    Azt nem mutatták, hogy utána betért-e a másikhoz? Vagy mit szólt a kedves mama ehhez a lépéshez?
    A film történése alatt Dae Sou nagyon sokat változott – természetesen előnyére.
    Már nem olyan forrófejű, de a hűsége a királyhoz rendíthetetlen.
    Szerette, tisztelte Hongot, de vele szemben voltak fenntartásai – főleg mikor túlzásokba esett.
    A királyt feltétel nélkül szereti.
    Visszatérve Hongra –
    nem volt más választása csak a merénylet.
    A királyné sarokba szorította. Sajnos az özvegy királyné hálójába került Hong – de a királyhoz való hűsége talán nem kérdőjelezhető meg. Tulajdonképpen nem a királyt – hanem a feleségét akarta megöletni –
    Tétlenség: Nem hiszem, hogy tétlenül üldögélt a száműzetésben. Az akinek mindig forog az agya, annak nem lehet leállni egyik napról a másikra.

    • Cirmolán Says:

      “Nem hiszem, hogy tétlenül üldögélt a száműzetésben. Az akinek mindig forog az agya, annak nem lehet leállni egyik napról a másikra.”

      Hát ez az! Éppen ez volt neki a halálnál is rosszabb büntetés!
      Kétség sem fét hozzá, hogy egyfolytában agyalt. Még alkotott is, de biztos lehetett abban, hogy jórészt feleslegesen, mert nem hasznosul, részben meg nem lehetett biztos abban, hogy Daesu meglátogatja és átadhatja neki a művét, ill. hogy a király felhahasználja-e, vagy egyáltalán beleillik-e még a terve az udvar aktuális szervezetébe.
      Ráadásul nap mint nap elmorfondírozott azon, hogy még mi mindent valósíthatott volna meg, ha nem a napba néz, hanem maga köré.
      Annál rosszabb érzés nincs, mintha valakinek a munkáját mellőzik, munkája eredményét nem hasznosítják.

  142. Cirmolán Says:

    http://wiki.d-addicts.com/Hong_Guk_Young
    Itt egy 2001-es 40 részes MBC sorozat adatlapja található.

  143. Cirmolán Says:

    Mikor DaeSoo meglátogatta, mintha azzal mentegetőzött volna Hong a szerény ételért, hogy egy száműzöttnek csak erre telik.
    A száműzöttnek saját vagyonából kellett a megélhetését fedeznie?
    Mintha a DY Si MunTek-je mondott volna erről valamit. Emlékszik még rá valaki?

    • yucca Says:

      A palota ékkövében a száműzött doktornő -most nem jut eszembe a neve , a Yi San-ban az özvegy királyné – amikor nemeseket gyógyított, például azért pénzt kért, de azt nem az ételére költötte, mert azt kaptak a száműzöttek. Úgy rémlik, hogy az engedetlenséget étel megvonással büntették. Hogy Hongnak honnan volt pénze, azt nem tudom, a vagyonát biztos elkobozták,nem?

      • Marianna Says:

        Selyem ruhába járt durva vászon helyett, na meg építtetett víztározót. 🙂 Az ételt akkor vonták meg amikor be is zárták őket. és természetesen akkor maguktól nem juthattak ételhez.

    • Andicilin Says:

      Hát, A palota ékkövében Dzsanggüm egy táborban volt, Hong viszont egy különálló épületben “raboskodik”. Valószínűleg azért, mert magasabb rangú valaki volt, illetve nagyobb bűnt követett el. Bár mintha a palotában is pont egy mérgezéses ügy miatt lettek volna száműzve. Valami kacsa volt az ügyben, amiből aztán Dzsanggüm nevelőszülei is ettek és ennek hatására újabb gyerekük született, aki aztán csecsemőként meghalt, de az már más kérdés. De az is a különbség oka lehet, hogy a kettő közt majd 300 év különbség van, és Dzsanggüm Csedzsura került, ahol gyakorlatilag száműzöttek éltek csak. Jó, nyilván éltek helyiek is, de nagy számban kerültek oda száműzöttek, Hong meg eléggé egyedül volt.

    • Cirmolán Says:

      Dzsanggümből nemcsak rab, de szolga is lett, legalább is akként kezelték és dolgoznia kellett a megélhetéséért. Szökdösős rab korában még lovakat is őrzött vagy csutakolt (meg szélnek is eresztette őket).

      Jang Doc munkája a gyógyítás volt, ő a saját szakállára kért pénzt a gyógyításért, hogy esővíz tárolót építhessen a raboknak és a szegény szigetlakóknak. Néhány rablányt is kiképzett a gyógyszerek készítésére (köztük JangGeum-öt is). Nekik ezzel kellett megkeresni az eltartásuk költségeit. Mások konyhai szolgálatot láttak el, ételt osztottak, vizet hordtak vagy valamilyen mezőgazdasági munkát végeztek.

      A Dong Yi-s Simuntek-nek úgy emlékszem magát kellett eltartania a száműzetésben, (ahonnan megszökött). A bűne valami írásos, enyhébb politikai jellegű volt. Arról nem esett szó, hogy száműzetésében szolgai munkából vagy némi családi támogatásból élt.

      Hong bűntetése voltaképpen halálról lett száműzetésre mérsékelve, így gondolom, hogy a vagyonát is elkobozták, családját harmadíziglen megbélyegezték, rangban lefokozták. Gondolom a családjával sem tarthatott fenn semmiféle kapcsolatot. (Amilyen munkamániásnak ismertük meg, ez lehetett a legkisebb büntetése.) Őrzőit a kincstár élelmezte, ruházta, talán valami csekély alapellátást ő is kaphatott. Mondta is Daesu-nak látogatása napján, hogy aznap szerencséje volt, mert fogott egy keszeget. Így a rizs mellé az is került a tányérjára. Daesu meg nem akarta elenni előle a felét egyiknek sem, miközben Maxon konyhájára gondolt.

      Természetesen a kígyó – San hülyeségének köszönhetően – megint megúszta!

    • yucca Says:

      A Tamra sorozat a Jeju szigetén élő száműzöttekről szól, ahol dolgozniuk kell, és ebből tartják fent magukat és otthonaikat, gondolom nem kapnak sok pénzt a munkájukért, épp csak annyit, hogy ne haljanak éhen. Persze őrök vigyáznak az egész szigetre, a száműzöttek azt nem hagyhatják el. Valószinüleg Hongnak is valamit dolgoznia kellett, hogy ellássa magát és otthonát, nem hiszem, hogy egész nap horgászhatott.

      • Cirmolán Says:

        Biztosan nem horgászgatott egész nap, és talán nem is napi rendszerességgel. De ez valami úri passzió lehetett a politikusoknál, mert s.k. kivégzése napján Jong-ot is éppen horgászat közben lepte meg Hong, és a Dong Yi is úgy kezdődött, hogy hajnali horgászat közben öltek meg egy minisztert.

        Min Jong Ho a Palota ékkövé-ben, száműzöttként kapált vagy kaszált vagy gyomlált, mikor Jang Geum megpillantotta. Ő is dolgozott, eléggé felügyelet nélkül. De ő nem volt annyira befolyásos ember az udvarban, mint Jong vagy Hong.

        Viszont Hong valami szürke felső ruciban raboskodott, Min Jong Ho, Jong, Kim Bizsu, anyai nagyapó tesója meg fehér alsó neműben. Lehet, hogy a szürke köpeny nem az előéletében betöltött rang, hanem az északibb fekvésű és hűvösebb éghajlatú Gangneung miatt járt neki?

  144. Bridget Says:


    Ehhez a videóhoz mit szóltok? xD Nagyon nagy, a gangam style-os csávó csinálta (azt nagyon nem bírom), de ez a dal nem is annyira rossz, és Koreáról szól 😀

    • Andicilin Says:

      Ez konkrétan az Olimpiára készült. Úgymond olimpiai dal. Szerintem annyira nem nagy szám, pláne, hogy tele van a szokásos közhelyekkel, mint hajrá, gyerünk, megcsináljuk, stb.

      • Bridget Says:

        Nem is tudtam, hogy az olimpiára csinálta… de attól még nekem tetszik :”D
        Mivel nem akarok offolni, ezért ebbe a bejegyzésbe rakok két rajzot is. Rám jött a festhetnék, így alkottam egy kicsit. Tudom, hogy folyton ezt festem, de szerintem gyönyörű téma, igazi koreai, és sokféleképpen fel lehet dolgozni. ^^

        és a másik:

        Komikat kérek :3

      • yucca Says:

        Az első kép tetszik.

    • tenambo Says:

      A Hyunával jobb és az az eredeti.

    • Marianna Says:

      Hát nem egy döglesztő Bidam stílusú ez a hapsi. Inkább Misil öccse Miszeng jut róla eszembe már csak a legyező hiányzik a kezéből 🙂

      • Cirmolán Says:

        A gatyája meg egy külön élmény! Az embernek egészen bizarr gondolata támad tőle.

  145. Marianna Says:

    Bridget nekem viszont a 2. képed tetszik jobban. Az első az olyan nagyon diáklányos lett a csíkos papírral és a feliratokkal 🙂 azt elvonatkoztatva viszont érdekes. A másodikból már csak azok a finom kis szálacskák hiányoznak amik a virágokat élővé teszik. Tudod a fekete kis árnyalatok szerintem a porzókat érzékeltetik.

  146. Marianna Says:

    A selyemhernyós megbeszélésen miért szólítják hercegnőnek a királynét, mikor még a férje is azt mondja neki, hogy királyném ?????

    És mi ez a baromság az előzetesben?….gyenge de még tapintható. Ezt esetleg a szülés előtt mondhatja az ápoló. de itt a terhesség elején nem azt kellene, hogy gyenge de MÁR tapintható???

    • EUgen Says:

      Néhány résszel korábban Hong-ot felségnek szólította az egyik katonája. Egy másik alkalommal a király miszternek szólította a minisztert…. Sajnos gyakran van, min “derülni”….

      • Cirmolán Says:

        “a király miszternek szólította a minisztert” Nem Hongot szólította miniszternek?

    • Cirmolán Says:

      “A selyemhernyós megbeszélésen miért szólítják hercegnőnek a királynét”

      SeongJeon az anyakirálynőt szólította hercegnőnek, mikor engedélyt kért tőle, hogy a másik ágyas helyett válaszolhasson a selyemceremónián a nők által viselt ruhadarab színe-változásainak okáról. Azért gondolom, hogy tőle kért engedélyt, mert az összes csajos udvari ceremóniáknak mindig ő, mint királyi anyuka volt az elnöke és még San 1. neje is alig pisszenhetett meg mellette.
      A hercegnő megszólítás az ő esetében voltaképpen nem teljes elrugaszkodás Buddhá-tól, csak nem egészen megfelelő. Mert San anyja nem volt királyi feleség, így se nem királyné, se nem királynő. Ámbár saját jogán nem is hercegnő, legfeljebb Sado után hercegné.
      Persze az lehetséges, hogy az anyakirálynő cím a király anyjának így is kijár. Ha ez utóbbi igaz, akkor viszont San anyja helyben megszégyenítette volna a rossz megszólítás miatt SeongJeon-t, nemhogy megengedte volna neki a válaszadást. Sárkányanya ilyen jellegű reakciója viszont elmaradt.

      San 1. feleségéről csak annyit tudunk a sorozatból, hogy San után hercegné, majd királyné, de ő sem volt saját jogán hercegnő. Aki hercegnő az HwaVan, de ő is balkézről.

      Összességében a két legmagasabb rangú nőszemély egyikét sem volt ildomos hercegnőnek szólítani a magyar szemlélet szerint.

      A szinkron szöveg magyarra fordítása angol fordítás közvetítésével történt, bár nem biztos, hogy a neten fellelhető angol felirat volt az alap.
      Mégi,s abban a Felséged (Your Majesty), Fenséged (Your Highness), Királynőm (My Queen) megszólítások szerepelnek az ide vonatkozó részben, és mindegyikkel San anyját illették.

      Teljességgel érthetetlen számomra, hogy az egyenesen Sung Seong Jeon-nak címzett kérdésre, miért nem válaszolt ez az ágyas-festő lány? Ha a színváltozás okát tudta, a ruhadarab nevét és alkalmazott színeit is ismernie kellett! Annyira nem volt rafinált SeongJeon, hogy a nagyobb hatás kedvéért várjon egy nehezebb kérdésre.

      Netán még arra is engedélyt kellett kérni Sárkánymamától, hogy a hölgyek válaszolhassanak az egyenesen nekik címzett kérdésre?
      Ennyire még a király sem tartotta sakkban a minisztereket, mint fúria mamája a palota hölgykoszorúját.

  147. Andicilin Says:

    Ez az első eset, hogy nem felvételről néztem meg egy részt, hanem az ismétlést. Elég fárasztó.
    Hong. Hm, hát ez már tényleg a vége volt. Azért kíváncsi lettem volna, hogy mi történik, ha életben marad és a király egyszer visszahívja. Vagy a király halála után mondjuk a mostani özvegy királyné. A másik ami felmerült bennem az, hogy egy csomóan követelték Hong halálát, de a király nem engedett, viszont ezzel párhuzamosan Hong hirtelen megbetegedett és meghalt. Nem gyanús ez? Nem lehet, hogy szép lassan mérgezték? Egyébként meg a király a valóságban tényleg meglátogatott egy száműzöttet? Kicsit túlságosan felülemelkedett az áruláson és csak az érzelmeire hallgatott. Én végig pártoltam Hongot, de itt már nekem is az volt az érzésem, hogy ez sok. Ennyire nem kéne szeretnie azt, aki elárulta. Másfelől meg az érzelmeket nem lehet irányítani. Közhelyekkel mindent meg lehet magyarázni powaaa!
    Ez a kis selyemhernyós teadélután szerintem tök értelmetlen. Írástudatlanoknak talán hasznos, de a meghívott hölgyek nem tűntek annak. Tehát sokkal egyszerűbb lenne ezeket az ismereteket egy könyvben összegyűjteni és odaadni az érdeklődőknek. Amúgy meg vicces, hogy erről pont a palotában élő, soha nem dolgozó hölgyeket kérdezik.
    Ebben a sorozatban elég sok az ellentétpár. Hong és Dzsong Hugjom példájából kiindulva az jutott eszembe, hogy ez az új srác, Dzsong Jakjong tökéletes ellentéte Dzsang Teunak, ugyanakkor pont annyira hasonlítanak is, mint Hongék. Az első kettő politikai karrierre és hatalomra vágyott, az utóbbi kettő meg inkább gondolkodóként ténykedik. (Nem paradox ez egy kissé? XD) Mindenesetre az biztos, hogy a “maradjon minden így” és a “változtassunk” szépen egymásnak fog feszülni.

    • MM Says:

      Kár , hogy nem nagyon tudom érzékelni az időt, hónap telhetett el. De az biztos szinte, hogy nem mérgezték Hongot, mert akkor másféle betegségtünetekkel utaltak volna arra , hogy gyengül a szervezete. Mondjuk szédül, vagy gyomra fáj, vagy hányogat . Figyeljétek meg a régi korok filmeiben ha valaki beteg lesz mind köhögni kezd. Legyengül az immunrendszerük az elégtelen táplálkozás miatt, megfáznak, tüdőgyulladásuk vagy TBC-jük lesz. Belázasodnak és nem tudják legyűrni a gyulladásos folyamatokat.Hong is köhögött és verejtékezett, biztos lázas volt már az utóbbi napokban , és érezte, hogy egyre gyengébb , meg fog hallni azért adta oda az őrnek a köldeményét. Na meg nem is igazán bízott abban , hogy elmegy még hozzá Dae Su.
      Lehet, hogy én túl kemény szívű vagyok, és saját magánéletem miatt …ha az én házastársam ellen eszelnének ki ilyen merényletet azt én a személyem ellen elkövetett megbocsájthatatlan bűnnek venném. És Hong már többször is túl ment a hatáskörén meggondolatlanul vagyis megfelelő körültekintés nélkül. (pl keresztények elfogása , kereskedők stb.) Na most akármennyire is a király érdekét nézte …nekem azért sokszor nem úgy jött le. Pl nem kellett volna a királlyal mondjuk a trónörökös örökbefogadását is megbeszélni..????.(saját kút fejemből..) ..-Figyeljen felség..kéne ez a trónörökös mert így bizony nagyon labilis a hatalma azt mondta az özvegy királyné képzelje el ,voltam nála este teázni és erre figyelmeztetett. Nem kéne ezen elgondolkodni? Na már akkor vagy Von-Bin vagy a mostani királyné nevében nem kéne valakit örökbe fogadni akár addig amíg nem sikerül be végre egy saját vérvonalbeli kisherceg?.. :-)..
      Akár ilyen beszélgetést is el tudok képzelni ha már olyan jó haverok 🙂
      Szóval én ezt várnám el egy baráttól , nem azt ,hogy a hátam mögött intézkedik az én érdekemben a tudtom nélkül 😦

      • Andicilin Says:

        “Lehet, hogy én túl kemény szívű vagyok, és saját magánéletem miatt …ha az én házastársam ellen eszelnének ki ilyen merényletet azt én a személyem ellen elkövetett megbocsájthatatlan bűnnek venném.”
        Igen, de szerintem a királyhoz Hong sokkal közelebb állt, mint a királyné. Hivatalból persze, fel kéne háborodnia, ezt ő maga is sokszor elismerte, de mivel valójában Hongot jobban szerette, ezért nem nagyon tudott rá haragudni. Csak csalódott benne.

  148. adal Says:

    Nekem is feltűntek amiket említettél Mariannám én sem értettem
    a hercegnő megszólítást – talán figyelmetlen fordítás….
    A király felséges anyja pedig úgy küldte el Song- yeont, “mentsd ki
    magad” – é r t h e t e t l e n – mire gondolt ?
    Annyira megindító ahogy Dae-soo vígasztalta a Királyt Hong titkár
    halála után. A barátság különböző síkjait remekül ábrázolták.
    Elkezdtem a film inspirálta versemet… még csak az elején tartok.

    Bridget – jók a rajzok, de nekem is hiányzik belőlük az
    aprólékosabb kidolgozás – azonban határozottan hozzák “azt a
    hangulatot” – csak így tovább… sok – sok tanulmányt …

    Hurrá – lesz Koreai Filmhét az Urániában !!!!!!!!!!! 🙂

    • Andicilin Says:

      “Hurrá – lesz Koreai Filmhét az Urániában !!!!!!!!!!! :)”
      Az első nap biztos tömeg lesz. Aztán rájönnek az emberek, hogy ezek nehezebben befogadható művészfilmek. 🙂

      • Bridget Says:

        “ezek nehezebben befogadható művészfilmek.” – csak nekik. Nekünk nem. ^^

  149. Bridget Says:

    Köszi a komikat, legközelebb majd festek rá pici vékonyka ágakat is :”D
    Tegnap keresgéltem videókat koreai drámáktól, és van egy, amiben találtam egy ismerős ‘kedves’ arcot… A sorozat címe Ja Myung Go, valami full romantikus sztori. A vicces az, hogy mikor nézegettem róla a videókat meg a részek részleteit, utána néztem TV-t is, és egy román csatornán ott ment… xD Mondjuk semmit nem értettem belőle (eredeti nyelven volt, csak felirattal), de azért jó volt látni, hogy megy a TV-ben… Ha egyszer megcsinálnák szinkronnal vagy felirattal (akár neten is), szívesen megnézném. ^^ Amúgy az ismerős arc a Hong-hugi.
    Tegnap megnéztem az 56. részt is. Öcsém, hogy ez a Won-bin mekkora színésznő, és a bátyja mekkora rendező! >< Szegény Sant úgy sajnáltam, mikor a vége felé a szobájában iszogatott és bent volt nála Hong… Az volt a rész legszomorúbb része 😦 Mikor mondta, hogy mennyire örült volna a babának…

  150. Elhaym Says:

    Megint 500. 🙂 Folytatás itt:
    https://elhaym.wordpress.com/2012/10/30/yi-sanlee-san-a-korona-hercege-5/

Hozzászólások letiltva.


%d blogger ezt kedveli: