Április 2012

Megjelent könyvek

Agave Könyvek

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas

Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával – még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig.

Alexandra Kiadó

Jeffery Deaver: Ablak a halálra – Lincoln Rhyme egy mindentudó gyilkos nyomában

Lincoln Rhyme-ot tejesen leköti egy nemzetközi nyomozás, amikor váratlan és kellemetlen telefonhívást kap: előre megfontolt gyilkosság vádjával letartóztatják unokatestvérét, Arthurt. Minden jel arra mutat, hogy ő a tettes.
Vagy mégsem? Ahogy Lincoln és Amelia nyomozni kezd, Rhyme egyre inkább belegabalyodik az ügy szálaiba, és kiderül, hogy ilyen alattomos gyilkossal még sosem volt dolga. Az elkövető rögeszmésen gyűjt mindent – az utcai szeméttől az áldozataival kapcsolatos legbensőségesebb titkokon át a legbecsesebb trófeáig: az emberi életig. Könyörtelenül megkínoz és meggyilkol bárkit, mesterien bánik a borotvával és a pisztollyal, legveszedelmesebb fegyvere azonban mégis az információ.
Az információ, amit olyan vállalati és állami adatbázisokból ás elő, amelyek nyilvántartják életünk minden apró mozzanatát. Az információ, amit könyörtelen precizitással használ fel, hogy elkapja áldozatait – és mindazokat, akik az útjába állnak…

Chevy Stevens: Nincs menekvés – horror

“Ha valami rosszat csináltam, még mindig megbüntetett, de már régóta nem ütött meg, és néha azt kívántam, bár megtenné! Ha megütött, az olyan testi dolog volt, ami dacossá tett. De a lelki szarság? Azzal tényleg felülkerekedett, és ahogy múltak a hónapok, a szeretteim hangja egyre halkabb lett, az arcuk pedig elmosódott. Apránként, napról napra egyre zöldebb lett az ég.”

Egy teljesen átlagos napon felbukkan egy teljesen átlagos, barátságos mosolyú vevő. A következő pillanatban azonban Annie, a fiatal ingatlanügynök már elkábítva és megkötözve fekszik egy furgon hátuljában. Amikor magához tér, távoli fakunyhóban találja magát. Fogva tartója megszabja neki, mit és hogyan csináljon, megerőszakolja, teherbe ejti, bántalmazza. Vajon sikerül Annie-nak megölnie rabtartóját és elmenekülnie? Véget érhet egyáltalán ez a rémálom?

Chevy Stevens briliáns thrillerében – akárcsak Emma Donoghue nagy sikerű “A Szoba” című regényében – az áldozat szemszögéből ismerhetjük meg egy beteg elme működését, az Annie által csak Pszichónak nevezett fogvatartó bizarr szokásait és a hátborzongató tettek mögött felsejlő indítékokat. És miközben Annie a terápiás üléseken élete legborzalmasabb évének feldolgozásával küzd, elképzelhetetlenül fájdalmas felismerésekkel is szembesülnie kell.

“Lenyűgözően megkomponált debütálás… az első oldaltól az utolsóig magával ragad.”
Karin Slaughter, a Broken című New York Times bestseller szerzője

“Szívdobogtató első könyv. Stevens remekel a zseniális pszichopata és kitartó áldozata közti macska-egér harccal. Egyszerre ravasz és ellenállhatatlan, az év kihagyhatatlan thrillere.”
Lisa Gardner, A kamra és a Nem bújhatsz el szerzője

“A Nincs menekvés nem csupán egy nő elrablásának lebilincselő történetéről, hanem a nehezen kivívott visszatéréséről is szól – önmagához, függetlenségéhez, egész életéhez. Szókimondó, heves, szórakoztató, fénypontokkal tarkított, sötét történet, egy feledhetetlen hősnő tolmácsolásában.”
Gillian Flynn, a Sharp Objects és a Dark Places szerzője

“Bár komor és felzaklató, mégis olvasmányos és abszolút letehetetlen regény.”
Kathy Reichs, a Csont és vér szerzője, a Dr. Csont tévésorozat producere

“Chevy Stevens első regénye magával ragadó, borzongató remekmű. Tele váratlan és nyaktörő fordulatokkal, akár a hullámvasút!”
Linda Castillo, a Könyörgés szerzője

“Chevy Stevens thrillerének olvasása közben még levegőt venni is elfelejtettem. Egyszerűen hihetetlen!”
Erica Spindler, a Testreszabott gyilkosságok szerzője

“Magával ragadó, rémisztő, mégis tele van női erővel. A Nincs menekvés a legelső oldaltól kezdve lebilincselő. Ingatlanügynökök ne olvassák, mert többet nem mernek majd egyedül maradni az ügyfeleikkel!”
Chelsea Cain, a Szívszaggató és A fúria szerzője

Pierrot, Gábor Endre: Az ördög köve – A Magyar Faust titkos hagyatéka  – kaland

Egy mecseki falu rejtélyes pusztulása 1407-ben…
Egy égből zuhant lebkő titka…
Szerencsevadászok és tudósok küzdelme…
Jonathan Hunt, a New York Times újságírója visszatér…

A “Jumurdzsák gyűrűjé”-nek főhőse a bravúros egri nyomozás után két évvel Debrecenbe látogat, ahol szinte az égből pottyan ölébe egy újabb rejtély. Megismerkedik egy vonzó atomfizikusnővel és forrófejű öccsével. A fiú eltűnik, és a szálak ezúttal is a múltba vezetnek. A kalandokban és váratlan fordulatokban bővelkedő nyomozás évszázadokkal repíti vissza az időben Jonathan Huntot. A könyvtárakban, múzeumokban meglelt dokumentumok, kéziratok és levelek különös természeti jelenség létezésére utalnak. A Magyar Faustként ismert legendás debreceni tanár, Hatvani István hagyatékából kiderül, már ő is vizsgált a 18. században egy bizonyos égi eredetű követ, amely óriási kristályt, talán gyémántot rejt. Az értékes kincsért századokon átívelő hajsza kezdődik.
A tét óriási, Jonathan Hunt ugyanis kideríti: az “ördög köve” halálos miazmát rejt, amely akár az egész emberiséget elpusztíthatja…

“Mi van, ha tényleg a bölcsek kövét birtokolja? Ha sikerülne mesterségesen aranyat előállítania? Ha Isten akarata volt, hogy az utrechti piacon megvásárolja a követ az ásványárustól, ha Szórádit nem saját kapzsisága késztette arra, hogy rávegye a kísérletre, hanem magasabb akaratnak engedelmeskedett? Ha neki, Hatvani István professzornak, meggyőződése ellenére az a feladat rendeltetett, hogy sikerre vigye a transzmutációt? Attól, hogy nem tudjuk megmagyarázni a világ keletkezését, a szív működését, az emberek élnek és meghalnak, a szív minden másodpercben dobban, míg ki nem huny az élet. És ekkor hasított elméjébe a felismerés: ha sikerül ónból aranyat előállítania, akkor a lebkő valóban a lapis philosophorum, vagyis egyben az életelixír, amely minden orvosságok orvossága. Nem pusztítana többé pestis, kolera, lepra s megannyi gyalázatos kór, amely az embereket gyilkolja!”

S. Kolozsvári Zsófia:  Se vas, se tűz – fantasy

Madeleine Magnusson PhD-hallgató a göteborgi egyetemen, botanika szakon. Kanada növényvilágát kutatja, rendszeresen fut, egészségesen étkezik – és metálzenét hallgat. Kedvenc együttesének már évek óta minden koncertjére eljár, akár külföldre is. Egyszerű rajongóból azonban váratlanul önjelölt nyomozóvá avanzsál, mikor kiderül, hogy a zenekar dobosa eltűnt, a rendőrség pedig tehetetlen. Az elején maga is csak tapogatózik, de ez annak is köszönhető, hogy korábban sosem szembesült nehezebb nyomozói feladattal, legfeljebb mások szobanövényeiből következtetett a tulajdonos személyiségére. Az események kicsúsznak a kezéből, és mire felveszi a fonalat, már egy ősi saga szövegét kell értelmeznie, miközben olyan lényekkel találkozik, akik nem férnek bele természettudományos világképébe. De szerencsére nincs egyedül: holland barátnője félelmet nem ismerve segíti az úton, és ha így is csüggedne, a zene mindig lelket önt belé. A “Se vas, se tűz” elkalauzolja a Zenit sorozat olvasóit egy másik országba, látszólag helyi történelemmel és zenével foglalkozik, de aki nyitott szemmel figyel a részletekre, rájöhet, hogy minden mindennel összefügg.

Animus Kiadó

Jo Nesbo: Denevérember

Az ausztrál tengerparton holtan találnak egy fiatal norvég nőt. Megerőszakolták és megfojtották. Harry Hole, az oslói rendőr-főkapitányság nyomozója Sydneybe utazik, hogy segítségére legyen ottani kollégáinak. Bár a vendéglátók csak jelképes szerepet szánnak az idegen nyomozónak, Harry alaposan belekeveredik az ügybe. S miközben az őslakos legendák halált hozó denevérembere után kutat, megismeri a többmilliós város sötétebb oldalát, a prostik, stricik, drogdílerek világát. És találkozik a megölt lány kollégájával, a gyönyörű, vörös hajú Birgittával, aki Harry számára hamarosan többet kezd jelenteni, mint egy egyszerű tanú…
Az első Harry Hole-sztori!

Camilla Lackberg:  A kőfejtő  – krimi

Fjällbackában mindenki ismer mindenkit. Vagy ismerni vél… Az idilli tengerparti városka élete teljesen felbolydul, amikor egy halász egy halott kislányt húz ki a vízből. Gyilkosság áldozata lett. Patrik Hedström nyomozó és élettársa, Erika jól ismerte a kislányt és családját, s így talán még nehezebb a férfi dolga, amikor elkezdi kibogozni a borzalmas bűneset szálait. A nyomozás során sötét titkok kerülnek felszínre. Senki nem gondolná, hogy a városka lakói közül milyen sokaknak van rejtegetnivalója. De kiben lakozhatnak olyan ördögi indulatok, melyek képessé teszik egy gyermek meggyilkolására?

Leena Lehtolainen: Az első gyilkosságom  – krimi

Egy sziklának dőlve, a sekély vízben akadnak rá a fiatalemberre, aki társaival egy énekkari fellépésre készült a tóparti nyaralóban. Fején véres seb tátong. A házikó félreeső helyen fekszik, s idegen mozgását senki nem észlelte. Minden jel arra mutat, hogy gyilkosság történt, s a gyilkost a kóristák között kell keresni. Egy szövevényes, titkokkal és tagadásokkal teli világ tárul fel Maria Kallio, a pályakezdő nyomozónő előtt. A békésnek tűnő kórus háza táján valami nagyon nincs rendben. Egyre több bűncselekményre derül fény, miközben Maria a gyilkos nyomában jár.

Hakan Nesser: A gonosz arcai

A vonzó tanárnőt férje holtan találja a fürdőkádban. A férj az éjszakát tök részegen végigaludta, nem emlékszik semmire. Alibije nincs, minden bizonyíték ellene szól, elítélik. Nem sokkal később mégiscsak feldereng félálmában egy emlék arról az éjszakáról. Másnap levelet ír, telefonál – további sorsa forog kockán. Ám még azon az éjszakán valaki megfojtja. Van Veeteren rendőrfelügyelő kezdettől fogva gyanította, hogy nem ez a szerencsétlen alak a gyilkos, s ő híres arról, hogy megérzései szinte mindig nyomra vezetnek. A Svéd Krimiíró Szövetség díjnyertese.

Håkan Nesser: A Borkmann-elv

Álmos, tengerparti városka, valahol Nyugat-Európában. Itt leli halálát baltacsapásoktól egy gazdag ingatlanvállalkozó és egy sokat megélt drog dealer. Van Veeteren főfelügyelő, aki a közelben pergeti nyaralása unalmas napjait, a helyi hatóságok segítségére siet, ennek ellenére nem jutnak egyről a kettőre. Hamarosan újabb holttestre bukkannak, de a korábbi gyilkosságok felé egyetlen szál sem vezet. A nyugdíjazás előtt álló helyi rendőrfőnök azonban eltökéli: nem hagyja lezáratlanul ezt az ügyet. Végül egy különleges képességű detektívnő feltűnése mozdítja ki a holtpontról a nyomozást. Úgy fest, neki sikerül megközelítenie az úgynevezett Borkmann-pontot, amikor több adatra, bizonyítékra már nincs szükség, csupán némi logikára…

A Svéd Krimiíró Akadémia díjnyertese

Aposztróf Kiadó

Kirsch Ákos: A Zeusz-rejtély

Kréta szigetén sötét titkok lappanganak, és heves bosszúvágy örvénylik egyesek lelkében. Iliasz Venizelosz, athéni nyomozó meghívást kap egy modern üdülőközpont megnyitójára. Ekkor még nem sejti, hogy hamarosan rejtélyes eltűnések és kegyetlen gyilkosságok felderítésével kell foglalkoznia. A nyomozását nehezíti egy ókori mítosz életre keltésének nyoma, az ismeretlen, éjszakai fények felbukkanása, és mindeközben főhősünk lelkileg vívódik két nő iránt is érzett vonzalma miatt. Életét megannyi veszély fenyegeti, ahogy egyre mélyebbre ássa magát a bűnügyekbe. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy semmi és senki sem az, aminek elsőre látszik. Minden erejére és leleményességére szüksége van, hogy túlélje a veszélyes kalandokat, hogy kibogozza a szövevényes ügy szálait.

Cartaphilus Könyvkiadó

Strindberg csillaga – kaland

A “Strindberg csillaga” a szórakoztató lektűr kategóriájába tartozik, de a teljes tudásra, a gnózisra törekvő halandó témája előkelő társaságba helyezi… A hatalmat és gazdasági előnyt jelentő tudás megszerzésének vágya hajtja a szereplőket, akárcsak Doktor Faustust. Hogy sikerrel járnak-e? Jó lenne, ha ez… meglepetés tudna maradni, de a világirodalmi hagyomány ismeretében a dörzsölt olvasó alighanem úgyis sejti a választ.

Javier Moro: Indiai szenvedély – dokumentumregény

1908. január 28-án egy tizenhét éves spanyol lány pazarul feldíszített elefántháton vonul be egy kis észak-indiai városba. A lakosság apraja-nagyja kisereglik az utcára, hogy lerója tiszteletét az újdonsült hercegné előtt, akinek oly fehér a bőre, akár a Himalája hava. A tündérmese Anita Delgado, az ifjú andalúz táncosnő és a dúsgazdag kapurthalai maharadzsa, Dzsagadzsit Szingh esküvőjével kezdődik, majd fokozatosan kibontakozik előttünk egy két évtizedes, szerelemmel és ármánnyal átszőtt történet, melynek során feltárul a maharadzsák aranyba foglalt, drágakövekkel kirakott, csudálatos cirkuszi porondja, ahol az erotikus bacchanáliáktól kezdve a tigrisvadászatokon át a Rolls Royce gyűjteményekig a legkülönfélébb szemkápráztató dolgok ejtik ámulatba a látó olvasót.

Ciceró Könyvstúdió

John Stephens : A smaragd atlasz – ifjúsági

Havas téli éjszaka. Három kisgyereket űznek ki otthonukból a sötétség irgalmatlan erői. Tíz évvel később Kate, Michael és Emma semmivel sem tud többet arról, mi szakította el őket a családjuktól.
A válasz egy bűvös atlaszban található.
Az atlasz varázshatalma egy olyan világba ragadja el a gyerekeket, ahol a lélektelen Süvöltők hadserege biztosítja az aranyhajú Grófnő uralmát. Kate és testvérei hamarosan elképesztő kalandokba bonyolódnak, amelyekben vannak rab gyerekek, váratlan szövetségesek, vérszomjas farkasok, föld alatti ütközetek, egy ragyogó, kísérteties gömb, kardforgató óriások, és három hihetetlen erejű varázskönyv, amelyeket meg kell találni.
Az akcióban, humorban és érzelmekben gazdag “A Smaragd Atlasz” csak az első szakasza Kate, Michael és Emma utazásának különös, veszedelmes tájakra és önmagukba: három gyerek története, akik eredetileg a családjukat akarták megtalálni, de végül az egész világot kell megmenteniük.

Veronica Roth: A beavatott – ifjúsági

Egyetlen döntés alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid.
Egyetlen döntés meghatározhatja értékrendedet.
Egyetlen döntés örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges.
Egyetlen döntés, amelytől megváltozol.

Beatrica Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek.
Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralévő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Corvina Kiadó

Bókay János:  Julika, a fiúk barátja – romantikus

Julika, a kedves vénlány húgánál és sógoránál cselédlányként éldegél. Valamikor sógorába volt szerelmes, de húga kedvéért lemondott róla. Így is elégedetten viseli sorsát, különösen mikor megszületik a házaspár fia, Tamás, akinek Julika gondos nevelőanyja lesz. Aztán mikor a kisfiúból már egyetemista lesz, Julika boldogan csöppen annak “léha” társaságába, imádva a fiút, belevetítve apja iránti egykori szerelmét. Aztán mikor a fiú megnősül, Julika úgy érzi, ismét csak megcsalták. Ám mikor megszületik Tamásék gyereke, hozzájuk költözik, hogy ott szolgálhassa a kisfiút, akiben egyben annak apját és nagyapját is szolgálja.

Delta Vision

Terry Pratchett: Piramisok

Önmagában is éppen elég nehéz kezdőnek lenni egy új munkakörben, de Teppiknek ráadásul fogalma sincs, mit kell csinálnia egy fáraónak. Végtére is ő Ankh-Morpork híres orgyilkosiskolájában tanult, a Nap Birodalmához képest az óceán túlsó oldalán.

Először is rá vár a monumentális feladat, hogy megfelelő nyughelyet építsen apjának – minden piramisok piramisát. Utána pedig ott van a számtalan adminisztratív kötelesség, mint például az őrült papokkal, a szent krokodilusokkal és a menetelő múmiákkal való foglalatosság.

Mindennek a tetejébe a kamasz fáraó ármányra és árulásra bukkan birodalmának szívében is. Arról az akaratos szolgálólányról már nem is beszélve.

Egmont

Andrea Cremer: Nightshade 3. Bloodrose – A döntés- paranormális

Megválaszthatjuk-e a sorunkat? Calla mindig is szerette a harcot, de a végső küzdelemben nem csak a csatatéren kell helytállnia. Úgy dönt, hogy megmenti Rent, ám emiatt Shay féltékeny lesz. Callának gondoskodnia kell az öccséről, Anselről is, akit árulónak bélyegeznek. Bizonyítania kell, hogy méltó az alfa névre, és számtalan veszéllyel szembenéznie, hogy falkájával és a keresőkkel egyszer s mindenkorra megszabadítsák a világot a vigyázók mágiájától. Végül azt is el kell döntenie, mihez kezdjenek a háború után – feltéve, hogy túlélik. A New York Times bestsellerlistás szerzője, Andrea Cremer regénye, a Nightshade-trilógia utolsó kötete az elsőtől az utolsó oldalig lebilincseli az olvasót, méltó befejezése a nagyszerű sorozatnak.

Nalini Singh: Angyali szárnyalás

Az Angyali vadász könyvsorozat lenyűgöző, vad és gyönyörű világa még részletesebben tárul fel a regények mellékszereplőit bemutató négy novellában. A pompás angyalok múltjának titkai, rideg játszmái és forró szerelmei; a vadászok emberpróbáló küldetései és emberi érzelmei; a veszélyes vámpírok félelmei… A négy történet feltárja a sok részletet, titkokat, amelyeket a regények csak sejtetnek. Angyali játszmák Sosem származik jó abból, ha egy vámpírvadász és egy vámpír együtt dolgozik. Pláne, ha a vámpírvadász egy nő, a szóban forgó vámpír egy tapasztalt, őrjítően csinos férfi, aki már többször kicsúszott a vadász markából. De vajon Ashwini képes lesz ellenállni Janvier-nak, miközben elsimítanak egy igen kényes ügyet, amelybe vámpírok, vámpírvadászok és angyalok is belekeveredtek? Angyali próbatétel Sara, a Vámpírvadász Céh egyik legjobb vadásza választás előtt áll: Simon, a Céh vezetője felajánlja neki az igazgatói széket. Vajon egy vérbeli vadász elfogadja-e, hogy a jövőben a diplomáciával kell foglalkoznia, és soha nem lehet magánélete? És mit tegyen, ha éppen ebben a kényes pillanatban találkozik a férfival, aki minden vágyát képes valóra váltani? Meg tud-e küzdeni a kísértéssel? Kell-e egyáltalán? Angyal és farkasa Egy megtört vámpír a veszélyes és vonzó angyal nő udvarába kerül. Új megbízatása látszólag a pályája és élete végállomását jelenti, de Nimra birodalmában semmi sem az, aminek tűnik. A pusztulás helyett talán mégis a gyógyulás és a boldogság vár a vámpírra.. Angyalszárny A Tanár évezredek óta látja felcseperedni az angyalokat. A legveszélyesebb harcosok és arkangyalok is tőle tanultak mindent. Jessamy a hosszú évszázadok során csonka szárnyú, röpképtelen angyalból érett, nyugodt, sorsába beletörődő nővé vált. Az angyalvilág krónikása ellen azonban merényletet kíséreltek meg. Ki lehet az, akinek a nő útjában áll? Ki lehet az, aki megvédi nemcsak a támadók, hanem önmaga ellen is? Galen, a nyugtalanító, védelmező harcos nem köntörfalaz: Jessamy kell neki, úgy, ahogy van. De el lehet-e söpörni a nyers vággyal két és félezer év szenvedéseit?

Aimee Agresti: Megbűvölve

A tizenhat éves Haven Terra, az illinoisi iskolás lány nyugodt életében hatalmas változás következik be: két társával együtt gyakornok lehet a híres chicagói szállodában, a Lexingtonban. Ebben a hotelben lakott egy időben a neves gengszter, Al Capone is. Havennek kalandos gyermekkora volt: öt évesen egy árokparton találtak rá, és az őt gondozó ápolónő fogadta örökbe; testén különös sebhelyek vannak; érzékeny, értelmes és fogékony lány.   A patinás hotelépületet nemrég újították fel, és most gőzerővel készülnek a megnyitóra. Haven megismerkedik a szállodával és közelebbi kapcsolatba kerül az igazgatónővel, a gyönyörű, ám kiszámíthatatlan Aureliával, segédjével, a jóképű Luciannel, a fennhéjázó szakáccsal, Etannel, valamint a különös személyzettel is. Ahogy telik az idő, Haven és legjobb barátja, Dante, valamint a másik gyakornok, az okos Lance nyugtalanító felfedezéseket tesz: egy üres könyv lapjain üzenetek jelennek meg, fotók kezdenek el átváltozni, egy szoba magától tüzet fog, egy átjáró mögött elmondhatatlan titok lappang… Minden jel arra mutat, hogy semmi sem történik véletlenül… De miért az ő életük változik meg? Miért akarja Aurelia olyan nagyon, hogy Haven beálljon a titokzatos Társaság tagjai közé? Egyáltalán: hogyan kerülnek ide, hiszen egyikük sem jelentkezett gyakornoknak a Lexingtonba? És a legfontosabb kérdés: túlélik-e életük legizgalmasabb, ugyanakkor legveszélyesebb kalandját?

Európa Könyvkiadó

Agatha Christie : Az ABC-gyilkosságok – krimi

A ndoverben Alice Ascher az áldozat…
B exhillben a bájos Betty Barnard…
C hurstonban Sir Carmichael Clarke-ra csap le ABC, a titokzatos gyilkos!
D e ki lesz a következő?…
E setleg mégis megakadályozza a bűnténysorozatot Hercule Poirot, a zseniális magándetektív?
F antasztikus fordulatok; egyre fokozódik az izgalom;
G yilkosság a trafikban, a tengerparton, a parkban és a moziban…
H ány betűje van az ABC-nek?
I deje volna már, hogy a rendőrség tegyen valamit!
J öhet-e még ezek után újabb meglepetés?
K i keríti kézre a titokzatos ABC-t?
L egyen nyugodt a Nyájas Olvasó:
M ég mielőtt az ABC elfogy,
N yugvópontra ér a nyomozás is!
O olyan eredménnyel, amilyet senki más nem produkál, mint
P oirot, a zseniális magándetektív!

Agatha Christie: A Bertram Szálló – krimi

“Van egy nagyszerű hely Londonban. Bertram Szállónak hívják. Mintha csak száz évet visszaforgott volna az idő. Csupa olyan ember, akikkel máshol nem lehetett találkozni. Csodálatos öreg hercegnők. És valamennyi régi angol étel szerepel az étlapon, és remek régi angol bifsztek-pudingjuk van! Olyat még nem kóstoltál! És hatalmas hátszínszeletek, és micsoda ürüborda, és békebeli angol tea, és tüneményes angol reggelik! És meleg is van. Hatalmas kandallók…” Történhet vajon ilyen hamisítatlan, békebeli környezetben bűntény?
Történhet!
Ön eltalálta!
A hamisítatlan békebeli környezet (ami különben nem is olyan egészen hamisítatlan) – sötét üzelmeket takar. “Igyekszünk vendégeink minden óhaját teljesíteni” – mondja a tökéletes szálloda tökéletes üzletvezetője. Ám némely vendégnek különös óhajai vannak… És a bájos, törékeny, vidéki öregkisasszony, Miss Marple, eltűnődik… És amikor már ő is, az olvasó is úgy érzi: minden rejtély megoldódott – a szerző még az utolsó lapra is tartogat egy kis meglepetést!

Fumax Kiadó

Mark Lawrence: Tövisek hercege – fantasy

Óvakodj a Tövisek Hercegétől… Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére. Tizenöt évesen király akar lenni… Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója. Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?

Rob Reger, Jessica Gruner: Emily the Strange: Elveszett emlékek

13 dolog, amelyet biztosan megtalálsz az első Emily, a különc -regényben: 1. Rejtély 2. Egy csinos gólem 3. Feltuningolt csúzli 4. Négy fekete macska 5. Amnézia 6. Kalamajkapóker 7. Haragos pónik 8. Egy gyanús iskolafelügyelő 9. 13 pontos listák 10. Homokvihar-generátor 11. Hasonmások 12. Titkos küldetés 13. Bogarak Emily, a különc: 13 éves. Képes toronyházakat átugrani, ha épp úgy tartja kedve. De sokkal valószínűbb, hogy inkább négy fekete macskájával szunyókál; vagy részecskegyorsítót eszkábál össze gézből, lencséből és biztosítótűből; vagy teljes hangerővel dobol/gitározik/szaxofonozik/citerázik; vagy egy fertelmesen drasztikus penetráns freskót fest; vagy rávesz valakit, hogy kimondja: “fertelmesen drasztikus penetráns freskó” 13-szor gyorsabban… és közben gúnyosan hahotázik. Olvasd el, ha mered!

Gabo Könyvkiadó

Nora Roberts: Tüzes nyár

Nora Roberts lebilincselően izgalmas regényében a missoulai tűzugrók, a zulie-k életébe és munkájába nyerhetünk bepillantást. Ők azok a vakmerő harcosok, akik ejtőernyővel érkeznek a tomboló erdőtüzekhez, és halált megvető bátorsággal veszik fel a harcot az elemekkel.
Rowan Tripp kislánykora óta a tűzoltás szerelmese, hiszen az apja, a híres Vasember, a zulie-k egyik élő legendája. Rowan imádja az izgalmat és a kihívást, de a magánéletében meglehetősen visszafogott és gyanakvó.
Gulliver Curry, a korábbi rohamosztagos tűzoltó újoncként jelentkezik a zulie-khoz. A jóképű fiatalembernek azonnal megakad a szeme Rowanon, és a lány elutasító magatartása sem riasztja el. Izgalmas románc kezdődik kettejük között, miközben együtt dolgoznak és harcolnak.
Aztán furcsa események történnek a zulie-k bázisán. Mindenkit megrázott a tavalyi szezon tragédiája, amikor az egyik társuk egy rosszul sikerült ugrás miatt a lángokban lelte a halálát. Úgy tűnik, a múlt tovább kísért ebben a szezonban is, és Rowan titokzatos támadások céltáblájává válik. Közben a tűz sem kíméli őket, és az ő munkájukban különösen fontos a bajtársak összetartása. De mi van, ha nemcsak az anyatermészet erőivel kell felvenniük a harcot, hanem egy rosszindulatú ellenséggel is? Vajon lehetséges két fronton küzdeni, és elkerülni a további tragédiákat?

Hidasi Judit: Április út

Találkozhatsz tizenöt évesen életed szerelmével? És mi történik akkor, ha egy szörnyű tragédia folytán el kell válnotok egymástól? Ha újra látjátok egymást az életetek már nem lesz ugyanaz… A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás kusza korszakában, egy kisvárosban találkozik először Kovács Vera és Csenger Bálint. Mohón és szenvedélyesen szeretnek egymásba, de az élet közbeszól. Tizenöt év múlva újra találkoznak, és egymás kezét fogva próbálják feldolgozni annak a régi nyárnak a tragédiáját. Helyszín immáron a nyüzsgő Budapest. Bálint időközben felelősségteljes, de magányos orvossá vált, Vera pedig pizza futárként dolgozik, mert úgy legalább békén hagyják, és nem faggatják a múltjáról, amivel nem tud szembenézni. Vera közel tíz éve szakította meg a kapcsolatot a szüleivel, amikor is felbukkan a húga, hogy meghívja az esküvőjére. Hősnőnk pedig újra kitárja az ajtaját és a szívét: gyógyulást keres. Nincs más lehetősége. Ezen az úton (talán neki a legmeglepőbb) de barátokra lel: itt van a szomszéd rocker fazon, aki bár egyetemet végzett, mégis kertészként dolgozik, mert így marad ideje a zenélésre; a pizzériában dolgozó bolgár szakács, aki újra megtanítja Verát az élet szeretetére és a főzés örömére; a kicsit hisztis, de gyönyörű színésznő, aki a legjobb barát lesz, és aki megmutatja Verának, hogy nőnek lenni igenis jó. És természetesen Dr. Csenger Bálint, a gyerekkori szerelem, akivel talán újra egymásra találnak, miután minden a helyére kerül.

Andrew Nicoll: : A derék polgármester

A derék polgármester varázslatos bemutatkozó regény. Szerelmi történet és történet a szerelemről. A Baltikum egyik elfeledett zugában fekvő Pont nevű városkában játszódó regény a derék és becsületes ponti polgármester, Tibo Krovic és titkárnője, a gyönyörű, magányos, ám férjezett Agathe Stopak szerelmének történetét meséli el.
Pont csöndes, illedelmes városában Tibo semmit sem kezdhet Stopakné asszony iránti szerelmével, ám egy napon, amikor az asszony véletlenül egy szökőkútba ejti az ebédjét, minden megváltozik, és kettejük élete már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt.
A derék polgármester történet a szerelemről, a veszteségről, a varázslatról, a barátságról, a remek ételekről, egy rezesbandáról, egy olasz boszorkányról, egy behemót ügyvédről, néha egy-egy kutyáról és egy sétatempóban lezajló autós üldözésről. Olvassa el ön is A derék polgármestert, és legyen újra
szerelmes.

„Lebilincselő, derűs, fordulatos, jól megírt, a szó
igazi értelmében bájosabb, mint bármelyik könyv,
amit az utóbbi egy évben olvastam.”
Joanne Harris

Maggie O’Farrell : A köztünk lévő távolság – romantikus

Egy hideg londoni délutánon Stella összetalálkozik egy férfival, akit évek óta nem látott, de az arcára azonnal ráismer – vagy legalábbis úgy gondolja. Pontosan ebben a pillanatban, Hongkongban Jake rádöbben, hogy a körülötte tolongó, a kínai újévet ünneplő tömeg veszedelmessé kezd válni.
Semmit nem tudnak egymás létezéséről, de mindketten menekülnek az életükből: Jake egy olyan távoli helyet keres, amely egyetlen térképen sem található. Stella úti célja meg Skócia, amelynek jelentőségét csupán Nina, a nővére érti.

“A köztünk lévő távolság” a párhuzamos életekről, félrecsúszott azonosságokról, és két lánytestvér közötti kötelékről szóló regény. Legfőképpen azonban két ember szerelmi története, akik még sohasem találkoztak egymással.

General Press Kiadó

Suzanne Brockmann: Csókcsata

Suzanne Brockmann regénye ismét Sunrise Key-n, a csodálatos, napfényes kis szigeten játszódik. Frankie Paresky, a sziget magánnyomozónője – és egyben taxisofőrje – egy nap érdekes megbízást kap: keressen meg egy férfit, egy ingatlan örökösét, aki egykor a szigeten nyaralt. Frankie nagy lendülettel veti magát a férfi nyomába, mivel a megbízásnak köze van lezáratlan múltjához. A nyomozásban váratlan segítőre is akad: Simon Hunt régiségkereskedő és szívtipró személyében, akit látszólag az örökség tárgyát képező ingatlan bútorai érdekelnek. Az örökös felkutatására néhány napjuk van, de vajon elegendő-e ez a pár nap arra, hogy leszámoljanak a bennük búvó félelmekkel, és őszinték legyenek egymáshoz? A szerzőnő (Második esély, Éjféli ölelés) legújabb regényében a két fiatal nemcsak egy férfit keres, hanem saját érzelmeik, szívük féltve őrzött titkai után is nyomoznak…

James Grippando: Vad futás

Jack Swyteck, Miami legjobb szimatú büntetőjogásza sok mindent látott már, de ezúttal igencsak kényes ügybe keveredik. Amikor Phillip Grayson, az Egyesült Államok alelnöke életét veszti vadászat közben, az elnök Jack édesapját, Harryt kéri fel a megüresedett tisztség betöltésére. Harry először vonakodik, majd egy feltétellel elfogadja az állást: ha Jack lesz az ügyvédje. A kezdeti örömöt azonban nemsokára ijesztő SMS-ek és e-mailek árnyékolják be: valaki egy hétpecsétes titok birtokában van, amit egy kevéske jutalom fejében szívesen ki is tálalna. Amikor rejtélyes gyilkosságok kavarják fel a város nyugalmát, Jack elhatározza, hogy a dolgok végére jár, de meglepetésére egy közel ötven éve eltussolt ügy kellős közepén találja magát. Olyan titkot kell napvilágra hoznia, amely nemcsak a saját, de az Egyesült Államok elnökének az életét is veszélybe sodorja. Az ügy szálainak kibogozásában a kissé szószátyár pártfogoltja és barátja, Theo Knight, illetve szerelme, Andie Henning, a kőkemény FBI-ügynök segíti.
James Grippando (Utolsó kör, Gyilkos szándék) legújabb akciódús thrillere már az első oldalon magával ragadja az olvasót, s egy csipetnyi miami hangulattal és humorral is megajándékoz bennünket.

Linda Castillo:  Megtört csend  – krimi

Painters Millben, Ohio egy nyugodt kisvárosában négy amish gyermek marad árván, szüleiket és nagybátyjukat holtan találták a családi csűrben. Az ügy első ránézésre balesetnek tűnik, de a boncolás során az egyik áldozaton olyan sérüléseket találnak, amelyek gyanút ébresztenek Kate Burkholder rendőrfőnökben, talán mégis inkább gyilkosságról van szó. Kate amish kötelékei miatt jól ismeri a közösség zártságát, ismeri saját démonaikat és a külvilág démonait, amelyek tragikus sebeket ejthetnek az egyedül maradt gyermekeken.
Vajon kapcsolódik ez a hármas gyilkosság az utóbbi időben amishok ellen elkövetett bűncselekményekhez? Kate Burkholdernek és segítőjének, John Tomasettinek ártatlanság és gonoszság ellentéte között kell navigálniuk az ügyet a megoldás felé, amelynek egyre nagyobb tétje van, hiszen újabb emberéletek kerülnek veszélybe.
Linda Castillo (Néma eskü, Könyörgés) előző regényeihez hasonlóan lenyűgözően bonyolítja a szálakat, hogy aztán a könyv végére olyan felfedezésig juttassa az olvasót, amely hátborzongatóbb mindennél.

Jean-Christian Petitfils: Méregkeverők – történelmi

Végy egy békát, etesd meg arzénnal, zárd dobozba, várd meg a pusztulását, majd hántsd le a bőrét, porítsd, és keverd össze a legválogatottabb emberi váladékokkal, mondj felette fekete misét, s végül juttasd el a célszemélyhez.
Valahogy ekképpen gondolkodhattak a Napkirály korának méregkeverői, akik hol az arany- és ezüstgyártás titkát kutatták sötét boszorkánykonyháikban, hol népes megrendelői körüket szolgálták ki szerelmi porokkal és pusztító méregfőzetekkel. Az igazságszolgáltatás alig győzte követni az egyre terjedő őrületet, hogy féltékeny férjek, örökségüket sürgető fiak és leányok, szeretőjük kedvéért megözvegyülni kész feleségek peremvárosi mágusoktól remélik a megoldást. A boszorkányok a hosszas kihallgatások, kínvallatások során igen magas körökből emlegettek kuncsaftokat: az érintettek tábora egészen XIV. Lajosig, a királynéig és a királyi kegyencnőkig terjedt.

Ez a kötet kordokumentumok alapján, hatalmas történelmi kutatásra alapozva tárja elénk a Fényes Század sikátorvilágát, arra keresve a választ, ki és mi okból pusztított, és tört volna akár a király életére is. Fenséges körök, udvari pompa, halálok egész sorozata, és ami a bűn hátterében mindig ott rejtezik: szerelem, féltékenység és haszonvágy. Ezek krónikája ez a történelmi hitelességű, ám detektívregényként is olvasható kötet.

Lee Child: A pók hálójában -krimi

Jack Reacher egy isten háta mögötti déli kisvárosban úszómedence-ásással tengeti életét, amikor tudomására jut, hogy keresi egy New York-i magándetektív. Mielőtt ki tudná deríteni, hogy miért, a nyomozót megölik. Reacher megtudja, hogy egykori felettese, mentora és atyai jóbarátja, Garber tábornok néhány nappal korábban meghalt, és most a lánya, Jodie keresteti Reachert. A tábornokot utolsó napjaiban valami fontos ügy foglalkoztatta, aminek a folytatásával Reachert szerette volna megbízni , de a részleteket Jodie sem ismeri. Reacher és Jodie együtt kezd nyomozni. Viszontagságos, néhol életveszélyes kalandokba bonyolódnak, de végül sikerül megfejteniük a rejtélyt.

Geopen Kiadó

Murakami Haruki, : 1Q84 3. – Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Ahogy a párhuzamos világok is találkoznak a végtelenben, úgy az évtizedek óta egymás után vágyódó szerelmesek is folyton közelednek egymáshoz. A két hold uralta éjszakai égbolt alatt Aomame és Tengo életének szálai kettejüket is uraló misztikus kötelékké fonódik, sorsuk végérvényesen egybekapcsolódik – életet adva egy új világnak, egy új jövevénynek. A világ látszatai és a látszatok világa elkerülhetetlenül összekuszálódik, és nincs az az éles elméjű nyomozó, aki képes lenne kibogozni, nincs az a fanatikus szekta, amely eligazodna benne. A kizökkent időt helyretolni, az új világ rendjét és magukat a kárhozattól megmenteni csak a szerelmesek képesek. Hogy ez a világ a sajátjuk-e vagy azzá válik – az a holdak titkában rejlik.

Gold Book

Nora Roberts: Halálos utazás – New Yorktól Dallasig

A New York Times első számú bestsellerírója J. D. Robb. Hőse, Eve Dallas, a New York-i nyomozó újabb komoly és rettenetes ügybe keveredik, ami visszaviszi a városba, melyről a nevét kapta – és lelkének olyan mélységeit tárja fel előtte, amit eddig még csak nem is sejtett. Eve Dallas még járőrként tartóztatta le az első bűnözőt. A szörnyeteg, akit Isaac McQueennek hívtak, fiatal lányokat rabolt el, de Eve-nek köszönhetően kiemelték a társadalomból, és a Rikersbe került, de már nincs a rácsok mögött. Szökése után McQueen csak két dologra tudott gondolni. Az első, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta, és még több fiatal lányt raboljon el – ehhez egy nő segítségét is igénybe vette, akit még a börtönből csábított el és kezdett manipulálni. A második, hogy bosszút álljon azon, aki tizenkét éve letartóztatta, s mára már a NYPSD elismert hadnagya, valamint hozzáment a város leggazdagabb lakójához.

Harlequin Magyarország

Susan Mallery: Citrom és osztriga

“Akár egy ínycsiklandó fogás… Mallery stílusa szórakoztató és provokatív, szereplőinek sorsát kötetről kötetre érdeklődéssel várjuk.” (Publisher’s Weekly) Előétel Cal Buchanannek a város legjobb séfjére van szüksége, hogy az Öreg Halász újra felkapott étterem legyen. Csak az a gond, hogy a tökéletes jelölt éppen a volt felesége… Főétel Pennynek jól jön az állásajánlat, de nem köti Cal orrára, hogy kisbabát vár. Ráadásul elég rázós dolog mindennap együtt dolgozni az exével, akiből még nem sikerült kiszeretni… Desszert És hogy a helyzet még pikánsabb legyen, véletlenül tudomást szerez Cal féltve őrzött titkáról, amelyet a férfi pont előle rejtegetett a legjobban.

I.P.C. Könyvek

Kisvar Deszáj : Tanú az éjszaka – Dokumentumregény

India észak-keleti részén, egy pandzsábi kisvárosban tizenhárom holttestet találnak – egy gazdag család tagjai -, és csupán egy túlélőt: egy megkötözött, sebesült, alig öntudatánál lévő, megerőszakolt tizennégy éves lányt.
Mivel más gyanúsított nincs, és a közvetett bizonyítékok kivétel nélkül rá vallanak, a rendőrség Durgát gyanúsítja a szörnyű mészárlással. A konvenciókat rendszeresen felrúgó, önálló, külső befolyásnak nem engedő szociális munkás, Szimrán Szingh azonban meg van győződve a gyerek ártatlanágáról. Hozzálát tehát, hogy felderítse a borzalmas családirtás körülményeit, és hamarosan előítéletek, képmutatás, gyilkos indulatok, csalás és a nőkkel szembeni megvetés szövevényében találja magát.

Kisvar Deszáj írónő első regénye lebilincselően izgalmas képet fest a hagyományok által meghatározott pandzsábi hétköznapokról, egy olyan világról, ahol a lánygyereket még ma is tehernek tekintik, amelytől meg kell szabadulni mindenáron.

Alexandra Adornetto: Lázadó – A Halo-trilógia első kötete

HÁROM ANGYAL SZÁLL LE A FÖLDRE KÜLDETÉSSEL. DE AZ NEM A TERV RÉSZE, HOGY AZ EGYIKÜK SZERELMES LESZ… A mennyország három angyalt küld a Földre – Gábrielt, a harcost, Ivy-t a gyógyítót és Bethany-t, a legfiatalabbat és legemberibbet -, hogy jó cselekedeteket hajtsanak végre a sötétség hatása alá került világban. Miközben mindvégig kerülik az emberi kapcsolatot, hatalmas igyekezettel próbálják eltitkolni ragyogó fényüket, emberfeletti hatalmukat és mind közül a legveszélyesebbet, a szárnyukat. Aztán Bethany találkozik Xavier Woodsszal, és egyikük sem lesz képes ellenállni a köztük lévő vonzalomnak. Gábriel és Ivy mindent megtesznek, ami a módjukban áll, hogy közbelépjenek, de a Xavier és Bethany közötti kötelék túl erősnek bizonyul. Az angyalok küldetése sürgető, a sötét erők fenyegetnek. Vajon elpusztítja, vagy megmenti a szerelem Bethany-t? S vajon elég hatalmat ad-e a gonosz ellen?

Diane Haeger: A rivális

Nagy ívű történet egy figyelemre méltó asszony összeütközéséről korának társadalmi szokásaival. Kiváló jellemrajzokban és történelmi részletekben gazdag, izgalmas könyv.
– Romantic Times
A FRANCIA TÖRTÉNELEM EGYIK LEGSZEBB ÉS LEGŐSZINTÉBB SZERELMI TÖRTÉNETE

I. Ferenc francia király szemérmetlenül buja, intrikákkal teli udvarának világa egészen más, mint az a csendes, vidéki élet, melyet Diane de Poitiers a néhai férje oldalán megszokott.
Az özvegy, aki még mindig fiatal és gyönyörű, visszatér az udvarba, ahol Anne d’Heilly, a király féltékeny szeretője azonnal harcba száll ellene.
Diane már-már megfutamodna a fúriaként rá támadó nő elől, amikor rátalál az egyetlen emberre, aki megvédi a kegyenccel szemben: a király második fiára, a fiatal Henrik hercegre.
Barátságuk szenvedélyes szerelemmé mélyül. Henriknek az udvar politikai érdekei miatt feleségül kell vennie Medici Katalint, a pápa csúnyácska unokahúgát.

A herceg viszont kitartóan küzd Diane-ért, aki az iránta tanúsított lojalitásával a később királlyá koronázott Henrik megbízható szövetségese lesz. Hűségéért az uralkodó kastélyt ajándékoz neki. A királyi gyermekek taníttatását és gondozását is irányító asszon az udvarban olyan jelentős pozíciót ér el, hogy amikor III. Pál pápa aranyrózsát küld Medici Katalinnak ajándékba, nem feledkezik meg Poitiers hercegnőről sem, aki egy igazgyöngyökkel kirakott nyakláncot kap tőle.

A nagy sikerű A RUBINGYŰRŰ c. könyv szerzőjétől.

Lebilincselő regény. Garantálom, hogy éjszakákon át fennmarad majd, mert ezt a könyvet nem tudja letenni.
– Affaire de Coeur

Jaffa Kiadó

Bear Grylls: Istenek aranya -kaland

Bear Grylls első kalandregényében is hozza lélegzetelállító formáját. Az istenek aranya is a természet erőivel és csodáival való szembenézésről szól, ezúttal is az életbenmaradáshoz szükséges találékonyságé és a túlélési technikáé a főszerep!
Beck Granger nagybátyjával, a híres antropológussal Kolumbiába érkezik, hogy részt vegyen El Dorado, az elveszett város felkutatására induló expedíción. Ám mielőtt útnak indulnának, álarcos támadók rabolják el Beck bácsikáját. Beck hamarosan rábukkan egy régi térképre, amely elvezetheti őket úti céljukhoz, és a helyi rendőrfőnököt rászedve végül az éj leple alatt egy tengeri tutajon vágnak neki a nagy utazásnak… A fiataloknak kalandos útjuk során nem csupán a természettel, a vadállatokkal, a szomjúsággal és az éhséggel kell megküzdeniük, de az őserdő indiánjaival is találkoznak. Beckről azonban hamar kiderül, hogy a túlélőtechnikák avatott ismerője, és minden szorult helyzetből ki tudja rántani újdonsült barátait…
Jószöveg Műhely Kiadó

Kolozsi László: Mi van a reverenda alatt?

A vasárnapi misén Szeged-Csanád egyházmegye püspökét kivágott nyelvvel, holtan találják a gyóntatófülkében – a gyilkosság szálai a Vatikánig vezetnek. Az írót a kilencvenes évek egyházi körökben kirobbant botrányai inspirálták. Az előző krimiben megismert újságíró páros a püspök gyilkosa után kutatva a valódi Gonoszhoz is közel kerül. Vajon az arcába mernek-e nézni?

Laurent Martin:  Barmok királynője – krimi

Annabelle-nek valahogy sosincs szerencséje. Igaz, bármilyen balhéban benne van, hogy összeszedje a pénzt a thaiföldi műtétre, hogy férfiből végérvényesen nővé operálják. Célját hajszolva, nemcsak a párizsi külváros legaljasabb bűnözőivel rúgja össze a port, hanem a saját családjával is, s a “pasi”, akit végérvényesen szeretett volna elfeledni: előtör belőle.

Kelly

Bridget Asher: Provence-i szerelembalzsam

Heidi két éve képtelen magához térni a férje halála okozta sokkból. Egyedül neveli nyolcéves fiát, Abbotot, és minden energiáját felemészti a napi teendők ellátása. Egyre zárkózottabbá válik, szenvedélyével, a süteménykészítéssel is felhagy, azt pedig elképzelni sem tudja, hogy imádott Henryje elvesztése után valaha más férfival randizzon. Helyzetét családja sem könnyíti meg: nővére és anyja heti rendszerességgel bombázzák világmegváltó ötletekkel, melyekkel szeretnék visszaterelni az életbe. Így aztán Heidi már meg sem lepődik, amikor nővére esküvőjének másnapján anyja előáll a nagy tervvel: utazzon el Provence-ba, a család tulajdonában lévő házukba, ahol utoljára tizenhárom éves korában járt. A ház a családi legendárium szerint meggyógyítja a szerelmi bánatot – történetek egész sora bizonyítja csodatévő hatalmát…

Heidi természetesen szkeptikusan fogadja az ötletet, de végül beleegyezik, hogy hat hétre Franciaországba utazzon Abbottal, illetve nővére mostohalányával, a tizenhat éves Charlotte-tal. A „gyógyulásban” ugyan nem reménykedik, de évek óta furdalja a kíváncsiság, vajon mi történhetett annak idején, amikor apja félrelépése után anyja egy egész nyarat egyedül töltött a provence-i házban…

Érkezésük első napja azonban katasztrofálisan alakul: kirabolják őket, elromlik az autójuk, és bőrig áznak. Ráadásul az a férfi igyekszik segítségükre, akiről Heidi csupa rossz emléket őriz gyerekkorából. De a közelben magasodó hegy, a varázslatos provence-i táj, a fantasztikus ízek és a ház valóban csodát tesznek. Visszaadják Heidi életbe vetett hitét, és bebizonyítják, hogy minden szerelmi történet mélyén egy újabb szerelem lakozik…

Kossuth Kiadó

Sophie Hannah: Idegen arcocska

A gazdag, angol számítógépes játékfejlesztő felesége, Alice Fancourt, miután férjére hagyja kéthetes kisbabáját, rádöbben, hogy távollétében a gyermekét kicserélték. A bölcsőben egy idegen gyermek alszik. Simon Waterhouse nyomozót elbűvöli a megtört anya kecses szépsége, és felettesei rosszallásától kísérve veti bele magát az ügybe egészen addig, míg Alice és a csecsemő is eltűnik… A hallatlanul izgalmas lélektani krimibe szerelmi és féltékenységi szálak is szövődnek.

José Rodrigues Dos Santos: Isten haragja

Ha az Al-Kaida megszerzi az atomfegyver….. José Rodriguez Santos negyedik regénye jelenik meg magyarul. Az Isteni formula, A hetedik pecsét és a 638-as kódex nagyszerű szerzőjének új sikerkönyve az iszlám világának és a Korán szövegeinek világába kalauzolja az olvasót. Egy teherautó gördül be késő éjszaka egy Oroszországi nukleáris létesítmény területére. Az őröket meggyilkolják, egy kis csecsen csapat behatol a komplexumba. A betörők két doboz erősen dúsított uránnal távoznak. Megkezdődik az emberiség legújabb rémálma. A világhírű kriptoanalitikust, Tomás Noronhát keresi meg a CIA Tudományos és Technológiai Igazgatóságának vezetője, hogy fejtse meg azt a kódolt üzenetet, amelyet a CIA az interneten fogott el nemrég. Az üzenetet az al-Kaida küldte e-mailben. Az Isten haragja mai világunkról szól. A benne közölt információk a nukleáris bombákkal, illetve az iszlám fundamentalizmussal kapcsolatban egytől egyig hitelesek. A Korán-idézetek radikális olvasata segít megértenünk az iszlám Fundamentalisták gondolkodását és motivációit. Megtudjuk, kik ők, mit akarnak és milyen komoly veszélyt jelentenek. A regény hitelességét még inkább alátámasztja, hogy egy volt al-Kaida-tag lektorálta. Pörgős regény hiteles információval!” Diário de Notícias, Portugal José Rodriguez Dos Santos a történetmesélés nagymestere, vibráló realitással magyarázza el az iszlám radikalizmus okait és hatásait.” Il Messaggero, Italy Egy történet, amelyben az iszlámról szóló eszmecsere lenyűgöző thrillerré válik […] egy regény a korról, amelyben élünk.” Metro, Italy Nagyon aktuális téma gondosan felkutatva […] csavaros történet akciódús és szövevényes thrillerbe ágyazva, amely az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót.” Jornal de Letras, Portugal „…José Rodriguez Dos Santos visszavonhatatlanul elnyerte a Bestsellerek Királya címet az Isten haragja című regényével! Expresso, Portugal

Könyvmolyképző Kiadó

Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Kilencujjú Logenre talán az utolsó párbaj vár, de az nem lesz semmi. Odafent északon dúlnak a harcok, Északföld királya keményen küzd, és csak egyetlen ember állíthatja meg. Legrégebbi barátja és legrégebbi ellensége. Itt az idő, hogy a Véres Kilences hazatérjen.

Glokta elöljáró, akinek a kelleténél több gazdája, ám a kelleténél kevesebb ideje van, egy teljesen másféle harcot vív. A titokzatos csaták közepette senki nem érezheti magát biztonságban, és senki nem bízhat a másikban. Mivel a kardforgatás már rég nem az erőssége, egyáltalán nem bánja, hogy a zsarolás, a fenyegetés és a kínzás sosem mennek ki a divatból.

Jezal dan Luthar eldöntötte magában, hogy a győzelem kivívása túlontúl fájdalmas folyamat, ezért hátat fordított a katonáskodásnak, hogy a szeretett nővel élhesse egyszerű életét. Csakhogy a szerelem is fájdalmas tud lenni – a dicsőségnek pedig megvan az a rút szokása, hogy akkor éri utol az embert, amikor a legkevésbé számít rá.

Miközben az Unió királya a halálos ágyán fekszik, a parasztok lázonganak, a nemesek pedig egymással hadakoznak a koronáért, mégsem gondolja senki, hogy az ország szívére a háború árnyéka vetülhet. Csak az Első Mágusnak vannak tervei a világ megmentésére, ezek azonban kockázatokkal járnak. És mind közül a legrettenetesebb kockázat az Első Törvény megszegése…

„Lélegzetelállító pillanatok, nagyszerű karakterek és száraz, komor nevetés”
Dreamwatch

Rick Riordan: Az utolsó olimposzi – Percy Jackson és az olimposziak

A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett. Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt. A New York Times sikersorozatának várva várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd.

“Magával sodró történet, egyszerre izgalmas, gondolatébresztő és könnyfacsaró. A regénysorozat méltó befejezése.” – (Kirkus Review)

“A magasfeszültségű izgalmak és a pezsgő humor nagyszerű kombinációja” – (Booklist)

“Percy Jackson ötödik és egyben utolsó kalandja egy robbanással kezdődik, és egyre bombasztikusabban folytatódik. A rajongók nem fognak csalódni!” – (Publisher Weekly)

Saskia Noort: Az ínyencklub

Karen két éve költözött ki a férjével és két kislányukkal Amszterdamból a kellemes, nyugodt villanegyedbe. A régi barátok elmaradása, a pörgő élet hiánya miatt az asszony kezdetben magányos, rosszkedvű, aztán végre szert tesz néhány új barátnőre, akik ugyan különböznek tőle, de akikkel látszólag jól érzi magát.
A férjek jól menő üzletemberek, szintén barátságban, sőt üzleti viszonyban állnak egymással. A nők rendszeresen együtt kávéznak, beszélgetnek, finomakat főznek, iszogatnak, így jön létre különleges közösségük, az ínyencklub.
Az idillikus állapot azonban nem tart sokáig: egy hideg téli éjszakán lángokba borul az egyik házaspár pompás háza, a feleség és a gyerekek szerencsére megmenekülnek, de a férj életét veszti a lángok között. A tragédia különösen Karent gondolkodtatja el, majd legjobb barátnőjének eltűnése és rejtélyes, megmagyarázhatatlan halála arra serkenti, hogy magánnyomozásba fogjon. Olyan titkok nyomára jut, amely a többiek számára, akik legszívesebben egyszerűen túllépnének a történteken, egyre kellemetlenebbek.
Karen nem nyugszik – tisztán akar látni, ami a többieket láthatóan zavarja. Megpróbálják leállítani, s mert nem sikerül, kiközösítik.
Az üggyel foglalkozó rendőrnő meglepő adatokat közöl Simonról, akibe Karen – legalábbis úgy érzi – beleszeretett. Milyen szerepet játszott ebben a zavaros, álcázott, hazugságokkal, intrikákkal átszőtt történetben Simon? Ennek is a végére kell járnia, hiszen érzelmi és családi életének rendbetétele függ ettől.

“Az ínyencklub kiválóan megírt, az írói lehetőségeket maximálisan kihasználó lélektani krimi, magvas és lendületes írás.” – A Gouden Strop díj zsűrijének értékelése, 2004.

Cassandra Clare:  Az angyal – Pokoli szerkezetek 1.  – paranormális

A mágia veszélyes, de a szerelem még veszélyesebb . Amikor a tizenhat éves Tessa Gray Viktória királynő uralkodása idején megérkezik Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Teslának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. Ahogy egyre mélyebben merül a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.

Gail Carriger:  Soulless – Lélektelen – paranormális

Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála cukorszörptorta?

Kami Garcia, Margaret Stohl: Lenyűgöző sötétség – Beautiful darkness – paranormális

Kami Garcia és Margaret Stohl első könyve, a Lenyűgöző Teremtmények Macon halálával ért véget, és a Tizenhét hold című dallal, mely előrevetítette a hőseinkre váró további megpróbáltatásokat. A megrázó temetés után Ethan kénytelen azzal szembesülni, hogy a gyászba boruló Lena egyre inkább magába fordul és szándékosan eltávolodik tőle. Ráadásul féltékenyen veszi tudomásul, hogy megjelent a színen egy rivális: a rejtélyes természetfeletti lény, John Breed, aki az időközben visszatért Ridley segítségével elhiteti a magába roskadt Lenával, hogy létezik egy Nagy Gát nevű hely, ahol megszabadulhat a nehéz döntések súlya alól, és önmaga lehet. A lány így megszökik a gonosz kettőssel, de Ethan, néhány aggasztó látomás, valamint Marian új kutatósegédje, a briliáns elméjű, csillagászatban is jeleskedő Őrzőtanonc, Liv segítségével rájön, hogy Lenát veszély fenyegeti. A mindig megbízható baráttal, Linkkel, valamint egy különleges sziámi macskávall, Lucille-lel kiegészülve felkerekednek a Halandó fizikai törtvényeket meghazudtoló Járatokban, hogy megmentsék a lányt….

L. J. Smith:  A sötétség lányai – Night World – paranormális

Volt valami különös abban a három lányban, akik beköltöztek a falu szélén omladozó ódon, viktoriánus udvarházba… Az oregoni Briar Creek lakói soha nem láttak Rowanhez, Kestrelhez és Jade-hez fogható, szinte természetfölötti szépségeket. Nem csoda, hogy a szomszédban lakó Mark Carter azonnal és halálosan beleszeret a legfiatalabba. A nővére, Mary-Lynette azonban sötét és véres tettekre képesnek tartja őket, és egy rémálomszerű éjszakai élmény látszólag be is igazolja félelmeit. Pedig a három nővér azért jött ide, hogy kiszabaduljon az Éjszaka Világából. A bátyjuk, Ash – akit már megismerhettünk a sorozat előző kötetéből, A titkos vámpírból – azért jött utánuk, hogy visszavigye őket – mindenáron. Ám amikor találkozik Mary-Lynette-tel, villámcsapásként éri őket a felismerés: ő, a vámpír és az emberlány lelki társak! Az éjszaka lányai, a Night World sorozat második kötete különös konfliktusra épül: olyan vámpírokról szól, akik meghasonlottak a vámpírsággal, és új életet akarnak kezdeni. Ám

John Vaillant: A tigris – Igaz történet bosszúról és túlélésről

1997 decemberét írunk, emberevő tigris portyázik egy eldugott falucska mellett az orosz Távol-Keleten. A tigris nem csupán megöli az embereket, hanem megsemmisíti őket, és egy csapat ember és kutyáik gyalog kénytelenek utána eredni a sűrű erdőben, ráadásul brutális hidegben. Ahogy a nyomkövetők az áldozatok maradványait vizsgálják, felfedezik, hogy a támadások nem találomra történnek: a tigris a jelek szerint bosszúhadjáratot folytat. Meg kell találni a sebesült, éhező és rendkívül veszélyes állatot, mielőtt újra lecsap.
Miközben elmeséli a rendkívüli események sorát, John Vaillant feledhetetlen képet nyújt erről a gyönyörű és titokzatos régióról. Találkozunk az őshonos törzsekkel, akik évszázadokon át bálványozták a tigriseket és velük éltek, még a vadászzsákmányukat is megosztották velük. Tanúi leszünk az orosz telepesek érkezésének a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján, a katonákénak és vadászokénak, akik jelentősen csökkentették a tigrispopulációt. És megismerjük a leszármazottaikat, akiket a nyomor orvvadászatra kényszerít, amivel még inkább felborítják a térség természetes egyensúlyát.

Rachel Vincent: Stray – Kóborok – paranormális

MÁR CSAK NYOLC FOGAMZÓKÉPES NŐSTÉNY VÉRMACSKA VAN.ÉS ÉN VAGYOK AZ EGYIK.
Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója.Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott.Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt.A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon… a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel – vagy bármivel – megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

Könyvfakasztó Kiadó

Simon’s Cat világgá megy

Tudod mit művel a macskád valójában, amikor átszökik a kerítésen?

Mára minden macskarajongó megismerhette Simon dagi, szemtelen és ellenállhatatlan macskáját a tavaly megjelent „Simon’s Cat legsajátabb könyvé”ből és a Youtube-on keringő zseniális videókból.
A világhírű cica most a kerítésen túl bandázik: ágrólszakadt és garázda macska haverokkal indul felfedezni azt a világot, ami a farm kerítésén túl van.

K.U.K. Kiadó

Arthur Bernède: Belphegor – A Louvre fantomja

A Louvre-ban állítólag szellem járkál éjszakánként. Amikor a teremőrök főnökét holtan találják a múzeumban, a rendőrség nagy erőkkel kezdi meg a nyomozást. Ugyanakkor Chantecoq, a híres magándetektív elhatározza, hogy maga jár utána a dolognak.
1965-ben a francia tévénézők megigézve bámulták a képernyőt, amikor a fekete maszkos fantom útjára indult a Louvre ókori egyiptomi gyűjteményének termeiben. Claude Barma tévésorozata, Juliette Grecóval a főszerepben óriási hatást gyakorolt a közönségre: hetekig találgatták, ki is lehet a Louvre fantomja. Arthur Bernède Belphégor című regénye, mely a mai napig roppant népszerű Franciaországban, magyar fordításban először kerül az olvasók elé.

Lady Happy: Last Minute

Akik kedvelik a romantikus, kalandos, fordulatos történeteket, remekül fognak szórakozni Lady Happy regényén, amelyből nem hiányzik a szex és a misztikum sem. A regény egy utazásra viszi olvasóját napjaink Tunéziájába. Felsejlik benne az afrikai ország egzotikuma, gazdag múltja és sokszínű jelene. Aki már járt Tunéziában, a történetet olvasva biztosan visszavágyik – aki még nem volt ott, azt kíváncsivá teszi… A főhős, a harmincas éveiben járó Lili, festőművész. A megrendelések utáni hajsza kimeríti, pihenésre vágyik, ezért Tunéziába utazik egy turistacsoporttal. A bombázó külsejű nő felszabadultan élvezi a nyaralást, ráadásul találkozik a nagy Ő-vel, akire mindig várt. A kibontakozó kapcsolatot drámaian szakítja szét egy rendkívüli esemény, azonban a szerelmesek kitartó küzdelmével újra egymásra találnak. A szenvedélyes szerelmet kemény próbára teszi a „harmadik” okozta konfliktus is. A írónő, Lady Happy maga is beépül a cselekménybe. Titokzatosság övezi tevékenységét, amelynek különleges dramaturgiai szerepére csak az utolsó pillanatban derül fény.

Lazi Könyvkiadó

Wilkie Collins : A fehér ruhás nő – romantikus

Walter Hartright tehetséges festő lehetne, de szerény rajztanárként kénytelen tengetni életét. Rég megszokta, hogy érzelmeit a kabátjával együtt az előtérben hagyja, mikor előkelő családok kisasszonykáit tanítja a rajzolás alapjaira. A magára erőltetett fegyelem azonban csődöt mond, amikor elszegődik a cumberlandi Limmeridge House-ba két úrihölgy mellé. Az egyik, a szókimondó, tűzrőlpattant Marian akár az életét is adná imádott húgáért, a szép, gyöngéd, szelíd, merengő Lauráért, aki művészi hajlamait az akvarellfestészetben szeretné kamatoztatni.
Megtörténik hát a baleset, kölcsönös szerelem szövődik Walter, és a rangban-vagyonban felette álló szép kisasszony között. Ám Laura jegyben jár. Választottja, Sir Percival Glyde látszólag maga a nagyúri kifinomultság és figyelem, a lány mégis megérez valamit abból, hogy e frigyből csak rossz származhat. Mivel azonban ekkoriban egy nőnek nemigen lehet önálló akarata, férjhez megy a baronethez.
Ezzel aztán elszabadul a pokol. A szó szoros értelmében, mert az újdonsült férjnek ördögi segítője is akad, Fosca gróf, aki olasz titkos társaságok tagja. A két minden hájjal megkent gazember Laura örökségére pályázik, ehhez azonban el kell tenni őt láb alól.
Vagy mégsem? Hátha egy hasonmás is megteszi helyette, a titokzatos fehér ruhás nő… Walter elszánt harcot folytat a két hétpróbás gazember ellen, hogy visszaadja szerelme személyazonosságát…
A regény megjelenésekor elsöprő sikert aratott. Collinsnak, Dickens közeli barátjának a kisujjában van az írás mestersége, finoman megrajzolt hangulatai, természetleírásai tele vannak színekkel, fényekkel és árnyakkal, impresszionista vibrálással. A mesterien megszerkesztett történet letehetetlenül izgalmas, lidérces álmok, kákával benőtt, sötét tavak fokozzák rossz előérzetünket.
Libri Könyvkiadó

Lene Kaaberbol, Agnete Friis: Gyerek a bőröndben – krimi

Nina Borg, a Vöröskereszt ápolónője megszállottan küzd az elesettekért. Nem képes nemet mondani, mikor a segítségét kérik, még akkor sem, ha ennek végül a férje és a gyermekei isszák meg a levét.

Mikor régi barátnője, Karin elküldi neki a koppenhágai pályaudvar egyik csomagmegőrző szekrényének a kulcsát, még nem sejti, hogy élete legveszélyesebb bűnügyébe bonyolódik. A csomagmegőrzőben egy bőröndöt talál, a bőröndben pedig egy hároméves fiút. Valaki elkábította, de még él. Gyerekkereskedők áldozata? Mit tennének vele a hatóságok? Egyszerűen visszaküldenék a feladónak?

Mikor Nina megtudja, hogy Karint brutálisan meggyilkolták, rájön, hogy nemcsak a kisfiút, de őt és családját is halálos veszély fenyegeti. Nincs más lehetőség: menekülniük kell…

LENE KAABERBØL fantasy-szerzőként, AGNETE FRIIS pedig gyerekkönyv-szerzőként érte el első sikereit Dániában. Együttműködésük eredményeként megszületett a legújabb
skandináv krimi siker: Nina Borg esetei tucatnyi nyelven olvashatók világszerte. A sorozat első kötete, a “Fiú a bőröndben” 2008-ban az év krimije lett.

Lene Kaaberbol, Agnete Fris: Cigányátok

Miskolctól nem messze egy elhagyott szovjet laktanya áll. Már teljesen kifosztották, két cigány fiú mégis kutakodni kezd az egykori kórház romos épületében. Olyan kincsre találnak, amire egyikük sem számított. Próbálnak túladni rajta, a dolgok azonban balul sülnek el, és az egyik fiú váratlanul eltűnik. A bátyja egészen Koppenhágáig követi a nyomát, de mindenütt akadályokba ütközik. Azok, akik találkoztak a testvérével, ijedten valami „cigányátokról” suttognak. Nina Borg, a Vöröskereszt ápolónője egy városszéli, elhagyott garázsban cigány menekülteken próbál segíteni, akik között titokzatos betegség ütötte fel a fejét. Arra azonban nincsen felkészülve, hogy a jó szándék ezúttal nemcsak őt, hanem a családját és másokat is halálos veszélybe sodor. A fiút és Ninát magával ragadja a tragikus események áradata… amelyet talán már túl késő megfékezni. LENE KAABERBØL fantasy-szerzőként, AGNETE FRIIS pedig gyerekkönyv-szerzőként érte el első sikereit Dániában. Együttműködésük eredményeként megszületett a legújabb skandináv krimi siker: Nina Borg esetei tucatnyi nyelven olvashatók világszerte. A sorozat első kötete, a “Fiú a bőröndben” 2008-ban az év krimije lett.

Magánkiadás

William Paksi : A befejezetlen portré – romantikus

Pierre kedvenc szigetén a Horvátországhoz tartozó festői szigeten Rábon tölti a nyarat. Nemcsak rajzolni és festeni szeret ezen a romantikus helyen. A tengeri kajakozás szerelmese.
Leila a rendkívül csinos és fiatal orvostanhallgató egy diákcsoporttal érkezik a szigetre. A nyaralás első napjaiban történik valami, ami régi emlékeket hoz felszínre szívében.
Pierre és Leila a San Marino öbölben pillantják meg egymást. Nem is sejtik, hogy találkozásukból hamarosan nem csak kalandokban gazdag együttlét kerekedik, hanem szerelem is szövődik közöttük. Felhőtlennek igérkező boldogságuk egén azonban viharfelhők gyülekeznek. Váratlan események hirtelen elválasztják őket egymástól. Pierre bajba kerül. Leila hazatér Budapestre. Vajon elfelejti a férfit ? Csak egy futó kaland volt csupán, ami közöttük történt, vagy pedig önzetlen igaz barátság is kialakult közöttük ? Mire volt elég az a néhány nap ismeretség ? Lehet, hogy már találkoztak korábban is.

William Paksi író, festőművész fordulatos, humorban is gazdag, valódi helyszíneken játszódó lebilincselő története végén az is kiderül hogy Pierre végül befejezi-e múzsája portréját.
Mangafan

Nana 9.

Takumi és Hachi úgy tűnik, összeházsodnak, de persze ez nem megy problémák nélkül. Nobu és O. Nana padlón van, és Takumi bandatársai sem mind örülnek a hírnek. Közben paparazzik vadásznak a tagokra egy szaftos botrányra várva és a két banda között is kiújult a feszültség – vajon Hachi megtalálja a boldogságot, amit mindig keresett?

Ruróni Kensin 12.

Kensin mestere végső próbára teszi az egykori tanítványt – vagy rájön egy éjszaka alatt, hogy mi a végső technikához szükséges képesség, ami hiányzik belőle, vagy megöli, mert nem tűri, hogy Kensinben győzzön az emberölő énje. Elég egy éjszaka, hogy Kensin megértse a legerősebb technika kulcsát? Legyőzhető a hiten micurugi nagymestere?

Love’com 6.

Ootani jegyeket nyer az Omibouzu koncertre és meghívja Risát, hogy menjenek együtt… csakhogy a buli előtt lebetegszik! Risa, hogy mentse a menthetőt (koncertet és persze a randit!), meglátogatja otthon, és begyűjti az első csókot a fiútól! Vagy nem is, csak véletlen volt? És egyáltalán – Ootani emlékszik rá?

Vampire Knight 4.

Yuuki és gyerekkori barátja, Zero diákprefektusként dolgozik a jónevű Cross Magánakadémián, ahol két diákcsoport tanul felváltva: a nappali és az éjjeli tagozat. A nappali diákok azonban nem is sejtik, hogy éjjelente vámpírok ülnek a padokban, Yuuki és Zero dolga pedig az, hogy ez így is maradjon. A lány hisz az emberek és vámpírok békés egymás mellett élésében, annak ellenére, hogy gyerekkorában kis híján maga is egy vámpír foga között végezte…

Naruto 15.

Szazuke összecsap Gaarával az erdőben, de a homokrejteki fiúban elszabadul a benne lakozó démon, és felölti valós formáját. Narutóék is Szaszuke segítségére sietnek, de még együtt is esélytelennek tűnnek a félelmetes szörnyeteg ellen…
Hogyan lett Gaara ilyenné? Az ő történetét is megismerjük

Damage Report 1. kötet

A DAMAGE REPORT a kétezres évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk.
Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései.

Bari Máriusz (Damage) újságíró, blogger, kulturális interrupt, koffeint alakít át bármivé, azt meg még több koffeinné. Volt már forgatókönyvíró, sajtótájékoztatókról menekülő, tudományos rovatba szorult újságíró, alapított közösségi oldalt alternatív fiataloknak, majd gyártott magazint azoknak, akiknek az alternatív már nem volt elég, fertőzött főiskolai agyakat közösségi médiával, korábban rádiós, szövegíró, partiszervező és DJ.
Saját bevallása szerint: Kiolthatatlan szerelem a furcsaságok, ázsiai konyha, popkultúra, energiaitalok, kávé, pupillapornó és Japán iránt. Bármi jöhet, ha mérhető a Scoville-skálán. Vagy van frekvenciája.

Metropolis Media

Arkagyij Sztrugackij, Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik

A varázslók és boszorkányok a régi időkben jobban jártak, ha nem verték nagydobra, milyen mesterséget gyakorolnak, amennyiben nem akarták egy füstölgő máglya hegyiben találni magukat. Ma már természetesen felvilágosultabb korban élünk, senkit nem égetnek meg többé – ezt a feladatot mindenki saját maga végzi el a vállalkozások és adók világában. Sőt a mágia akadémikus kereteket kapott, megalakult a BOVATKI: a Boszorkányság és Varázslat Tudományos Kutatóintézete. Itt konferenciákat tartanak, disszertációkat és jelentéseket írnak, az intézmény folyosóin az ember ősi istenekbe botolhat, a munkavédelmi oktatás részét képezik a babonaságok, és nehezebb napokon még a pokol kapuja is megnyílhat.
Szása Privalov, a fiatal programozó mit sem sejtve lép munkába ezen az igen különös helyen, de hamarosan már azon sem csodálkozik, ha egy beszélő kandúr kerül az útjába vagy személyesen Merlin jelenik meg kénszagú villámlás közepette a laborban.

A Sztrugackij fivérek a hivatali bürokrácia útvesztőinek beható ismeretében kacagtató szatírát írtak az irathalmokba fúló emberi fantázia lázadásáról. A regény most először jelenhet meg csorbítatlanul, teljes egészében, és hányatott keletkezésének krónikáját exkluzív szerzői utószó taglalja.

Arthur C. Clarke, Gentry Lee: Bölcső

Egy regény a különböző értelmek különbözőképpen működő logikájáról; egy regény néhány emberről, akiknek napok leforgása alatt ki kell szakadni hétköznapi gondokkal teli világukból, hogy egész civilizációnkat képviseljék; egy regény az első kapcsolatfelvételről.
Carol Dawson újságírónő az után nyomoz, vajon a cetek különös viselkedésének a Florida környéki vizekben lehet-e köze egy félresikerült katonai rakétakísérlethez. Amikor azonban kihajózik a Mexikói-öbölbe, búvármerülése során valami egészen mást talál: egy ismeretlen, de egészen biztosan nem földi eredetű tárgyat, amely súlyos veszedelmet szabadíthat az egész emberiségre.
Az SF többszörös díjnyertes klasszikus „nagy öregjének” és a NASA rakétamérnökének közös regénye eredetileg felkérésre íródott, forgatókönyv formájában, ám a film a szokásos hollywoodi huzavonák miatt sosem készült el. A történet le sem tagadhatná eredetét, triviális alaphelyzetből kiindulva folyamatosan adagolja a rejtélyeket és a feszültséget, míg végül látványos akciókavalkáddal jut el a végkifejletig. Közben az olvasó sok mindent megtudhat a színes szereplőgárdáról, a tenger élővilágáról és a modern haditechnikáról.

„Ez a víz alatti kaland fantáziadússágában a 2001-gyel vetekszik… Tele intrikával, akcióval, romantikával, és Clarke legemlékezetesebb szereplőivel.”
– United Press International

„Ideális olvasmány azoknak is, akik rendszerint nem kedvelik a science fictiont.”
– New Orleans Times-Picayune

Móra Kiadó

Timothée de Fombelle: Vango – A hazátlan herceg – kaland

1936, New York. Egy épülő manhattani felhőkarcoló állványzatán függeszkedik Vango. Hét év telt el azóta, hogy a Graf Zeppelin léghajó világkörüli útján először találkozott a szép Ethellel, hét éve menekül szüntelen égen-földön ismeretlen üldözői elől. Hét év hajsza a párizsi háztetőkön, a szicíliai szigeteken és a skót felföldön át, és most, New York utcarengetegeiben talán végre fény derül a származását övező titokra. Az évek múlnak, és közben Európa térképe átrendeződik, a szereplők sorsa tragikus fordulatot vesz, megrendítően szomorú és felemelő szépségű pillanatok váltják egymást, míg a történet a madárfiókáktól hangos, festői Lipari-szigetek fehér kőházai közt ér véget.

novum pocket Kiadó

Gödri Botond: Osiris fiai

Egy rejtélyes testvérpár születik a Szíriusz B mostoha körülményei között. Felnőve egyikük útépítő munkás lesz, míg a másik kristályvízkereső. Munkájuk nehéz, veszélyes és nem várt fordulatokat is rejt. A jelek már régóta ott vannak: apró nyomok a bolygó halott porában, amelyekről azonban nem tudják, élőlények vagy gépek hagyják. Egy biztos: amikor a ritka kincsnek számító ivóvízkészletüket pusztítják el, már nem tudnak nem tudomást venni róluk. A nyomokat követve különös, idegen objektumot fedeznek fel, amelynek utasai tárt karokkal fogadják a kiéhezett, szomjas testvéreket – mint rég elveszett rokonokat szokás. Úgy tűnik, a pokolból a Paradicsomba kerültek. Ám a mennyországról lassan kiderül, hogy nem angyalok lakják… Közben megfejtésre vár a titok is: vajon mi köze Akrisnak és Proitnak a jármű bizarr utasaihoz?

novum pro Kiadó

Czimmerman Mária: Trigenilla csodái – Holdfény

Molly élete örökre megváltozik, amikor rádöbben arra, hogy a könyv, amit gyermekkorában nagymamájával lapozgatott, nem mese, hanem valóság. A tizenhét éves, korához képest érettebb gondolkodású lány nagymamája halála után szinte egyik percről a másikra felnőtté válik, mégis olyan kalandokba keveredik, melyekre nincs és nem is lehet felkészülve. Az erdő ugyanis, amelyet a lány annyira szeret, csodálatos titkokat rejt. Miközben a lány ezeket igyekszik felderíteni, azt is fel kell ismernie, hogy a szerelem számára nem csak szépségeket rejt, de veszélyeket is. Vajon sikerül megtalálnia egy tiszta és nemes lelkű lánynak a valódi szerelmet és az igazi társat? Az első kötetes, fiatal írónő, Czimmerman Mária könyve egy különleges világ, Trigenilla csodáit mutatja be az olvasóknak.

Park Könyvkiadó

Allan Pease, Barbara Pease: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem

Sokan reménykednek abban, hogy egy nap majd megtalálják a Nagy Ő-t, ez azonban csak keveseknek sikerül. Miért hajt a férfi állandóan a szexre? Miért követeli a nő, hogy a férfi állapodjon meg mellette? És miért oly nehéz e kettőt összeegyeztetni? Allan és Barbara Pease, a téma világhírű szakértői tapasztalataik, bőséges esettanulmányok és a legfrissebb kutatási eredmények segítségével könnyed és humoros formában próbálnak választ találni e mindannyiunkat érintő kérdésekre. A viszony 9 típusa, hűtlenkedés, alkalmi szex, párképességi teszt, az új kapcsolatok 5 leggyakoribb csapdája és még sok-sok érdekes téma szerepel ebben a könyvben, mely párjukat kereső szingliknek és párkapcsolati problémákkal küszködő pároknak egyaránt szívből ajánlható.

Daniel Glattauer: A hetedik hullám

A Gyógyír északi szélre folytatása! Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja. Leo és Emmi véletlenül kezdenek e-mailezni egymással, s noha egyetlenegyszer sem találkoznak, szenvedélyesen egymásba szeretnek. Csakhogy Leo váratlanul Amerikába távozik, levélváltásuk megszakad. A férfi egy év után tér vissza Bostonból, s újra levelezni kezdenek. Mindketten érzik, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz. Talán mégis jó lenne találkozni, hogy végre kiderüljön, hogyan tovább.

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől

A frissen megözvegyült kékharisnya könyvtárosnő és az édesanyja sírját látogató, magányos, egyenesen a tehenek mellől érkező, magával ragadóan természetes parasztgazda egymás mellett gyászolgat a temetőben. Bizalmatlanul méregetik egymást, mígnem egyszer csak, számukra is váratlanul, szenvedélyes érzéki szerelemre lobbannak egymás iránt. Néhány hónapig tartó lángolásuk történetét virtuális napló formájában ők maguk mesélik el, közben feltárul életük minden apró részlete.

Pioneer Books

Julie James: A hamis partner

A sors két ellenséget egymás karjaiba sodor.
Mi erősebb köztük: az ellenszenv vagy a vágy?

Cameron Lynde helyettes államügyész a sok ezer chicagói szállodai szoba közül pont azt az egyet választja ki, amelyiknek a szomszédságában egy házasságtörő politikus heves szerelmi hancúrozása halállal végződik. Az ügyet Jack Pallas FBI-ügynökre osztják ki, aki még mindig Cameront okolja azért, hogy három évvel korábban csaknem derékba tört a karrierje…

Még hogy Cameronnal dolgozzon együtt? A bolondját járatják vele? Ez csak valami ugratás lehet, gondolja Jack, miután a száműzetéséből ismét visszatérhetett Chicagóba. De szó sincs tréfáról – félre kell tenniük a zaklatott múltat, és az ügyre kell összpontosítaniuk. Feltéve, ha a borotvaéles szócsatáik és a köztük fellángoló forró szexuális vonzerő lehetetlenné nem teszik a közös munkát…

Pongrác Kiadó

Derek Meister: Ghost Fighter – Gyilkos fény

Léteznek. Ian Boroughs tudja ezt. Látja őket. SZELLEMEK.
Ez a nyár lehetne kettejük nagy közös kalandja. Ian és Bpm barátságának azonban kemény próbatételt kell kiállnia, amikor felkerekednek New Yorkba, hogy megleljék Ian elveszett nagyapját és az igazságot a kegyetlenül gyilkoló fénylényekről. Az izgalomból életveszély lesz, a találgatásokból pedig megdöbbentő valóság. Az pedig, aki a nyomukban van, nem csupán a tudást szomjazza. Hatalomra vágyik. Még a világegyetemen is túlmutató hatalomra.
Íme Derek Meister Mistery-Thriller-trilógiájának második kötete, amely az első könyvnél is több izgalmat és meglepetést kínál.

Szak Kiadó

Mark Russinovich: A nulladik nap – krimi

Egy utasszállító gép műszerei váratlanul felmondják a szolgálatot az Atlanti-óceán felett. Egy olajszállító hajó megfeneklik Japán partjainál, miután a navigációs rendszere hirtelen leáll. A kórházaknak le kell mondaniuk számítógépes adatbázisaikról, mert a nyilvántartott adatok alapján több beteg meghal gyógyszer-túladagolás miatt. Az USA közép-nyugati részén egy atomerőműben csaknem bekövetkezik a következő csernobili atomkatasztrófa, amikor a hűtőrendszerek meghibásodnak.Első pillantásra ezek véletlenszerű eseményeknek tűnhetnek, amelyeket nem lehet egymáshoz kapcsolni. De Jeff Aiken, a volt kormányzati elemző, akit mélységesen felháborítottak a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz vezető súlyos hibák, másként gondolja. Jeff gyanúja szerint egy jóval komolyabb támadás fenyegeti az Egyesült Államok számítógépes infrastruktúráját. Ahogy a világ több pontján egyre vészjóslóbb meghibásodások keletkeznek, amelyek közül néhány halálos áldozatokat is követel, Jeff felismeri, hogy nincs vesztegetni való ideje, ha szeretne megakadályozni egy nemzetközi katasztrófát.

Ulpius-ház

Kathy Reichs: Csont és bőr

A kissé tüskés modorú dr. Brennan törvényszéki patológus éppen egy XIX. században elhunyt apáca földi maradványainak kihantolását végzi Montrealban, amikor tűzesethez riasztják. Porig égett egy családi ház. A szakértők gázrobbanásra gyanakodnak.

A romok között több holttestet találnak, s a maradványok vizsgálata közben nem egy gyanús körülmény felmerül. Például a tűz fellobbanása előtt miért lőtték agyon az egyik áldozatot, egy hetvenéves hölgyet? Egyáltalán, kié a ház? Miért nem elérhető a tulajdonosa?

Megindul a nyomozás, s nem sokra rá előkerül egy iszonyatosan megcsonkított fiatal nő holtteste is.

Tempe megszállottan dolgozik – bizonyos nyomok rituális gyilkosságra utalnak.

Egyetemista lányok tűnnek el nyomtalanul, akiknek az ismerősei nem hajlandók segíteni a rendőröknek. Miért olyan riadtak, és ki félemlítette meg őket?

A szálak Dél-Karolinába vezetnek, ahol hasonló esetek történtek. A szövevényes bűntény felderítése során Tempe is nemegyszer veszélybe kerül, ráadásul kissé kelekótya húga miatt is aggódnia kell, aki váratlanul megjelenik nála…

A népszerű írónő, Kathy Reichs művei ihlették a nagy sikerű Dr. Csont című televíziós sorozatot.

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó

Rövid távollét után Agatha Raisin visszatér Carselyba, hőn szeretett cotswoldi falvába, és persze jóképű szomszédjához, James Lacey-hez. Igaz, James nem repes az örömtől, hogy viszontláthatja, de Agatha figyelmét hamarosan leköti egy szenzációs gyilkosság. Az áldozat, akire egy mezőn találnak rá, egy Jessica Tartinck nevű fiatal túrázó, aki azzal tört borsot a helyi földbirtokosok orra alá, hogy ragaszkodott a rég feledésbe merült szolgalmi utak használati jogához.

Agatha lelkében ismét feltámad a szerelem lehetőségébe vetett remény, amikor bevonja a nyomozásba a vonakodó Jamest. Bőven akad követnivaló szál, mivel a földbirtokosokon kívül Jessica túrázó társai is mind elkövethették a gyilkosságot.

A skót írónő regénye – mint valamennyi Agatha Raisin könyv – izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív kiválóan megrajzolt figuráját kritikusok és rajongók egyaránt megszerették; a sorozat már a 21. kötetnél tart.

„M. C. Beaton tökéletlen hősnője egy valódi drágakő.”

Publishers Weekly

Az Agatha Raisin sorozat negyedik része.

Árpa Attila: Holtomiglan

Három gondtalan kamasz teker a rákospalotai naplementében. Nem sejtik, hogy életük talán legboldogabb napját hagyják maguk mögött. Nem sejtik, hogy alig pár év múlva a 90-es évek pesti alvilágában próbálnak majd felfelé törni, vagy legalább életben maradni. Lesz közülük, aki az ország legrettegettebb bérgyilkosává válik, lesz, aki nem éri meg a harmincas éveit, és lesz, akinek döntenie kell: hatalom vagy szerelem. Barátság vagy halál. Árpa Attila első regénye Levi alvilági karrierjének és szerelmének történetével mutatja be hitelesen a magyar olajmaffia korszakát, amikor milliárdok forogtak kockán, és a kivégzések mindennaposok voltak, sokszor mégis az emberi értékek és érzelmek döntöttek a bűnözők életéről vagy haláláról. Levi kamasz, aki vonzódik a bűnözőkhöz és vadregényes, izgalmas életükhöz. Felküzdi magát a pesti maffia elitjébe, de beleszeret az egyik nagyfőnök lányába. Hamarosan lehetetlen döntés előtt találja magát: ha megöli szerelme apját, ő lesz az új helytartó, de örökre elveszíti a lányt. Ha nem, egy csapásra véget ér a pályafutása, és ő maga válik célponttá. Regény a bűnöző lelkéről és az alvilág szívéről. Letehetetlen, különleges, izgalmas és legfőképp hiteles. A fikcióba a magyar valóság keveredik, és ezáltal olyan egyedi világot teremt, mely egyszerre romantikus és hátborzongatóan igaz.

Olivia Lichtenstein: Mrs. Zsivago megfőzi a férfiakat – romantikus

Chloe Zsivago, a sikeres pszichoterapeuta negyvenhárom éves, tizenhét éve él harmonikus házasságban Greggel. Jól szituáltak, két aranyos kamasz gyerekük van, kiterjedt baráti társaságuk, tehát panaszra nem lehet okuk. És mégis…
Chloéval valami nem stimmel. Miért érzi úgy, hogy valami hiányzik az életéből? Miért merül fel benne a kérdés újra meg újra, hogy: „Én már soha többé nem fekszem le más férfival?” Miért fogja el a kísértés, hogy rúgjon fel mindent, és kezdje újra az életét? Mert az nem elég indok az ilyen gondolatokra, hogy Greg úgy tréningezi a memóriáját, hogy elrejt tárgyakat – például a teáskannát a mosógépbe -, tesztelve magát, hogy vajon megtalálja-e.
És akkor a kísértés testet ölt. Mégpedig Ivan alakjában. Hű, egy romantikus orosz… Ebből vajon mi sül ki? Egy szenvedélyes, izgalmas kapcsolat, egy végső, nagy tombolás, vagy…? Mert nézzük csak, mi történt például Zsivago doktorral. Vagy Anna Kareninával, ugye.

Szókimondó, szellemes, szexi regény, mely azt a fontos kérdést feszegeti, hogy hogyan tartsuk életben a szerelmet egy hosszú házasság során…

Bíró Szabolcs: Non nobis Domine 1. rész – Kelet oroszlánja

Miután 1291-ben, Akkon ostromával a mamelukok végleg kiszorítják a kereszteseket a Szentföldről, Bátor Vilmos templomos lovag úgy dönt, huszonhárom év távollét után hazatér Magyarországra – otthon azonban csak a nyomor, a halál és a gyász várja. Párbajban végez húga gyilkosával, majd magához veszi elárvult unokaöccsét, hogy a királyság déli csücskében lovagot neveljen belőle. A megkeseredett, kiábrándult férfit nem akármilyen cél vezérli: Attilában látja a megszégyenült és erkölcsileg is egyre gyengébb Templomos Lovagrend új reményét, a tökéletes és gáncstalan harcost.

A Non nobis, Domine a magyar templomos lovagok tragikus történetét, Károly Róbert trónharcait, uralkodásának korai éveit, a kiskirályok felemelkedését és bukását meséli el egy fiú felnőtté és lovaggá válásának huszonkét évén keresztül. Az első kötetben nyomon követhetjük, ahogy Attila apródból fegyvernökké, kisgyermekből kamasszá cseperedik, és minél inkább igyekszik nagybátyja a helyes útra terelni őt, ő annál inkább csúszik ki az irányítása alól, és vágyik túlságosan is szabad életre. Két világ ütközik meg egymással: a háborúban és borzalmakban edzett, szigorú katona és a békés környezetben felnövő, már-már idealista növendék gondolkodásmódja. Kettejük közt pedig ott őrlődik a bukott vándorénekes, Bolognai Umberto, a szegény paraszti sorból lovászfiúvá emelt László, számtalan érdekes mellékszereplő, és persze egy lány, akit Attilának sosem lett volna szabad megismernie.

A regény szereplőinek zöme kitalált figura, s mint ilyenek, nem is alakítják a történelmet: átsodródnak rajta, elszenvedik, és amennyire tudják, viselik következményeit. Ott vannak az Árpád-ház kihalásánál, a lovagkirályok aranykorának hajnalán, a rozgonyi csatában és a középkor egyik leghírhedtebb eseményénél, a Templomos Lovagrend máglyára vetésekor.

Sherrilyn Kenyon: Pokoli tűz

Bride McTierney-vel éppen most szakított a barátja FedEx útján. A nő szíve majdnem megszakad a fájdalomtól, ám váratlanul belép az életébe Vane Kattalakis, aki felbukkan Bride üzletében. Viharos románcuk túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen. Vane halálosan veszélyes és elgyötört, de nem az, aminek látszik. Sok nő panaszkodik, hogy a barátja egy állat. Bride esetében ez az állat egy farkas. Egy Ember Vadász farkas. Vane-t meg akarják ölni az ellenségei, ezért nem keres párt magának. A Sorsok azonban Bride-ot jelölték ki a számára. A férfinek három hete van, hogy meggyőzze Bride-ot, hogy a lehetetlen létezik, ellenkező esetben szex nélkül kell leélnie hátralévő életét. Egy öntudatos farkas számára ez elfogadhatatlan… Hogyan képes azonban egy farkas rávenni egy embert, hogy bízza rá az életét, amikor a saját élete is veszélyben van? Az Ember Vadászok világában valóban farkastörvények uralkodnak. És csakis az alfa hím kerülhet ki győztesen.

Jurányi Zsolt: Az alvilág zsoldjában

„Történetem szereplői, az éjszakai emberek, egytől egyig létező személyek. A történetek valósak. Megdöbbentő, de megtörténtek. Én csak leírtam azt, amit láttam, hallottam, illetve átéltem. Ezt a világot csak az ismeri igazán, aki benne élt, aki tudja, hogyan működik. Én hosszú évekig éltem ebben a közegben…

Ha valaki korrekt volt velem, azt sosem felejtettem el, és sokszorosan fizettem neki a jóért jóval. Később, amikor már megvolt a testőrcégünk, az irodám falán a következő volt olvasható: »Mindenki az érdemei szerint nyeri el a jutalmát. Ha te ellenem kihúzod a kardod, én az enyémmel a feleséged, lányod és a bölcsőben fekvő gyermeked szívét szúrom keresztül.« Ez a jelmondat azonban csak az utolsó időszakban volt rám jellemző.”

Typotex Kiadó

Jacek Dukaj: Extensa – Regény az EPR-paradoxonra – scifi

Az Eins­tein-Po­dol­s­ky-Ro­s­en-pa­ra­do­xon sze­rint az elemi ré­szecs­kék ha­tás­sal van­nak egy­más­ra, még több száz fény­év­nyi tá­vol­ság­ból is. A tör­té­net me­sé­lő­je a tá­vo­li jö­vő­ben, a Föld utol­só el­ér­he­tő szeg­le­té­ben éli békés éle­tét. Ám fel­nő­ve las­san­ként rá­éb­red, hogy boly­gón­kon, a tel­jes uni­ver­zum­mal egye­tem­ben egy ma­ga­sabb rendű ci­vi­li­zá­ció kép­vi­se­lői ural­kod­nak, akik úgy te­kin­te­nek az em­ber­re, ami­ként mi em­be­rek te­kin­tünk a han­gyák­ra. Az esz­köz, mely eze­ke­nk az Ide­ge­nek­nek ha­tal­mat szol­gál­tat a koz­mosz fe­lett, a cím­ben sze­rep­lő ex­ten­sa – egy rend­kí­vül fej­lett tech­no­ló­gia, egy­faj­ta anyag, amely­nek el­mé­le­ti alap­jai évek óta úgy is­mer­tek, mint az EPR-pa­ra­do­xon.

Harald Voetmann: Plinius szerint a világ – scifi

Pli­ni­us is ember volt: foly­ton vér­zett az orra, aszt­más is volt, meg túl­sú­lyos, de per­sze több­kö­te­tes mun­ká­já­ban ra­gyo­gó módon tér­ké­pez­te fel és ne­vez­te nevén a ter­mé­sze­ti világ min­den je­len­sé­gét.

Jól meg is kapta a ma­gá­ét: ami­kor fel­ol­va­sott a vi­rá­gok­ról, annyi vi­rág­szir­mot szór­tak elébe, hogy majd meg­ful­ladt a foj­to­ga­tó szag­or­gi­á­tól.

A Római Bi­ro­da­lom is ci­vi­li­zált volt a maga mód­ján, bár nem volt se wi­ki­pé­dia, se ér­zés­te­le­ní­tő­szer. Ak­ko­ri­ban az szá­mí­tott lát­vá­nyos­ság­nak, ha a le­he­tő leg­rö­vi­debb idő alatt mé­szá­rol­tak le egy falka vad­ál­la­tot, vagy ha a gye­re­kek Sal­lus­ti­us kert­jé­ben óri­á­sok hul­lá­it né­ze­get­het­ték.

Vo­et­mann a hús-vér antik vi­lá­got tárja elénk, amely­ben az egész római ci­vi­li­zá­ció a szel­lem he­lyett in­kább az ér­zé­kek­nek akart meg­fe­lel­ni, s Pli­ni­us köny­vei he­lyett in­kább a ki­öm­lő be­lek­ben gyö­nyör­kö­dött.

Ha­rald Vo­et­mann (1978) klasszi­ka-fi­lo­ló­gus, aki el­vé­gez­te a Dán Írói Kol­lé­gi­u­mot is. 2010-ben meg­je­lent Pli­ni­us sze­rint a világ című első re­gé­nyé­ért az Észa­ki Ta­nács Iro­dal­mi Dí­já­ra je­löl­ték.

Vad Virágok Könyvműhely

Jun Mi-Kjong: A vízisten menyasszonya 9.

Nem elég, hogy Habeknek, az elátkozott vízistennek alakváltók és istenek áskálódásai okoznak fejtörést, még a császár aljas cselszövéseinek is ő van a célkeresztjében. Hogy végre tovább tudjon lépni, Habek hajlandó feltárni az igazságot egykori asszonyáról, Nakbinról, ám Nakbin szelleme még nem hajlandó békében nyugodni! Ráadásul a víz istenének egy átokkal is meggyűlik a baja, melynek köszönhetően nappal erejétől fosztott gyerektestbe kényszerül, és csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Ebben a kötetben a felnőtt vízistennek számos súlyos kérdéssel kell szembenéznie, és nehéz döntéseket kell hoznia, ami véres összecsapásokhoz vezet a császár palotájában. A vízisten menyasszonya varázslatos és romantikus történetével, lenyűgöző rajzstílusával 2006-ban Korea legnépszerűbb lányoknak szóló manhwája volt.

Victoria Kiadó

Susan Elizabeth Phillips: Luxusmucus

A lány volt a leggyönyörűbb brit csecsebecse Európa luxus szórakozóhelyein. Most nincstelen, dühös és egy istenháta mögötti út mentén sántikál ronda rózsaszínű Scarlet O Hara kosztümben. A férfi magas, karcsú félisten, minden ízében amerikai. A sört hidegen szereti, a nőket forrón. Miért áll szóba ezzel a zilált, zsémbes Scarlett-tel? Az elképesztően gyönyörű Francesca Serritella Dayt az anyja kényeztette, a férfiak imádták, a londoni felső tízezer a tenyerén hordta. Mikor azonban az anyja váratlanul meghal, szembe kell néznie a ténnyel, hogy gyakorlatilag nincstelen. Lehetősége adódik, hogy filmezéssel pénzt keressen és Amerikába utazik, de rá kell jönnie, hogy a munka beugratás. Mivel alig van pénze, két idegenhez csapódik, hogy a reptérre vitesse magát és visszarepüljön Londonba. Tervei azonban útközben füstbe mennek, mikor rájön, hogy a férfi, akivel Londonban randevúzott, már másnak udvarol. Attól való félelmében, hogy nevetség tárgyává válna a londoni társasági elit szemében, egy kisvárosban marad, ahol megtanulja, hogy senkit nem érdekel, milyen szép, mennyi pénze van, miféle gazdagokat ismer és a világ mely részein fordult meg. Amikor Dallas Beaudine, a profi golfozó felveszi az út szélén, tudja, hogy Francescával csak a baj van. Gyűlöli, hogy fölényes, hiú és nem ezen a földön él. De bármennyire is nehezen tűri allűrjeit, vonzódik hozzá és képtelen nem az érzései szerint cselekedni. A feldolgozatlan gyermekkori problémák, egy félresikerült házasság és egy halott fiú emléke azonban nem hagyják, hogy komoly kapcsolatra lépjen. Francesca beleszeret Dallasba, akiben meglátja a magáéhoz hasonló szépséget. Már éppen happy endről kezd fantáziálni, amikor a férfi elhidegült felesége visszatér a városba. Francesca megcsalatva érezvén magát elmenekül és eltökéli, hogy új fejezetet nyit az életében nem többel, mint annyi ruhával, amennyi rajta van és egy kisbabával a szíve alatt. Majdnem egy évtizeddel később megtanulva, mi a kemény munka, sikeres televíziós személyiség lesz. Ismét találkozik Dallasszal és rájön, hogy a szerelem másodjára fájóbb, de erősebb. Amikor Dallas megtudja, hogy majdnem tíz éven át megfosztották apai jogaitól, éktelen haragra gerjed Francesca iránt, amiért eltitkolta előle a fiát. Látva azonban, hogy Francesca már nem ugyanaz az ember, lassan beleszeret. Csodálja, ahogy a fiukat neveli, de még mindig vonakodik elkötelezni magát a múlt démonai miatt. Csak miután feltesz mindent, hogy megnyerjen egy rangos bajnokságot, tud túllépni a múlton és nyerheti el a szerelmet és a családot, amire vágyik.

TV

Animax

ápr. 1. (vasárnap) 21:15 Fullmetal Alchemist – The Sacred Star of Milos – premier
ápr. 2.  (hétfő) 21:15 Penge – újra
ápr. 9. (hétköznap)     22:55 Túléltem egy japán vetélkedőt! 2 – újra
ápr. 20. (hétköznap) 22:30 D.Gray-man – újra
ápr. 23. (hétköznap) 20:50 Dragon Ball GT – újra
ápr. 23. (hétköznap) 22:55 A vámpír, a vérfarkas és a szellem 2. – újra

HBO

ápr. 2.  (hétfő) 22:00 Trónok harca 2 – premier

RTL

ápr. 16.  (hétfő) 21:20 Dr. Csont 6. évad – premier

AXN

Gyilkos elmék 7. évad – premier

Reklámok

2 hozzászólás to “Április 2012”

  1. Zsocaika Says:

    Beírom ide is. Bár engem annyira nem izgat, de másokat biztos: a májusi Mondo borítón megint Naruto lesz, de most nem a megszokott (A Mondos facekage szavaival élve). Szal vagy egy mozi, vagy a Shippuden megvan az Animaxnak.

  2. Elhaym Says:

    Köszi.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: