Romantika, humor, dráma, 19. század
Kedvenc szereplőim: Michael, Colin, Francesca, Eloise.
Mindenki életében van egy fordulópont. Egy olyan éles, tiszta pillanat, amikor az ember úgy érzi, mintha mellbe vágták volna, és teljes bizonyossággal, a kétség legkisebb árnyéka nélkül tudja, hogy élete már sosem lesz olyan, mint addig volt.
Michael Stirling életében ez a pillanat akkor jött el, amikor megpillantotta Francesca Bridgertont.
Egész addigi életében nők után kajtatott vagy kajánul mosolyogva hagyta magát utolérni, ha a hölgyek üldözték, ölelte, csókolta őket, szeretkezett velük, de soha, egyetlenegyszer sem hagyta, hogy a szívét is dédelgessék. És ő, éppen, ő, egyetlen pillantást vetett Francesca Bridgertonra és egy szempillantás alatt szerelembe esett…
Michael szerencsétlenségére azonban Francesca vezetékneve ez után a pillanat után már nem sokáig maradt Bridgerton; sajnálatos módon azon okból találkoztak, hogy együtt vegyen részt egy vacsorán, melyet a hölgy és Michael unokaöccsének közelgő házasságát ünnepelték.
De ez akkor volt… Most Michael a gróf és Francesca szabad, de Michaelre még mindig csak bizalmas jó barátként gondol. Michael nem meri felfedni neki szerelmét… egészen egy veszélyes éjszakáig, amikor Francesca ártatlanul Michael ölelésébe lép, és a szenvedély a legtitkosabb titkoknál is nagyobb erőnek bizonyul.
Francesca az előző két kötetben nem nagyon szerepelt, elejtett információk alapján viszont megtudhattuk, hogy férjhez ment, aztán meg is özvegyült. Egyből érdekelni kezdett Francesca élete, szerettem volna jobban megismerni őt. 6. kötet hangulata más mint az eddigieké, komolyabbnak éreztem és olyan gondolatokkal foglalkozott amik engem mindig is érdekeltek. Ez nem is baj, ebből is látszik, hogy Julia Quinn minden könyvben tud újat mutatni, egyik sem hasonlít a másikra, ettől zseniális ez a sorozat. Francesca története Colin és Eloise könyvével párhuzamosan zajlik, most megtudhatjuk mik történtek vele eddig.
Francesca és John két éven át boldog házasságban éltek, nagyon szerették egymást, aztán egy drámai fordulat után Francesca hirtelen elvesztette a férjét és sok minden mást is. 4 év gyász után sikerült összeszednie magát, ekkor döbbent rá, hogy már nem akar többé egyedül élni, gyereket szeretne, ehhez viszont újra férjhez kéne mennie. De ez vajon jó ötlet? Tudna-e más férfit szeretni John után? Vagy rosszat tenne és így meggyalázná az első házasságának az emlékét? Boldog tudna -e lenni egy új kapcsolatban? Lehet gyereke egyáltalán? Francesca nehéz döntés előtt áll, olyanról kell döntenie ami az egész további életét meghatározza.
Michael John unokabátyja első látásra beleszeret Francescába, de eszébe se jutna elcsábítani szeretett rokona feleségét. Amikor a lány megözvegyül, akkor sem tartja jó ötletnek, hogy megszerezze magának. Ha megtenné nem bírna együtt élni a lelkiismeretével, úgy érezné mindent elvett Johntól amit az fontosnak tartott. Francesca egyébként is csak a barátot látja benne, nem hisz abban, hogy a lány szeretni tudná őt. Ezért eltitkolja az érzéseit, úgy érzi ez a helyes megoldás ebben a helyzetben.
Julia Quinn bebizonyította, hogy izgalmak nélkül is lehet klisémentes, letehetetlen romantikus könyvet írni. Régóta akartam már olyan szerelmes sztorit olvasni ahol a férfi kezdetektől szerelmes, lány viszont csak sokára és fokozatosan ébred rá, hogy amit érez az több a barátságnál. Szereplők lelkivilága, érzéseik nagyon jól ki lettek dolgozva. Nem viselkedtek idegesítően, bugyután. Michael és Francesca közti évődések végig zseniálisak. A majdnem csók jelenet érzékien és nagyon szépen lett megírva. Szereplők úgy viselkedtek ami minden embertől elvárható ha olyan helyzetbe kerülnek mint Michael és Francesca. Olyan dilemmákkal küzdenek amik ilyenkor bárkiben felmerülhetnek. Amikor én is elveszítettem azt akit nagyon szerettem, akkor én is úgy éreztem, hogy nem tudnék mást úgy szeretni mint őt. Bennem is kialakult egy kis félelem, hogy mi lesz ha közel engedek magamhoz valakit, de mégsem tudom szeretni. Mi lesz akkor ha mindig az elsőhöz hasonlítom. Most már tudom, hogy olyat mint az első volt nem lehet találni, de találhatunk olyat aki ugyanúgy fontos nekünk. Őt is nagyon lehet szeretni csak másképpen.
Könyvben található betegségek leírása is szakszerű, szereplők pont annyit tudtak mindenről, amit 1824-ben az orvostudomány is tudott. Julia Quinntől az is nagyon szép gesztus, hogy a könyv bevételének egy részét felajánlotta jótékony célra. Fordítás is kiváló, csak egy hibát vettem észre. Eredetiben az állt, hogy Colin már egy hónapja házas, magyarul viszont az volt írva, hogy csak egy hónap múlva fog összeházasodni.
6. kötet egy gyönyörűen szép, lelket megérintő, szívszorító, életszerű romantikus történet. Számomra most ez a sorozat legjobbja, még én is beleszerettem Michaelbe.
Könyvet köszönöm a Gabo Kiadónak!
Értékelésem: 10/10
Molyon: 5/5
Kiadó: Gabo
Eredeti cím: When he was wicked
Oldalak száma: 395
Borító: Puha fedeles
Fordító: Bozai Ágota
Teljes ára: 2 290 Ft
Megjelent: angolul 2002, magyarul 2011
Rendelhető: Bookline, Alexandra
Más vélemények
Molyos értékelések – jelenleg 91 %
Korábbi kötetek
1. Herceg és én 10/9
2. A vikomt, aki engem szeretett 10/9
3. Tisztességes ajánlat 10/10
4. Mr. Bridgerton csábítása 10/8
5. Sir Phillipnek szeretettel 10/9
További kötetek
7. Csókja megmondja ( várható megjelenés: 2011 július)
Gareth St. Clair – Hyacinth Bridgerton
Hyacinth Bridgerton: a híres Bridgerton testvérek legfiatalabbika, Kicsit túl okos, kicsit túl szabadszájú, és nyilván nem szokványos regény hősnő. Ráadásul legnagyobb döbbenetére beleszeret…
Gareth St. Clair: Vannak rossz hírű férfiak Londonban, és vannak szépek, mint a bűn. De Gareth az egyetlen, aki képes e két tulajdonságot pokoli sikerrel egyesíteni. Abszolút gazember lenne, ha…
Lady Danbury: Gareth nagyanyja, Hyacinth pártfogója. Mindenről megvan a véleménye, különösen a szerelemről és a házasságról. És semmit sem szeretne jobban annál, minthogy Gareth és Hyacinth a házasság szent kötelékében egyesüljön. Szerencsére segítséget kap…
Egy mindenbe beleavatkozó anya, egy túlságosan védelmező báty, egy bűn rossz vonósnégyes, egy ( szerencsére csak kitalált ) őrült báró, és persze ne feledjük a pásztorlánykát, az egyszarvút és VIII. Henriket sem.
Ismerje meg őket az év legemlékezetesebb szerelmi történetében.
8. Esküvő lesz
Gregory Bridgerton – Lucinda Abernathy