Rufus és Tücsök

Újabb cicás képek. 😀

Rufus befeküdt az ágyamba és elbújt a takaró alá. 🙂 Nehezen találtuk meg. 🙂

Elnyúlt Rufus. Egyik képen  direkt a lábát fényképeztem le, olyan vicces amikor így fekszik. Jó nagy helyet elfoglal ilyenkor. 🙂

Végre sikerült közös képet készítenem Rufusról és Tücsökről.  Rufus továbbra is barátkozna, 3 napig ki is bírták, hogy nem támadtak egymásra.  Tücsök viszont mindig ellenséges,  morog, így tegnap megint egymásnak estek. Rufus orrán lett is egy kis seb. 😦  Rufus  nem szereti ha nem az van amit ő akar, hamar elveszti a türelmét és ilyenkor támad is harap.  Ha ő játszani akar, elvárná, hogy Tücsök vele játsszon.

Ma pl. több órán keresztül játszhatott a kutyával, vele jól kijön. Muszáj volt leengedni hozzá, mert Rufusnak nem tetszett, hogy a nagybátyám  szerelte a redőnyt nálunk. Nem tetszését azzal fejezte ki, hogy lepisilte anyukám ágyát. Mindig ezt teszi ha megharagszik.  Lassan ő lesz az úr a házban, csak az lehet amit ő akar. 😀 Sokszor úgy is viselkedik mint egy uralkodó.

Régebben írtam, hogy még készült a kis Tücsiről is pár kép. Ezeket is felteszem ha már elkészültek. Képek pont  a halála előtt készültek . Most már nem fájdalmas ha ránézek ezekre  a képekre.

Reklámok

10 hozzászólás to “Rufus és Tücsök”

  1. Andicilin Says:

    “Sokszor úgy is viselkedik mint egy uralkodó.”
    Napi bölcsesség: Nem az embernek van macskája, hanem a macskának embere. Lásd: Simon’s Cat. 🙂

  2. Zsuzsianyu Says:

    Ístenem de gyönyörű ez a sárga macs…

  3. Miyazaki Says:

    De édesek 🙂

  4. Mariko Says:

    Rufus nagyon édes, ahogy a takaró közül les kifelé. ^^

  5. SaiyaGin Says:

    Látom, valaki nagyon ért a bújócskázáshoz. 😀

  6. Elhaym Says:

    Köszi mindenkinek. 🙂

    Andicilin:

    “Napi bölcsesség: Nem az embernek van macskája, hanem a macskának embere. Lásd: Simon’s Cat. :)”

    Ez így is van. 🙂

    SaiyaGin:
    nagyon fázós. 🙂

  7. puszilva Says:

    Remélem a tavasszal lesznek kiscicáink. Alig várom már.
    A múltkor az volt a szerencsénk hogy kint voltunk az udvaron mert majdnem elvitték kis cicót. Az a lényeg hogy még egyenlőre meg vannak. Ma reggel Cicó és Mircus is fogott egeret. Már ezért is megérte hogy van macskánk. Az egerek most a sütőtököt zabálják már egy ideje. Az a jó hogy ilyen ügyes macskáink vannak. Én akkor is a bajdik lennének ugyanúgy szeretném őket.
    Láttad már az új csizmás kandúrt? Nézd meg nyugodtan.
    Itt a linkje: http://filmletoltes.netfilmek.eu/filmek-letoltes-ingyen/csizmas-a-kandur-puss-in-boots-2011/
    Jó szórakozást. Kívánok Kellemes Ünnepeket!

  8. Elhaym Says:

    Én is remélem. Mi is szeretnénk még egy cicát Rufus mellé, egy barátságos fehéret.

    Egerek nálunk is vannak a pincében, de a macskák nem fogják meg őket. 😦 El vannak kényeztetve, nekik csak a whiskas az étel.

    Csizmás kandúrt még nem láttam. Amint jó lesz a netem megnézem. Most sajnos nem tudok letölteni.

    “Kívánok Kellemes Ünnepeket!”

    Köszi, neked is.

  9. puszilva Says:

    Az én cicáim se különbek. Esznek esznek és esznek.
    Egy hét alatt több mint négy liter tej megy csak rájuk.
    Az egerek ellen még ajánlok egy ultrahangos készüléket.
    Most vettük a nyáron de tökéletes. Csak éjszakára dugjuk be, bár mostanában nem . Mi kb.1000-1200ft ért vettük. Olyasmi amit a TV shopban reklámoztak de csak tizedannyi. Ez nem 100%os megoldás mert ez csak arrébb ugrassza őket de azért csak jó.
    Még egyszer kívánok kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt!

  10. Elhaym Says:

    Nálunk a cicák nem szeretik a tejet. 🙂

    Köszi, én is neked, meg a cicáknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: